Új Néplap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-19 / 91. szám

2007. április 19. IVADÉKOKAT HELYEZTEK A TISZÁBA. Száznegyvenezer csukaivadékot helyezett a Tiszába a napokban a Halász Kft. A 3-4 centiméteres halakból Szolnok­nál 40 ezer került a folyóba. A mostani ivadékok évek múlva lesznek csak kifoghatók, ha elérik majd a 40 centiméte­res méretet. Szükség is van az állomány pótlására, mert a természetes szaporodás feltételei ezúttal nem ideálisak. GAZDASAG Előfizetési es terjesztési ügyekkel kapcsolatban varjuk a Mészáros L. u. 2. szám alatt! Zöldszám: 80, 2CKV690 A szakszervezetek helyett a város szervezi a majálist A felhőtlen szórakozás és a ki­­kapcsolódás uralja a szolnoki Tiszaligetet május elsején — je­lentette ki minapi sajtótájékoz­tatóján Szalay Ferenc. A polgár­­mester a párt- és politikamen­tes Családi Majálist hirdette meg felkérésében. Mint el­mondta, a szakszervezetek a több évtizedes szervezőmunka után idén először nem vállalták a majális megrendezését. Az önkormányzat azonban nem hagyhatta elveszni Szolnok egyik legrégibb és legnagyobb népünnepélyét. Ezért a város a Sportcentrumot kérte fel az egész napos vígság ligeti meg­rendezésére. Mint a programajánlóból ki­derül, május elsején a Tiszaliget bejáratánál 8.45-kor térzenével kezdődik az eseménysorozat. A Sportcentrum területén krea­tív játszóház, gyermekdühön­­gők, csúszdák, kézműves fog­lalkozások, ügyességi játékok és gyermekszínpad várja a leg­kisebbeket. A Tisza-híd gyalo­gos lejáratánál motorozni és quadozni hívják a technikák kedvelőit, közben a kispályás labdarúgó-torna is a mozgás szerelmeseinek ad lehetőséget. A Tiszán sétahajózásra invitál­ják a vendégeket. A szabadtéri színpadon zenészek, táncosok, nótaénekesek váltják egymást. A későbbiekben, 16.30-tól a Ko­­zombolis, 17.20-tól Ivan, majd 18 órától Romár László ad kon­certet. Szalay Ferenc külön levélben, illetve lapunkon keresztül is ar­ra kérte a pártokat és egyéb po­litikai szervezeteket, hogy az el­ső alkalommal meghirdetett Családi Majálison ne aggasa­­nak ki transzparenseket, ne lo­bogtassanak zászlókat, ne osz­togassanak szóróanyagokat! MÉSZÁROS G. Esélyegyenlőséget kérnek a szolnoki vállalkozók Felkészült tűzoltók dolgoznak Szolnokon Bátorság kell a tervek végrehajtásához! Kritikus hangvételű volt a vállalkozói fórum, azonban minden­féleképpen megerősítette a városvezetést arról, hogy folyamatos párbeszédre van szüksége a helyi cégekkel. A vállalkozói oldal véleményt azonban nem vette rossz néven a „hivatal". Éppen ezért kezdeményezte a találkozót. Ráadásul a cégvezetők egyön­tetű kérése volt, hogy bátrabban álljon ki a testület az elképzelé­sei mellett. Mint többen megfogalmazták, nem kell hallgatni transzparenses gittegyletek véleményére - utalva a Damjanich uszoda és a Kossuth tér átépítésére, illetve az átmeneti közleke­dési anomáliákra. FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL. Véleményük szerint 3-4 év alatt nem lehet eredményesen vég­rehajtani feladatokat, mert a vá­lasztási ciklusonként végbeme­nő személyi változások rendre meghiúsítják azokat. Vajda Jó­zsef (Béres Gyógyszertár) gyor­sabb és rugalmasabb reagáláso­kat várna el a változó körülmé­nyekre. — A stratégiai tervünket cégünk évente felülvizsgálja, ezt ajánlom a városrendezési terv esetében is. Másrészt az jó hír, hogy több lábra állva pró­bálkozik Szolnok talpon ma­radni. Azonban a kezdetekben mégiscsak el kellene dönteni, hogy merre legyen a kitörési pont: a megyeszékhely fürdő-, vagy diákváros legyen? Szak­­szerűség kell ahhoz, hogy kide­rüljön, elsődlegesen melyik szegmenst érdemes erősíteni? — tette fel a kérdést Vajda Fe­renc, aki szakemberhiányról is beszélt a hozzászólásában. Kiss Ferenc (Karakter Kft.) a mindenkori városvezetés sze­rény érdekérvényesítő szerepé­ről szólt: — Országos szinten alacsonynak ítélem meg a szol­noki város- és honatyák lobbi­erejét — szögezte le. Hangsú­lyozta, hogy a