Új Néplap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-22 / 118. szám
14 SPORT UJ NÉPLAP —2007. MÁJUS 22., KEDD Nem adja fel a Jászberény, mélyrepülésben a szolnoki gárda Érdekes (és nem mellékesen eredményes) fordulót játszottak a hét végén NB Il-es labdarúgócsapataink. A kiesés rémétől fenyegetett két jászsági alakulat ismét bebizonyította, nem szabad leírni őket, s csupán egyedül a Szolnok botlott meg. A Jászberény hetek óta úgy lép pályára, hogy ha nem hozza hazai meccsét, elbúcsúzik az osztálytól. Nos a jelek szerint a piros-kékek képesek elviselni ezt a lelki terhet, tavaszi hat otthoni találkozójuk közül ötöt megnyertek, s csupán a Fradi ellen nem szereztek pontot. Ezúttal még az sem okozott riadalmat soraikban, hogy sérülés miatt már a 10. percben elvesztették gólzsákjukat, Németh Gyulát Amennyiben a hét végén, a sereghajtó Budafok vendégeként nyerni tudnak a herényiek, a bajnokság során először elkerülnek a kieső helyről. A Jászapáti éppen ellentétes utat jár be, mint „szomszédja”. Hazai pályán betlizik, ám idegenből rendre bravúros győzelemmel tér haza. Szabó András csapatának azonban kimondottan nehéz a sorsolása: a hátralévő fordulókban három olyan gárdával találkozik, melynek komoly céljai vannak a hajrában. A Karcag a középmezőny tagjaként várhatta a vasárnapi ösz- szecsapást. Bár sokan esküdni mertek volna rá, hogy a biztos bentmaradás miatt ettől kezdve nem szaggatják az „istrángot” a kunsági legények, Sándor István fiai rácáfoltak a „károgókra”. A Budafok legyőzésével rá~ adásubnagy szolgálatot tettek-a Bberénynek és az Apátinak. Látványosan megtorpant viszont a Szolnok. Az utolsó öt meccsen megszerezhető 15 pontból csupán kettőt(!) gyűjtöttek be a kék-sárgák és ez roppant kevés. nem véletlen, hogy elúszni látszik a korábban biztosnak tűnő harmadik hely. ■ G. J. Még Németh kiesése sem fogta _ mega Jászberényt Motorbalesetet szenvedett Kiskapusi Balázs A labdarúgó NB II. Keleti csoportjában a kiesés elől menekülő Jászapáti együttesében meglepetésre csak a kispadon kezdte a tuzséri mérkőzést a gárda egyik legjobb játékosa, Kiskapusi Balázs. A vezetőedző, Szabó András nem formahanyatlás miatt hagyta ki a kezdőcsapatból az élvonalban is szerepelt védőt, hanem kényszerből ültette maga mellé a kispadra. Kiskapusi ugyanis a meccset megelőző nap szerencsés kimenetelű motorbalesetet szenvedett. A tetanuszoltás miatt azonban belázasodott, így a szakvezető nem kockáztatta meg 90 percen keresztüli szerepeltetését. ■ Géléi József A csíkos mezes rákóczifalviak hazai pályán nem bírtak a szünet után rendkívül harcossá váló kisújiakkal, így pontosztozkodás lett a meccs vége Elszállt a Pusztamonostor labdarúgás Megyei II. osztály: féltucatot lőtt a Kőtelek R.FALVA—KISÚJSZÁLLÁS 1-1 (1-0) NAGYKÖRŰ-P.MONOSTOR 4-3 (1-2) SZAJOL-TÓSZEG 0-1 (0-1) KŐTELEK-JJ.HALMA 6-0 (4-0) Rákóczifalva Kisújszállás Nagykörű Pusztamonostor Szajol Tószeg