Új Néplap, 2007. március (18. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-10 / 59. szám
ÚJ NÉPLAP - 2007. MÁRCIUS 10., SZOMBAT MEGYEI TÜKÖR 3 HÍREK iászladány vizitdíj nélkül Két helybeli hatolt be csütörtökön hajnalban az orvosi rendelőbe. A szemfüles járőr fülön csípte mindkettőt. Egyiküket, egy 19 éves férfit őrizetbe vették több betöréseslopás elkövetése miatt, mrfk Kisújszállás FÚJHATJÁK A Kisújszállási Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a művelődési házban rendezi meg a IX. Országos Zeneiskolai Kürtversenyt. A versenyzőknek és az érdeklődőknek szombat este a helyi diákok adnak hangversenyt, majd táncház lesz. A vasárnap délelőtti eredményhirdetés után a győztesek adnak hangversenyt a városházán, de Szolnok EMLÉKÜLÉS Névadója előtt tisztelgett tegnap délelőtt a Dr. Hegedűs T. András Alapítványi Szakiskola, Középiskola, Esti Általános Iskola és Kollégium. Emlékülésen gyűltek össze az oktatási intézmény nagytermében a nyolc esztendeje elhunyt professzor barátai, tisztelői és egykori munkatársai, bj Szolnok SZARKA Egy helybeli próbált meg lopni egy drogériából csütörtökön délelőtt. A nő kö- zel 30 ezer forint értékű kozmetikai cikkel akart kereket oldani a boltból, azonban az ott dolgozók visszatartották. A tolvaj gyorsított eljárással bíróság elé került, mrfk Tiszafoldvár SZÉTVERTE Kilakoltatták, ezért baltával esett neki volt otthonának. Egy helybeli asszonynak szerdán ki kellett költöznie, mert jogosulatlanul használta a lakást. A nő másnap .visszament a házhoz és baltával szétverte az épület egyik ablakát. A rendőhökhek azt mondta, csak vagyontárgyaiért akart bemenni, mrfk Törőkszentmiklós tolvajok Egy helybeli autósnak a kézifék mellé tett táskáját lopták el tettesek, miután kiütötték az autó ablakán az üveget. A táskában okmányok és több százezer forintot érő betétkönyv volt. A kár közel 300 ezer forint, mrfk Túrkeve összeszólalkoztak Csütörtökön az utcán két helybeli fiatal között szóváltás alakult ki. Egyikük elkezdte lökdösni a másikat és gyomron is ütötte vitapartnerét, mert tartozik neki 2 ezer forinttal. Majd elvette tőle DVD-le- mezét, mondván, a tartozás így rendben is van. A verekedő ellen eljárás indult, mrfk Olykor a meztelen igazság a legcsodálatosabb. Főhősünknek egy sejk visszautasíthatatlan ajánlatot tett. Képünk illusztráció. Három év éjszakai tánc kemény élet A szolnoki lány kétszázötven tevét is kapott volna Folytatás az 1. oldalról - Ha most látna az olasz főnököm, gazdám, büntetne. Mert a 162 centimhez csak 49 kiló társulhatott, most meg 52 vagyok. Kapnék is akkora melegvizes, vitaminos beöntést, hogy szétszakadnék - állítja megrökönyödésünkre. Szilvia Szolnokon született. Egy szakember remek tornászt, fitnesz- és aerobik-versenyzőt formált belőle. Meg egyéhként is, az alkata erre és nem a röplabdára volt a jó. Nyolcadik után Pesten folytatta, sporttagozatos osztályban. Közben fitneszből több országos dobogós helyet szerzett, nemzetközi versenyen szerepelt. Érettségi után óvónői diplomát kapott, de még 21 évesen is versenyzett 2003 tavaszán, Milánóban lépett fel egy versenyen.