megyeszékhely, mint kiváló adottságokkal ren­delkező Víziváros fürdőzési le­hetőségét immáron egyetlen medencére korlátozzák. Az esélyegyenlőség okán pedig kérte, hogy Szolnokon elvég­zendő munkákra, szolgáltatá­sokra szolnoki cégeket kellene megbíznia a városnak. Ezáltal a vállalkozások is erősödnének, és több iparűzési adóbevétel is származna. Ehhez a gondolat­hoz csatlakozott Bakos Róbert (Szolsüt Zrt.) is, aki azt is szíve­sen fogadná, ha a szolnoki cé­gek egymásnak adnának meg­rendeléseket. Hangácsi Sándor (Juvenal Kft.) szerint a szolno­ki vállalkozók tettre készek, csupán a városvezetés részéről hiányzik a felkérés feléjük. — Az volna a legfontosabb, hogy a cégek saját környezetüket tart­sák rendben. Ezenkívül az itt jelenlévők biztosan tudnának eszközökben és anyagiakban is segíteni az értelmes elgondolá­sokban. Nem árt, ha alkalman­ként leülnek velünk beszélget­ni, s biztosan szaporodnának ellenszolgáltatás nélkül is a vi­rágok, a tuják, a padok a város­ban, s talán a nagyobb hordere­jű fejlesztésekhez is hozzájárul­nánk — hangsúlyozta. Lipóczki János (Tisza Szálló) és Gál Zoltán (Picoló Kft.) el­mondták, úgy érzik, kihagyják a szakmát az intézkedéshoza­talból. Az idegenforgalmi vállal­kozók álláspontja, hogy Szol­nok rosszul gazdálkodik az ér­tékeivel. Sem a Tisza, sem a tér­ség termálvíz adottsága nincs kihasználva, így pedig a pénzes vendégek nagy ívben elkerülik a települést. MÉSZÁROS GÉZA Rohamtempóban épül a buszpályaudvar A tervek szerint halad a busz­­pályaudvar építése Szolnokon, az Ady Endre úton. A mélyga­rázsnak és a pincének szánt he­lyet már kiásták, ezzel véget ért a nagy port okozó földszállítás. A területen a betonozás elkez­dődött. A tervszerű munkáknak kö­szönhetően május végén már készen lesznek a földszintig. Az építkezést segíti majd az a daru is, amit már felállítottak. Kiemelkedő sikereket értek el egy rangos versenyen a szolno­ki tűzoltók. A közelmúltban Hajdúszoboszlón rendezték meg az országrészi tűzoltó szakmai vetélkedőt hét megye tűzoltóinak részvételével. A versenyző tűzoltó rajoknak el­ső feladatként elméleti tudá­sukból kellett számot adniuk, minden tűzoltónak saját beosz­tása szerinti témakörből. Külön a gépkocsivezetőknek, külön a beosztott állománynak, és kü­lön az irányító szerparancs­noknak. Az elméleti számon­kérést követően gyakorlati fel­adatsort kellett végrehajtani. Többek között tűzoltógépko­csival ügyességi pályán való át­haladás, baleset felszámolása, tűzoltás, életmentés szerepelt a megoldandó feladatok között. A versenyen a Szolnoki Hiva­tásos Önkormányzati Tűzoltó­ság az első helyezést érte el. Mindemellett irányító kategóri­ában Dékány László százados, szolgálatparancsnok az első he­lyen végzett. Beosztott tűzoltó kategóriában Kovács Sándor zászlós első helyezést ért el, míg ugyanebben a kategóriá­ban Muzslai László zászlós a második lett. Tűzoltó gépkocsi­­vezető kategóriában Varga Zol­tán zászlós a harmadik helye­zést érte el. A győztes csapat teljes névso­ra: Dékány László százados, Kovács Sándor zászlós, Muzslai László zászlós, Pankotai Csaba törzsőrmester, Szabó Károly zászlós, Varga Zoltán zászlós — tudtuk meg Erdélyi Tibor sajtó­ügyeletestől. A szobaszínház AKCIÓ 2007. ÁPRILIS 30-IG $ SUZUKI *M0ST RONCSAUTÓJA LEHET A BEUGRÓJA! Használt Suzuki vásárlása esetén roncsautóját a 10 % önerő összegében beszámítjuk. ^Részletekről érdeklődjön kereskedésünkben. AKCIÓSAI? 720.000 Ft TÍPUS ÉVJJMÜSZ. KILOMÉTER ÁR Suzuki Swift 1,3 Gt 1999.11.2007.09. 85.000 790.000 Ft Suzuki Swift 1,3 GIX 2000. 2008.08. 102.000 985.000 Ft Suzuki Sedan 1,6. GX 1998.06.2008.06. 142.000 880.000 Ft Suzuki Swift 1,3 GU B+G 1999.04.2007.05. 75.000 899.000 Ft Suzuki Swift 1,3 GL 1999.12.2007.11. 121.000 795.000 Ft Suzuki Swift 1.0 GL 1994.07.2008.01. 89.000 395.000 Ft Suzuki Swift 1,3 GX automata 1994. 2007. 79.000 465.000 Ft Suzuki Sedan 1,6 GLX 1997. 2008.12. 105.000 595.000 Ft Suzuki AltoLl GLX 2005.09.2009.09. 