Új Néplap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-12 / 110. szám
ä8MÄ8MBM®H8Wa9Ä6$9BM8$8S&i MEGYEI TŰKOR UJ NÉPLAP - 2007. MÁJUS 12., SZOMBAT Július végéig lehet szavazni, kik kapjanak Príma-díjat Már lehet szavazni a Jász-Nagy- kun-Szolnok megyei területi Prima-díj tíz jelöltjére. Mint Lits József, a VOSZ megyei elnöke elmondta, május 1-től július 31- ig lehet voksolni. Erre többféle módon nyílik lehetőség. Egyrészt személyesen lehet adni a szavazólapokat a megyeszékhelyen az Interspar és Cora áruházakban, valamint a Szolnok Plazában. Továbbá az Óvoda út 2. szám alatt. E-mail-ben az auditor * kft@mail.externet.hu címre lehet elküldeni a Prima- díjra ajánlott szentély nevét. A tíz jelölt: Dienes Eszter (magyar irodalom), Egri Márta (színház- és filmművészet), Győrfi Sándor (képzőművészet), dr. Kiss Kálmánná (oktatás és köznevelés), Józsa Béla (építészet és építőművészet), D. Szabó Miklós (sajtó), Márkus Ilona (népművészet és közművelődés), Szolnoki Szimfonikus Zenekar (zeneművészet), dr. Herczeg Béla (tudomány), B. Nagy Pál (sport). A jelölték közül hárman kaphatják meg a díjat, amely egymillió forinttal jár. A közönség szavazatai alapján kiadnak egy közönségdíjat is. A kiválasztott alkotók a díj elnyerése mellett bejutnak a Prima Primissima országos díj jelöltjei közé. Érdekesség, hogy korábban már mintegy száznegyvenezer szavazat érkezett a jelöltekre. A díjátadást egyébként majd szeptember 16-án rendezik meg a Galériában. ■ M. G. A. Profi zöldségkertészek karrier Odahagyta nyíló rózsáit, és elindult szerencsét próbálni Kecskeméten avatták a minap a zöld séghajtatás specialistája, a de Ruiter Seeds új délkelet-európai régióközpontját. A holland cég beruházása a kiváló üzleti érzékkel megáldott kertész, Fülei Zoltán szakmai karrierjét is koronázta. Miklay Jenő- Jól hangzik a címe: regionális igazgató. Restelli-e, ha eláruljuk, hogy házalással kezdte: tasakolt vetőmagokat próbált a gazdáknak eladni?- Akik ismernek, úgyis tud ják, hogy az én sorsom, a de Ruiter magyarországi megkapaszkodásának története is egyben. E történethez tartozik a piacolás is. És az egész másfél évtizedes szervezőmunka is, aminek Közelkép fülei Zoltán 1959-ben született Helvé cián. Piarista diák volt, de vendéglátókereskedelmi képzettséget szerzett 1978-ban. Első munkahelye az Aranyhomok étterem. Pincér volt, majd a Zöláségtermesztési Kutatóintézetben folytatta. 1987-ben szerzett kertészmérnöki diplomát, mellyel a Kecskemét- Szikrai Á&ban helyezkedett el Később magángazdálkodó lett. 1992-től a de Ruiter Seeds Vetőmag Kereskedő Kft ügyvezetője, ma regionális igazgatója. Felesége tanár. Két gyermekük van, Krisztina és Máté. Hobbija a sízés, a növényvilág és a kertészet A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN SZOLNOKON, 3 szobás, 85 m!-es, földszinti, társasházi lakás, udvari garázzsal eladó. Érd.: 30/438-4637.-------------------------------------------------------------------------•268577’ SZOLNOKON, a belváros szívében, a Sólyom úti üzletsoron fedett térre nyíló, 30 m2-es üzlethelyiség bérlővel eladó. Érdeklődni: 30/9853-582.-------------------------------------------------------------------------*268661* SZOLNOKON, a belváros szívében 180 m2-es építési saroktelek eladó. Érdeklődni: 30/9853-582.-------------------------------------------------------------------------"268661 • SZOLNOKON, kert eladó a (Rétpart u. 22., a Vegyinél). 30/555-3284, 70/319-5317.-------------------------------------------------------------------------*2693718 CSERKESZÖLŐBEN 4 szoba összkomfortos családi ház, fürdőhöz közel eladó. 