Új Néplap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-12 / 110. szám

GAZDASÁG 2007. MÁJUS 12., SZOMBAT Bevallás: sürgeti az idő az önadózókat határidő Még tíz napig lehet bírság és pótlék nélkül beküldeni az szja-bevallásokat Tíz napjuk van még az önadózó magánszemé­lyeknek, hogy elkészítsék személyi jövedelemadó­bevallásukat. Idén is a kedvezmények okozhat­ják a legtöbb fejtörést. Tóth Marcella Május 21-ig kell postázniuk adó­bevallásaikat azoknak a magán- személyeknek, akik önállóan számolnak el tavalyi jövedel­mükkel. Az adóhatóság nagy örömére idén kezdenek felhagy­ni az adózók a „magyar módi­val”: a tavalyinál lényegesen ke­vesebben hagyták az utolsó he­tekre szja-bevallásuk elkészíté­sét. Május 4-ig összesen 1,8 millió szja-bevallás érkezett az adóhatósághoz, ez 33 százalék­kal több, mint tavaly ilyenkor - mondta el tegnap Polgár Péter, az APEH elnökhelyettese. Ebben jelentős szerepe van annak, hogy míg tavaly mindössze 25 ezer szja-bevallás érkezett az interneten keresztül, addig idén május elejéig már 398 ezren nyújtották be ily módon elszá­molásukat. Idén továbbra is lehet használ­ni a kiküldött egységcsomagban lévő 0653-as formanyomtat­ványt. Ha valaki nem kapott ilyet, beszerezheti az APEH ügy­félszolgálatain, amelyek a határ­idő előtti pénteken, május 18-án este hatig lesznek nyitva. Elké­A magánszemélyek háromféle lehetőség közül választhatnak a személyi jövedelemadó bevallásánál BEVALLÁS PAPÍRLAPON BEVALLÁS AZ ÜGYFÉLKAPUN BEVALLÁS AZ INTERNETES PROGRAMMAL Á bevalláshoz a kiküldött egységcsomagban található forma- nyomtatványt használja az adózó, s azt postán adja fel, vagy személyesen viszi el az adóhatóság ügyfélszolgálatára. Május elejéig ezzel a módszerrel 862 ezren juttatták el bevallásukat az adóhatósághoz. Ezt a megoldást csak az választhatja, aki már regisztrálta magát az okmányirodákban. Ekkor is az internetes kitöltő programot kell használni. A bevallást azonban nem kell a postán feladni, hanem elektronikusan el lehet küldeni az adó­hatóságnak. Ezt május elejéig 398 ezren választották. Az APEH honlapjáról ki lehet nyomtatni üres űrlapokat is, és kézzel beírni az adatokat, vagy a program segítségével a gépen kitölteni a bevallást, és azt kinyomtatni. Ezt a módszert azok vá­lasztják, akiknek van számítógépük , de nem kértek elektroni­kus azonosítót. Május elejéig 560 ezren tettek így. szíthető a bevallás az adóható­ság honlapján, a www.apeh.hu címen megtalálható program se­gítségével is. Az internetes por­tálról ki lehet nyomtatni az egy százalékokról rendelkező lapo­kat is. Akik rendelkeznek elekt­ronikus azonosítóval, az inter­neten keresztül is benyújthatják bevallásukat. Május 4-ig a visszaigényelt adó fejenkénti összege a tavalyi átla­Tipikus hibák az szja-bevallásban továbbra is a leggyakoribb hiba, hogy az adózók elfelejtik aláírni a nyomtatványt. Sokan úgy gondolják, hogy a beval­lásokhoz csatolni kell a kü­lönböző kifizetőktől kapott igazolásokat. Az igazolásokat nem kell beküldeni, csak meg kell őrizni az elévülési határ­időig. jellemző hiba, hogy az adó-visszaigénylők elfelejtenek nyilatkozni arról, hogy nincs köztartozásuk, illetve nem tüntetik fel a bevallás főlap­ján postai címüket vagy szám­laszámúkat. gosan 58 901 forintról 52 500 fo­rintra csökkent az adókedvez­mények megnyirbálása miatt. Ez évtől már csak a három vagy több eltartottat nevelők számol­hatnak el családi adókedvez­ményt. A kedvezmény összegé­nek kiszámításakor az eltartot­tak számába azokat a személye­ket is be kell számítani, akiket a családi pótlék összegének meg­állapításakor figyelembe vesz­nek, de részükre családi pótlékot már nem folyósítanak. Ha a magánszemély teljes mértékben nem tudja érvényesí­teni az eltartottak utáni kedvez­ményt, akkor a megmaradó részt házastársa vagy élettársa is érvényesítheti. Ebben az esetben azonban fontos, hogy a megosz­tásról szóló nyilatkozatot mind­két szülőnek alá kell írni. Erről sokan megfeledkeznek. Az Ügy -a Telekom műsora a TV2-n filmek Valóságos történetek szólnak azokról, akik társaikért dolgoznak Nyár végén elér a sztráda Nyíregyházáig ha AZ időjárás nem szól közbe, a módosított határ­időnél várhatóan egy hó­nappal korábban, augusztus végén átadják az M3-as autópálya Görbeháza-Nyír- egyháza közötti szakaszát - adta hírül az MTI. Jelen­leg mintegy 80 százalékos a készültség, a földmunkák gyakorlatilag befejeződtek. A legtöbb vállalati csalást a cégvezetők követik el A VÁLLALATI CSALÁSOK leg­többjét a cégvezetés tagjai