Új Néplap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-05 / 80. szám
3 ÚJ NÉPLAP - 2007. ÁPRILIS 5., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TÜKÖR HÍREK Abony MESÉK SZÁRNYÁN Benedek Elek tiszteletére Elek apó meséi címmel rendeztek megyei mesemondó versenyt a minap Abonyban. A rangos megméretésnek immár harmadik alkalommal a Somogyi Imre Általános Iskola adott otthont, ahová huszonkét településről érkeztek alsó tagozatos kisdiákok. Több helybeli gyermek remekül helytállt. Kategóriájában Agócs Anna és Mucsi Gergely a legjobb abonyinak járó elismerést vehette át, míg Szíjártó Milán a második korcsoport harmadik helyezését szerezte meg. bj Jászapáti eltekert A minap egyik este egy nő gyalogosan tartott hazafelé, amikor egy kerékpáros mellé gördült, és a vállán lévő táskáját leemelte, majd eltekert. A táskában egyébként nem csak személyes iratok, hanem mobiltelefon, valamint készpénz is volt. mrfk . Jászladány lomtalanítás Még ma is tart a húsvét előtti lomtalanító akció a településen, amelyet az önkormányzat Nagyközségüzemeltetési és Vagyonkezelő Intézménye végez, ingyenesen. A szemétszállítás során elviszik a lakosoktól azokat a lomnak kitett holmikat, amelyeket nem kívánnak tovább a portájukon tartani — mondta el lapunknak Dankó István polgármester, bgy Kisújszállás AUTÓK Négy gépkocsit törtek fel, illetve próbáltak meg feltörni ismeretlenek a minap Kisújszálláson. Az utcán parkoló gépkocsik egyikéből egy szerszámosládát emeltek ki az elkövetők, de azt pár méterrel odébb eldobták. A többi járműbe pedig szerencsére nem is tudtak bejutni, így a sértetteket „csak” rongálási kár érte. mrfk Tószeg EGYEZSÉG Ma tartanak soron kívüli ülést a település polgármesteri hivatalában. Ezen a környékbeli iskolákkal lehetséges összevonásokról tárgyalnak majd. Erre az igen fontos megbeszélésre hivatalos Vezseny, Tiszavárkony, illetve tiszajenő polgármestere is. BA Tiszaígar felújítás a település egészségügyi és szociális intézményét újítanák fel, ha megnyernék a LEKI pályázatát. Ebben 3,7 millió forintot kaphatna a település az épület nyílászáróinak cseréjére, sátortető építésére, valamint technikai felszerelések vásárlására, ba Dr. Bodnár László ügyvéd (jobbra) mindent megmozgat védence, ifj. Taczman Elek érdekében. Többek között dr. Pongrátz Zsolt bírót (balra) is szeretné meggyőzni. Középen Kővári László ülnök segít az iratok közvetítésében. Felvételünk még a hét elején, a hétfői tárgyaláson készült. Vallott a névtelen Segítő taczman-per Újabb fordulat a kettős gyilkosság ügyében Egy névtelen levél bonyolítja a szálakat a Taczmanügyben. Tegnap folytatódott a tárgyalássorozat. Mészáros Géza Egyelőre még nem volt olyan tárgyalási nap a hírhedté vált Taczman-gyilkosság ügyében, amelyen ne következett volna be valamilyen fordulat. Ezúttal egy, a korábban a nyomozó hatóságnak elküldött névtelen levél bonyolította tovább az egyébként is szövevényes szálakat. A megyei bíróságon szerdán reggel folytatódott a tárgyalássorozat. A 2006. február 5-én történt kettős gyilkosság elsőrendű vádlottja, ifj. Taczman Elek, Illetve másodrendű vádlottja P. Tamás ezúttal kevesebb szó kapott- elsősorban a tanúkat hallgatták meg. A délelőtt folyamán szinte kizárólag tizen-és huszonévesek válaszoltak a kérdésekre. Mint kiderült, egykoron mindannyian a szolnoki