Új Néplap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-26 / 97. szám
ÚJ NÉPLAP - 2007. ÁPRILIS 26., CSÜTÖRTÖK 13 DIÁKVILÁG MHNMRHHHNMHHHBHHHHI Lángok csaptak fel a gimnázium udvarán! Tanórán ültünk, amikor arra lettem figyelmes, hogy az egyik osztály kivonult az udvarra. Tűzriadó! Mi is elhagytuk a termet, bár semmit sem hallottunk a riasztásból. Egy szokásos próbát sejtettem, de nem így volt. Olyasmiben volt részem, amiben eddig még soha. Ezen a „próbán” ugyanis a tűzoltók is megjelentek, és hamarosan az egyik ablakból diákokat menekítettek ki. Aggodalomra mégsem volt okunk: ez csak egy jól megszervezett bemutató része volt De a megméretésnek még ezután sem volt vége, mit sem ért volna a „színjáték” valódi lángok nélkül. A tűzoltók az udvaron tüzet gyújtottak, eloltására lehetett vállalkozni. Volt is egy pár tanuló, aki élt a lehetőséggel, és a tűzoltófelszerelés egy részét viselve, belekóstolhatott a lánglovagok mindennapjaiba. BALATONI KITTI, MZSG, KISÚJSZÁLLÁS Pályázni lehet a tanulók verseire Kedves Diákok! A Telefonos Lelki Elsősegély Szolgálat „Hogy beszéljünk egymással” pályázatára sok-sok verset írtatok, melyeket nagyon köszönünk. Azt a rengeteg alkotást az újság hasábjain azonban nem tudjuk megjelentetni, így a www.szol]onJiu honlapon találjátok meg azokat. A versekre majd szavazni is lehet. A szavazólapokat az Új Néplap, a Grátisz és a Tempó című újságokban találhatjátok meg. Ezeket (az általatok legjobbnak ítélt vers megjelölésével) „Hogy beszéljünk egymással” jeligére küldjétek be az Új Néplap (5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc út 2.) címére. A szavazatok beküldési határideje: 2007. május 8. ■ Hadd szóljon! SZOUON.HU szolnok-jászkun online Múzeum, esetleg kocsma? kirándulás A szobákban nem integettek tenyérnyi penészdarabok NÁNÁSI DIA, KSZKI, KENDERES: — Osztálykirándulás? Akkor kocsma is és múzeum is kell. Igaz, nem a normál múzeumokra gondolok, mint például a Szépművészeti, hanem mondjuk a Marcipánmúzeum vagy a Lámpamúzeum. Szerintem ezek fiatalosabbak, lazábbak, mint a Szépművészeti, legalábbis az én osztályomnak (már ahogy én is merem őket). Viszont ha egy igazán jó kirándulást akarok szervezni, akkor abban legyen strand, múzeum és kocsma is. Számomra kicsit uncsi lenne, ha csak múzeum lenne a programban. Kell egy kis lazulás, hülyülés is. Voltam már olyan kiránduláson is, amin csak múzeum volt a programban, de az valahogy nem nyerte el a tetszésem. Mondjuk volt olyan múzeum, ami nagyon tetszett, de ez még nem elég. Habár nemcsak múzeumokat lehet megnézni kulturális program keretében, hanem várakat, épületeket, vagy be is lehet ülni egy jó kis filmre a moziba, esetleg egy színdarabra. Viszont ahogy én ismerem az osztályt, ha mi megyünk kirándulni, akkor nem sok múzeum és kultúra lesz a programban. Nálunk győzött a kocsma! SIPOS ROBI, DAMI, MARTFŰ:- Ki ne szeretne együtt ökörködni a társakkal? Egész évben mindennap együtt „tanulunk”, ezért jó néha kimozdulni és elmenni együtt szórakozni. De miért mindig múzeum? Épp elég zöldséget tömnek a fejünkbe. Menjünk olyan helyre, ahol lehet szórakozni. Vidámpark, strand, park. Kilenc osztálykirándulásomból alig emlékszem valamire, mert csak múzeum, mauzóleum, kastély. De az jó, hogy a szórakozásra mindre emlékszem. Szerintem ez a lényeg. KIRÁLY KRISZTINA, MZSG, KISÚJSZÁLLÁS:- Tavaly nyáron az izzasztó tanév kipihenéseként az o sztály Ukrajnába, azon belül is Ungvárra utazott. Lezártuk a tantárgyakat, és mivel senki sem kényszerült az augusztusi pótvizsgák vendégszeretetére, nyugodt szívvel kezdtünk bele a háromnapos őrületbe. Nagy meglepetésünkre kulturált szállodában foglaltak nekünk szobákat Se közös zuhanyzó a folyosó végén, se elárasztott toalettpapírban úszó illemhelyiségek. A szobákban sem integettek ránk tenyérnyi jienészdarabok a plafonról, ahogy azt vártunk. El is indultunk az első városnéző, alkoholfelvásárlós sétánkra, ahol a hozzáértők gyorsan be is szerezték az esti bulik alapját: az ukrán vodkát A híg, lötyögős, pancsolt anyag vidáman fickándozott az üvegben, és én keserűen jegyeztem meg, nem is ér többet az érte kifizetett csekély összegért Estig jiersze tárolni kellett valahol, és sokan először látták hasznát a fürdőkádnak, valamint a meleg víz hiányának. A hideg vízzel