56/320-013.--------------------------------------------------------------------------269530SZOLNOKON, a Nagy Imre krt.-on 1 + 2 fél szobás lakás eladó. Érd.: 06-30/690-1472.----------------------------------.------------------------------------*270330* SZOLNOK belvárosi szerkezetkész garzonlakások, garázsok eladók. 20/455-7620.----------— - ---------------------------------------------*270573* SZOLNOKI, 4 9 m2-es lakás eladó 56/411-120.-------------------------------------------------------------------------*270899* SZANDASZŐLŐSÖN, a Kölcsey F. úton 1200 m2-es építési telek eladó. 06-20/982-4007.-------------------------------------------------------------------------*271161* SZOLNOKON, a Tófenék úton, 2. em.-i, 35 m2- es, erkélyes garzonlakás 7,3 M Ft-ért eladó. Érd.: 30/400-3334.-------------------------------------------------------------------------*271217* SZOLNOK b elvárosában 1 szobás, gázos lakás sürgősen eladó. Tel.: 20/926-7090.-------------------------------------------------------------------------*271219* SZOLNOKON, a Csokonai úton azonnal beköltözhetően 53 m2-es lakás eladó. I.ár: 8,8 M Ft Érd.: 70/368-2685. ——------------------------------------------------------------*271235* * ÖSSZKOMFORTOS, 72 m2-es, 1,5 szobás, gázos, telefonos ház gondozott kerttel, garázzsal sok melléképülettel eladó Tiszapüspökiben. Csere is érdekel kizárólag Szolnokra. 30/337-9878.--------------;---------------------------------------------------------*271283* 1 SZOBÁS, gázos lakás eladó. 56/494-334.--------------------------------------------------------------------------271349SZOLNOKON Tesco-hoz közel kis családi ház eladó. Érd.: 56/412-466.-------------------------------------------- *271388* SZOLNOKON, a Levél úton korszerű gépészettel felújított, 90 m2-es családi ház eladó vagy kiadó. Érd.: 06-70/281-9045.-------------------------------------------------------------------------*271392* SZOLNOKI városközpontban társasház építésére is alkalmas telek eladó. 30/415-6366. SZOLNOKON, a Kertész úton közvetlen vízparti családi ház eladó. I.ár: 48 M Ft. Érd.: délután a 06-20/366-7650-es számon. SZOLNOKON, a Botár úton 2 szobás lakás eladó. I.ár: 8 M Ft. Érd.: 56/220-763,06-30/9684-114.------------------------------------—--------------------------------*264333* MA JOR nagy istállókkal eladó. 20/9566-712.-------------------------------------------------------------------------*271751* SZOLNOK, Verseghy Gimnázium mellett 87 m2- es, elegáns lakás és teremgarázsban beállóhely eladó. Érd.: 30/2825-406.------------------------------------------------------------------------*271785* SZOLNOK, Tóth F. úton II. emeleti, 63 m2-es, 2 + fél szobás, gázparapetes lakás eladó. I.ár: 10.9 M Ft. Érd.: 20/3164-601.-------------------------------------------------------------------------*271786* «SZOLNOKON, a Vosztok-ltp.-en, II. em.-i, 1 + 2 fél szobás, pincés lakás eladó. Érd.: 06- 20/4682-461.------------------- *271795* 8 JÁSZLADÁNYBAN, a Petőfi úton, sütőüzemmel szemben üzlet kialakítására is alkalmas épület eladó. Érd.: 16-20 óráig 06-30/369-0866. — ---------—--------------------------------------------------*271805* VÁ LLALKOZÁSRA is alkalmas 100 m2-es raktár helyiség Szolnokon, a Széchenyi-ltp.-en eladó 06-20/9416-309.------------------------------------------------------------------------*271821 HO LLÓKŐ közelében, Garábon hétvégi nyaraló telekkel eladó. Tel.: 06-30/9555-204.