Új Néplap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-28 / 99. szám

2 MEGYEI TŰKOR UJ NÉPLAP - 2007. ÁPRILIS 28., SZOMBAT POSTÁNKBÓL Csak tanáccsal segíthetünk Gyakran hallom, hogy a mai fiatalok nincsenek felkészül­ve arra, hogy házasságkötés után háztartást vezessenek. Persze munka mellett. Mert ez a feladat csak látszólag tű­nik egyszerűnek. Valójában nagy felelősség és bizonyos hozzáértés szükséges hozzá. Az embernek ugyanis nem is olyan könnyű élesben elsajá­títani, hogyan is kell a család rendelkezésére álló pénzt ész­szerűen beosztani, takarékos­kodni. Hogy időben ki kell fi­zetni minden számlát. Meg azt, hogyan kell gazdaságosan bevásárolni, főzni. A tapaszta­latok azt mutatják, ezt sokak­nak nem is sikerül megtanul­ni. így sok házasság tönkre is megy: sosincs elég pénz, rossz időbeosztás miatt megromlik a kapcsolat. S ezen mások is legfeljebb néhány tanáccsal próbálhatnak segíteni. K. LAJOSNÉ, KUNSZENTMÁRTON Villámkérdés, villámválasz Nagyon szomorú esemény következett be az élelem1 ben. Ugyanis munkanélkü­li leszek, megszűnik az állá­som. Vajon munkanélküli­ként meddig és mekkora összegű segélyt kaphatok? — kérdezi egyik olvasónk. *■ Természetesen az ilyen ese­tekben is pénzhez juthatnak az érintettek. Ugyanis mun­kanélküli-járadékot kettő­százhetven napig folyósíta­nak, amely összeg havonta a legkisebb kereset hatvan százalékának a kétszerese- olvasható a www.ugyve­­zeto.hu internetes oldalon. Van kérdése? írjon! Levélcí­münk: Új Néplap Szerkesztősé­ge, 5001 Szolnok, Pf. 105. Kérdését felteheti a velemeny@szoyon.hu internetes címre is! Végkimeriilt műtősök hetényi kórház Fáradtan csak hibát hibára halmoznának A Hetényi kórház műtősei ha újra ügyeleti rendben dolgozhatnának, mindent megtennének azért, hogy néhány napon belül munkába álljanak. Képünk illusztráció. Május elején felülvizsgálják a központi műtőben kialakult helyzetet DR, BAKSAI ISTVÁNT, a kórház főigazgatóját arról kérdeztük, miért az intézmény egyik leg­fontosabb helyén, a központi műtőben vezették be elsőként a többműszakos munkarendet. - főként azért, mert itt dol­goznak legtöbben - mondta az igazgató. — Mielőtt elindítottuk az új rendszert, felmértük a le­hetőségeket, s így dolgoztuk ki úgy a műszakokat, hogy még tartalék is van benne. Úgy szá­moltuk, mintha egy ember fo­lyamatosan táppénzen, egy pe­dig szabadságon lenne egész hónapban. FOLYTATNUNK KELL a műszak bevezetését, májustól a labor­ban is így dolgoznak a kollé­gák. A radiológián tervezett többműszakos rend bevezetését azonban egyelőre felfüggesztet­tük, mert kiderült, hogy ott ke vés ehhez a létszám. A fizeté­sük pedig nem csökken auto­matikusan, attól függ, mennyi munkát vállalnak. Az ügyele­tet a száz százalék fölött díjaz­tuk plusz ötvenneL Ez most a délutáni műszakban plusz húsz, míg éjszaka továbbra is plusz ötven százalékot jelent. A KÓRHÁZ VEZETŐI május ele jén felülvizsgálják a helyzetet, a további intézkedések attól függnek, hányán gyógyulnak meg a műtősnők közüL Addig is helyettesítenek a MÁV kór­házból, illetve azóta már a karcagi és ceglédi kórházból átirányított szakdolgozók. Folytatás az 1. oldalról Emellett a nyilvántartás és a műtétek adminisztrációja is ránk hárul. Épp ezért korábban évekig csak segédkezhetett az újonnan érkező, a műtőasztal­nak közelébe sem engedték. Csakhogy erre manapság nincs idő és lehetőség a Hetényi kórház központi műtőjében. Ki­segítők próbálnak helytállni a rendkívüli körülmények között úgy, hogy gyakorlatilag azt sem tudják, mit hol találnak, mert a 17 állandó műtősnő közül jelen­leg csak hat dolgozik. Hogy a többiek miért nem? Hivatalosan azért, mert táppénzen vannak.