- Ott meglátott egy szálloda- lánc tulajdonosa. Csodálatos \ GYORSSZAVAZÁS | ■ Ön hisz-e a külföldi csábító munkaígéreteknek? Szavazzon honlapunkon holnap 16 óráig: www.szolion.hu szerződést ajánlott, heti három fellépéssel. A kitétel az volt, hogy 50 kilónál több nem lehetek és minden egyes fellépés három részből: egy fitneszből, egy aero- bikból—ezek két-két percesek— meg egy hatperces szexi táncból áll. Volt még valami: miszerint a testemet ehhez alakítják. Ezt később saját bőrömön tapasztaltam, mert a szempilla kivételével mindé? szőrt, még ahajamat és a szemöldökömet is könyörtelenül dltüntették. így ■kezdődött az éjszakai, itáliai életem 2003. szeptember 27-én. A házirend keménynek bizonyult: minden egyes nap 9-12-ig a rúdnál, balett-tréningek, leckék. — Egy francia tanárunk volt, és úgy kifacsart, mint a citromot. Állati jóképű, 35 körüli, de az elcsábítása nem sikerült. Ugyanis ő csak a fiúkra bukott. Összesen hat lány jelentette a műsort. Két román, ők balettoztak, mi, két magyar, akik fitneszeztünk és két ukrán, ők pedig body boul- dingesek voltak. Az egyik, Irina, annyira erős, hogy egy vastag telefonkönyvet széttépett Délután 3- tól 6-ig meg a hasunkat vállunkat erősítette egy orosz nő. Heti három szereplés várt rájuk: szerdán, szombaton és vasárnap este, éjjel. Az összes szeFérfiakat i fogadható relése egy falatnyi tanga volt, a táncnál az sem. Nem volt kötelező, de férfiakat is lehetett fogadni. Egy éjszakáért 750-900 dollár dukált, a fele a gazdát illette, a fele őt. Általában visszatérő kuncsaftjai voltak, havi 9-10 alkalommal. Olykor a gazdája is ágyba bújt a hibátlan testű lánnyal, de előtte egy kis szobamérlegen is megmérte. Meztelenülkellett.ráállnia, és,ha 50 kilónál többet nyomott, először- hashajtót kapott. Ez azonban nagyon legyengítette. Később az orosz edzőnő olyan beöntést adott neki, amikor 3 liter melegvizet pumpált belé. Borzasztó fájdalom hasogatta, ráadásul 15 per cig benn kellett tartani. Ezt követte az óriási megkönnyebbülés a vécén. Azért valami ajzószer lehetett a vízben, mert utána olyan ereje lett, hogy a vasat szétszedte volna. Hogy hogyan alakult Szilvia sorsa, azt megtudhatja a holnap megjelenő Új Néplap Vasárnap Reggelből. írásunk ugyanis ott folytatódik. Az arab sejk ajánlata egyszer egy hónapra az Egyesült Arab Emírségbe is eljutottak egy milliárdos sejkhez. A fejkendős, szakállas úr belezúgott Szilvibe. Egy éjszakáért 5 ezer dollárt, sőt ékszereket is adott. Megkérte a kezét is, 250 teve ütötte volna a szolnoki táncosnő markát, meg egy palota. Hozzá egy vásárlókártya. Hibája any- nyi akadt, hogy ő lett volna a sejk harmadik felesége. Nem kevés töprengés után nemet mondott. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu JEGYZET BÓDI BÉLA Nők csak úgy a világban A nőnapi virágok sem hervadtak el, és a hölgyek még az ünnep hangulatát próbálják átmenteni a hét végére. Ők csak akkor boldogok, ha van hová tartozniuk. A család összetartó pilléreiként végzik el azt a munkát otthon és munkahelyükön, amit mi férfiak csak csodálni tudunk. de mi van azokkal, akik egyedül, kiszolgáltatottként járnak a világban a jobb megélhetés, az érvényesülés reményében? A kalandvágy és a jobbat akarás sokuknak csapdát állít. Génjeikben hordozzák a jóhiszeműséget és a bizalmat. így hát sokszor kilátástalan helyzetbe kerülhetnek. A mai világ farkastörvényei csak úgy védhetők ki számukra, ha az úgymond „jólelkű” férfiak nem használják ki helyzeti előnyüket egy külföldön munkát vállaló csinos lány például észre sem veszi, és már a prostituáltak kenyerét eszi. Mire feleszmél, már kiutat sem talál szorult helyzetéből. mit tudunk