Gólya vendéglő vendégköréhez tartoztak. A hasonló gondolkodású, lelkületű fiatalok itt alkottak asztaltársaságokat. Fiatalemberekről - egyes esetekben gyerekekről - lévén szó sajnálatos, hogy a tanúvallomások során többször is szóba került a füves cigaretták beszerzése és fogyasztása, valamint egyéb szúró-vágó szerszámok, továbbá néhány ólomvégű bot, a viperaként ismertté vált tiltott fegyver birtoklása is. Mindezek szerepét azonban egyelőre nem firtatta túlságosan a bíró. Izgalmasnak tűnt viszont az a „Segítő” néven aláírt levél, amelyet - mint szintén kiderült - egy törékeny lány írt a nyomozati szakaszban a rendőrségnek. Őt szerdán tanúként hallgatta meg a bíróság. A leányzó valaha ifj. Taczman Elek közeli barátnője volt. Kissé összeszedetlenül fogalmazott levelében azt sugallta, hogy az elhunyt házaspár szerény, hallgatag fiáról nem tételezi fel, hogy bárkit is megölt volna, annál inkább P. Tamásról. Állítását azzal indokolta, hogy ő is sejti, illetve több társától is hallotta, hogy a másodrendű vádlott „kézzel fogható” szerepet játszott a gyilkosságokban. Azaz, szerinte az igen agresszív természetű, mogorva P. Tamás volt a felbújtó, s az ■ A válaszadók egyöntetűen határozott egyéniségnek tartották az apát és a nevelőanyát. Dr. Pongrátz Zsolt bíró olvasta fel a névtelen levelet Anyák és fiúk a tárgyalóteremben A bíró yanúként hallgatta volna meg if). Taczman Elek édesanyját és annak jelenlegi férjét is. Mindketten mentességi jogukkal éltek, s nem tettek vallomást. Az egyik tárgyalási szünetben megkérdeztük az ügy ről az elsőrendű vádlott édesanyját, de azzal utasította el kérésünket, hogy még most sem lát tisztán az ügyben, ezért nincs is mit mondania. P. Tamás édesanyja viszont elmondta: - „Bízom a fiam áitatlanságában, és ezért hiszek abban, hogy a bíróság fel p,. fogja menteni!”. A két anyukának dr. Pongrátz bíró megengedte, hogy egy szünetben külön-külön beszélgethessenek fiaikkal. elkövető. A tanú Balázsné dr. Busku Terézia ügyész kérdésére megerősítette, hogy ifj. Taczman Elekkel annyira jó kapcsolatot ápolt, hogy ennek a levélnek a tartalmát most is fenntartja. Dr. Vezsenyi Péter, P. Tamás ügyvédje azonban igen zavarosnak, így aztán jelentéktelennek találta az ifj. Taczman helyzetét „Segítő” dokumentumot. Délután a meggyilkolt házaspár ismerősei tettek vallomásokat. A kérdések arra irányultak, hogy id. Taczman és neje menynyire szigorúan nevelték a már felnőttkorú fiúkat, s valójában milyen emberek lehettek. A válaszadók egyöntetűen határozott egyéniségnek tartották az apát és a nevelőanyát. Elhangzott többször is: sokszor kemény, durva szavakkal illették ifj. Taczman Eleket, s elcsattant jó néhány pofon is az akkor 21 éves fiatalemberen. A tárgyalássorozat az ünnepek után újabb tanúk, illetve szakértők meghallgatásával folytatódik. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu JE GYZET FODOR BEÁTA Színház és politika a színházlátogatókat alaposan megdöbbentették a szolnoki Szigligeti Színház vezetőválasztását övező botrányok. Az izgalmakat nálunk manapság ugyanis nem maguk az előadások, hanem a színpadon kívüli színjátékok keltik. A befogadó színház rémképe után pár hete a igazgató posztra kiírt pályázat körülményei borzolták a kedélyeket. Szikora János leköszönő színidirektor ugyanis úgy festette le a helyzetet, mintha