11.000 1.295.000 Ft Suzuki Ignis 1.3 GLX klímás 2003.07.2010. 245 2.495.000 Ft Suzuki Ignis 1.3 GLX 2006.07. 2010. 245 2.395.000 Ft Suzuki Sedan 1.3 GLX 2001. 2009. 95.000 1.095.000 Ft Suzuki SX41.9 dízel klímás 2006.07.2010.07. 1.500 3.690.000 Ft Suzuki Wagon R+1.3 GS klímás 2004.06.2008.06. 55.000 1.485.000 Ft Suzuki Wagon R+1.3 GC 2004.11.2008.11. 35.000 1.295.000 Ft MAS TIPUSU HASZNÁLTAUTÓ-VÁLASZTÉKUNK: Rat Punto 1,2 S 2000.12.2008.12. 129.500 795.000 Ft Rat Cinquecento 1996.01.2009.01. 86.000 490.000 Ft Renault Thalia 2001.05.2009. 113.000 930.000 Ft Rat Brava 1,4 1998. 2008.03. 99.000 765.000 Ft Tel.: 20/9694-874, 56/421-655 Az ön márkakereskedője: Suzuki Alfa Kft. 5000 Szolnok, Százados út 1 Tel.: 56/342-644 ET -mail: jackanírKjaJt-onlino.hu SUZUKI ALFA. Ránk érdemes odafigyelni! www.alfasuzukl.hu Pályázatokat vitatott meg a közgyűlés Szolnok közgyűlése a Verseghy Ferenc Gimnázium tornaterem felújítására pályázatot nyújt be. A közgyűlés a beruházás 20 millió 642 ezer forint teljes be­kerülési költségéből 8 millió 257 ezer forint önerőt a város idei költségvetésében biztosí­totta. A fennmaradó részt pedig az Észak-Alföldi Regionális Fej­lesztési Tanács támogatásból fi­nanszírozná az önkormányzat. A bizottságban — bár megsza­vazták — a szocialisták elmond­ták, nem biztos, hogy ezen tor­naterem rendbetétele a legfon­tosabb. A képviselők szerint szükség lenne egy listára, ami a fontossági sorrendben tartal­mazná, melyik közintézmény felújítása vált halaszthatatlan­ná. Kállai Mária alpolgármester hozzátette, a rendszerátvilágí­tást a következő tanév előtti időszakra már be is tervezték. Ugyancsak pályázatot adott be a város a Körösi út felújításá­ra. A beruházás 32 millió forint teljes bekerülési költségéből 17 millió 274 ezer forint önerőt a város biztosítja. Ezt az előter­jesztést a bizottsági döntés so­rán a szocialisták szintén meg­kérdőjelezték, mondván, az út felújítása csak 2008-ban szere­pelt a programban. Nem látják, hogy miért ez a legsürgősebb munka. Az előterjesztő el­mondta, hogy három jelentős feltételnek kellett megfelelnie annak az útnak, amire támoga­tás kérhető. Ezeknek pedig csak a Körösi út felelt meg. A munkát más járulékos költsé­gek pedig nem terhelik, mint az más utak esetében lenne. A vá­ros az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács által a helyi önkormányzatok fejlesztési fel­adatok támogatására kiírt orvo­si rendelők egészségügyi gép­műszer beszerzésére a pályáza­tát benyújtja. A közgyűlés a fej­lesztés 50 millió forint teljes be­kerülési költségéből 30 millió forintot finanszírozna ily mó­don. Ebből az összegből 14 gyermekeket, 19 felnőtteket el­látó háziorvos, valamint hat fogorvos felszerelését korszerű­síthetik. — Az Országos Egészségbiz­tosítási Pénztár nem finanszí­rozza a háziorvosi rendelők eszközfelújítását — mondta dr. Bene Ildikó. A képviselő hozzá­tette, a városnak kell segítenie a jobb egészségügyi ellátás érde­kében. — Ezért vállalja a város az 50 milliós fejlesztéshez szükséges önrészt. sorsa még egyáltalán nem eldöntött tény Egyelőre nincs döntés arról, hogy a következő évadtól a szo­baszínház stúdiója a Szigligeti Színház hatáskörébe tartozik-e. A soron kívüli közgyűlésen múlt héten a baloldali képvise­lők rákérdeztek arra, igaz-e szó­beszéd, miszerint a szolnoki te­levízió költözik át az épületbe. Szalay Ferenc polgármester vá­laszában hangsúlyozta, köz­gyűlési határozat nélkül nem történhet változás a szobaszín­ház esetében sem. — Valóban szóba került, hogy a televízió kapná meg azt az épületet — mondta a polgár­­mester, aki hozzátette, döntés még nem született. — A stúdió­­színház léte akkor sem sérülne, mert a nagyszínpad felett van egy kisebb színpad. Ez pedig megfelelő hely lehet a szoba­színházba tervezett darabok előadására. A szobaszínház ál­lapota egyébként kritikán aluli, de sem anyagi keret, sem támo­gatási lehetőség nincs arra, hogy helyreállíttassuk. F. b.

Next

/
Thumbnails
Contents