Új Néplap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-11 / 109. szám

6 2007. MÁJUS 11., PENTEK GAZDASÁG ■K3$EEE*i Már csak öt napig igényelhető a diákhitei MÁJUS 15-iG igényelhetik a diákhitelt azok, akik még ebben a szemeszterben pénzhez szeretnének jutni- hívta fel a figyelmet Őri András, a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója. A felvehető pénzösszeg 150 ezer, a költségtérítéses hallgatóknak 200 ezer fo­rint is lehet. Negyvenmilliárd forintos a fagykár A szakmai szervezetek által felmért adatok szerint csak­nem 40 milliárd forintnyi kárt okozott a május eleji fagy - mondta Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazga­tója Felsőzsolcán. Kezdemé­nyezik, hogy tegye vissza a kormány a kárenyhítési alapba azt a 25 milliárd fo­rintot, amelyet tavaly nem kaptak meg a gazdák a ga­bonaintervenció miatt. A lakosság zöme elítéli a rejtett gazdaságot A lakosság 74 százaléka el­ítéli a rejtett gazdaságot- áll az Ecostat jelentésé­ben. A felmérés szerint a la­kosság 13 százaléka vélte úgy, hogy a jelenlegi adó­rendszer kényszeríti az em­bereket a törvényszegésre. A Hírsávot a támogatja. Többet túlórázhatunk? meló A vállalkozók szerint nem kell rabszolgamunkától tartani A vállalkozások rugalmasabb túlóraszabályokat szeretnének, a munkavállalók viszont ezt nem támogatják Tízből egy embernél növel­hető lesz a túlóra mértéke, ha elfogadja az Országgyű­lés az erről szóló törvény- javaslatot. A vállalkozók nem tartanak rabszolga- munkától, a szakszerveze­tek viszont háborognak. Németh Márk Speciális szaktudást igénylő munkakörökben évenkénti 300 túlóráról megállapodást köthet­nének a munkáltatók egyes dol­gozóikkal anélkül, hogy ezt a le­hetőséget korábban kollektív szerződésben rögzítették volna - derül ki az Országgyűlésnek be­terjesztett törvényjavaslatból. Ez­zel a lehetőséggel azok a vállalko­zások is élhetnének, akik munka­erőigényüket nem tudják fedezni a munkaerőpiacról. Ilyen szerződést a tíz főt vagy kevesebbet foglalkoztató munkál­tatók csak egy dolgozóval köthet­nének. Az ennél nagyobb vállal­kozások pedig legfeljebb az alkal­mazottak tíz százalékára terjeszt­hetnék ki ezt. A megállapodást írásban kellene rögzíteni. „Semmilyen változtatást nem támogatunk, amely a szakszer­vezetek megkerülésével eleve megadná a munkáltatóknak a le­hetőséget a munkaidő kibővíté­sére" - szögezte le érdeklődé­sünkre Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke. Véleménye szerint a je­lenlegi szabályozás is kellőkép­pen rugalmas. Indoklása szerint szükség esetén kollektív szerző­déssel - tehát a szakszervezetek­kel való megállapodással - jelen­leg is elrendelhet 300 órányi túl­órát a munkáltató. Az elnök sze­rint nem a munkaidőt kellene fo­lyamatosan kibővíteni, hanem a munkáltatóknak kellene javíta­niuk a munkaidő jelenleg 60 szá­zalék körüli kihasználtságán. Dávid Ferenc, a Vállalkozók Or­szágos Szövetségének főtitkára ellenben üdvözli a javaslatot. „La­zítani kell a szigorú túlórakerete­ken, hogy a munkáltatók rugal­masabban, előre tervezhető mó­don alakíthassák alkalmazottaik munkaidejét” - magyarázta kér­désünkre. Véleménye szerint a ti­zenöt éve elfogadott Munka tör­vénykönyve