Új Néplap, 2007. március (18. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-03 / 53. szám
A Szabadság téri körforgalmat átépítik, hogy minél gyorsabban ráfordulhassanak az autósok a Pólya Tibor útra illetve a Tisza-hídra Több csomópont átalakul novemberre elkészül Összehangolt lámpák segítik a forgalmat Az idén ezer lakás pályázott támogatásra a megyeszékhelyen- Közel ezer társasházi lakás felújítása kezdődik el, illetve valósul meg idén a panelprogram során Szolnokon — tudtuk meg Szabó Istvántól. Az alpolgármester hozzátette, tavaly tizennégy pályázat érkezett be az ön- kormányzathoz. - Három pályázatnál még nincs döntés. A kérelmek összesen 976 lakást érintenének, beruházásuk összege megközelíti a 900 millió forintot. Háromszáz millió forint a lakóközösség által vállalt önrész, ugyanennyit ad az önkormányzat és az állam. Az elmúlt három évben egyre több lakóközösség élt a városban e lehetőséggel. A program uniós források bevonásával folytatódhat a jövőben. A tavaly áprilisban közzétett panelprogram pályázati felhívása értelmében a panel, a blokk, az alagútzsaiu, az öntöttfalas, a vasbeton vázas és egyéb előregyártott technológia felhasználásával épült lakóépületek különböző felújítási munkálatokra igényelhetnek vissza nem térítendő állami támogatást. ■ Nyílászárócserén kívül külső homlokzat festésére is fel lehet használni a támogatást. A pályázat révén különböző felújítási munkákra, így többek között az utólagos hőszigetelési feladatokra is felhasználható a keret: a zárófödém teljes felületének és az épület valamennyi homlokzatának hőszigetelésére. A tavaly pályázó Bajcsy-Zsi- linszky úton lévő négyemeletes lakóház a legjobb példa arra, hogy a nyílászárócserén kívül külső homlokzat festésére is fel lehet használni a támogatást. — A panelprogram idei feltételeit még nem ismerjük - mondta az alpolgármester -, de az önkormányzat vállalja a lakáskorszerűsítés önkormányzatra eső egyharmad részét. Néhány lakóközösségben amiatt aggódnak, hogy hiába indítják el a beruházást, az állam vagy önkormányzat a megszorításokra hivatkozva nem fizet. — Ez teljesen kizárt — oszlatta el a pletykákat Szabó István. — Sem az állam, sem a város nem léphet ki az elbírált szerződésből. Egyedül a társasház mondhatja fel azt. ■ 6 Elkészült a Kossuth tér és a szolnoki városközpont útjainak forgalom- technikai terve. Munkatársunktól Ennek jóváhagyása azonban még várat magára, hiszen a programban még szükséges néhány apróbb finomítás.- Minden szakember látta, hogy a Kossuth tér átalakítása radikális változásokat hoz a város forgalmában — mutatott rá Szabó István. Szolnok alpolgármestere szerint nem lehet ugyanis csak a térre koncentrálni. - A környezet forgalmi terheltségét is vizsgálni kell: hiszen a tér lezárásával érintett terület lesz a Pólya Tibor, Ady Endre út, a Szántó körút, sőt még a Szabadság téri körforgalom is. Felmerült, hogy mindezt össze kellene hangolni a József Attila-Bajcsy-Zsilinszky csomóponttal. Erre azért van szükség, mert a gyorsabb haladás érdekében a Szandaszőlős felől érkezők a Szent István hídról ezen a csomóponton keresztül közelíthetik meg végcéljukat. így a forgalomtechnikai tervet kiszélesítették a város többi területére is. A közeljövőben az Eötvös téri körforgalom megépítése is megkezdődik. Az Eötvös tér északi oldalán megnyitott közút kétszer egysávos kétirányú közlekedéssel csatlakozik az Ady Endre utca—Thököly út csomópontjához. Átépül az Ady Endre utca-Thököly út csomópont is. Az Eötvös tér felé a jelenleg lezárt útszakaszt kinyitják, mely a József Attila út felől érkező forgalmat vezeti el a városcentrum irányába. Ez jelzőlámpával szabályozott kereszteződés lesz.