-------------------------------------------------------------------------*271826' SZOLNOKON, a Pletykafaluban a 4. sz. főút mellett családi ház eladó. Érd.: 56/374-048, 30/5717-704. — ---------------------------*-----------------------------------*271842* 8 SZOLNOK-SZANDASZÖLÖS városhoz közeli részén, 1993/2007-es építésű, 90 m2-es csa ládi ház, parapetes fűtéssel, földszinten: 2 szó ba, konyha, zuhanyzó, WC, emeleten: 2 szoba fürdőszoba, WC, elrendezéssel, 400 m2-es pi henökerttel, 1200 m2-es gyümölcsöskerttel el adó. A ház kívül-belül teljesen felújított, gya korlatilag teljesen új + 20 m1 melléképület. Érd.: 06-70/3899-358. Irányár: 17.9 M Ft.-------------—------------------------------------------------------*271856* ZA GYVARÉKAS központjában kétszobás gázos, összkomfortos lakás eladó. I.ár: 4.8 M Ft. Tel.: 70/263-9104.-------------------------------------------------------------------------*271877* 8 AB0NYBAN, a Szelei út 100. sz. alatt, 2 szobás, összkomfortos családi ház, hozzáépített, lakhatásra is alkalmas melléképülettel, 300 négyszögöl kerttel eladó. I.ár: 7,5 M Ft. Érd.: 06-30/913-6390, 70/550-1200.-------------------------------------------------------------------------*271886* SZOLNOKON, az Indóház úton 70 m2-es 2,5 szobás, étkezős, 4. em.-i, gáz-cirko fűtéses lakás eladó. I.ár. 12,4 M Ft. Érd.: 20/330-5952, 56/420-006.------------------------------------------------------------------------*271888* SZOLNOKON, Po zsonyi úton fsz.-i, 66 m2-es lakás, garázzsal eladó. Szandai v. belvárosi kertes ház cserével 30 M Ft-ig. I.ár: 17.5 + 2.2 M FI. Tel.: 30/476-9456. eredménye a most felavatott korszerű irodaközpont. Semmi nem az enyém itt, alkalmazott vagyok- mégis mintha a sajátom lenne.- Ezek szerint kárpótlást kapott azért, hogy nem építhetett saját birodalmat a szakmában.- Lehet, hogy a magam uraként szerényebb lenne a szakmai karrierem, bár a jó utat felismertem. Rájöttem: a pincérség nem az én világom. Kijártam a kertészeti főiskolát. A Kecskemét-Szikrai Állami Gazdaságban borászati előadóként kezdtem. Csakhogy jött a rendszer- váltás, gazdaságunk részekre szakadt, nekem pedig sehol nem jutott pozíció. Háromszázezer forint újrakezdési kölcsönnel kibéreltem a Kertészeti Főiskola tanüzemének fóliását, és rózsát meg uborkát termesztettem. Rövidesen megkeresett egy holland alapítvány, hogy delegáljunk egy munkatársat hollandiai szakmai tapasztalatcserére. Csak én tudtam idegen nyelveket, nem volt kérdés, ki menjen. Igen ám, de mi lesz a kerttel? Szüléimhez, barátaimhoz szaladtam tanácsért. Ők azt mondták: uborkát termeszteni később is tudsz. Rózsáim éppen virágoztak, mégis lezártam a fűtést, és elköszöntem otthonról.- A napfényes Kertország szakembere ugyan mi újat tudhatott meg a hűvös Hollandiában?- Megismertük a teljes agrárvertikum működését. Fejlett technológiát, jól szervezett piacot láttunk. Sok-sok praktikus módszert fedeztünk fel. Azt mondtam: ha ennyi lesz a hasznom az útból, már érdemes volt kockáztatni. A holland kertészek beleszületnek a szakmájukba, nemzedékek öröklik a tapasztalatokat. Fél évszázaddal járnak előttünk.- Tudjuk hol kötött ki, de miért éppen ott?