Új Néplap, 2007. március (18. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-03 / 53. szám

MARTFŰ UJ NÉPLAP — 2007. MÁRCIUS 3., SZOMBAT HIRSAV Koncertre utaznak a Ladikos gyerekek A megyéből a martfűi József Attila Általános Iskolából nevezett a legtöbb csapat la­punk, Ladik elnevezésű mé­diavetélkedőjére. A résztve­vő hat csoportból mintegy húsz diák holnap Budapest­re utazik. A gyerekek Varnus Xavér orgonahang­versenyét hallgathatják meg a Művészetek Palotájában. Nem kell újabb hitelt felvenniük a város képviselő-testülete elfogadta az idei év költség- vetését. Az önkormányzat­nak nem kell újabb hitelek­kel bővíteni a meglévő hitel- állományát. Ezzel szemben létszámleépítésekkel kell számolni. Az intézmények­ben nyugdíj előtt álló kollé­gáktól válnak csak meg. Művészeti szemlére mennek a néptáncosok A martfűi néptánccsoport részt vesz a Jászkun Világ Művészeti Szemlén. Az új- szászi elődöntőre március 10-én, szombaton utaznak a táncosok. Amerikában járt, fotókat készített március 16-ig tekinthető meg Nagy László fotóművész kiállítása a Városi Művelődé­si Központ és Könyvtárban. A hetven esztendős művész „Amerikában jártam 2.” cí­mű tárlata az intézmény emeleti galériáján látható. Lehetőségeikről tárgyalnak a civilek már a nőnapra készülnek a helyi civil szervezetek. Minden csoport felköszönti majd a szervezetének nőtagjait. A hónap második felében pedig összeül a vá­rosi civil kerekasztal - új három tagú vezetőségével -, ahol a pályázati lehetősé­gekről, valamint a jövő ter­veiről esik majd szó. SZOUÍÉM A csoportbontások miatt időnként néhány gyereknek a folyosón, ideiglenesen kialakított tanulósarokban tartanak meg egy-egy órát Szűkös az iskola épülete? probléma Az átmeneti helyzet szeptemberre megoldódhat szoinok-jászkun online Néha a folyosón tartják az órákat - mondják a szü­lők. A József Attila Általá­nos Iskolában ebben a tan­évben kisebb nehézséggel kell szembenézniük a diá­koknak és pedagógusok­nak. A probléma szeptem­berre megoldódhat. Rimóczi Ágnes- Egyáltalán nem volt jó ötlet, hogy egy épületbe költöztették a két általános iskolát - mondja egy martfűi anyuka. - Előfor­dul, hogy az ebédlőben, olykor pedig a folyosón tartják meg a tanórákat. Ezt is figyelembe kellett volna venni, amikor ar­ról döntöttek, hogy egy épület­be kerül minden általános isko­lás kisdiák. Lehet, hogy nem gondolták át ezt eléggé? - teszi fel a kérdést a szülő.- Ez az első tanévünk a fel­újított, Május 1. úti épületben, így valóban adódik még problé­ma a tanulócsoportok megfele­lő elhelyezésében — mondta Szikszainé Angyal Mária. - Ez a helyzet azonban a következő tanév kezdetéig valószínűleg megoldódik - teszi hozzá az in­tézmény igazgatónője. Mindezt az oktatási intézmény fenntar­tójánál, az önkormányzatnál is megerősítették. - A gyerekek létszáma folyamatosan csökken a városban. Ebben a tanévben, júniusban több nyolcadik osztá­lyos ballag el, mint amennyi el­sős kezdi meg tanulmányait szeptemberben. Kevesebb lesz a létszám, így a gyerekek elférnek majd a tantermekben — mondja dr. Bakonyi Péter. A város pol­gármestere szerint a következő három-négy év alatt egyébként is közel felére csökken majd Martfűn a gyereklétszám. - Ez azt jelenti, hogy a környező, ki­sebb településekről továbbra is tudunk majd fogadni diákokat intézményünkben. A jövő alapja ugyanis az együttműködés. Kis­térségi szinten