Új Néplap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-05 / 80. szám
2007. ÁPRILIS 5., CSÜTÖRTÖK A NAP TÉMÁJA 7 lemondás Meglepő hirtelenséggel állt fel az egészségügyi miniszteri bársonyszékből Molnár Lajos. Kóka János SZDSZ-elnök a több-biztosítós modellhez köti a koalíció fennmaradását. MOLNÁR MEGTETTE KÖTELESSÉGÉT Vajon miért mondott le? ■ MERT BETEG. Molnár Lajosról régóta terjesztették, hogy súlyos beteg, és Bécsben kezelteti magát. A Magyar Nemzetnek legutóbb azt nyilatkozta: „nem vagyok beteg, és nem operáltak külföldön". ■ A TÖBB-BIZTOSÍTÓS MODELL MIATT. A miniszter már korábban közölte, hogy ha nem sikerül gyorsan áttérni a többbiztosítós modellre, akkor lemond. Tegnap a kormányfővel először tárgyalt a kérdésről. Gyurcsány szerint azonban ilyen gyors megoldás nem célravezető. ■ AZ OK: KÓKA JÁNOS. Az SZDSZ új elnöke megválasztása után jelezte, hogy a koalíciós szerződés újratárgyalását kezdeményezi. Lehet, hogy ennek része az egészségügyi tárca is. De a lépés túl korán jött, hogy ez a verzió igaz legyen. ■ EZ VOLT A FORGATÓKÖNYV. Az világos volt, hogy Molnár Lajos nem csinálja végig a ciklust, hanem a reformintézkedések után távozik. A mostani lépés azonban a kormánypártokat is meglepetésként érte. ■ ÖSSZEVESZTEK GYURCSÁNNYAL. A kormányfő és a miniszter állítólag szóváltásba keveredett, amikor a többbiztosítós modellről tárgyaltak. A hirszerzo.hu értesülései szerint Molnár, látva az ellenállást, közölte, ha kell, lemond. Gyurcsány ezt a lap szerint elfogadta. Ki lehet a távozó miniszter utóda? MÁR HÓNAPOKKAL EZELŐTT felmerült a kaposvári kórház vezetője, Répa Imre neve mint az egészségügyi tárca miniszteri posztjára esélyes jelölt, az egészségügyi reform kidolgozásában is részt vevő orvosprofesszor azonban nem kapott felkérést. Tegnapig legalábbis nem. „Hivatalos megkeresést nem kaptam, így az sem aktuális, hogy vállalnám-e” - nyilatkozta az MTI-nek, hozzátéve: rengeteg feladata van a kórházban és a kaposvári egyetemen. répa Imre szerint olyan ember lenne alkalmas Molnár utódjának, aki „mindkét oldal bizalmát élvezi”; ez kétségkívül illik is a kaposvári kórház vezetőjére, aki részt vett az egészségügyi reform kidolgozásában, ugyanakkor gyakran bírálta a megszülető döntő seket. Legutóbb a kórházátalakítás kapásán azt nyilatkozta: szerinte bezárás helyett felesleges és hosszú agóniára ítélt a politika 40-50 kórházat. A REFORM FOLYTATÓJAKÉNT Ábrahám László műhibaperekre specializálódott ügyvéd neve is felmerült az utóbbi hetekben, ám tegnap azt nyilatkozta: hallott ugyan a szóbeszédről, hivatalos megkeresést azonban még nem kapott. Falus Ferenc, a frissen kinevezett országos tiszti főorvos nevét is emlegetik mint lehetséges aspiránst a tárca vezetésére. A Nyíró Gyula Kórház volt vezetőjét lapzártánkig nem sikerült elérnünk. Egy/ pezsgő tablettagyár alapítójaként, illetve az irányított betegellátás hazai úttörőiéként ismert Somody Imre is a lehetséges „trónörökösök" között szerepel. Az ellenzék és a szakmai szervezetek üdvözölték Molnár lemondását, a kormány azonban eltökélt a folytatásban. Europress-összeállítás Tegnap lemondott Molnár Lajos liberális egészségügyi miniszter. A tárcavezető döntését Gyurcsány Ferenc kormányfő elfogadta, így április 6-ától az új miniszter kinevezéséig Horváth Ágnes államtitkár irányítja az Egészségügyi Minisztériumot. A liberális politikus egyelőre nem indokolta döntését. Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára azt mondta, Molnár szerdán Gyurcsány Ferenctől személyes meghallgatást kért, amelyre írásos felmondással érkezett. Gál J. állítja: a miniszter nem szakmai vagy politikai, hanem személyes indokok miatt állt fel a bársonyszékből. A döntés váratlanul érte a koalíció pártjait: ezt jelzi, hogy nincs meg a miniszter utóda, és sem az őt jelölő párt prominensei, sem pedig az MSZP szakpolitikusai nem tudtak Molnár Lajos szándékáról. Ezt a verziót erősíti, hogy a kormányzati kommunikáció ezúttal önhibáján kívül lőtt bakot: a távozás délutáni bejelentése előtt néhány órával még cáfolták a kabinet átalakításának szándékát. Kiszelly Zoltán politikai szakértő szerint Molnár csak április elsejére, az átalakítások kezdőnapjára várt, majd maga választotta meg távozása időpontját. Kiszelly lapunknak azt mondta: a politika felpuhította az egészségügyi reformot: a kormánypárti lobbi miatt a miniszter nem tudta eredeti szándékának megfelelően végrehajtani terveit, ezért „vette a kalapját”. Felemás a kórházstruktűra átalakítása - az eredeti radikális lépések helyett „mindössze” három kórház szűnik meg, további 30-40 azonban a finanszírozás változása miatt vegetálásra van ítélve - csakúgy, mint a liberális miniszter által sarokpontnak tekintett több-biztosítós modell bevezetése körüli egyeztetések eredménye. Akár Molnárral, akár nélküle, de folytatja a kormány az egészségügyi reformot: a következő körben az egészségbiztosításról születik döntés. Nem hátrál ki a reformok mögül az SZDSZ sem: Kóka János pártelnök azt mondta, továbbra is elkötelezettek az ügyben, tevékenységükért pedig felelősséget vállalnak. Kóka János, az egészségügyi minisztert jelölő SZDSZ elnöke a liberálisok tegnapi ügyvivői testületi ülése után bejelentette: a piaci alapon működő több egészségbiztosítós modell bevezetését pártja a koalíció alapfeltételének tekinti. Sajtóinformációk szerint éppen az ezzel kapcsolatos vita Molnár távozásának legvalószínűbb oka. Utódjáról - így Kóka - hetekig folyhat az egyeztetés. Az ellenzék és a szakmai szervezetek üdvözlik Molnár távozását. A Fidesz szerint az egészségügyi reform megbukott, és ez a kormánypolitika kudarcát jelzi. Az MDF szerint a leköszönő.miniszter „gyáva hajóskapitány”, aki hátrahagyta a süllyedő hajót. Halász Zsuzsa KDNP-szóvivő beteg- és emberellenesnek minősítette Molnár reformjait, ám hogy a dolgok idáig jutottak, az szerinte nem csak a miniszter, de Gyurcsány Ferenc és a kormány együttes bűne. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke lapunknak Molnár távozása következményeiről szólva megjegyezte: utódjával haladéktalanul felveszik a kapcsolatot, hiszen a MOK mindig szoros munkakapcsolatot ápolt a szaktárcával, kivéve Molnár Lajos regnálása idején. Molnár Lajos tíz hónapja Ötödik sebességre kapcsolta az Egészségügyi Minisztérium munkatempóját Molnár Lajos, amint tavaly júniusban a MAV- kórház főigazgatói székéből átült a miniszteri bársonyszékbe. Orvosi körökben gyakran a * „faltörő kos”jelzővel illették. VIZITDÍJ A legnagyobb vihart a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetése okozta, hiszen a 300, illetve 600 forintok megfizetését mindenki a saját bőrén érzi. Talán épp ezért közelítette meg Molnár Lajos népszerűtlensége Bokros Lajosét. Az eredeti elképzelések finomodtak: a rászorulók és a gyerekek végül nem fizetnek. A háziorvosokat is megosztotta a vizitdíj kérdése. A bevezetés zökkenőmentesen lezajlott, sok helyen vizitdíjautomaták működnek. Az első napokban négy háziorvos nem volt hajlandó vizitdíjat szedni.