Új Néplap, 2007. március (18. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-16 / 63. szám
4 KULTÚRA Előfizetési és terjesztési ügyekkel kapcsolatban várjuk a Mészáros L. u. 2. szám alatt! Zöldszám: 80/200-690 VERSEKKEL PÁLYÁZHATNAK A DIÁKOK. A Verseghy Ferenc Gimnázium ugyanis versmondó-versenyt hirdet szolnoki középiskolásoknak az iskola névadója születésének 250. évfordulója alkalmából. Március 30-án délután 2 órakor a jelentkezők a magyar felvilágosodás költőinek műveiből mondhatnak fel egy-egy költeményt. 2007. március 16. A Munkácsy-képek Amerikából című kiállítás kiemelt médiatámogatója lapcsalád Jótékonysági koncert a dévai gyerekekért A Szolnoki Szimfonikus Zenekar zeneigazgatójává előlépő Fuji Aki japán zongoraművész tavaly szeptemberben tett felajánlást szeretne idén teljesíteni. E szerint szívesen adna jótékonysági koncertet, melynek kedvezményezettjei gyerekek. Varga Lajos, a Magyar Szikvízgyártók Lovagrendjének nagymesterével összefogva az Erdélyben élő dévai gyerekek javára rendezik meg a Hiszünk a szeretet erejében elnevezésű jótékonysági programsorozatukat. A rendezvényt március 30- ra tűzték ki, ahol közreműködik majd a Szolnoki Tisza Táncegyüttes és Farkas Gábor zongoraművész is. A tíz órától kezdődő programok sorában találunk majd gulyásfőzést a nemzeti szakácscukrász válogatott segítségével, szakácspárbajt, szolnoki gyermek művészeti csoportok és nyugdíjas klubok műsorait, valamint az Első Magyar Fehér Asztal Lovagrend felvonulását is. Megpróbálják elkészíteni a világ legnagyobb pohár málnaszörpjét is, melynek hitelesítése sajnos nem valósulhat meg a hivatalos Guiness megfigyelő hiányában. Érdekességnek számít a karamellhúzás, ahol díszvendég lesz Vígh Maja olimpiai és világbajnok mestercukrász. Látványos elem lesz a zöldségfaragás, amelyben Varga Károly tízszeres olimpiai és tízszeres világbajnok vesz részt. Folyamatosan látogatható lesz a bor, pálinka, sör, szikvíz lovagrendek termékeinek kóstolója és vására, valamint a Szolnoki Művészeti Egyesület kiállítása és árverése. A nap teljes bevételét a Dévai Gyermekvédő Otthonok támogatására, valamint az Alsóreke- csinyi 12 osztályos Magyar Iskola Jedlik Ányos fizika tantermének megvalósítására fordítják. Összegezték a tavalyi évet A 2006-os évben végzett tevékenységéről tartott közgyűlést a Szolnok Városi Klubok és Nyugdíjasok Érdekvédelmi és Kulturális Egyesülete a minap a szolnoki Tisza Szállóban. Deák Jánosné, az egyesület elnöke beszámolót tartott az elmúlt évi kiemelkedően közhasznú tevékenységekről, Bajzáth Jánosné gazdaságvezető a 2006-os évi gazdálkodásról, valamint Tóth Sándor, az ellenőrző bizottság elnöke a tavalyi évben végzett ellenőrzésekről beszélt, h. zs. Az élőzenét népszerűsítették a zenészek Az élőzene népszerűsítése érdekében tartottak első alkalommal zenészbált Szolnokon. Ezen 10 együttes jelent meg a 2 főstől a 12 fősig. Összesen 42 zenész fogadta el a meghívást és élt a kínálkozó alkalommal. Az eseményt a Dan-Ton Művészeti Egyesület rendezte azzal a céllal, hogy rendezvényszervezőknek bemutassák tudásukat. Korábban ugyanis több szórakozóhelyen, étteremben is volt élőzene, ma viszont sehol sincs. Élőzenével kísérve minden esemény színesebb, mintha playbackről szólna a dal — hangsúlyozták. Sülyi Károly nótaénekes, elnök lapunknak elmondta, az egyesület pont azért nyitott többek között irodát a Szapáry utcában, hogy a szervezőkkel könnyebben létesíthessenek kapcsolatot. Szeretnék elérni, hogy bálokon, esküvőkön, lakodalmakon, keresztelőkön, különböző eseményeken élőzene szóljon Megtudtuk, az egyesületnél már most szervezik áprüis 27-re azt az operettgálát, amelyet Kálmán Imre születésének 125. évfordulója alkalmából tartanak az Aba-Novák Kulturális Központban. Ugyancsak ők szervezik azt az eseményt, amelyet a Hozam Klubban tartanak március 23-án, ahol borkóstolással, gasztronómiai kóstolóval egybekötött élőzene lesz. Az est nettó bevételét az egyesület működési feltételeinek biztosítására és egy bordalokat, boros nótákat tartalmazó CD előállítási költségeire szánják. Szolnoki diákok ismerkednek Munkácsy festményeivel A kero-s Szelmák Dórinak (középen) a Csendélet című festmény tetszett a legjobban. Iskolatársaival látogatta meg a Munkácsy-kiállítást. A 3500 látogató között több száz szolnoki diák'is megnézte már a Szolnoki Galériában kiállított Munkácsy-képeket. A tanulók kihasználják azt a lehetőséget, amit a város vezetői ajánlottak fel számukra: csoportos látogatás esetén a belépődíj felét kell csak kifizetniük. A többit a szolnoki önkormányzat állja. A galériában jártak már a Fiumei úti és a Belvárosi Általános Iskola felsősei is, akik szintén kedvezménnyel nézhették meg a festményeket. A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola diákjai közül harminckilencen hétfőn délután Szűcs Magdolna tanárnő vezetésével nézték meg a tárlatot. — Végzős osztályom van, ebben az évben már csak a magyar az egyetlen művészeti tantárgyuk — mondta Szűcs Magdolna. A magyar szakos tanárnő felhívására nem csak az osztályából jelentkeztek diákok, akik nagyszüleiket is elhozták a Galériába. — Sajnos tárlatvezetést nem kértünk, de a képek melletti tájékoztatóból is sokat megtudhatnak a gyerekek a képekről. Bár a kero-s diákok hiányolták a szakszerű vezetést, ennek ellenére nem bánták meg, hogy elmentek a kiállításra.- Van otthon Munkácsy-al- bumunk — mondta Szloszjár Klaudia. A végzős diáklánynak, saját bevallása szerint mindig is tetszettek Munkácsy festményei. — Az itt láthatók közül a „Mozart halála” című tetszik a legjobban. A festményeken használt színek számomra túl sötétek, nyomasztóak. Ilyenek a Siralomházhoz készült tanulmányképek is. Nem minden diák hallott arról, hogy milyen rangos rendezvénynek ad otthont április végéig Szolnok. — Nekem az osztályfőnök mondta, amikor körbejárt, ki szeretne eljönni — árulta el Szelmák Dóra. — A festészet mindig közel ált hozzám, eredetileg művészeti iskolába akartam menni. Munkácsy képei közül a csendéletek tetszenek, nekem a legszebb „Csendélet”, amit 1882-ben festett. Sajnálom, hogy nem tárlatvezetővel néztük meg' a képeket, mert akkor sokkal1 többet megtudhatnánk a képekről és a festő életéről. — Keresztanyám szólt, hogy feltétlenül nézzem meg a Munkácsy képeket — mondta Nádudvari Gábor. A Kereskedelmi Szakközépiskolába járó diák családját is elhozta a tárlatra. — Egy-két kép tényleg magával ragadott, főleg a Téli kép című tetszik. Még szerencse, hogy a festmények mellett van egy kis tájékoztató, mert nem nagyon ismerem a történetüket. FODOR BEÁTA Külföldi vendégek a galériában A vendégkönyv szerint Kárpátaljáról, Debrecenből, Vácról, Orosházáról, Budapestről és Gyálról is érkeztek már látogatók, hogy megnézzék a festményeket. A megye vezetőinek meghívására jövő héten a Szolnokon vendégeskedő indonéz csoport is ellátogat a Szolnoki Galériába. Látogatói rekord volt múlt héten csütörtökön, amikor egy nap alatt hatszáztízen váltottak jegyet. Információink szerint naponta általában 400-480 belépőjegy kel el, f& ként hét végén érkezik sok vendég. Hadd szóljon! Hadd szóljon! ^SZ0LJ0N.HlK szolnok-jászkun online a zavaró szőrszálak ellen Villanófénnyel Szeretné a nyarat szőrtelenül élvezni gyan- tázás és borotválkozás nélkül? Tartósan megszabadulhat a zavaró szőrszálaktól PTF villanófényes kezeléssel már Szolnokon is, a Szexepil Szalonban! Hogyan? Szőrtelenítő kezeléskor speciális berendezésből a PTF villanófény a bőr mélyebb rétegeibe hatolva hővé alakul és elpusztítja a szőrtüszőket, meggátolja a szőrszálak újranövését, viszont a környező szöveteket nem károsítja. A kezelést végző szakember precízen végigvillantja a problémás területet, ahonnan 10-14 nap múlva kipotyognak a szőrszálak. A PTF berendezéssel ~10 cm2-nyi (a kezelőfej nagysá- ga~2x5cm-es) területet lehet egy villantás- sal szőrteleníteni. Szeretné a kezelést az Ön igényeinek megfelelő legkedvezőbb áron? Egyedülálló fix áras díjszabással (750 Ft/vil- lantás) a Szexepil Szalonban vehető igénybe! Például a bikini-vonal szőrtelenítése átlagosan tizenhat villan tás, ami 16x750 forint, azaz 12000 Ft kezelésenként. Általában 3-6 kezeléssel elérhető a kívánt szőrtelenség a test bármely részén. Ezért érdemes mihamarabb elkezdeni a kezeléssorozatot, mert a kezelések közötti várakozási idő betartása elengedhetetlen. Az urak körében is egyre népszerűbb kezelés előnye, hogy látványos, gyors és fájdalommentes. Vendégeink ingyenes állapotfelmérés után pontos, személyre szabott kezelési tervvel és minden második kezelés árából 5 százalék engedménnyel szépülhetnek. ▲ En már készülök a nyárra! ^^PTF villanófényes szőrtelenítés MOST akciósán 03.31-ig (ff Are-5% tSSS1 Hónalj -5% Bikini vonal -5% Hónalj* Bikini -10% Has/Mellkas/Hát -10% Lábak -10% Szexepil Szalon 1 www.szexepil.hu Szolnok, Tófenék u. 4. Bejelentkezés: | KEDVEZMÉNNYEL!!! 06-30-227-5667 Sgja ki és hozza magával ezt a kedvezményre jogosít^<upont!