Új Néplap, 2007. március (18. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-12 / 60. szám
Jól helytállt az alaposan megfiatalított szolnoki gárda Mint azt lapunk megírta, az elmúlt héten négy játékos Juhász | György, Melicher Péter, Tamasi J István és Tóth Gábor Is távozott a szolnoki férfi röplabdacsapat soraiból. Sokan még azt is tudni vélték, hogy visszalépnek a szolnokiak a küzdelmektől, ugyanis alig maradt hadra fogható emberük. Illés Zsolt, a klub elnökségi tagja elmondta, hogy szó sincs arról, hogy visszalépnének, junior korú fiatalokkal töltik fel keretüket, és továbbra is Péter Ferenc edző irányításával játsz- | szák végig a szezont. Nos, az Er- dősi, Bede, Fodor, Galovich, Makai, Gyapjas összételű szolnoki csapat, amelyben csereként Gulyás liberóként jutott szóhoz 3:0-ás (-18, -20, -20) vereséget szenvedett a dobogóra is esélyes MAFC-tól. Mivel ez a derbi volt az alapszakaszzáró, jöhet a rájátszás, melyben a szolnokiak a bajnokesélyes Kométa Kaposvár csapatával találkoznak. ■ Varga Cs. A címvédő PVSK magabiztos győzelmet aratott A női kosárlabda-bajnokság 22. fordulójában a Pécs otthonába látogatott a szolnoki csapat. A mieink Eglite, Ruzics (6 pont), Somogyi (3), Pilav (5), Jerkovics (16/6) kezdő ötössel léptek pályára. A továbbiakban Heller (6), Kmézics D. (2), Sonyák és Hegedűs jutott szóhoz Kmézics Zorán csapatában. A mérkőzés csak az első negyedben hozott nagy küzdelmet, ekkor 29-16 volt az állás. A folytatásban a címvédő pécsi együttes a szokásos agresszív védekezését és eredményes támadójátékát nyújtotta. A végeredmény pedig 92-38 lett a PVSK javára. A legközelebbi bajnoki mérkőzésen vasárnap este 6 órakor a BSE csapatát fogadják a szol- ; nokiak. ■ V. Cs. I Olaj-bravúr Baranyában kosárlabda Egyre közelebb az alapszakasz-győzelemhez Molnár András (labdával) különösen támadásban bizonyult hasznosnak a Pécs elleni bajnoki rangadón PVSK-EXPO Center Pécs- Szolnoki Olaj KK 85-90 (21-19,17-29,21-20,26-22) Pécs, 2000 néző. V.: Bodnár, Papp, Király. PÉCS: SIMON 22/3, Witt- mann 8/6, Dénes, Tóth N. 8/3, Lapov 11/3. Csere: Kecskés 6, ALEKSICS 28/6, Likár 2., Lakatos. Edző: Völgyi Péter. OLAJ: KELLEY 21/3, HOLLINS 29/9, Cziczás 5/3, JUR- KUNAS 10/6, Frana. Csere: SA- BAUAUSKAS 13/6, Harazin 2, MOLNÁR A. 10. Vezetőedző: Pór Péter. Edző: Tasnádi Zoltán. Az eredmény alakulása: 4. p.: 10-6,8. p.: 19-17,14. p.: 21-30,18. p.: 32-41, 24. p.: 40-54, 27. p.: 46- 62, 33. p.: 62-75, 37. p.: 70-80. Kipontozódott: Dénes (30.) A hazaiak kezdték jobban a rangadót, hiszen Simon, Tóth és Aleksics pontjaival vezettek az első negyedben. Igaz, az Olaj Kelley és Hollins találataival szorosan tapadt rájuk. A második negyedben Molnár és továbbra is Hollins remekelt, az utóbbit nem tudták tartani a házigazdák. Sőt, mivel Sabaliaus- kas triplái is bementek, Cziczás pedig egyre jobban semlegesítette Aleksicset, fordított az Olaj, Sőt, a félidő végén már tíz pontos előnyhöz jutott a listavezető szolnoki gárda. A fordulást követően a Pécs egyszerűen nem tudott mit kezdeni a szolnokiak védekezésével, támadásban peA bajnokság állása 1. Olaj KK 17 5 1690-1443 0.886 2. Atomerőmű 15 7 1716-1588 0.841 3. PVSK 14 7 1736-1678 0.833 4. Albacomp 14 8 1832-1769 0.818 5. Körmend 13 9 1626-1546 0.795 6. Falco KC 12 9 1728-1654 0.786 7. ZTE 12 10 1735-1658 0.773 8. Nyíregyháza 11 10 1665-1602 0.762 9. Kaposvár 12 10 1660-1606 0.750 10. Univer 11 11 1744-1779 0.750 11. Dombóvár 9 13 1914 1903 0.705 12. Sopron 6 16 1784-1864 0.636 13. Vásárhely 3 18 1566-1841 0.571 14. Debrecen 3 19 1398-1863 0.523 További eredmények: Debrecen— Kaposvár 51-90, Körmend—Sopron 79-72, Albacomp—Nyíregyháza 79- 72, Dombóvár-ZTE KK 71-76, Kecskemét—Atomerőmű 72-82, Hódmezővásárhely—Falco 75-82. dig Hollins és Kelley duplái mellett Sabaliauskas triplái is célba értek. Kellemes meglepetésre a 28. percben már 48-67 volt az állás. A PVSK azonban nem hagyta magát, és a záró játékrész kezdetére 59-68-ra zárkóztak fel. Bizony jókor jött az Olajnak Hollins zsákolása és Jurku- nas triplája. A végjátékban már tíz ponttal is vezetett az Olaj, 70- 80-as állást mutatott az eredményjelző. A taktikusan játszó szolnoki gárda nem engedte ki kezéből a győzelmet és kellemes meglepetésre nyerni tudott a pécsi katlanban. Talán mondani sem kell, hogy a végelszámolásnál még sokat érhet ez a győzelem, hiszen a vetélytársak elleni idegenbeli sikerek