kell megoldani az oktatási helyzet jelenlegi problémáit - hangsúlyozza a polgármester. A mostani „szűkös” helyzet egyébként többek között a cso­portbontások miatt is alakult ki. — Egy-egy osztályban időnként külön csoportfoglalkozások vannak. Ez elsősorban a nyelv­óráknál fordulhat elő - mondta el Sólyom Dezsőné. Az önkor­mányzat oktatásért felelős mun­katársa kiemelte, időnként kor­Rövid sétát tesznek a testnevelésórák előtt A MÁJUS 1. ÚTON lévő, 23 ter­mes épületet szépen felújították, viszont annak az igényekhez képest kicsi a tornaterme. A másik épületnek ezzel szemben nag>m szép, korszerű torna­csarnoka van, ám ott kevesebb — összesen tizenhét — a tanter­mek száma. Vajon hogy lehet ezt a problémát áthidalni? -Je­lenleg átjárnak a diákok a tor­naórákon a régi épület csarno­kába - mondja az igazgatónő.- Próbáljuk úgy megoldani, hogy ne jelentsen problémát és ne vegyen el időt a gyerekektől és a tanórákból. Ezért vagy az első, vagy az utolsó óra a test­nevelés - teszi hozzá Szikszai­né Angyal Mária. Ez a sport- csarnok egyébként olyan színvo­nalú, hogy városi sportrendez­vényeket is számos alkalom­mal tartanak ott. Egyetlen probléma, hogy nem a jelenlegi iskolaépület mellett áll repetálásoknál is a folyosón, ideiglenesen kialakított tanuló­sarokban kell helyet foglalniuk a diákoknak és tanároknak. Ott kell tanulniuk. — Az, hogy cso­portbontásban folyik az oktatás, csak az ő érdekükben történik. Még akkor is, ha ebben a tanév­ben némi kellemetlenséggel jár ez. A jövő tanévben - pedagógu­saink maximálisan pozitív hoz­záállásával — a mostani helyzet megoldódik. Iskolánk hosszú tá­von színvonalas oktatást nyújt diákjainak, ahogyan eddig is - tette hozzá Sólyom jn Dezsőné. Jf Jövőre már kevesebb 1 gyerek jár a suliba A napokban ők születtek a Hetényi Géza Kórházban FEBRUÁR 23. Polgár Ditta Ildikó (Tiszajenő), Nagy László Bence (Cibakháza). február 24. Németh Zsolt (Szolnok). február 25. Lázár Ketrin Rita (Újszász), Mihály Attila Márk (Jászkarajenő), Barta Dávid (Ti- szaalpár), Mester Márk (Török- szentmiklós). február 26. Szilágyi-Pardi Sá­ra Panka (Kisújszállás), Kozák Brigitta (Szolnok), Ács Milán (Szolnok), Rácz Ramóna Szabi­na (Törökszentmiklós), Bozsó Márk Patrik (Kőtelek), Balogh Imre Viktor (Fegyvernek). február 27. Zsigmond Zoltán (Törökszentmiklós), Nagy Nikol (Szolnok), Bede Llenrietta (Ci­bakháza), Fülöp Máté (Szolnok). február 28. Mészáros Botond (Törökszentmiklós), Dózsa Bet­tina Kornélia (Jászberény), Sza- lóki Szabolcs (Cibakháza), Sza- lók Csenge Anna (Szolnok). március l. Pozderka Levente Konrád (Szolnok), Simon Már­ton Lajos (Szolnok), Hegyi Nóra Lili (Szolnok). (Az adatokat a Hetényi Géza Kórház szülészeti osztályától, a Szívünk alatt—Biztonságban Alapítvány tá­mogatásával kaptuk.) Kampányolnak a fiatalok, hónap végén választás Nemsokára megválasztják a te­lepülés diákönkormányzatát. Egy hónap múlva kiderül, ki lesz a tanulók közül a „város el­ső embere”. Az előkészületeket már elkezdték — a munkából a MIX Klub alaposan kivette a ré­szét —, lassan célegyenesbe ér a program. A jelöltek március 8- ig jelentkezhetnek, s megkez­dődik a kampány. A fiatalok fel­vették a kapcsolatot egy önkor­mányzati (felnőtt) képviselővel, aki segítséget nyújt a a tervek kidolgozásában. Március 31-én lesz a választás. A lengyelorszá­gi testvértelepülésen szintén választottak diákönkormányza­tot, ami