Kőtelek Jászjákóltalma Hadad 1. Emészt HAGYÓ Csehi Tarjányi Szabó HORVÁTH Antal Erdei Farkas Molnár Ivány (Jancsó) Bognár Ozsváth (Tóth P.) Mága Gy. Kiss NYOLCZAS Kállai Pozderka Rezes Meggyes CSATÓ Pinto (Szabó Zs.) Kovács Cseh (Ladányi) DARVAS Ábel (Ábrahám) Bordás (Dóka) Hegedűs (Tóth Gy.) Borók Pápai Zupkó Manzéger(Bíró) Ladányi Csőke Vanc$ik Erdős (Kapusi K.) MÁJER Mága T. (Szabó K.) Pikó Komáromi Szabó (Csömör) Csató Kálai Kozák (Vona) Zebegényi (Nádházi) Vona T. (Szabó S.) MóczóJ. SZAKAU IVÁNYI (Kurucz) ALBERT Rezes Z. Papp Kelemen (Laki) Pócsi Balta Nagy Monoki Osztás Csehi D. Pálinkás (Kispál) NYOLCZAS Kelemen Telek BUJDOSÓ (Menyhárt) CSONTOS Peszeki (Burai) Szabó Babella KISS CSÖRGHE NagyR. Zakar S. Nagy ERDEI Lajkó Donka Merczel . VONA F. „Zsidei Hadad II. Németh. BÖRÖCZKI (Kovács). Szerencsi. Kurucz. Seres. *n"RW' Szabó Á.’ Szellő. Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edzó: Edzó: Edző: Bagi József. Kádár József. Bulyáki József. Litkei Lajos. Kun Mihály. Pálinkás Tibor. Csörghe Tamás. Kiss Csaba. Rákóczifalva, 200 néző, vezette: Nagykörű, 150 néző, vezette: Szajol, 100 n., v : Nagy Sándor. Kőtelek, 100 néző, vezette: MarKökény Gábor. Gólszerzők: Zakar (23), ill. Csontos (56.). Küzdelmes mérkőzésen igazságos eredmény született. BAGi József: - Az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzést, de kimaradtak a helyzetek. KÁDÁR JÓZSEF; - .■■"A Negyvenöt percen keresztül tompán játszottunk, ám a harcos második játékrészben sikerült egyenlítenünk. Ifi: 2-2 Bagi J. Bán János. Gólszerzők: Erdei 2 (55., 88.), Albert (70.), Csőke (10.), ill. Szabó 2 (5., 57.), Szerencsi (30.). Kiállítva: Csőke (15.). Kitűnő játékvezetés mellett, a hetvenöt percig emberhátrányban játszó hazai csapat megérdemelten tartotta otthon a három pontot. bulyáki József: - Gratulálok játékosaimnak, küzdeni tudásból kitűnőre vizsgáztak. LITKEI LAJOS: - Gratulálok a hazai csapatnak. Ifi: 2-1 Galsi Z. Gólszerző: Kiss (6.). A vendégek egy védelmi hibát kihasználva gyorsan vezetést szereztek, melyet az ener- váltan játszó hazaiak nem tudtak ledolgozni. KUN MIHÁLY: - Az, hogy olyan csapattól kaptunk ki, amely nyolcvan percig csalta a futballt, minket minősít. PÁLINKÁS TIBOR: - Aki a második félidőt ekkora nyomás alatt játssza végig, úgy, hogy közben minőségi játékot is nyújt, az megérdemli a győzelmet. Ifi: 5-1 Hamar T. kót Károly Gólszerzők: Vona T. (11.), Pócsi (22.), Kelemen (24.), Csörghe (44.), Vona F. 2 (69., 88.) A rengeteg gólhelyzetet kidolgozó hazaiak ilyen arányban is megérdemelten nyertek a végig sportszerűen küzdő vendégek ellen. csörghe tamás: - Mindenki megnyugodhat, jó vonaton ülünk. Már látni az alagút végét. SZÖLLÖSI MIHÁLY: - A Csapat nevében köszönöm az elnök úr támogatását. Ifi: 1-3 Csörghe T. T.GYENDA-JA.GYÖRGY 2-1 (2-0) CS.SZŐLŐ-SZ.BEREK 1-0 (0-0) CIBAKHÁZA-TSZ.MIKLÓS 3-2 (3-2) KENDERES-TSZ.IMRE 5-2 (1-1) Tiszagyenda