Új Néplap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-23 / 94. szám

2 ÚJ NÉPLAP - 2007. ÁPRILIS 23., HÉTFŐ MEGYEI TŰKOR POSTÁNKBÓL! Megszűnt a bérlakásépítés önkormányzat tavaly mind­össze 4 lakást építtetett a me­gyében. Mindez azt jelzi, hogy gyakorlatilag ismét megszűnt a szociális bérlakásépítés. Új­raélesztésére néhány évvel ez­előtt történt kísérlet. A Belügy­minisztérium bérlakásprog ramjának támogatásával épült is jó néhány otthon. A program azonban 2004 végén megszűnt, s nincs hír arról, hogy újra elindítanák. Azóta a települések számára évente csupán egyetlen lehetőség adódik arra, hogy pályázati úton némi kiegészítő forrást szerezzenek bérlakásállomá­nyuk növeléséhez Az Otthon Alapítvány minden év elején pályázatot ír ki kifejezetten er­re a célra. Keretük azonban szűkös, mindössze 100 millió forintot tudnak szétosztani a jelentkezők között, s a támo­gatás mértéke is legfeljebb '50 százalékos lehet. Villámkérdés, villámválasz •• Hallottam a START- kártyáról. Ki válthatja azt ki? - érdeklődik olvasónk. A START-kártya kiváltására az jogosult, aki a huszonötö­dik életévét, felsőfokú vég­zettség esetén a harminca­dik életévét még nem töltöt­te be, és a tanulmányait befe­jezte vagy megszakította, és a tanulmányainak befejezé­sét követően első ízben léte­sít foglalkoztatásra irányu­ló jogviszonyt vagy ösztön­díjas foglalkoztatási jogvi­szony és e jogviszony létesí­tését megelőzően megbízási szerződés, vállalkozási szer­ződés alapján vagy egyéni vállalkozóként sem végzett munkát — olvasható a www.kalkulator.hu interne­tes oldalon. Van kérdése? írjon! Levélcí­münk: Új Néplap Szerkesztősé­ge, 5001 Szolnok, Pf. 105. Kérdését felteheti a velemeny@ssoyon.hu internetes címre is! így nőnek fel a gyerekek? Szóvá teszem! Mert elég volt abból, hogy birka módon csak hallgatok. Egy délután, Széchenyi-lakó­­telep, valahol az Orosz és a Czakó között, úgy a bölcsőde magasságában. Síró kisgye­rek az anyukájával. Az előz­mények ismerete nélkül, és csak az, amit én hallottam: Anyuka a gyereknek (aki egyébként olyan kiscsoportos korú): Azt hiszed, csak neked vannak problémáid?! Haggyá má békén! Kisgyerek: Anya, de fáj! Válasz: Hagy fájjon! Hát így nő fel majd a jövő kőkemény nemzedéke. Csak nehogy megbánjuk. KÁJÉ (LEVÉL A WWW.SZOUON.HU HONLAPUNKRÓL) Egyre ritkábbak a lakásavatók kevesebb építkezés A szakértő szerint telítődött az új otthonok piaca a megyében Folytatás az 1. oldalról Ott tavaly 55 százalékkal keve­sebb új otthon építése indult el, mint egy évvel korábban.- Telítődött a piac - véli az egyik szolnoki ingatlaniroda ve­zetője. Gávris jánosné szerint néhány éve sokan vásároltak la­kást a kedvezményes hiteleket, az állami támogatásokat kihasz­nálva. Ez sok vállalkozót ösztön­zött arra, hogy értékesítésre épít­sen lakásokat. Szolnokon példá­ul szinte minden arra alkalmas helyen társasházak, sorházak nőttek ki a földből. így már túl­kínálat alakult ki. Az árak is be­fagytak. A piacon pedig ma már az igényesebb kivitelű lakások iránt van kereslet. A szakember szavait erősítik meg a statisztikák is. Bár az építtetők többsége továbbra is magánszemély, ám mind na­gyobb arányt képviselnek a vál­lalkozások. A megyében tavaly így épült az összes új otthon va­lamivel több mint harmada, amelynek hatásaként a megelő­ző évinek több mint kétszeresé­re nőtt az értékesítésre szánt új lakások száma. Ezek kétharma­da (247) Szolnok ingatlanpiacát bővíti. Ezen kívül jelentősebb számban Mezőtúron, (25) Kar­cagon, (18) és Jászberényben (10) adtak át ilyen lakásokat. Az építési kedv azonban a megyén belül is erősen eltérő. Szolnokon például a tervezett építkezések száma a korábbiak­nak a 40 százalékát sem éri el. A megye többi városában is há­romtizedével kevesebb enge­délyt adt^k ki. Tizennyolc tele­pülésen pedig egyáltalán nem kértek engedélyt.- Tiszasülyön az 1990-es Az építkezéshez jó szakember is kell Megyénk tizennyolc településén nem kértek építési engedélyt az utóbbi évben. Az igényesebb kivitelű lakások iránt van kereslet. Képünk illusztráció. években épült utoljára új ház - mondja a település polgármes­tere. Pollák Tibor tavaly is csak kisebb felújítások, vis maioros helyreállítások voltak a faluban. A polgármester szerint mindez azért van, mert nincs miből épít­kezni az itt élőknek. A munkale­hetőség csekély. Építkezés pedig itt is annyiba, a nagyobb szállí­tási költség miatt falán még töb­be is kerül, mint egy városban, ahol nagyobb az esély az elhe­lyezkedésre. Mégis legkevésbé, mindössze tíz százalékkal a községekben esett vissza az építési kedv. Mindez azonban jórészt egyet­len településnek, Cserkeszőlő­­nek köszönhető. Tavaly ugyanis minden tizedik építési engedélyt itt adták ki a megyében.