mi, férfiak ezen segíteni? Talán nem kellene a gyengébb nemet manipulálni. Ők sem vágyakoznának önállóságra, ha egy.Ri= csit mi is engednénk kihasználni magunkat. ~T férfi És nő között akkor van összhang, ha a fej a férfi, a nyak viszont a nő — mesélte nagymamám. Kitüntetést vehetett át az orvos-igazgató Molnár Lajos egészségügyi miniszter elismeréseket adott át pénteken március 15-e alkalmából. Megyénkből dr. Sebestyén Mihály, a Hetényi kórház orvos-igazgatója a Magyar Köz- társasági Érdemrend Lovagkereszt (polgári tagozat) állami kitüntetését vehette át. ■ SZS Irodalmi kávéházat nyitnak 15-én Kunhegyesen eddig még nem volt irodalmi kávéház. Éppen ezért az író-olvasó találkozókat vagy a presszóban vagy a könyvtárban tartották. Külön erre a célra kialakított intézmény vagy akár csak helyiség nem volt a településen. Március 15-én viszont Szabó András polgármester megnyitja az első ilyen városi intézményt: a könyvtár alatti pinceklubban, amelyik időszakos kiállításoknak is helyet biztosított. Az új kávéházhoz pályázaton nyertek 2,1 millió forintot, ebből a jelentős anyagi támogatásból vásárolták meg a berendezést. A belső átalakítást helyi vállalkozók ingyen végezték. ■ D.Sz.M. IísIbI koós Éva, Karcag: - Az isméid- • e seim között vannak, akik ilyen • - hirdetés alapján vállaltak mun- : kát külföldön. Nekik bejött : Van, aki nyolc éve jár vissza \ ugyanoda. Én a francia és an- '■ goi nyelv gyakorlása miatt talán : bébiszetteres vágy vendéglátós : állást keresnék. Mielőtt kiutaz- ■ nék, jól utánanéznék interneten ■ is a cégnek, vagy keresnék vala- : kit, aki már dolgozott ott : r »olya Éva, Jászjákóhalma:- Bennem is felmerült már, tőgy majd a suli után kimegyek külföldre. Mivel óvónő zeretnék lenni, szívesen vál- alnék gyermekfelügyeletet, lók külföldi álláshirdetést lelet olvasni, ami becsapós és ilykor veszélyes is lehet. így in iább ismerősökön keresztül 'állatnék munkát külföldön, íz talán megbízhatóbb. • kosztyu Dénes, Túrkeve: • - Nem hiszek az ilyen ajánla- : tokban sem én, sem a barát: nőm. Véleményem szerint ezek : a csábító lehetőségek elfedik a [ valóságot. Ezek mögött igazá- : bői alantas szándékok és ter- : vek vannak, amibe bekerülni : könnyű, kiszállni viszont ne- ■ héz. Mindenesetre szerintem : érdemes ezeket az ajánlatokat : elfelejteni minél hamarabb. kormos anett, Szászberek:- Biztosan nem vállalnék el ilyesmit ismeretség nélkül. Csak ha már kipróbálta egy ismerősöm az adott munkalehetőséget, akkor talán belemennék. Egyébként pedig eddig nem fordult meg a fejemben, hogy kimenjek külföldre dolgozni. Annak ellenére, hogy barátnőm kint dolgozik bébi- szitterként. Valahogy nem vonz. Megkérdeztük olvasóinkat Hisz-e a külföldi csábító munkaígéreteknek? Ismeretterjesztő plakát készült a vadászoknak Vadászható, védett és fokozottan védett lúd-, illetve récefajokról jelentetett meg plakátot nemrégiben a Nimfea Természetvédelmi Egyesület. A túrkevei székhelyű szervezet gondozásában napvilágot látott ismeretterjesztő anyag célja, hogy elősegítse a vadászok fajismeretének bővülését, az érintett madarak meghatározását. Ezáltal elkerülhetővé tegye a ritka, oltalom alá eső szárnyasok véletlenszerű lelövését. A szerzők a plakátsorozat további részeinek kiadását is tervezik a jövőben a kimaradt védett és fokozottan védett lúdfajokkal és további határozást segítő röpké- pekkel. ■ Bugány J.