- Mert nem volt időm latolgatni. Megjelent három ember a de Ruitertől, szétnéztek nálunk. Kiskunfélegyházi kertészetekbe vittem őket. Hamarosan közölték: céget alapítanak, és felkértek, szervezzem meg. Örömmel fogtam a feladatnak. A de Ruiter Seeds húsz országban A CÉGET Wouter de Ruiter alapította 1945-ben. Családi vállalkozás, világszerte hétszáz szakemberrel. Az intenzív termesztésű zöldségfélék nemesítése, vetőmagvak előállítása és kereskedelme a profilja. Magyarországi leányvállalata a szaporítóanyagok forgalmazásával, szaktanácsadással foglalkozik. A kecskemét- kisfái teljesen önerős, kétszázhúszmillió forintból épített délkelet-európai régióközpontban, közel másfél hektáron, intenzív fajtaszelekciós és termesztéstechnológiai kísérletek is folynak Sokkal kevesebb energiát használnának fel az iskolában Rákóczifalván az Észak-Alföldi Fejlesztési Tanács támogatásával tennék energiatakarékosabbá az iskolát. A tervek szerint az intézmény régi és új épületében, valanlint a sportcsarnokban korszerű hőszigetelő nyílászárókra cserélnék ki a régi ajtókat és ablakokat. A fűtési rendszert is korszerűsítenék. Az 5ó millió forintos beruházáshoz közel 40 milliós támogatást remél az önkormányzat. A képviselőtestület döntése szerint a 16 millió forintos önerőt hitelből fedeznék. A korszerűsítés eredményeképpen igen jelentős lesz a megtakarítás. A számítások szerint ugyanis 45 százalékkal csökkenne a földgázfelhasználás és 40 százalékkal a vízfogyasztás. ■ B. B. Hónapokon át szépítik majd a kistelepülést Fontos megélhetési forrást biztosíta Tiszasülyön a közcélú foglalkoztatás. Pollák Tibor polgármester elmondta, ennek keretében hárman már a múlt hónapban munkába álltak. Fő tennivalójuk a község szépítése. A közmunkások feladata is hasonló. Ebben a programban tizenöten vehetnek részt négy hónapon át. ■ Molnár G. A. «SjWNDASZŐLŐSÖN 120 m!-es tetőteres, alápincézett igényes családi ház eladó. Tel.: 20/9576-449.--------;---------------------------------------------------------------*271891* «T ÓSZEGEN, a Csokonai út 21. sz. alatt, 2 szobás családi ház, nagy kerttel eladó. Érd.: 56/431-595.------------------;-----------------------------------------------------*271896* FR EKVENTÁLT helyen lévő 50 m2-es, szolnoki iroda eladó. Érd.: 06-30/261-8672.--------------------------------------------------------------- *271923* 8 SZOLNOKON Ispán krt.-on, 1,5 szobás, 1 em.-i lakás eladó. 20/362-1274.------------------------------------------------------------------------*271932* «S ZOLNOKON 2 + 3 fél szobás, dupla gará-. zsos, kertes sorházi lakás eladó. 20/362-1274.-------------------------------------------------------------------------*271932* SZOLNOK, Konstantin úti, 2. em.-i, 1,5 szobás, lakás olcsón eladó. 20/412-8228.-------------------------------------------------------------------------*271948* SZOLNOK, Szántó krt.-i, társasház építésére alkalmas sarki telek eladó. 30/578-5416.-------------------------------------------------------------------------*271948* SZOLNOKON, Jósika úton IV. em.-i, 2.5 szobás, felújított lakás sürgősen eladó. I.ár: 11 M Ft. Tel.: 30/4769-456.-------------------------------------------------------------------------*271954* SZOLNOKON, Puskás T. úton IV. em.-i, 2 szobás, szép lakás sürgősen eladó. I.ár: 7.5 M Ft. Tel.: 30/476-9456.-------------------------------------------------------------------------*271954* SZOLNOKON, Molnár F úton 168 m2-es, extra felszereltségű családi ház sürgősen eladó. Tel.: 06-30/476-9456.---------------.---------------------------------------------------------*271954* SZOLNOK, Kertvárosban 2 szoba + nappalis, amerikai konyhás, tetőteres cs. ház, 2 fürdőszobával, 200 négyszögöl telekkel eladó. I.ár: 37 M Ft. Tel.: 30/476-9456.---------------- *271954* SZOLNOK, Wittmann V. úton 130 m2-es, 2 szintes, tetőteres, családi ház 550 négyszögöl telken sürgősen eladó. I.ár: 20.5 M Ft. Tel.: 06- 30/476-9456.-------------------------------------------------------------------------*271954* SZOLNOKON, Pozsonyi úton I. em.