- Kilenc év alatt 30 százalék­kal nőtt a lakások száma. Első­sorban befektetők építkeznek - mondja Cserkeszőlő polgármes­­teré. 'Szokolay Lajos szerint ugyanakkor legtöbbször a laká­sok vásárlóit is a befektetési szándék vezérli. A településen ugyanis kevés a szálláshely. így a lakásokat könnyen ki tudják adni a települést a gyógyvize mi­att felkereső turistáknak. Az új otthonok éppen ezért gyorsan gazdára találnak. A legtöbbre már az építkezés kezdetekor megvan a vevő. Pedig a megyé­ben az egyik legmagasabbnak számítanak a négyzetméter^ árak, elérik a 250-260 ezer fo­rintot, sőt a fürdő közelében a 280 ezret is. ■ Teleki József Jóval kisebbek lettek az otthonok Lakásépítések a megyében (db) Használatba Kiadott vett építési lakások engedély 2003 984' 1408 2004 1182 1594 2005 937 1581 2006 872 991 az új lakások mérete to­vább csökkent. Tavaly a me­gyében az átlagos alapterülete 87 négyzetméter volt, ami 4 négyzetméterrel keve­sebb, mint egy esz­tendővel korábbi­nál. A saját hasz­nálatra épített otthonok általá­ban nagyob­bak, átlag 104 négyzetméteresek, míg az értékesítésre kerülők 57 négyzetméteresek voltak. Az új otthonok többsége továbbra is há­rom szobás, harmadukban 4 vagy több szoba található, min­den ötödik épült két szobával. A nagyobb szobaszámú, nagy alap­­területű új lakást a megyeszékhe­lyen kívüli városokban vették használatba. \ GYORSSZAVAZÁS [ ■ Mi kell az építési kedv fellendítéséhez? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: www.szollon.liu Az aranyollóért versenyeztek Tiszafüreden Saját készítésű ruháikat mutat­ták be Tiszafüreden a leendő varrónők. A XII. Aranyolló-pá­­lyázatnak szombaton adott he­lyet a Hámori András Szakkö­zépiskola. Kezdetben iskolán be­lüli verseny volt, majd kinőtte magát régiós versennyé, és első alkalommal idén rajzpályázatot is hirdettünk - mondta Dögeiné Kun Éva. A debreceni, szolnoki és a tiszafüredi ruhaipari tanu­lók több hónapig dolgoztak mű­veiken, hogy elnyerhessék a fő­díjat, az aranyollót. A közel hat­van versenyző közül az 1. helye­zett a füredi Csepregi Édua, a 2. a debreceni Móna Erzsébet és a 3. a szolnoki Nippai Fatime lett. ■ D. Szabó Zoltán • • • ; v •/ • • y* ,?;••• - ' a ,.............................* *'• • • Megkérdeztük olvasóinkat Mi kell az építési kedv fellendítéséhez? eperjesi István, Túrkeve:- Többféle lépéssel meg lehetne oldani ezt a problémát Minde­nekelőtt egy stabilnak tűnő, jól fizető munkahelyre lenne szük­ség, hiszen az építkezéshez hi­telt is kell felvenni Ezen kívül a hitelek kamatának és az épí­tőanyag árának csökkentése is hatással lehetne az építkezési kedvre, ami olcsó telekvásár­lással is ösztönözhető. TAJTI ILONA, Jászapáti: - Ha több pénz lenne az emberek zsebében, talán akkor nagyobb kedvvel építkeznének. Kevés olyan lehet az országban, aki hitel nélkül kezd el építeni, majd utána nem kell évekig fi­zetnie a magas kamatokat. Nincs pénz, és sok munkahe­lyen nagy a bizonytalanság Er­re pedig nem lehet építeni, ezt szinte szó szerint értve. SZABÓ LÁSZLÓ, Karcag: - A fi­atalokat önkormányzati oldal­ról is segíteném, például in­gyentelkek osztásával. A ked­vezményes lakásvásárlási hi­telhez a jelzálogot egyszerűsí­teném. Most a bankok több­szörös fedezetet kémek. Sok­szor a szülők házára is jelzá­log kerül A 60-80 ezres tör­lesztőrészlet magas, úgyhogy ezt is rendezni kellene. MOLNÁR TIBOR. Szolnok: - A mai világban már csak hitelre lehet alapozni, ha egy építke­zésbe szeretnénk fogni. Viszont a hitel egyre rizikósabb, így ez is megfontolandó. Ezek mellett kell egy fix induló tőke, sőt a biztos munkahely sem árt, ha vissza akarjuk fizetni a hitelt Ha van ismerős ilyen körök­ben, az sem hátrány, mert ne­hezebben vernek át Idén is tesznek égő gyertyákat a folyóvízre Megkezdődött az előkészítése a május 16-i Jánoska-eresztésnek a három szomszédvárban: Jákó­­halmán, Dózsán és Jásztelken. Valamikora II. világháború előtt Nepomuki Szent János napján sok településen égő gyertyával ékesített tutajt eresztettek a fo­­lyókra, emlékezve Szent János vértanú halálára. Hajdan Dó­zsán indították a tutajt, majd a jákóhalmiak is mellé tették a magukét és e két tutaj a gyer­tyákkal úszott lefelé a Tárnán. Idén a jásztelki nyugdíjas klub is csatlakozik. Kiderült, Jásztel­ken is volt Nepomuki Szent Já­­nos-szobor - sőt meg is van szét­szedve, esély lehet a visszaállí­tására. ■ T. A. LEVÉLCÍMÜNK: ÚJ NÉPLAP SZERKESZTŐSÉGE^ 5001 SZOLNOK. % PF. 105.

Next

/
Thumbnails
Contents