- Akad olyan, akinek a lába sérült, leforrázta magát. Többsé­günk azonban régóta bajlódik különböző betegségekkel. Mos­tanáig húztuk-halasztottuk, épp azért nem kezeltettük magun­kat, mert tudtuk, hogy szükség van a munkánkra - mesélik egymás szavába vágva, amikor arról kérdezem őket, miért men­tek el betegállományba. - Most viszont már elfogyott az erőnk. Többen is a végkimerülés hatá­rán állunk. Ráadásul a mostani rendszert csak papíron nevezik műszakolásnak. Mindez valószí­nűleg azért van így, mert a sza­bályos műszakbeosztáshoz ez a létszám kevés, fizikailag nem le­het megoldani. Hiába kértük azonban előzetesen a főigazgató urat, hogy ne velünk kezdje a műszakoltatást, érdemi választ nem kaptunk. A fizetésünk is je­lentősen csökken ebjben a mun­karendben. Míg korábban az ügyeletért 150 százalékos díja­zás járt, most a délutáni műszak 20, az éjszakai pedig 50 százalé­kos plusszal jár. A gyakorlatban e? azt jelentif .hpgv a megélheté­sünk került veszélybe. Nekünk akár 10-15 ezerforintos kiesés is nagyon sokat számít. Egészségügyi dolgozóként a betegek gyógyítását, segítését vállalta^. Most viszoqt ptpp-útfé­­len azt kapják, hogy ők veszé­lyeztetik a biztonságos betegellá­tást. Nem könnyű ezt feldolgoz­ni, mindannyiuknak háborog a lelkiismerete. — Nagyon rossz érzés látni' hallani azokat a betegeket, akik­nek ezekben-a napokban elma­rad a műtétük. — mondja az egyik sokat tapasztalt műtősnő.- Tudjuk, hogy nem jó megol­dás, amire kényszerültünk, de egyszerűen nem maradt más vá­lasztásunk. Hiába kértünk, sen­ki sem hallgatott meg bennün­ket. Egy biztos: semmivel sem lenne jobb, ha dolgoznánk ugyan végkimerülésig, de hibát hibára halmoznánk. Hogy mi lehet a mostani hely­zet megoldása? Szerintük csak az ügyeletek visszaállítása. Ha újra ügyeleti rendben dolgozhat­nának, mindent megtennének azért, hogy néhány napon belül újra munkába álljanak. Mert a műtő világa bizony mindannyi­uknak nagyon hiányzik. „Alig várjuk, hogy visszamehessünk”- vallják be elszoruló torokkal. Nem tapasztaltak fenyegetettséget megyénkben az ügyészek A váderedményességi mutató megyénkben tovább javult, s or­szágos összehasonlításban 2006-ban is a legjobbak között volt. Ezt hangsúlyozta a megyei főügyész, dr. Fekete Jenő tegnap, a megyei főügyészségen tartott összügyészségi értekezletet kö­vető sajtótájékoztatón. Mindezt dr. Bonómi Nóra Katalin, a fóru­mon résztvevő legfőbb ügyész­helyettes is megerősítette. Mint elhangzott, országos szinten az ismertté vált bűncselekmények száma ugyan csökkent, ám az ügyészek munkája a magánjogi ügyintézések magasabb száma miatt mégis jócskán megnöve­kedett. Az időszerűségi mutatót sikerült még tovább javítani, így az a várakozásnál is jobban ala­kiüt. Az ügyek 99,9 százalékát (számszerűit 5627-et)—az előző évinél mintegy 60-nal többet — 30 napon belül dolgoztak fel ügyészeink. Jogerős bírósági ha­tározattal 3127 ügyet fejeztek be megyénkben, a vádlottak száma 