jó példát mutatott a martfűieknek. ■ Jelentősen megerősödött télen a martfűi fociklub Közeleg a megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság tavaszi idényének rajtja. Nemsokára megyeszerte újra benépesülnek a focipályák. A martfűi gár­da kedvező pozí­cióból várhatja a folytatást. Bár harmincnégy ponttal „csak” a harmadik he­lyen tanyázik, a listavezető Ti­szafüred mindössze kettő, a második Kunszentmárton pe­dig csupán egy ponttal előzi meg. A további mérkőzések va­lószínűleg izgalmas perceket tartogatnak majd a csapatok­nak és nézőknek egyaránt. Kardos Mihály együttese ráadá­A martfűi csapat megerősödött a téli átigazolási időszakban. sül meg is erősödött a téli átiga­zolási időszakban. Éppen a ri­vális KUTE-tól sikerült elcsábí­tani az egykori megyei gólkirályt, Határ Ferencet. Mellette a rutinos Imrei Kálmánt is soraiban tudhat­ják mostantól, így várhatóan sokkal veszélyesebb lesz a gár­da támadójátéka. Mivel pedig a tavasz rang­adóját, a Martfű—Tiszafüred összecsapást hazai környezet­ben vívhatja az együttes, jó eséllyel pályázhat a helycseré­re. A játékosok valószínűleg mindent megtesznek majd a siker érdekében. ■ Munkalehetőséget is biztosít majd a nemsokára nyíló gyógyszáiloda Néhány hónap múlva megnyit­ja kapuit a gyógyszálló. Az egy­kori városi strand területén épülő családbarát létesítmény a (tervek szerinti eredeti határidő- •e, április végére készül el. A 'endégeit várhatóan június vé­cétől fogadja majd. A gyógy- complexum szintén kimagasló 'színvonalúra tervezett fürdőjé­nek átadása viszont csúszhat. Bíznak azonban abban, hogy a strandot is megnyitják részle­gesen még ebben az évben. A szálloda egyébként, amel­lett, hogy lehetőséget teremt az idegenforgalom fellendülésére, munkalehetőséget is biztosít majd. Nyitáskor negyven-ötven főnek, később akár kétszáz em­bernek is állást teremthet, m Ahol tudnak, segítenek és szórakoztatnak A Kossuth Nyugdíjasklub ez évi programját is a város kulturális életére alapozza. Ha valamilyen rendezvény van a településen, ők biztos ott vannak és segíte­nek. Immár tizenegy éve. A klubnak jelenleg hatvanöt tagja van, a létszámnak azonban ki­zárólag a közösségi házuk mé­rete szab gátat. A csoport ön­ként vállalt feladata, hogy prog­ramokat szervezzenek az egye­dülállóknak, segítsék őket. A közelmúltban kéthavi tagdíjuk felajánlásával tartós élelmisze­rekkel és ruhákkal segítették Pótár Bóta Annát, a nehéz körül­mények közt élő költőnőt. Emel­lett népdalkörük is van. Tavaly tizennégy alkalommal- léptek fel, három nagydíjat gyűjtöttek be, a megyei Ki mit tud?-on első helyezettek lettek. ■ Összefognak a településük jövőjéért Vállalkozói klub alakult a kö­zelmúltban a településen. A kezdeményezés célja a város és a vállalkozói szféra kapcsolatá­nak erősítése, egy hatékony együttműködés. A településen egyébként mintegy 450 vállal­kozást, ezen belül kettőszáz tár­sas és 250 egyéni vállalkozást tartanak nyilván. ■ Az oldalt Rimóczi Agnes (20/520- 6637) szerkesztette. Fotók: Csabai István. Hirdetési tanácsadó: Molnár Tamás (30/320-8407) TISZAFÖLDVÁRON- központi helyen, társasházban: 300 m2, 233 m2 és 67 m2 hasznos alapterületű önálló üzletek.- Kossuth út 66. sz. (főút mellett) 470 m2 önálló üzlet (parkolókkal). CIBAKHÁZÁN:- Petőfi út 20. sz. 130 m2 alapterületű bolthelyiség. Érdeklődni: 20/9604-863

Next

/
Thumbnails
Contents