-i, 74 m2-es, 3 szobás, gyönyörű lakás, garázzsal eladó, i.ár: 18 M Ft. Tel.: 30/476-9456.-------------------------------------------------------------------------*271954* SZOLNOKON Ispán krt-on IV. emeleti, teljesen felújított, klímás lakás sürgősen eladó. I.ár: 7 M Ft. Tel.: 30/476-9456.-------------------------------------------------------------------------*271954* 8 SZOLNOKON, a Pipacs tér 3. sz. alatt 4 szobás családi ház eladó. 56/425-330.-------------------------------------------------------------------------*271957* SZOLNOKON, a Farkas utcában, 373 m2-es telken,-140 m2-es téglaépítésü, gáz-cirkofüté- ses családi ház eladó. I.ár: 23 M Ft. Érd.: 56/343-874, 06-30/422-9342.-------------------------------------------------------------------------*271960* 8 SZANDASZŐLÖSÖN 4 szobás, tetőteres ház 15,9 M Ft-ért eladó. 20/316-0324.---------------------------------------------------------------------—*271973* 8 A LCSI-SZIGETEN 2 szobás, fürdőszobás, pincés faház eladó. I.ár: 2,8 M Ft. Tel.: 20/440-2521.---------—---------------;-----------------------------------------*271973* 8 RÁKÓCZIFALVÁN 3 szobás ház eladó. Tel.: 56/440-135. LAKÁSCSERE ELCSERÉLNEM szolnoki Nagy I. krt.-i, saját 1 + 2 fél szobás, telefonos, H-M vízórás lakásomat, Széchenyi-ltp.-i 1.5 szobás saját lakásra. Minden megoldás érdekel. Érd.: 56/788-738. GARAZS SZOLNOKON, a Hold utcában garázs eladó. 56/342-568, 06-30/300-1144. JÁRMŰ RAT Seicento 1.1 0 kilométeres szalonautók, elegáns jubileumi kiadás, mindössze : 1.499.000 Ft-ért. AZ ORSZÁG LEGOLCSÓBB ÚJ AUTÓJA! Fiat Nova Szeged, Fonógyári út 8. Tel.: 62/558-700 www.fiatnova.hu Eredetiségvizsgálat, gépkocsikölcsönzés. E ALFA ’98 KFT. , Százados u. 1. T.: 421 -6 SIMSON Roller 1990. évj., négysebességes, új gumikkal eladó. 30/229-3197.-------------------------------------------------------------------------*271969* 8 SUZUKI Sedan 1,3, ‘94-es évjáratú, nagyon jó állapotban, 440.000 Ft-ért akár hitelre is eladó. 30/9782-775.-------------------------------------------------------------------------*272003* «TOYOTA Yaris 1,0, '99-es, 5 ajtós, extrákkal, kitűnő állapotban eladó. Hitelre akár 0 Ft befizetéssel elvihető. 30/9782-775.-------------------------------------------------------------------------*272003* ___________GÉPEK __________ MF-70 fűkasza és tartozékai (rendsodró, utánfutó) eladó. 70/316-5080 Tolósúlyos, összecsukható tizedesmérleg 210 kg-ig mér.-------------------------------------------------------------------------*269005* 8 UNHZ-500 markológép, rotációs 6 soros kul- tivátor, ipari betonkeverők, MVE.280.1500 esztergagép, állványos köszörűk, 20 kg-os CO-pa- lackok, MTZ fronthidraulika, húzó- és tolólapok, 3 fejes eke, champion 2200 függesztett silózó, TZK toló- és húzólap, ipari aprómagtisztító-gép, faeszterga eladó. 70/311-9538, 76/441-417.-------------------------------------------------------------------------*271176* K 54-ES gyorsbálázó jó állapotban, leégett Hess- ton bálázó új kötöző motorral, új felszedővel eladó. Érd.: 57/421-273,06-30/9957-556.-------------------------------------------------------------------------*271561* AKCIÓS TRAKTOROK! www.japankistraktor.hu Kiskunhalas. 30/683-5454.-------------------------------------------------------------------------*271787* 8 MA-200 locsolómotor + 90 db 135-ös horganyzott acél öntözőcsö eladó. Tel.: 30/555- 6919, 57/402-351.-------------------------------------------------------------------------*271967* ÁLLÁST KÍNÁL 8 PIZZA-KISZÁLLÍTÓT felveszünk. 