Új Néplap, 2007. március (18. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-17 / 64. szám
4 MEGYEI TÜKÖR ÚJ NÉPLAP - 2007. MÁRCIUS 17., SZOMBAT Nyers, brutális, költői látomás a színen előadás Shakespeare-bemutató, a Szentivánéji álom a szolnoki Szigligeti Színházban Bocsátassék meg nekem, hogy beszámolómban ezúttal csak arról beszélek, amit én a legfontosabbnak érzek. Benyomásaim önkényét követem, kissé leegyszerűsítve vágok utat a játék sűrűjében. Valkó Mihály Nyílt színen munkások, építőbrigád „szorgoskodik” — akárcsak manapság -, ez a kép fogad. Festik a falat, egyikük javítgatja a szakadt mennyezetet, létrán. (Célzás színházaink mai, ínséges voltára?) Oldalt malterkeverő masina zakatol, közben rádió szól, épp kabarét hallani. Majd a meló végeztével átalakulnak egyszeriben szín- társulattá, és tervezgetik leendő előadásukat, mellyel a hercegnek szeretnének kedveskedni, nászünnepén. (Várakozást keltő hangütés.) Aki meg is jelenik, maga után vonszolván, láncra fűzve, megtépett ruhájú, véresre vert aráját. (Micsoda világ ez?) Aztán a zsarnok apa, aki mást akar lányának, mint akit az szeret S az engedetlenre fegyvert is fog dühében, kész volna akár halálba is küldeni. És el is dördül ezúttal, s csak a véletlennek köszönhető, hogy nem lesz belőle nagyobb baj. (Riasztó jel.) A fal mellett glédá- ban álló vadászfegyvereknek is lehet majd még esetleg szerepük, nem csak afféle „díszek” a palotában? — fordul meg a fejemben. (Ez nyugtalanító.) A folytatásban azután az atyai bosszú elől menekülő ifjú szerelmesekkel egy olyan erdőbe jutunk, mely csodálattal van teli, színeivel, vibráló fényeivel, tükröző formáival maga a megtestesült szépség. (Káprázatos díszletek!) S a játék is, mely kibontakozik, a szeszélyes, a bolondos, Jelenet az előadásból: a herceg (Petrldisz Hrisztosz) és az ő jegyese (Sztárek Andrea) őrület, szenvedély van benne, meg tündéri is. Játék a szerelemről, mely igen veszélyes érzelem, változó, rejtélyes, állhatatlan, sőt vakká is tud tenni. A tündérek királynője például egy „szamárfejes” emberállatot ölelget szerelmesen. (Milyen visszataszító ez a vaskosan, nyersen komikus gúnyrajz.) Működik itt a varázsszer, s az ifjú párok is úgy „összegabalyodnak”, hogy alig lehet kibontani a szálakat. Merthogy egy virgonc, pajkos, gonoszkodó kis manó (Üdítően hat!) gubancolja össze. Látva mindezt, az az érzésünk támadhat, mintha nem is lenne szerelem, illúziója csupán. (Itt még érzésem szerint attól is megfosztanak bennünket.) Mindez persze rendkívül szórakoztató, s nincs híján költői szépségeknek sem. Amikor pedig már abban ringatnánk magunkat, hogy mégis csak rendbe jönnek a dolgok, ki-ki meglelte párját, következhetnék az a nász, a tündérek is boldog táncot lejtenek, váratlanul szörnyű esemény „riaszt” fel ebből az álomból: az odaérkező herceg és az ő kísérete különös vadászatba kezd. Sorban vadásszák le, kit távolról, kit egészen közelről a mit sem sejtő kecses tündéreket, szinte vérfürdőt rendezve, ropognak a fegyverek, tüzük fénye villan, puskaporral telik meg a levegő — mint egy rémálom. (Manapság terroristákról láthatni ilyen barbárságot. Merészen eredeti rendezői ötlet ez!) Hát, erre kellenek itt és most a vadászpuskák, távcsövesek is! Hogy kiirtsák, eltüntessék nemcsak a tündéreket, de az egész tündéri világot, minden szépségével egyetemben. A brutalitás tombolja itt ki magát, mely nem tűri, ami szép, ami művészet, ami kultúra, ami nemes emberi érték. (Nehéz szabadulni ettől a megdöbbentő, szorongató élménytől.) S e „vadászat” után a nászvacsorán — a párok valamennyien mai esküvői ruhában! - nincs is se dal, se tánc, hisz „odalettek” a tündérek is. A dőzsölő násznép csak azzal van elfoglalva, hogy zabái, iszik. Figyelemre alig méltatván a kultúra mesterembereit, kik bemutatják ugyan „szörnyű-víg” komédiájukat (igen mulatságos), melynek azonban így semmi értelme: lám, ide még ők sem kellenek. Nemhogy elismerésben lenne részük, jutalmuk néhány becsmérlő szó csupán. így amikor a kis Pukk „varázsseprűjével” feltűnik az előadás végén, bizony jó szívvel vesszük, hogy mintha el akarná takarítani ezt az egész „társaságot”. Metaforája ez a nyers, brutális látomás, Szikora Jánosnak ez a különös színpadi víziója egy olyan világnak, melyet nemcsak mai valóságunkban, de még a színpadon is csak akkor lát szívesen az ember, ha