Új Néplap, 2007. március (18. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-31 / 76. szám
ÚJ NÉPLAP —2007. MÁRCIUS 31, SZOMBAT MEGYEI TÜKÖR 3 A Fiumei úti óvoda gyerekei délutáni pihenőjüket töltve nem sejtenek semmit se arról, hogy milyen események zajlanak körülöttük A katolikus ovi kálváriája tiltakozás Sokan nem szeretnék, ha befogadnák a csoportot hírek Abádszalók ELFOGTÁK Őrizetbe vette a rendőrség azt az abád- szalóki férfit, aki egy gázpalackot és egy hosszabbítókábelt lopott el egy ház alsóépületéből, mrfk Jászberény TÁMOGATJÁK A kormányzati lakbér-támogatási program keretében a benyújtott 4 pályázat közül 3 részesült közel 2,8 millió forint értékű állami támogatásban, mely tizenkilenc lakásban élő család lakbértámogatását biztosíthatja. A Jászság fővárosában a támogatás keretében három érintett lakásban élőknek nyújtanak összesen háromszáz-húszezer forint értékű támogatást, ta Jászberény BESURRANT Besurranó tolvaj járt egy lakásban. Az elkövető a nyitva hagyott ablakon keresztül jutott be a szobába, ahonnan egy táskát vitt magával, melyben készpénz, iratok és egy mobiltelefon volt. mrfk Jászkarajenő egészségnap a helyi művelődési házban tartanak ahogy tegnap, még ma is egészségnapi rendezvényt. Az esemény első napján, tegnap előadásokat hallgathattak meg az érdeklődők. A mai napon pedig különböző ingyenes szűrő- vizsgálatokon vehetnek részt a település lakosai, ba Szolnok EMLÉKEZÉS Verseghy Ferenc születésének 250. évfordulója tiszteletére rendezvénysorozatot indítottak még februárban. Ennek keretében rendeztek tegnap versmondó versenyt Szolnok város középiskolásai számára a Verseghy Ferenc Gimnáziumban. BA Szolnok FIZETNEK A gazdasági tárca rendelete szerint április 1- étől a 3 és fél tonnánál nehezebb járművek számára fizetős lesz többek között a 33-as főút Tiszafüred és Hortobágy közötti útrész, valamint a 4-esen Szolnok közelében is kell fizetni az úthasználatért, ta TiSZaUg EMELIK Április elsejétől néhány Bács-Kiskun megyei útszakaszon kilencvenről száztízre emelik a sebességkorlátot — értesült a Magyar Rádió. Hivatalosan ugyan még nem közölték ezeknek a kiemelt utaknak a listáját, de egyes hírek szerint Bács-Kiskun megyében, egyebek között a 44-esen Kecskemét és Tiszaug között, az eddiginél nagyobb sebességgel lehet autózni, ta Felháborodtak a szülők a szolnoki Fiumei úti óvodában. Nem kérnek a katolikus óvodai csoportból. Négyesi Ildikó- Ott voltunk a megbeszélésen. Szakmai érvek-ellenérvek hangzottak el az oktatási bizottság ülésén. Az igazgatóság nem zárkózott el a befogadástól — mondta Telekné Karakas Szilvia az intézmény igazgatónője. Hozzátette, az óvodának van már tapasztalata, mivel 1990-93-ig egyházi csoport működött párhuzamosan az önkormányzati óvodával.- Az óvodában a mindennapoknak megfelelően zajlik az élet. Ugyanúgy folyik a gyermekek ellátása - mondta az igazgatónő. A bizottság korábban a VerseA Verseghy úti óvoda már lekerült a befogadók listájáról ( ^ . ghy parki óvodát jelölte meg, de a szülők kérésére átgondolták ezt a lehetőséget. Időközben kiderült, csak egy katolikus csoport indul. A kevés gyermekszám lehetővé teszi, hogy a Fiumei úti óvodában kapjanak helyet, amíg a templom melletti óvodaépület elkészül. — Felháborodva hallottuk a híreket, hogy a mi óvodánkba helyeznének egy katolikus csoportot - mondta egy szülő. - Nem volt erről szó. Az intézmény vezetősége is csak kedden délután tudta meg. Nem örülünk a hírnek. Attól tartunk, hogy ez óvónők elbocsátásával fog járni. Senkitől nem szeretnénk megválni, mert nagyon jók az itteni nevelők. Úgy gondoljuk, másképpen viselkednek az ilyen szellemben nevelt gyerekek. Mint azt Túrái János, a Belvárosi templom esperes-plébánosa elmondta, a későbbiekben a nagytemplomhoz tartozó egykori kolostor nyújt majd állandó otthont az egyházi óvodának. Az azonban alapos felújításra szorul. Az átalakításra vonatkozó engedélyezési tervet a műemléki hatóság már jóváhagyta, az egyház- község jelenleg a pályázati kiírást várja. A beruházás várható költsége megközelíti a százmillió forintos nagyságot. Az biztos, hogy szeptember 1-től indul a katolikus óvoda. Hogy hol, az még kérdéses, erre még Túrái atya sem tudott pontos választ adni.