56/410-066.--------------------j----------------------------------------------------*259229* ít mondi ™ business paper A Mondi Business Paper Hungary ZRt. Jász-Nagykun-Szolnok megye egyik legstabilabb gazdasági társasága, jól összeszokott, professzionális csapatába, folytonos, 3 műszakos munkarendbe pályázatot hirdet az alábbi munkakör betöltésére: erőművi munkatárs. Alkalmazási feltételek:- kazángépész végzettség,- kazángépész végzettség hiányában várjuk olyan pályázó jelentkezését is, aki rendelkezik kazánkezelői végzettséggel, vagy rendelkezik valamilyen gépész alapszakmával és 12 t/h kazánfűtői vagy turbinagépész végzettséggel. Ez esetben a pályázó vállalja, hogy a vállalatunk által szervezett és finanszírozott kazángépészi tanfolyamon - tanulmányi szerződés kötése mellett - részt vesz. A teljes diszkréció biztosítása mellett kérjük részletes szakmai önéletrajzával, okmánymásolatokkal és fényképpel ellátott pályázatát levélben, 2007. május 23-ig nyújtsa be az alábbi címen: Mondi Business Paper Hungary ZRt. 5000 Szolnok, Tószegi u. 2. Humánerőforrás «AZ AUNDE Kft keres varrónőket va© betanított varrónőket kétmüszakos munkarendbe. Vidékiek részére utazási költségtérítést vállalunk. Érd. személyesen: Szolnok, Thököly út 81. sz. alatt------------------------------------------------------------------------*257694* JÁ SZALSÓSZENTGYÖRGYÖN üzemelő pékségbe péket, va$ pékségben gyakorlatot aerzett, betanított dolgozót felveaünk. Érd.: 57/456-033. A SZOLE-MEAT Húsipari Kft. élelmiszerraktározásban jártas, középfokú iskolai végzettséggel rendelkező műszakvezető raktárost keres 3 műszakos munkarendbe. Előnyt jelent: targoncavezetői jogosítvány. Jelentkezni személyesen a raktárvezetőnél lehet Szolnok, Vágóhíd u. 60. szám alatt. *- ^ ORSZÁGOS hálózattal rendelkező kereskedelmi cég üzletek ellenőrzésére gyakorlattal rendelkező területi vezetőt keres, lehetőleg szolnoki lakosú aemélyében. Jogosítvány aükséges. Jelentkezés fényképes aakmai önéletrajz beküldésével: Leonardo Hungary Kft., Szolnok, Baross u. 6. MEZŐGAZDASÁGI felsőfokú végzettségű, traktorvezetői engedéllyel is rendelkező munkatársat keresünk, elsősorban logisztikai munkakörbe. Érdeklődni lehet a 30/5923-704-es telefonszámon.-------------------------------------------------------------------------*271397* A GE0INF0RM Kft. felvételre keres középfokú vámü^intézői végzettséggel, számítógépkezelői ismeretekkel rendelkező dolgozót külkereskedelmi üzletek során felmerülő érdemi vámügy- intézés, valamint anyag- és raktár-gazdálkodási adminisztratív teendők ellátására. Hasonló beosztásban szerzett munkatapasztalat angol- nyelv-tudás, B kategóriás jogosítvány és műszaki végzettség előnyt jelentenek. Jelentkezni részletes szakmai önéletrajz megküldésével lehet 2007. május 15-ig. Levélcím: Geoinform Kft., műszaki osztály, 5002 Szolnok, Körösi út 43.-------------------------------------------------------------------------*271313* 8 LEHETŐLEG Szolnok és 20 km-es vonzás- körzetéből asztalosokat keresünk felvételre. 70/2758-509.--------------------- -*271343* GY ÓGYSZERÉSZ és gyógyszertári asszisztens munkatársakat keres a szolnoki Szent István patika. Érd.: 06-20/333-1256.------------------------------------------------------------------------*271376* ME GVÁLTOZOTT munkaképességű őrt keresek éjszakai munkára. Jelentkezni részletes szakmai önéletrajzzal, referenciával „Őrzés- 271424" jeligére május 15-ig a kiadóba.-------------------------------------------------------------------------*271424* (F olytatás a 13. oldalon.)