szépen van megformálva. Miként itt és most, ahogy a színészek is szerepükben — a rendezői felfogás szellemében - tehetségük legjavát adják. És csak beszámolóm szűkössége miatt nincs mód értékelnem. - sajnos - teljesítményüket, pedig nagyon is megérdemelnék. Ha mégis ki kéne emelnem valakit, akkor Petridisz Hrisz- toszt, Kerekes Vicát, Sztárek Andreát és Molnár Lászlót említeném. Igen érdekes, becses „álom” ez, melynek „megfejtése” talán a szokásosnál több figyelmet, nagyobb odaadást kíván tőlünk. Ámde megérdemli, hogy ezt is megadjuk neki. Megéri. ■ Látva mindezt, az az érzésünk támadhat, mintha nem is lenne szerelem, illúziója csupán. Végnapjaikat élik a DVD- és videotékák? Egyre többet hallani arról, hogy a filmeket, zenéket nem a boltban veszik meg, hanem letöltik internetről, vagy kalózmásolatokat vesznek. Ezzel egy időben sorra zárnak be a zeneboltok, DVD-tékák. — Már csak a szemlélet tartja fent a tékát. Azok járnak ide, akik támogatják a kultúrát. A forgalmunk hatvanszázalékos visszaesést mutat - mondta el érdeklődésünkre egy szolnoki üzlet vezetője, Kiss Zoltán. - Nekünk az a fontos, hogy minél több klasszikus filmünk legyen. A DVD-kölcsönzők hatvan százaléka bezárt. Az árak évek óta nem emelkednek. Üzletileg már nem éri meg a kölcsönző fenntartása A bezárt üzletek egyikének vezetője elmondta: — Már bánom, hogy belefogtam. Rossz időben és rossz helyen vágtam bele. Bukás volt az egész. Nyakamon maradt a sok régi DVD. A DVD-k, CD-k, számítógépes játékok árusításával foglalkozó boltokban egyre kevesebb a vásárló. Aki betéved, az is leginkább csak szétnéz, bámészkodik, majd angolosan távozik.- Egyre jobban meglátszik mindez a forgalmon. Megdöbbentő számokat találhatnának a hatóságok, ha keresnék, kutatnák a kalóz DVD-k terjesztőit. Be lehet zárni az üzletet, ha nem tesznek semmit ellene — tudtuk meg az egyik szolnoki zenebolt vezetőjétől. A videotékák működését nem csak az internet veszélyezteti. A kalózfilmek jóval előbb kerülnek forgalomba, mint hogy megjelennének a tékákban. A hipermarketek üzleti szemlélete is ellehetetleníti őket. A legtöbb film hamarabb a polcokra kerül náluk, és jóval áron alul kínálják őket. Az egyik videotéka üzletvezetője szerint nagyobb esélyük lenne a fennmaradásra, ha rövi- debb lenne a film moziba kerülése és a DVD-n való megjelenése közötti idő. ■ N. I. ■ A kalózfilmek jóval előbb kerülnek forgalomba Tavasz van: partnereit várja az Ilona Malom Kft. ILONA MALOM Kft. Cím: Szolnok, Városmajor u. 27. TeL: 56/424-680 Fax: 56/525-115 Az 1993 decemberében alapított szolnoki Ilona Malom Kft. a kezdetek óta az állandó megbízhatóságát kínálja és adja garanciának partnereinek. Az Ilona Malom Kft. a térség egyik meghatározó integrátora. A korábbi években folytatott malomipari tevékenyégét megszüntette. A csökkentett tevékenységi kör viszont könnyebb átláthatósággal jár, így az ügyintézés is rekordgyorsaságú. Az ezredfordulótól a társaság árbevételének jelentősebb hányada a terménykereskedelemből származik - tudtuk meg a kft. cégvezetőjétől, Zelenyánszki Andrástól. A cég mintegy 22,5 ezer hektáron búzát, napraforgót, árpát, kukoricát és repcét termeltet. Az elmúlt időszakban közel 60 ezer tonna terményt vettek át évenként. Ezenkívül vetőmagok, növényvédő szerek, műtrágyák és egyéb input anyagok forgalmazásával foglalkozik az Ilona Malom, valamint az ágazathoz kapcsolódó szolgáltatásokkal: szárítás, tisztítás, raktározás. Hozzávetőlegesen 45-50 ezer tonna raktár- kapacitással rendelkezik. A kft. árbevétele tavaly 3,9 milliárd forint körül mozgott. Az árbevétele alapján 2002-ben és 2006-ban is felkerült a Top 50-es listára (a megye legnagyobb vállalkozói körébe). Az Ilona Malom évente 250-300 termelővel tart fenn szerződéses kapcsolatot, ennek többsége kistermelő, a cég állandó partnere. A társaság integrátori hitel biztosításával segíti a termeltetést. A társaság telephelyei: Szandaszőlős, Törökszentmiklós, Tiszafóldvár, Karcag, Nagykörű, Szajol, Cserkeszőlő, Tiszabő. Az Ilona Malom Kft. felkészült a tavaszra. Jól képzett szakemberekkel, magas színvonalú műszaki technológiával rendelkezik. Vetőmagok, növényvédő szer, műtrágya tekintetében nagy választékkal áll a termelők rendelkezésére. Fel- készülten várja jelenlegi és jövőbeni partnereit. A Az Ilona Malom Kft. tiszaföldvári, a közelmúltban épült új telepe