- Ez nem egy új keletű dolog. Már négy éve, amikor az előző városvezetés óvodákat zárt be, szerettünk volna helyet kapni a csoportnak - ismertette álláspontját Somogyiné Tálas Anikó, a leendő katolikus óvoda vezetője. - Akkor ez nem sikerült. A jelenlegi városvezetés nyitott volt a kezdeményezésre. Fontosnak tartják, hogy Szolnokon is legyen egyházi intézmény. Színesítené a közoktatás palettáját. Nem szeretnénk működő óvodának a harmadik, negyedik csoportja lenni. Pedagógiailag teljesen elképzelhetetlennek tartom egy intézményben két világnézetű szülők gyermekeinek az elhelyezését. A város óvodapedagógusai közül sokan örültek a katolikus óvoda szervezésének. A szervezés közben, a jelentkezések során derült ki, hogy egy csoporttal, vagyis huszonöt fővel érdemes indulni. Ezt az egy csoportot el lehetne a plébánia területén is helyezni. Az oktatási bizottság áprilisban tűzi az óvodával kapcsolatos előterjesztést napirendre. JEGYZET Nem kémek felebarátaikból átmenetileg sem kérnek a katolikus óvodából a szülők Szolnokon. Még nem is létezik az intézmény, de máris nagy indulatokat kavar. Korábban önkormányzati bizottsági szinten kinéztek egy óvodát, ahol ideiglenesen meghúzhatták volna magukat, de a két induló gyerekcsoport ellen nagy volt az ellenállás. Mintha az ördög maga jelent volna meg az óvodában, úgy rájuk csapták az ajtót. Aztán egy újabb óvoda került szóba, de ott talán még nagyobb a berzenkedés, mint az előzőben. NEM ÉRTEM a hozzáállást. Nem leprásokat kell befogadnia egy óvodának. Talán jó példákat kellene tanulmányozniuk csupa felebaráti szeretetből az elutasítóknak. A Jászságban és a Kunságban évek óta működnek egyházi intézmények. Minden gond nélkül. Karcagon, Kisújszálláson, Kunhegyesen, Kunmadarason református iskolák léteznek. Jászberényben is van katolikus iskola, sőt, a katolikus jász fellegvárban református óvoda! ha más bőrszínű gyerekek vagy más, erősebb érdekérvényesítő képességű felekezet óvodája indításáról lenne szó, kirekesztőnek nyilvánítanák a tiltakozókat. De „csak” katolikusról van szó. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Folytatódnak az egyházzenei napok Szolnokon Folytatódnak a szolnoki egyházzenei napok. A soros rendezvényt holnap 17 órától tartják a Kellner úti evangélikus templomban. Ökumenikus ifjúsági istentisztelet adja a keretét a könnyűzenei koncertnek. ■ Csak Szolnok lóg ki a sorból A katolikus óvodát már négy éve szervezik, mert egyre fokozódik az igény a szülők körében. Szeretnék a gyermekeiket hitüknek megfelelő felekezeti óvodába járatni. Az önkormányzat örömmel fogadta a kezdeményezésüket. Már szinte minden megyei jogú városnak van egyházi intézménye. Csak Szolnoknak nincsenek még ilyen jellegű óvodái, iskolái. ■ A katolikus óvoda színesítené a közoktatás palettáját. Záradék a szerződéseken egészségügy Csak részlegesen biztosítják a finanszírozást Tanösvény a Tisza árterén fejlesztés Nemcsak turistacsalogatónak szánták A várakozásoknak megfelelően megyénk minden kórháza aláírta az április 1-jétől érvényes új finanszírozási szerződést. —Nagyon nehéz tárgyalás van a karcagi Kátai Gábor Kórház mögött - mondta tegnap dr. Fazekas Sándor polgármester. - Az intézmény finanszírozása, leg- . alábbis a mostani diktátum feltételei mellett részlegesen biztosított. Aggódok a kórház sorsáért, hiszen az a felelőtlen egészségügyi politika, vagy a káosz, amit mindez jelent, az veszélyezteti a magyar egészségügy fennmaradását. Látni kell, hogy az ágazat finanszírozaüan. A megtermelt finanszírozás nagy részét elvonták a területről és tartok attól, hogy maga az egész orvosi, egészségügyi ellátás az ösz- szeomlás határára fog kerülni rövid időn belül. Aggasztó, hogy több tízmillió forintos fedezetlenség van, amibe belekényszerítet- tek bennünket. Remélem, hogy az önkormányzatnak és a kórháznak lesz olyan mozgástere, amivel tud javítani a helyzeten. Lesznek olyan pályázatok, amire számíthatunk és esetleg hozzájuthatunk ahhoz a pénzhez, ami egyébként járt volna a korábbi törvények, illetve a lakossági befizetések alapján. Problémának látom, hogy nyomokban sem lelhető fel olyan kormányzati politika, amely a betegek érdekét szolgálná, és emiatt az önkormányzatok a diktátumok elfogadására kényszerültek. így a szerződést a karcagi kórház tegnap záradékkal aláírta. Búsi Lajos, a megyei közgyűlés alelnöke és dr. Baksai István, a Hetényi kórház főigazgató főorvosa tegnap sajtótájékoztatón számolt be a szerződéskötésről.- Fel sem merült, hogy „dacból” nem írjuk alá a szerződést, a kételyeket elsősorban az időzavar okozta - mondta az alelnök. - Egészen péntek reggelig nem ismertük a finanszírozás pontos számait, felelősen pedig nem dönthettünk látatlanban. Záradékkal ugyan, de aláírtuk a szerződést. ■ Sz. Zs—D. E. A tiszai emberek visszakapták a folyójukat - mondta Tóth Lajos Rákóczifalva polgármestere. A falu határában tegnap adták át az árterek élővilágát bemutató tanösvényt. A beruházás mintaprogramnak számít a Közép-Tisza vidékén. Az 54 hektáros területet úgy alakították ki, hogy az egyszerre szolgálja az árvízi biztonságot és turizmust. így az élővilág megfigyelésére alkalmas kilátót, tájékoztató táblákat, esőbeállók kialakítsa mellett javították az árvíz levezetésének feltételeit is. Az 1,4 millió eurós beruházás felét uniós forrásból fedezték, míg a másik felét a vízügyi minisztérium állta. ■ T. J. A hat kilométeres sétautat szó szerint birtokba is vették az érdeklődők