Új Néplap, 2007. március (18. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-12 / 60. szám

ÚJ NÉPLAP - 2007. MÁRCIUS 12., HÉTFŐ MEGYEI TŰKOR 3 mesmsm AbádSZaSÓk FENYEGETÉS Pénte­ken délelőtt egy helybeli lakos megjelent rokona lakásán. A nő a korábban kölcsönadott pénzét, il­letve annak többszörösét követel­te unokatestvérétől vissza. Hogy mondandójának nyomatékot is adjon, megöléssel fenyegette meg a rémült nőt. Ellene önbírás­kodás miatt indult eljárás, mrfk Jászalsószentgyörgy hiába a víz­műtelep épületébe hatoltak be is­meretlenek pénteken éjjel. Elvág­ták a riasztóberendezés vezeté­két, ám nem volt idejük semmit elvinni. A szemfüles polgárőrök ugyanis értesítették a rendőröket, akik a helyszín közelében elfogták a 35 éves újszászi, a 49 és 38 éves zagyvarékasi betörőket, mrfk jászapáti FUTOTTAK Futásnak eredt az a két tolvaj is, akik egy hétvégi ház udvaráról próbáltak meg különböző faanyagokat el­lopni pénteken este. Ám észre­vették, hogy közeledik a járőr, így üres kézzel menekültek a szom­széd ház udvarára, ahol sikerült fülön csípni őket. A két helybeli férfit előállították, mrfk Jászfényszaru nem fektettek Pénteken kora reggel jelentek meg egy helybeli lakos lakásán ismeretlenek kábelfektetést cí­mén. Segítséget kértek a házi­asszonytól, miközben elterelték a figyelmét, és 400 ezer forintjával kereket oldottak, mrfk Szolnok lebukott Pénteken a déli órákban egy helybeli lakos betért kapitányságra, mert dolga volt. Azonban onnan már rendőri kísérettel távozott. Igazoltatását követően ugyanis kiderült, hogy a Ceglédi Rendőrkapitányság kö­rözi a'szolnoki férfit, akitazon- mód őrizetbe vettek és Ceglédre vitték, mrfk Szajol TALÁLKOZÓ A település vállalkozói a Godó Panzióban vettek részt közös tapasztalat- cserén. A rendezvényt ezentúl szeretnék hagyománnyá tenni, így a helyi képviselő-testület és a vállalkozók közösen együttmű­ködve még többet tudnak tenni a település érdekében, ng Tiszaigar buszvásár a telepü­lés vezetése mikrobuszt vásárol­na, persze csak akkor ha megta­lálják a megfelelő pályázati lehe­tőséget. A busz segítségével könnyebben tudnának eljutni a diákok versenyekre, rendezvé­nyekre, az idősotthon lakói pedig egészségügyi intézményekbe, ba Nagy felháborodást keltett a tiszaföldváriak körében, amikor bezárták az ószőlői kispostát. Aláírásokat gyűjtöttek a hivatal megtartásáért, hiába. Öt postával lett kevesebb piacnyitás A futárszolgálatok is konkurenciát jelentenek Megyénkben öt kispostát zártak be. Az érintett ügy­felek elégedetlenek. Szá­mukra talán elképzelhetet­len, hogy ez a lépés a Ma­gyar Posta hatékonyabb működését szolgálja majd. Rimóczi Ágnes — Érthetetlen, hog\ miért zárták be ezt a postát - mondják egybe­hangzóan az ószó'ló'i hivatalba já­ró tiszaföldváriak. - Itt mindent egy helyben intéztünk. Csekket fizettünk, pénzt vettünk fel, cso­magot és levelet küldtünk — mondják. Hasonlóan vélekednek a többi érintett településen - Fegyvernek, Mezőtúr, Tiszafü red-Tiszaörvény, Tiszaszentimre- Újszentgyörgy - bezárt hivata­lok ügyfelei is. Sokuknak gondot okoz, hogy messzebbre kell vin­niük leveleiket. Amiből egyéb­ként állítólag egyre kevesebbet adunk postára. - Hazánkban évek óta folyamatosan csökken a kereslet a hivatalokban elérhető' szolgáltatások iránt. Jól tükrözi ezt, hogy egy ember átlagosan mindössze 1,8 levelet ad fel