Jászalsószentgyörgy Cserkeszölő Szászberek Cibakházé törökszentmlklós Kenderes Tiszaszentimre Bata Dósa 1 Tálas Nagy Huszár Rimóczi Sipos M. Ladányi Szőke G. Fogler BODOR Juhász (Oláh) HEGEDŰS Vékás (Medvegy) Túri(PATKÓ) KOCSIS Héder TÚRI TÖRŐCSIK Szöllősi BLASKÓ Lóié B. KOVÁCS (Andrási) Négyesi Dobó Tóth 0. SZABÓ Pető (Antal) Kocsis PINTÉR VERES Szőke Nagy A. Kátai (Horváth) • VARGA L. dr. Katona Makó Lóié F. FICZERE Rózsa A. Szabó Gyárfás (Muhoray) Kupeczki Vasas Kecskés Sass SZERENCSI Mészáros (Sipos J.) PAPP BATHÓ Harmatos Vígh Bontovics (Berekszászi) Váradi MONOKI (Csontos) BEKECS (Nagy) NAGYCS. Kerekes VARGA G. Józsa BURKA Lóié V. SIPOS b. VIDRA JENEI Tóth K. (Terjéki) Szirom Dóra BALOGH Barabás (Csontos) FARKAS Ferenczi Gráezer (Barát) Kökény Barát (Demeter) Lázár BIACSI (Tőgyi) Szedték DARAGÓ Takács (Magyar) Sipos (Nagy N.). Kovács.■ Bozsik (GÁL). Donkó. TŰRÓCZI. Angyal. Szcitovszki (Molnár). Rózsa P. (Viktor). Edző: Edzó: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edzó: Boros Tibor. Koczka László. Demeter László. Vasas László. Sipos Sándor. Csontos Lajos. Lajtos László. Szivák Gyula. Tiszagyenda, 100 n., v.: Horváth Cserkeszőlő, 100 néző, vezette: Cibakháza, 300 n., v.: Földi. Kenderes, 250 n., v.: Erdősi G. Gólszerzők: Nagy Cs. (19.), Jenéi (34.), ill. Túri (69.). A hazai csapat az első félidőben a régi formáját mutatta, azonban a másodikban érthetetlenül visszaesett. boros tibor: - Az első félidei biztos vezetés után a másodikban ellenfelünk kis szerencsével pontot rabolhatott volna. koczka László: - A több hete tartó csatárgondjaink miatt jövőre valószínűleg már csak megye hármasak leszünk. Ifi: 2-7 Sipos J. Enyedi Péter Gólszerzők: Varga G. (67.) Kemény, harcos mérkőzésen a kevés helyzetéből egyet kihasznált a régen nem látott akarattal játszó hazai csapat, s ez három fontos pontot eredményezett számára. demeter László: - Rekviemmel kezdtünk, aztán rock and roll lett a vége! vasas László: - Ilyen játék után szégyellje magát minden játékosom! Ifi: 2-1 Kosa G. Gólszerzők: Burka (30), Bia- csi (35.), Kecskés (37.), ill. Lóié F (3.), Bontovics (8., öngól). A hazaiak 0-2-ről fordítottak a rendkívül sportszerű, élvezetes rangadón. sípos Sándor: - Győzelmünk értékét növeli, hogy vesztett helyzetből tudtunk fordítani a bajnokesélyes ellen. csontos Lajos: - Az osztály színvonalát magasan meghaladó mérkőzésen egy tízperces rövidzárlat döntött. Ifi: 2-4 Molnár Cs. Gólszerzők: Farkas 2 (32., 87.), Szerencsi (50.), Ficzere (75.), Sipos B. (85.), ill. Szőke 2 (26. 62.). A hazai csapat null-egy után nem zuhant össze, nagy erőket mozgatva, látványos játékkal tartotta otthon a három pontot. lajtos LÁSZLÓ: - Magabiztosan fektettük kétvállra a feljutásra pályázó szentimreieket. SZIVÁK GYULA: - A második félidőben bedarált minket a jól játszó hazai csapat. Ifi: 3-0 Ficzere G. így állnak a focicsapatok a bajnoki táblázatokon Megyei I. osztály, felnőttek 1. Tiszafüred 26 20 2 4 87- 24 62 2. Martfű 26 t8 6 2 78-20 60 3.Besenyszög 26 17 4 5 48-22 55 4. Jászároksz. 