a politikai legyőzte volna a színházat. nyilvánvalóan felmerül a kérdés, hogy vajon igaza van-e? Ám afelől a legkisebb kétségünk se legyen, hogy a válasz csak a tűzközelben ülőket érdekli igazán. Pazarlóan drága, nehézkes és működésképtelen egy színház? ezt a problémát oldják meg a vezetők, vágják rá sokan, jogosan. A nézőket ugyanis csak az foglalkoztatja, érdemes lesz-e jövőre bérletet, jegyet váltani. Arra kíváncsiak, milyen darabokkal szórakoztatják őket, hogy munka után kikapcsolódásként elfelejtsék a mindennapi gondokat. Akik pedig ezt nem veszik figyelembe, talán nem is értik az itt élők igényeit. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Feltörték az autókat de nem vittek el semmit Karcagon feltörtek két személygépkocsit. Az elkövetők átkutatták a két járművet, de azokból végül nem vittek el semmit. A kár összege azonban így is mintegy negyven-ötvenezer forint. ■ MRFK Szikora János tegnap bocsánatot kért kultúra A szolnoki Szigligeti Színház igazgatója az évad végéig marad Szikora János színházigazgató kérésére ült össze tegnap a szolnoki oktatási bizottság. A jelen lévő hét tag érdeklődéssel várta a bejelentését. A direktor egy régi emléke felidézésével kezdte mondandóját: a rendszerváltás előtt államellenes tevékenységgel vádolva egyik napról a másikra kitiltották a győri színházból, majd Szolnokról is. Aczél György, az MSZMP egykori főideológusa egyszerűen félreállította a fiatal rendezőt.- Pár évvel később a győri színházban a Dr. Zsivágó című darabban elmondhattam, nem szeretem az olyan rendszert, ahol megmondják, hogyan gondolkozzam - mondta Szikora János. — Néhány hete ismét kénytelen voltam kiábrándultságomnak hangot adni. József Attila szavaival élve „Én nem így képzeltem el a rendet”. Minden ideológia a szellem egyenruhája. De szerintem a művészet ne hordjon egyenruhát — hangsúlyozta az igazgató. - A bizottság előtti felszólalásom valóban indulatosra sikeredett. Olyan mellékhatásokkal, amelyre nem számítottam. Nem volt célom, hogy a képviselő-testület és a képviselők hivatását, méltóságát megsértsem. Ezért bocsánatot kérek. Ezután Szikora János megköszönve az elmúlt években tanúsított támogatást, azonnali hatállyal lemondott igazgatói posztjáról. Ezt a rendkívüli ülésen részt vevő polgármester azonban nem fogadta el. — Jólesik, hogy megkövette a városvezetést - mondta Szalay Ferenc, aki hozzátette, elismeri a színidirektor többéves szakmai munkáját. - Sőt, arra is felkérem, hogy segítsen kidolgozni a következő évi műsortervet és a pályázók kiválasztásakor is számítok a véleményére. Szikora János elfogadta a felkérést. ■ Fodor Beáta Balázs Péter lehet az új igazgató? A színházigazgatói posztra április 12-i soron kívüli ülésén írja ki az új pályázatot a szolnoki közgyűlés.-szeretnénk megelőzni minden sandaságotés találgatástcélzott a polgármester az előző pályázat körül kialakult hangulatra. - Felkértük Balázs Péter színművészt, adja be pályázatát az igazgatói állásra. Népszerű művész, aki már Szolnokon is 'bizonyított. információink szerint egyébként Balázs Péter elfogadta a felkérést és beadja pályázatát. Harmonikagála.Tabányi Mihály harmonikaművész és szólistái adtak koncertet tegnap, a 15. Szolnoki Zenei Fesztivál keretében a megyeházán. A harmonikakirály vezetésével örökzöld melódiák hangzottak el.