- Kritikus pont a Pozsonyi -Ady kereszteződés is - mutatta Szolnok várostérképen Szabó István. Mivel az Adyn nagyobb lesz a forgalom, így ebben a csomópontban is segíteni kell a haladást a Széchenyi városrész felől. — A torlódás megelőzésére lámpás irányítás lesz. Egy biztos, törekszünk arra, hogy az Ady Endre úton gyorsabban menjen a forgalom, így a lámpákat összehangoljuk. Ugyancsak átépül az Ady Endre utca-Pólya Tibor úti csomópont. Forgalomirányító fénya tér és a Damjanich utca közötti szakaszon 2,4 méter széles kerékpárút épül Ez a Tisza Antal utca kereszteződésétől a Dózsa György utcáig jelző készüléket telepítenek ide. A gyalogátkelőhelyet pedig 20 méterrel áthelyezik az Ady út irányába.- Semmiképpen nem szeretnénk, ha a Tisza Szálló környéSzabó István alpolgármester ki utcák forgalma növekedne - mondta az alpolgármester. - Terveink szerint ez a terület a kikapcsolódásé. Ennek hangulatát megőrizve tereljük a forgalmat inkább az Ady útra. Egy biztos, hogy amíg megszokjuk a megváltozott körülményeket, addig biztosan lesznek torlódások. Jó lenne, ha mindenki elfogadná majd a változást és keresne egy másik gyorsabb, rövi- debb útvonalat úticélja eléréshez. tart. Külön burkolati jelek vezetik át a város külső területe felé kerekezőket, akik ezután könnyen elérhetik a meglévő városi kerékpárutat. A Szabadság téren is átalakul a körforgalom. — Ennek oka, hogy minél gyorsabban ráfordulhassanak az autósok a Pólya Tibor útra — tette hozzá az alpolgármester — , illetve minél kisebb fordulóval a Tisza hídra. A Zagyva hídról érkezőket egy rövid ciklusidejű lámpa állítja meg. Azzal a nem titkolt céllal, hogy a Beseny- szög, Nagykörű felől érkezők válasszák inkább a másik Zagyva hidat. A közbeszerzési eljárást az önkormányzat már kiírta, várhatóan március végén lesz eredményhirdetés. A kivitelező ezután a meghatározott szakaszokban elkezdheti a munkát. Az átadás határideje november 30., erre az időpontra a Kossuth tér teljesen átalakul. — Természetesen nem egyszerre indulnak be az átépítések - mondta Szabó István. - Mivel szinte az egész városra kiterjedő forgalomtechnikai terv megvalósításáról van szó, az eredeti elképzelésben nem szereplő utak felújítása, csomópontok átalakítása miatt a költségek pár millióval megnövekedtek. A Szabadság téri körforgalom esetében azonban indítványoztuk a Magyar Közútnál, hogy vállaljanak szerepet a kiadásokban, mivel ez a terület az országos közúthálózat része. Ma délután megelevenedik a szolnoki csata a Tisza-parton Ma délután 2 órától felelevenedik az 1849. március 5-én lezajlott ütközet, a szolnoki csata a Tiszaparti Gimnázium előtti árterületen. Negyven lovas, 170 gyalogos és tüzér, illetve 10 ágyú szerepel a nagyszabású előadásban, amelyen négy nemzet hagyományőrző csoportjai vesznek részt. Az egész napos programsorozat első állomása 9 órakor a Damjanich-szo- bor. Itt, majd a Szabadság téri emlékműnél, illetve a Lengyel légió utcai emléktáblánál egyaránt koszorúznak. A- Tisza- parton még a hadijáték előtt ismerkedni lehet a korhű ruházatokkal, a haditechnikával. Dr. Csikány Tamástól a csata lefolyásával kapcsolatosan is válaszokat kaphatunk. A történész kihangosítón keresztül tájékoztatja az eseményekről a jelenlévőket. Egy biztos, a magyar alakulatok idén is leverik a császári sereget. ■ A város öt és fél millió forintot szánt a tárlatra A szolnoki középiskolásokra is számítanak a Munkácsy-kiállí- tás