26 15 4 7 50-43 49 5. Jászladány 26 15 3 8 52-30 48 6. Kunhegyes 26 14 4 8 65-42 46 7. Kunszentm. 26 12 6 8 37-34 42 8. Nagyiván 26 12 4 10 54-52 40 9. Kunmadaras 26 11 5 10 45-33 38 10. Abádszalók 26 10 2 14 38-50 32 11. Jászkisér 26 9 4 13 46-66 31 12. Fegyvernek 26 7 4 15 36-59 25 13. Jászfénysz. 26 7 0 19 31-64 21 14. Jánoshida 26 5 4 17 36- 66 19 15. Zágyvarékas26 4 2 20 22-66 14 16. J.apáti II. 26 4 2 20 21-75 14 Megyei 1. osztály ifjúságiak 1. Kunhegyes 24 23 0 1134- 17 69 2. Martfű 24 19 3 2115-19 60 3.Besenyszög 25 17 3 : 5 89-34 54 4. Kunszentm. 25 14 4 7 83-43 46 5. Tiszafüred 24 13 5 6 64-34 44 6. Jászladány 24 13 4 7 57-40 43 7. Jászároksz. 24 12 4 8 91-56 40 8. Jászkísér 24 10 4 10 60-56 34 9. Fegyvernek 25 11 1 13 51 62 34 10. Jászfénysz. 24 9 2 13 50-83 29 11. Abádszalók 24 8 2 14 53-65 26 12. Kunmadaras 24 8 1 15 55-82 25 13. Nagyiván 24 4 0 20 50-135 12 14. Jánoshida 25 3 0 22 22-147 9 15. Zagyvarékas24 1 1 22 51-152 4 Megyei II. osztály, felnőttek 1. T.miklós 26 19 3 4 87-31 60 2. T.szentimre 26 19 1 6 60-36 58 3. P.monostor 26 17 2 7 74-42 53 4. Kenderes 26 15. 2 9 60-36 47 5. Cibakháza 26 1 10 58-49 46 6. Szajol 26 14 3 9 67- 41 45 7. Szászberek 26 12 5 9 45- 35 41 8. Kisújszállás 26 12 3 11 37-44 39 9. R.falva 26 11 5 10 41-42 38 10. Nagykörű 26 10 2 14 55-75 32 H.T.gyenda 26 10 1 15 31-39 31 12. Tószeg 26 9 3 14 36- 51 30 13. Kőtelek 26 7 4 15 50:'72 25 14. Jászalsósz: 26 6 7 13 27-57 25 15. Cserkeszölő 26 7 2.17 36-63 23 16. J.jákóhalma 26 2 2 22 22-73 8 Megyei !l. osztály, ifjúságiak 1. T.miklós 26 20 3 3154-35 63 2. Szajol 25 20 3 2105-23 63 3. R.falva 25 18 2 5139- 24 56 4. Tószeg 26 17 1 8 87-60 52 5. Cibakháza 25 15 2 8 93 54 47 6. P.monostor 25 14 0 11 81-45 42 7. Kisújszállás 25 12 5 8 80-43 41 8. Cserkeszőlő 24 13 1 10 82-58 40 9. Szászberek 25 13 1 fii 66-57 39 10. Kenderes 25 10 5 10 56-61 35 11.T.imre 25 9 3 13 53-59 30 12. Jászalsósz. 25 9 3 13 54- 80 30 13. J.halma 25 6 0 19 30-129 18 14. Tiszagyenda 25 4 1 20 35-118 13 15. Nagykörű 26 4 0 22 33-153 12 16. Kőtelek 27 3 0 24 30-179 6 A bajnokságok következő fordulóit május 26-27-én rendezik. Egyelőre még kiszemelt sincs a kispadra Amint az köztudott, a Szolnoki MÁV Mondi NB Il-es labdarúgó- csapatának edzője, Kis Károly a napokban bejelentette, nyáron lejáró szerződését nem hosszabbítja meg a kék-sárgákkal. De vajon tudni lehet-e már, ki lesz az új „főnök” a Tiszaligetben? — Nyugodtan mondhatom, váratlanul ért bennünket a vezetőedző bejelentése, így egyelőre még nem tudok beszámolni arról, ki követi Kis Károlyt a kispadon — felelte érdeklődésünkre Tóth Dénes klubigazgató. — A héten ülünk le Ferencz Gábor elnök úrral, hogy átbeszéljük az elkövetkező hetek forgatókönyvét, s csak után döntünk a szakvezető ügyben. ■ Gelei J.