követik el. A tipikus csaló 36 és 55 év közötti férfi, aki már több mint hat éve a cégnél dolgozik, kivívta a felső vezetők bizalmát, és maga is vezető pozícióban van - derül kl a KPMG friss tanulmányából. Szabolcsban 80-100 százalékos a fagykár SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG megye teljes területén 80- 100 százalékos a gyümölcs- ültetvényeket ért fagykár - közölte Borkő Károly, a tér­ségi önkormányzat mező- gazdasági bizottságának el­nöke tegnap. Eddig nyolc­ezer gyümölcstermelő jelen­tett be kárt a megyei mező- gazdasági szakigazgatási hi­vatalnál. Az Ügy címmel folytatódik a Ma­gyar Telekom és a TV2 közös, nonprofit alapítványok munká­ját bemutató dokumentumsoro­zata májusban. A sorozat után a Magyar Telekom 8 millió forint adományt fog szétosztani az ala­pítványok között. Az összegek elosztásának mértéke a TV2 nézőinek szava­zatától (telefonos hívás vagy sms) függ. A legtöbb szavazatot szerzett alapítvány 5 millió, a többi három film szereplője 1 -1 millió forint adományban része­■ Minden telefonos szavazat 200 forint segélyt jelent. sül. A Magyar Telekom hálózatá­ból küldött szavazatok ráadásul tovább növelik az adomány mér­tékét, hiszen minden egyes sza­vazat 200 forint segélyt jelent annak az alapítványnak, amely­re a néző szavazott. A filmek valóságos története­ket mutatnak be, olyan szerep­lőkkel, akik társadalmi problé­mák megoldásán dolgoznak: hátrányos helyzetű emberekért, krízishelyzetbe került társain­kért, nehéz sorsú közösségek fej­lesztéséért stb. A Magyar Telekom és a TV2 a 2006. évi Ügy sorozat sikerén felbuzdulva döntött a folytatás­ról. Az akkor bemutatott négy alapítvány munkáját jelentősen segítették a tévénézők, a Magyar Telekom és a TV2. Például a fő­díjas Lelenc Kutyamentő Egye­sület az akkor befolyt adomány­nak köszönhetően jóval több kó­bor állatot tud megmenteni most, mint korábban. Az Ügy új sorozata 2007. má­jus 10-től, ismét csütörtök éjjelen­ként kerül sugárzásra a TV2-n. Az első részben a Kutyával az Emberért Alapítvány mutatko­zott be, amely a mozgás- vagy ér­telmi sérült gyerekek gyógyítá­sához szükséges kutyák kikép­zésével foglalkozik, és ehhez kér segítséget, hiszen sokkal több ilyen terápiás állatra van szük­ség. Egy héttel később a szenve­délybeteg, drogfüggő fiatalokat segítő Vándorok a Viharban Ala­pítványról láthatunk egy filmet. Május 24-én a Muzsikáló Egész­ség Alapítvány munkájába pil­lanthatunk be, amely egy - sajá­tos nevelési igényű gyerekek sze­replésével tartott - zenés előadá­sához keres támogatást. A május 31-i utolsó rész pedig az Ócsai Madárvárta Egyesületről szól, amely leégett oktatóháza újjáépí­téséhez kér segítséget. A sorozat­ban szereplő alapítványokat pá­lyázat alapján független, társa­dalmi zsűri választotta ki. ■ A nézők döntik el, hogy melyik alapítvány kapja a támogatást. A tévé előtt ülők segíteni tud­ják az alapítványok áldozatos munkáját: telefonos szavazás­sal (hívás vagy sms) dönthet­nek arról, hogy melyik alapít­vány, milyen mértékben kapja a Magyar Telekom által felaján­lott adományokat. A legtöbb szavazatot szerzett alapítvány 5 millió, a többi három film sze­replője 1-1 millió forint ado­mányban részesül. A Magyar Telekom (T-Com, T-Mobile) hálózatából leadott szavazatok ára 200 forint, amely áfamentes (Domino elő­fizetésről érkező hívás esetén 20 százalék áfát tartalmaz). Az összeget a Magyar Telekom át­utalja annak az alapítványnak, amelyre a néző szavazott. A fil­meket Kandász Andrea és a Kandi Produkció stábja készíti. A jótékony célú dokumentum- valóságshow kizárólagos mé­diapartnere a TV2. ▲ A BUX-index 2007. május 11-én 26 300 j Változás:-1,11% 26 200 26100 26 000 25 900 25 800 25 700 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 FORRÁS: BÉT NYERTESEK 2007.0511. gé&étry V$feaáaí%1 MR Émász 24150 +5,92 331 Gspark 1400 +3,63 102 TVK 8150 + 1,95 206 Danubius 10 200 + 1,95 169 Fotex 885 +0,23 578 VESZTESEK FORRÁS: BÉT lirt&á nt §1} valtorna m pÉÉS Pl Egis 19315-2,96 558 Richter 37300-1,67 3338 Mol 23 020-1,41 41873 MTelekom 1030-1,06 2 636 OTP 9 770-0,81 15 245 A BUX-index az elmúlt napokban 25842 26600 26200 26089 25800 25585_^59i3 25400 °"25585 256TO 25 000 ................................................... 24 600 24 200 23 800,__________________________ po nt 05.02 05.03 05.04 05.07 05.08 05.09 /UW FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2Ö07. május 11-én. €/Ft $/Ft €/$ 1 t sm mm 249,20 184,91 1,35 +2,10 Ft +2,47 Ft Ocent

Next

/
Thumbnails
Contents