4431 volt 2006-ban. Dr. Bonómi Nóra Katalin el­mondta, hogy a közhangulat fe­szültebbé vált az utóbbi évek­ben. Az állampolgárok türelmet­lenebbek, ezért kerülhetnek az ügyészek is kellemetlen helyze­tekbe. Ám dr. Fekete Jenő mind­ehhez hozzátette, megyénkben semmilyen jellegű fenyegetett­séget nem tapasztaltak eddig. ■ Mészáros G. Negyvenezer látogatót vonzott a kiállítás Folytatás az 1. oldalról — Tetszenek a képek. Debre­cenben láttam a Munkácsy-triló­­giát. Ez ösztönzött arra, hogy megtekintsem a műveit. A Damjanich János Múzeum­nak sok munkája van a színvo­nalas kiállításban.- Átütő sikere volt a tárlat­nak. Körülbelül tizenötezer láto­gatóra számítottunk, de végül valószínűleg elérte a negyvenez­res látogatottságot is - mondta Kovácsné dr. Kaposvári Gyön­gyi, a múzeum igazgatóhelyette­se. - Naponta egyébként mint­egy ezer-ezerkettőszáz fő fordult meg nálunk. ■ N. I. > Érdekelné egy olyan ígéretes kamerlehetöség, amelyet jelenlegi életstílusához igazíthat? > Szeretné kiegészíteni jövedelmét? > Szeretné mindezt lakókörnyezetében tenni? > Elszántnak, motiváltnak és rugalmasnak érzi magát ehhez? A Provident Pénzügyi Zrt. kis összegű, rövid lejáratú készpénz­­kölcsönöket nyújt ügyfelei számára magas színvonalú, rugalmas, gyors szolgáltatásán keresztül. Társaságunk, a Provident Pénzügyi Zrt., a 125 éves múltra visszatekintő, brit székhelyű Provident-Csoport tagja. ALKALMAZOTTI STÁTUSZBA KERESÜNK KÉPVISELŐT Tószeg, Szolnok, Tiszavárkony, Kunszentmárton, Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Martfű, Törökszentmiklós, Szajol és környékére. A képviselői feladatok közé tartozik a képviselő otthonához közel élő ügyfelekkel való kapcsolattartás, készpénzköl­­csönök átadása, a heti törlesztőrészletek begyűjtése, közreműködés az ügyfelekre vonatkozó hitelképesség-vizsgá­latban, illetve az ügyfélkör növelése. Amit kínálunk: • garantált bér • teljesítménnyel arányos jutalék • mobiltelefon • egyéb juttatások • rugalmas időbeosztás • egy nagy múltra visszatekintő, nemzetközi cég támogatása Jelentkezés: Kérjük, hívja hétfőtől szombatig 7.30-tól 20.00-ig a Provident Pénzügyi Zrt-t a belföldről helyi tarifá­val hívható telefonszámon 06-40-50-50-50 vagy küldje el a KÉPVISELŐ szót és nevét sms-ben, és mi visszahívjuk: 06-20-55-55-050 PROVIDENT ^ FINANCIAL Könnyebb lett bejutni a klub épületébe Kürtön A megyebeli kistelepülést, Tisza­­kürtöt összesen 1621-en lakják. Közülük már egyre több a koros személy, hiszen lassacskánmin­­den ötödik lakos nyugdíjas a köz­ségben. Éppen ezért jó hír, hogy pályázaton nyertek annyi pénzt, hogy az idősek klubja bejáratát akadálymentesíthették, így pedig oda feljárót építhettek. Ez egyébként mintegy hatmilliós korszerűsítés volt. Ami pedig a várható további felújításokat, bő­vítéseket illeti: most is bent van és elbírálásra vár további öt pá­lyázatuk, támogatási kérelmük. Ezek érintik a helyi létesítmé­nyek közül az iskolát, óvodát, idősek klubját, illetve még a ra­vatalozót is. ■ D. Szabó Miklós A Nap kapujában. A szolnoki Kovács Mihály japán kapcsolatából és utazásaiból származó emléktárgyakból rendeztek kiállítást Rákóczifalván a Macimúzeumban. Ezt május közepéig nézhetik meg az érdeklődők. LEVÉLCÍMÜNK: ÚJ NÉPLAP SZERKESZTŐSÉGE^ 5001 SZOLNOK, PE 105.

Next

/
Thumbnails
Contents