éven­te - mondta el Tomecskó Tamás. A Magyar Posta Zrt. szóvivője el­mondta, természetesen nem ez az egyetlen ok, amiért be kellett zárni országszerte mintegy 103 postahivatalt. Ezek a lépések an­nak a programnak a részét képe­zik, amellyel a Magyar Posta a postapiac felszabadítására ké­szül. Az Európai Unió jelenlegi elképzelései szerint ugyanis 2009-től elkezdődik a verseny. - Ha társaságunk meg akarja tar­tani az évi 66—70 milliárd forint bevételt hozó levélforgalmát és szeretne piacvezető szerepet sze­rezni, versenyképessé kell válnia - hangsúlyozta. A versenyképesség Valóban nagyon fontos, hiszen az ország­ban számos alternatív postai Nálunk csak egy dolgozótól váltak meg, a többieket tovább foglalkoztatják A postabezárások nem csak az ügyfeleket érin­ti A bezárt hivatalok munkatársainak jövője egy pillanat alatt kérdésessé vált. A Magyar Posta próbálta ezt a helyzetet megoldani. - Az érintett dolgozók többségének ajánlatot tettünk a továbbfoglalkoztatásra, néhányon pedig nyug­díjba mentek - mondta Tomecskó Tamás. A fel­ajánlott lehetőséggel a legtöbb dolgozó élt, vol­tak azonban, akik nem tudták elfogadni a dön­tést, ők nem dolgoznak tovább a társaságnál. - Az országban ténylegesen csak 30-35 dolgozó­nak szűnt meg a munkaviszonya, ez nem tál sok - hangsúlyozta a szóvivő. Megyénkben mindössze egyetlen dolgozó - a fegyvemeki fi­ókposta alkalmazottja — távozott a Magy ar Posta Zrt-től a posta­bezárások miatt. A I mezőtúri, a tiszafáid- vári, a tiszörvényi és | tiszszentimre- újszentgyörgyi posták dolgozói más hivataloknál lát­ják el munkakörüket. szolgáltató várja a piacnyitást. Számolni kell a gyorspostai cé­gek mellett a hírlapterjesztési há­lózatokkal és a futárszolgálatok­kal is. Ezek komoly konkurenci­át jelenthetnek a Magyar Posta Zrt.-nek. Az emberek nyitottak ezekre a szolgáltatókra is. - Igénybe vennék akár egy biciklis futárt is, ha időben kézbesítené a küldeményemet — mondja egy fegyvemeki asszony. — Ä válasz­tásban természetesen nagy sze­repe van az árnak - teszi hozzá Erzsébet. A piacnyitás áremelkedéssel járhat a kisebb levélforgalmat bonyolító ügyfelek számára. A Magyar Posta ugyanis csak ezen az áron tudja majd kedvezőbb feltételek nyújtásával megtarta­ni a nagyobb cégeket. - A külde­ményekből származó bevételek kétharmadát nekik köszönhet­jük. Valószínűleg a majdani ver­senytársak először ezt a piacot szeretnék megszerezni - hang­súlyozta a szóvivő. szoinok-jászkun online JEGYZET Srácok, vigyázzatok! végre tavaszodik, és végre elkezdődött szélesebb kör­ben a szabadtéri sportidény is. Beindulnak az alacso­nyabb osztályú bajnoksá­gok is, ismét szurkolhatnak a rajongók kedvenc csapa­taiknak vidéken. De ami ne­kem nagy szívügyem, hogy végre elkezdődik a Forma-1 és szintén elrajtolt a motoro­sok csapata. Közülük is en­gem leginkább Talmácsi Gá­bor versenyzése érdekel. Ez a szimpatikus fiatalember mindig a frászt hozza rám. mostTs, az első katari futa­mon szinte infarktust kap­tam miatta. Mert bár nem startolt jól, mégis, csodálato­san küzdött, és majdnem el­ső lett. Csak milliméterekkel maradt le a dobogó legfelső fokáról. Ezzel egyidőben természete­sen elrajtolt az utcai amatőr motorosok „versenye” is, akik ugyancsak kirajzottak a jó idő megérkeztével a köz­utakra, riogatni lakosokat, közlekedőket egyaránt. Őrül­ten szaggatják az aszfaltot, száguldoznak eszeveszetten. CSAK nekik már nem úgy drukkolok, mint Talmácsi- nak. Sokkal inkább azért szurkolok nekik, hogy ne ér­je őket baleset. Mért felelőt­lenségben nincsenek híján ezek a srácok. Pedig nem is dobogós helyért küzdenek. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Avartííz pusztított Karcagon Avartűzhöz riasztották tegnap délben a karcagi tűzoltókat a Pálya utca, vasúti töltés és tra­fóállomás környékére. Egy óra alatt sikerült eloltani az ötezer négyzetméteren elharapózott lángokat. ■ D. E. Kertészetet hoznának létre Berekfürdőn Berekfürdő fő megélhetési forrá­sa az idegenforgalom. Mivel évente több százezren megfor­dulnak itt, a település vezetői igyekeznek fejleszteni, csinosí­tani a községet. Mint megírtuk, jó ütemben halad az önkormány­zat beruházásában a strandon a 300 milliós medencefelújítás, építés. A májusi szezonnyitó előtt a köztereken, strandon minden évben több ezer virágpalántát és több száz facsemetét kiültetnek. Eddig ezt külső cégektől vásá­rolták meg - tudtuk meg Cséti Attila polgármestertől. Az önkor­mányzat nemrég úgy határozott, pályázati segítséggel saját ker­tészetet alakít ki. Ezzel egyrészt munkahelyeket teremtene, más­részt olcsóbban tudnák ellátni a települést palántákkal. A tervek szerint négy főnek adna munkát a kertészet, ahonnan a berekiek is önköltségi áron vásárolhatná­nak növényeket. A polgármester már tárgya­lást kezdett ehhez a szakember- képzésről is. Ezt támogatással egy külső cég végezné. A tervek szerint húsz bereki és környék­beli parkgondozót képeznének ki. Négy főt a bereki önkormány­zat, négyet egy helyi kertészeti vállalkozás foglalkoztatna. A töb­biek a környező településeken biztosan találnának munkát, hi­szen ott is szükség van hozzáér­tőkre. ■ Daróczi E. A városi élet emlékeiből gyűjtenek kiállításra valót Idén lesz kerek kettőszáz eszten­deje, hogy Kunszentmárton vá­rosi rangra emelkedett. A jubile­um közeledtével már javában tart az ünnepi készülődés a tele­pülésen. Ennek egyik fontos mozzanata, hogy népes szerző­gárda közreműködésével tanul­mánykötetet jelentetnek meg a városról. A kiadvány összeállításán munkálkodók emellett egy kü­lönleges kiállítás megvalósítását is tervbe vették. Olyan bemuta­tóhoz gyűjtenek anyagot, amely a helybeliek eddig fiókban őr­zött, vagy már-már elfeledettnek hitt fényképeiből, használati tár­gyaiból és egyéb relikviáiból ösz- szeállítva megidézné a letűnt ko­rok kunszenti polgárainak min­dennapi életét. A rendhagyó kez­deményezés megvalósítása érde­kében felhívást is közzé tettek a napokban. Reményeik szerint ugyanis máig számtalan érde­kes emlék, helytörténeti szem­pontból is jelentős tárgy és doku­mentum porosodik még a házak padlásain és kamráiban. Belőlük akár fény derülhet a vá­rosból elszármazottak, hajdani közéleti emberek életének érdeke­sebb epizódjaira. Sőt, ki-ki részle­tesebb betekintést nyerhet ezáltal saját családjának múltjába is. A beérkező tárgyak egyébként - amennyiben azokat tulajdonosa­ik e célra felajánlják - a múzeum gyűjteményébe kerülnek. ■ B.). Hagyományt teremtettek. A megyeháza nagytermében rendezték szombaton este az első Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közéleti Bált. A baráti hangulatú esten a műsoron és táncon kívül borkóstoló,tombola és meglepetések várták a részvevőket. I TÓTH ANDRÁS

Next

/
Thumbnails
Contents