dupla szorzóval bírnak. A heti folytatásban a Nyíregyházával szembeni Magyar Kupa-negyeddöntő mérkőzések várnak az Olajra, előbb szerdán Szolnokon, majd pénteken a szabolcsi fővárosban. Völgyi Péten — A második negyedben túl nagy előnyt adtunk a szolnokiaknak. Később védekezést váltottunk, ezzel megzavartuk őket, de már nem tudtunk fordítani. Pór Péten — Két jól felkészült csapat küzdelméből a jobban támadó került ki győztesen. Köszönjük közönségünk fergeteges biztatását. ■ Varga Csaba Berényi az elnök, Nyerges az alelnök BERÉNYI JÁNOS lett a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke. Miután 67:36-os szavazataránynyal legyőzte Németh Lászlót, az eddigi elnököt a minap megtartott tisztújító közgyűlésen. Dr. Nyerges Zsoltot — a Szolnoki Olaj KK első emberét — pedig gazdasági alelnöknek választotta meg a kosaras-társadalom. A hírek a szerint a szakmai alelnöknek megválasztott Sterbenz Tamás töltheti majd be a főtitkári posztot. Döntetlent harcolt ki a ferencvárosi csapat A listavezető FTC izgalmas mérkőzésen 29-29-es döntetlent játszott a vendég Du- naferrel a női kézilabda NB I. rangadóján. A házigazdák három perccel a befejezés előtt még háromgólos hátrányban voltak. Ezzel közel kerültek a zöld-fehérek az alapszakasz-elsőséghez, már csak két pontot kell szerezniük a hátralévő két mérkőzésükön. Sébastien Loeb az élen, Benikék a 28. helyen A második nap után is a háromszoros világbajnok, címvédő francia Sébastien Loeb vezet a világbajnoki sorozat idei negyedik futamán, a Mexikó-ralin. A viadalon magyar páros is indult: a verseny honlapja szerint a Bénik Balázs, Bunkoczi László kettős jelenleg a 28. helyen áll. Gombás és Gál szerezte a legtöbb aranyérmet a nőknél Gombás Laura mind a négy szeren győzött, míg a férfiaknál Gál Róbert gyűjtötte be a legtöbb - három — aranyat, Berki Krisztián pedig anyagerősségben a világ legjobb lólengésgya- korlatát mutatta be a tornászok országos szerbajnokságán, melyet Budapesten rendeztek meg. Talmácsi Gábor a második helyen végzett a nyitófutamon motorsport A magyar versenyzőt csak saját csapattársa, a spanyol Hector Faubel előzte meg a véghajrában Az Apriliával versenyző Talmácsi Gábor második lett a 125 kcm-es kategóriában a gyorsa- ságimotoros-világbajnokság nyitófutamán, a Katari Nagydíjon. Az első helyen csapattársa, a spanyol Hector Faubel, míg a harmadikon a cseh Lukas Pe- sek (Derbi) végzett. A rajt után a spanyol Sergio Gadea került az élre, míg a legjobb helyről startoló Talmácsi visszacsúszott a negyedik pozícióba: a kör végén már Faubel vette át a vezetést. A harmadik kör után a spanyol nagyon beleerősített, de a magyar — kissé leszakadva - tartotta vele az iramot. Tizenöt körrel a vége előtt Faubel, Talmácsi, Pesek volt a sorrend. Ezt követően nem sokat változott a helyzet: az ibériai motoros és Talmácsi egyre jobban meglépett az üldöző bolytól, a 3-4. helyért Pesek és a spanyol Raffaele De Rosa külön versenyt vívott. m A hajrá hallatlanul izgalmasan alakult A 6. körben az olasz Mattia Pasini műszaki hiba miatt rövid időre kiállt, majd - sereghajtóként — folytatta a száguldást. Tíz körrel a zárás előtt Faubel alig több mint másfél másodperccel vezetett Talmácsi előtt, aki nagyon beleerősített, egyre jobban csökkent a különbség kettejük között. Nyolc körrel a vége előtt a magyar motoros pályacsúcsot ért el (2:06.267 p). Még hat kör volt hátra, amikor Talmácsi elsuhant a hibázó Faubel mellett és átvette a vezetést: a spanyol azonban nem hagyta magát, ragadt a magyarra és három körrel a leintés előtt ismét az élre került. A hajrá hallatlanul izgalmasan alakult: a magyar versenyző, aki 2005-ben - még KTM- mel megnyerte a katari GP-t - újra az élre került. Faubel azonban most sem adta fel és a leintés előtt — leheletnyivel — megelőzte csapattársát. ■ MTI További vb-eredmények motogp (22 kör, 118,36 km): 1. Casey Stoner (ausztrál, Du- cati) 43:02.788 p, 2. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 2.838 mp hátrány, 3. Daniel Pedrosa (spanyol, Honda) 8.530 mp h. 250 kcm (20 kör, 107,6 km): 1. Jorge Lorenzo (spanyol, Apátia 40:23.753 p, 2. Alex de Angelis (San Marinó-i, Apátia) 1.224 mp hátlány, 3. Hector Barbera (spanyol, Apátia) 2.911 mp h., ...19 Tóth Imre (Apátia) 1:38.548 p h. Talmácsi Gábor (elől) sokáig vezette a mezőnyt a Katari Nagydíjon. A SZOLNOKI MÁV-MONDI FUTBALLCSAPATA LEGYŐZTE A BÉKÉSCSABÁT AZ IDÉNYNYITÓN