teleengedett kád sok hűtőt megszégyenítő módon funkcionált, és mi nevetve néztük, ahogy leázik a papír a „márkás” nedűkről. Sötétedés után pedig indult is a banzáj. Az ősz-1 tály részekre oszlott, és külön-külön szobákba tömörültünk. Előkerült a | vodka, aminek a hatása sem maradt el. (FOLYTATÁS: SZOUON.HU) eveiöttóibej éshajrá, dtákoW Ez most az általános iskolásoknak szól. Közülük is annak a tíz megyei csapatnak, akik bejutottak lapunk Ladik (Lapot a diákoknak!) elnevezésű vetélkedője megyei döntőjébe. Ők egytől egyig megdolgoztak a sikerért. Holnap azonban újabb megméretés vár rájuk. Délelőtt tíz órától összemérik ügyességüket és tudásukat Szolnokon, a Tiszaligeti Olajcsarnokban. Érdemes küzdeni, hiszen a legjobb csapat továbbjut az országos döntőbe, ahol sok mindent lehet majd nyerni. A jó hangulatot a szórakoztató feladatok garantálják. Ha valaki szurkolni szeretne osztálytársának, barátjának, netán tesójának, .Vl jöjjön el és szorítson a \ Y\ kedvenceknek! ■ Láttunk tizenhat kilométeres papírtekercset A SÉTA-program egyik legcsábítóbb része volt a kecskeméti nyomdalátogatás. Az „idegenvezető” kedves hölgy elmondott néhány dolgot, válaszolt a kérdéseinkre, majd körbenéztünk. Az újságok közben cikáztak a fejünk felett egy futószalagfélére akasztva. Először azt az irodát láthattuk, ahová a cikkek beérkeztek. Végignézhettük a montírfóliák készítését, a montírozást és az oldalak elkészítésének apró lépéseit. Láthattunk tizenhat kilométer hosszú papírtekercseket, tűzőgépeket, és bemehettünk az óriási nyomdagéphez is. Láthattuk az egész művelet végét és a csomagolást is. Megtekintettünk egy papírcserét, láthattuk, hogyan kerül szín az újságlapokra. Kaptunk a másnapi selejt újságpéldányokból. Nagyon jó volt ez a kirándulás. Köszönjük, csak azt nem értettük, miért volt olyan papírszag? :-) RÁCZ ROLAND, MÁTYUS GÁBOR, TPG, SZOLNOK CD-, film-, DVD- és könyvajánló Értő kritikát olvashatsz ebben a rovatban zenéről, filmekről és könyvekről Ha más a véleményed vngr szeretnéd bemutatni kedvenc CDdetflVDdet, esetleg könyvedet, írd meg, megjelentetjük. Igazi csemegéket vár hatsz Készítsd hát elő a ropogtatnivalót! 1. Nelly Fuitado All Good Things 2. Rúzsa Magdi Aprócska blues 3. Justin Timbetlake My Love Hi £• 4. Gwen Stefan! feat Akon Die Sweet Escape 5. P. Diddyfeat C. Aguilera Tell Me 6. U2 + Green Day me Saints Are Coming 7. Jennifer Lopez Qué Hidste _ 8. Justin Timbertake What Goes Around... 9. Shakira Illegal 10. Bob Slndar Rock mis Party Jól sikerült a Pokolgép utolsó merénylete 1995 szeptemberében utoljára volt látható a klasszikus felállású Pokolgép zenekar. A buli is nagyon jóra sikerült, bár nagyon régen volt. Az ütolsó régi gépkoncertről hanganyag is készült, nem is meglepő, és nem is akármilyen lemez lett. Az e yik legjobb koncertlemez a rockzenei berkekben. Régi dalok, igazi metálhimnuszok születtek akkor, és a végső „robbantásként” lejátszották ezeket a számokat. Abban az évben egy másik lemezt is piacra dobtak, Best of régi gép címmel. Az első 4 lemez legjobb dalai szerepeltek rajta. Legalább CD-re kerültek a legendás dalok. Lassan egy év sem kell, és 25. születésnapját tartja a zenekar. A 20 éves jubileumi koncerten szerencsére ott lehettem. Igazi élmény volt. kuli tamás Az igazság szerencsére elfogulatlan és színvak Egy vérlázító, megrendezett alkotás, színészekkel, díszletekkel, jelmezekkel. Én mégsem tudtam ezt a tényt magam előtt lebegtetni, miközben a „Ha ölkell” című filmet néztem. Már az elején tomboltak bennem az Indulatok, ami csak erősödött, ahogy láttam a Ku-Klux-Klan feléledését, és belém hasított a gondolat, hogy menynyire valós elemeken nyugszik a történet. Egy fekete apa véres boszszút áll két fehér férfin, akik brutális kegyetlenséggel bántották a kislányát. Tettéért felelnie kellett, ám én mindvégig bizakodtam, és mellette álltam. Fogalmam sem volt, én hogyan cselekedtem volna a helyében, de talán hasonlóképpen. Könynyező szemekkel néztem a film utolsó perceit, ami bebizonyította mindenki számára, hogy az igazság szerencsére színvak. KIRÁLY KRISZTINA, MZSG, KISÚJSZÁLLÁS T I S Z A [, A R T M O Z I www.tiszamozi.hu Az a lényeg, hogy a diákok jól érezzék magukat, fontos azonban, hogy ne az alkohol legyen a kirándulás középpontjában. Felvételünk illusztráció.