már megérett a mó­dosításra, hiszen a mostanitól je­lentősen eltérő munkaerő-piaci viszonyok között született. A főtitkár nem tart attól, hogy az új jogi környezet „rabszolga- munkához” vezethet, véleménye szerint csak akkor lehet szó túl­óráról, ha azt valóban szükséges és közös érdek indokolja. Ráadá­sul a munkáltatónak emelt össze­gű bért kell a túlórákra fizetnie. Jelenleg nem hagyhatók ki a szakszervezetek jelenleg évente legfeljebb 200 órányi túlórát rendelhetnek el kol­lektív szerződés nélkül a munkáltatók. Ezt a keretet növelnék meg az említett esetekben 300 órára. Az érvényben lévő szabályozás szerint erre csupán kollektív szerződés alapján van lehetőség. A BUX-index 2007. május 10-én 26 300 26 200 26 100 26000 25 900 25800 25 700 25600----------------------,------------------­po nt. 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 ' 0ra FORRÁS: BÉT NYERTESEK 2007.05.10. Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Mól 23 350 +3,43 18 782 Fotex 889 +3,27 553 Richter 37 935 +2,13 8 799 OTP 9 850 +0,75 17 484 Egis 19 905 +0,58 693 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft ÁNyomda 10 220-2,67 31 FHB 2 260-0,66 65 Synergon 1450-0,62 14 MTelekom 1041-0,38 2499 Émász 22 800-0,04 41 Nyitóérték: l5.30, aNewY«rlH f 25 895 tőzsde nyitása a A BUX-index az elmúlt napokban 26 200 25 800 25 400 25 000 24 600 24 200 23 800 23 400 26 089 04.27 05.02 05.03 05.04 05.07 05.08 FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2007. május 10-én. €/Ft $/Ft €/$ i i 247,10 182,44 1,35-0,36 Ft-0,27 Ft Ocent HIRDETÉS 'SZENT IVAN ÉJSZAKÁJÁN, JUNIUS 24-EN, ESTE 8 ORAKOR Shakespeare Szentivánéji álom című művének színpadi és táncelőadása, Varnus Xaver orgona kíséretével a Művészetek Palotájának nagyorgonáján S azoknak, akik már nem kaptak jegyet az orgonabemutatőra és a szentivánéji koncertre, figyelmükbe ajánljuk Xaver két nagyszabású, vidéki hangversenyét: RAVELTŐL VANGELISIG Ravel: Bolero • Vangelis: 1492 • Jarre: Oxygene • Orff: Carmina Burana PÉCS - JUNIUS 10-én, este 7 órakor, a POSZT sztárkoncertjeként a zsinagógában SZOLNOK - JÚNIUS 17-én, délután 4 órakor, a Művelődési Ház színháztermében XAVER ORGONAHANGVERSENYEI A MŰVÉSZETEK PALOTÁJÁBAN - CSAKIS FIATALOKNAK Raveltől Vangelisig A legendás virtuóz vasánaponkénti orgonabemutató találkozása 6 és 14 év közötti gyerekekkel a Művészetek Palotájában, Európa legnagyobb orgonájánál. A Művészetek Palotája Kft. és lapunk kiadója, az Axel Springer-Magyarország Kft. közös rendezvényének célja az ifjúság zenére nevelése. Az ország több településéről összesen 590 diák hallgathatta meg idáig Bach d-moll toccata és fúgáját, Orff Carmina Hunniáját és Ravel Bolcrőját. A hangverseny után Xavér végigvezeti a gyerekeket a Művészetek Palotájában, s bemutatja nekik a hatalmas épület titkait. Ezzel a programmal a LADIK, azaz a Lapot a diákoknak média vetélkedőben részt vevő általános iskolásokat jutalmazza az Axel Springer Magyarország Kiadója. Az orgonahangversenyre azok a ladikos csoportok utazhatnak, akik egy általunk kiadott feladatot kiemelkedő eredménnyel oldanak meg. JUNIUS 24. -15 ÓRA Művészetek Pototójo AUXANDRA

Next

/
Thumbnails
Contents