- A heves viharokat kiváltó egészségügyi reform eddigi lépései GYÓGYSZER- ÉS PATIKALIBERALIZÁCIÓ Az, hogy patikán kívül, akár benzinkúton is hozzájuthatunk recept nélküli készítményekhez, a gyógyszerészek üzletét biztosan rontja, ahogy Molnár a törvény erejével szüntette meg területi monopolhelyzetüket is, meg könnyítve a patikaalapítást A gyógyszergyártókat és -forgalmazókat pedig érdekeltté tette abban, hogy készítményeiket negyedévente „ártőzsdére” bocsássák, ami lenyomja az árukat: áprilistól ezer medicina ám csökkent 16 százalékkal Ez nem igazán jó üzlet a kereskedőknek, amit bizonyít, hogy Molnár távozásának hírére szárnyalni kezdtek a gyógyszerrészvények. Ma több tucat benzinkútnál már kaphatók gyógyszerek, főleg vitaminkészítmények. Algopyrin viszont nem, az vényköteles lett SZAKMAI KAMARÁK Molnár egyik első intézkedéseként megszüntette a kötelező kamarai tagságot, amivel kivívta a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Gyógyszerész Kamara ellenszenvét. Utóbbi szervezet a lemondás után néhány órával közleményben fejtette ki: „a gyógyszerészek remélik, hogy a miniszter távozása után lehetőség nyílik a szakmai kamarák és a szakminisztérium közötti érdemi egyeztetésre, a rossz irányba mutató folyamatok visszafordítására, a gyógyszerellátás liberalizációjának újragondolásám”. A kamara szerint Molnár intézkedései „jelentősen rontották az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzájutást, a kiszámíthatóságot és a biztonságot". KÓRHÁZ-ÁTALAKÍTÁS A Molnár-csomag súlyos eleme, a nagyszabású kórházi struktúraátalakítás - amelyet hangos tiltakozás, számos tüntetés kísért - néhány napja lépett életbe. A rendszerből 16 ezer aktív ágyat vontak ki, három kórház állami támogatását befagyasztották, tucatnyi gyógyintézményt pedig krónikussá alakítottak. Ez az ellenzék szerint a fekvőbeteg ellátás összeomlásához vezet, és sok kórházigazgatót is sokkolt a leépítés, amelynek révén 1500 orvosuk kerül utcára, az államreform-bizottság egyik tagja szerint viszont „karcsúra” sikeredett a kórházak megreformálása, politikai alkuk hatására felpuhult a tervezet De a korábbi félelmek nem igazolódtak be: végül csak három fővárosi kórház zárt be. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI FELÜGYELET A tárca szükségesnek látta az Egészségbiztosítási Felügyelet létrehozását, amely a beérkezett panaszok alapján már összesen 3,4 millió forintos bírságot szabott ki két kórházra. Az esetek felében éppen a vizitdíjjal élt vissza sok orvos és kórház, azaz akkor is szedik, amikor nem kellene. Új viszonyok a kisebb kormánypárton belül az SZDSZ-BEN az elnökválasztás után egyeztetéseket kezdett a győztes Kóka jános és az alulmaradt Fodor Gábor. A gazdasági miniszter a Magyar Hírlap információi szerint felajánlotta riválisának a környezetvédelmi tárca vezetését. A minisztérium jelenlegi vezetője, Persányi Miklós állítólag indiai nagykövet lenne. Fodor azonban inkább egy önálló rendészeti minisztériumot vezetne, ezért arra kérte Kókát, hogy a kormányfővel való egyeztetéseken kardoskodjon a tárca önállóvá válása mellett. Az SZDSZ új elnöke a héten tárgyal a koalíciós szerződés áttekintéséről, s korábban lígy nyilatkozott, hogy erősíteni akarja a szabad demokraták jelenlététa kormányban. Kuncze Gábor távozása után új frakcióvezetőt is választ * az SZDSZ, a cím legfőbb várományosa Eörsi Mátyás. A liberális politikus úgy nyilatkozott, hogy élete legnagyobb feladatának tekintené, ha betölthetné ezt a tisztséget. Az egészségügyi miniszteri tárca a jelek szerint marad az SZDSZ kezében. Kóka pártelnöksége új helyzetet teremt