szervezői. Mától ugyanis csoportosan is látogatható a Szolnoki Galériában a megye legnagyobb kulturális vállalkozása április 27-ig. A megszorítások ellenére a tárlat megszervezését támogatta a megyeszékhely vezetése. Szalay Ferenc polgármester a 3,5 millió forintos hozzájáruláson túl újabb kétmillió forintot szánt a város nevében ahhoz, hogy a szolnoki középiskolákban tanulók kedvezménnyel tekinthessék meg a képeket. A csoportos diákjegy 500 forintba kerül, amelynek felét átvállalja az önkormányzat. A felnőttek belépőjegye 1500, a nyugdíjasoké és a diákoké 800 forint. Ezért cserébe az ország legnagyobb Munkácsy kiállítását nézhetik meg az érdeklődők. A mintegy hatvan kép mellett ugyanis 63 relikviát is kiállítanak. A látogatókat.igény esetén tárlatvezetők vezetik körbe, akik idegen nyelven is vállalják a kalauzolást. ■ Kerékpárúton is elérhető lesz a Kossuth tér Nyolcszáz méter gátfal épül árvíz ellen A Tisza-parti sétányt uniós forrásból erősítik Üzleti kapcsolatok erősítése szokol A megyeszékhelynek orosz testvérvárosa is lesz Szolnok belterületi szakaszán, a közúti híd és a hajóállomás közötti 800 méteres árvízvédelmi parapetfal és sétány átépítésének tervezésével foglalkozik a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Kötikövízig). Az elmúlt időszakok árvizei rámutattak, hogy a jelenlegi parapetfal sem szerkezetileg, sem statikailag nem állékony. A tervezés során több változatot is megvizsgáltak az igazgatóság szakemberei. A terveket uniós pályázatra készítik elő. A tervezés során célul tűzte a Kötikövízig, hogy a mentett oldali szivárgást megszüntessék illetve a vízoldalon városképbe illő burkolatot alakítsanak ki. Az eredeti nyomvonaltól két méterrel a vízoldal felé megerősítik az árvízvédelmi fővédvo- nalt, az új vasbeton parapetfal kiépítési szintjét pedig a mértékadó árvízszint felett 1,2 méterrel építik meg. Az új parapetfal és sétány kialakításánál figyelembe veszik azt is, hogy a gesztenyefasor ne sérüljön illetve, hogy az új sétány illeszkedjen a parkhoz. A tervezés során a Kötikövízig és a szolnoki ön- kormányzat vezetői folyamatosan egyeztetnek. ■ Tartóssági rekordot döntött a tavalyi ár a folyórendszer állandó vízutánpótlása, illetve a Duna lassú apadása miatt rendkívül tartós, a 2000-es árhullámnál (amikor 800 centiméter felett 32 napig tartózkodott a Tisza) is hosszabb időtartamú védekezésre kellett berendezkedni tavaly áprilisban. Szolnok térségében 2000-ben a 10 méter feletti tartományban 11 napig volt a folyó vízállása, míg tavaly 12 napig haladta meg a vízszint az ezer centimétert. A szolnoki vízügyesek munkáját több mint 250 társ vízügyi szervezet szakemberei segítették. Testvérvárosi kapcsolat születik Szolnok és Moszkva egyik külvárosa, Szokol között. A szándéknyilatkozatot Fazil M. Izmailov és Szalay Ferenc polgármesterek írták alá. Szalay Ferenc bízik abban, hogy az egykori Szovjetunióban jól működő testvérvárosi kapcsolatokhoz hasonlóan sikerül jó együttműködést kialakítani az utódállamok településeivel. Az orosz gazdaság fontos üzleti kapcsolatok színtere, számíthatunk az orosz turistákra és befektetéseikre is. Izmailov szolnoki látogatásakor elmondta, a negatív történelmi érzéseket feledve érdemes felépíteni az új kapcsolatot a két város lakói között. ■ Szalay Ferenc (középen) és Fazil M. Izmailov (balra) szándéknyilatkozatot írtak alá. Gazdasági és turisztikai kapcsolatok erősödhetnek a jövőben. Az oldal a kiadó és a szolnoki önkormányzat együttműködésével jelenhetett meg. A költségeket az önkormányzat viseli.