Új Néplap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-06 / 31. szám

ÚJ NÉPLAP - 2007. FEBRUÁR 6., KEDD PÉNZ — SIKER —VÁLLALKOZÁS 13 ^888^88883888888888888888888888«^ > O KD * C '(ü 03 * O c s w X 3 h S 4 3 Negyedszázados a családi vállalkozás portré Műszaki vizsgabázissal is bővült a kisújszállási értékesítési centrum és szerviz Sándor Ferenc értékesítési centrumának lelke a szerviz, ahol Igazán korszerű körülmények között „gyógyulnak” az autók Sándor Ferenc egykor au­tószerelőként kezdte pá­lyafutását. Ma már a tér­ség meghatározó autóke­reskedő cégének vezetője. Szilvási Zsuzsa- Miként emlékszik a kezdetek­re? - kérdeztük Sándor Feren­cet, a kisújszállási Sándor Ser­vice Kft. ügyvezető igazgatóját.- Több mint 25 éve úgy kerül­tem vissza a szülővárosomba, hogy gyakorlatilag a nulláról kel­lett felépítenem az életemet Szin­te teljesen kilátástalan volt a hely­zet Előtte éveken át Budapesten dolgoztam, megvolt a kialakult ügyfélköröm. Ám amikor haza­tértem Kisújszállásra, gyakorlati­lag senki sem ismert Először el kellett fogadtatnom magam, sőt ezzel sok esetben még ma is küz­dők, mint ahogy a cég anyagi biz­tonságának megerősítésével is. Máig a vállalkozásba forgatom vissza a bevételeket 1992-ben a Forddal kötöttünk szerződést a teljes típusválaszték szervizelé­sére és alkatrész-kereskedelem­re. Két évvel később elkezdtük építeni azt az autószalont, ame­lyet ma is használunk. 1996-tól hivatalos márkakereskedőként a Ford család valamennyi típusát forgalmazzuk, 1998-tól pedig a használt gépkocsik kereskedel­mével bővült a tevékenységünk. Az értékesítési centrum annak a műszaki vizsgabázisnak a kiépí­tésével vált teljessé, amelyet a cég fennállásának 25. évfordulóján adtunk át- Milyen előrelépés következ­het még a későbbiekben?- Valójában a korábbi beru­házások kifutását sem vártuk meg, úgy vágtunk bele az újabb ütembe. Előbb tehát ezt kell megtöltenünk munkával. Mivel bármilyen típusú autót vizsgáz­tatunk, valóban teljes körű szol­gáltatást tudunk nyújtani. Ma­napság ugyanis az új autók el­adása már csak egy része a munkánknak. A lényeg, hogy ügyfeleink később is hozzánk járjanak szervizbe, nálunk vizsgáztassák autóikat, s eset­leg cseréljék le újabbra. Emel­lett mostanában főként az fog­lalkoztat, hogy a régi szalon épületével mit kezdjünk. Most kihasználatlanul áll, érdemes lenne mielőbb hasznosítani.- Akkor tehát ma nehéz új au­tót eladni?- Őszintén szólva nem köny- nyű. Egyre telítettebb a piac, mindenki a legjobbat kínálja a legjobb áron. Túlkínálat jelent­kezik egy igen szűkös gazdasá­gi helyzetben, amikor - valljuk be őszintén - a legtöbb ember számára nem az a legfontosabb, hogy új autót vegyen.-Miaz, amire igazán büszke?- Elsősorban mindenképpen arra, hogy ilyen gazdasági kö­rülmények között is biztos meg­élhetést tudok nyújtani a nálam dolgozóknak. Emellett pedig ar­ra, hogy igazi családi vállalko­zásként - hiszen feleségem in­tézi a cég gazdasági ügyeit, s fi­am is itt dolgozik - meghatáro­zó szerepet tudunk betölteni Kisújszállás térségében. Sándor Ferenc született: 1957. július 9-én a Rák jegyében Kisújszálláson CSALÁDI ÁLLAPOTA: NŐS, egy fia és egy lánya van ISKOLAI VÉGZETTSÉGE: közép­iskola, autószerelő-szakmát szerzett MUNKAHELYEI: Előbb Buda­pesti szervizekben dolgozott, majd 1980-ban hazatért Kis­újszállásra, s önálló műhelyt nyitott. 1992-ben a Ford ma­gyarországi vezérképviseleté­vel kötött szerződést, cége sa­ját erőből felépített egy autó­szalont 1996-tól hivatalos márkakereskedőként a Ford család valamennyi típusát forgalmazzák. HÍRSÁV Nevet változtatott a malomipari cégcsoport a törökszentmiklósi mal­mot üzemeltető Szabolcs Ga­bona új éven, ABO cégcso­portként működik tovább. Ezzel teljessé válik az egysé­ges fellépés megjelenítését szolgáló arculatváltás. Jelen­leg Magyarországon, Szlová­kiában, Ukrajnában és Ro­mániában működtet vállala­tokat a cégcsoport. Régiós lobbiiroda nyílt Brüsszelben az észak-alföldi régió kép­viseletet nyitott Brüsszel­ben. Az év eleje óta működő iroda tevékenysége nonpro­fit jellegű. Feladata nem az üzleti kapcsolatok kiépítése, hanem a régió érdekérvé­nyesítő képességének javítá­sa az Európai Unióban. A képviselet vezetője Izsák Kincső. Egyre jobban terjednek a devizaalapú hitelek tavaly az új lakások vásárlá­sára folyósított államilag tá­mogatott hitelek állománya kilenc százalékkal, a száma pedig 14 százalékkal csök­kent. A devizakölcsönök összege ugyanakkor 47 szá­zalékkal, a felvevők száma pedig negyedével emelke­dett. így a támogatott hitelek aránya a lakáscélú kölcsönö- kön belül 28 százalékra esett vissza. Ez az arány há­rom éve még hatvan száza­lék fölött volt. Tízezres bírság mulasztónak nitrát A megye több területéről várják a adatokat A megye számos gazdájának február végéig kell eleget ten­nie a nitrátérzékenységről való adatszolgáltatásnak. A megyei Növény- és Talajvédelmi Igazga­tósághoz a Jászságban öt tele­pülés (Jászágó, Jászberény, Jászfelsőszentgyörgy, Jászfény- szaru és Pusztamonostor), vala­mint kilenc nagykunsági tele­pülés (Abádszalók, Kunmada­ras, Tiszaderzs, Tiszafüred, Ti- szaigar, Tiszaszentimre, Tisza- örs, Tiszaszőlős, Tomajmonos- tora) gazdálkodóinak kell jelen­tést tenniük. Egy kormányren­delet szerint ugyanakkor eze­ken a területeken a trágyázás­sal kijuttatott, nitrogén ható­anyag legfeljebb 170 kilo­gramm lehet hektáronként. Ez­zel a „helyes mezőgazdasági gyakorlati” szabályok betartá­sára is kötelezik a mezőgazda- sági termelőket. Azokra, akik ezeket az előírá­sokat figyelmen kívül hagyják, súlyos büntetéseket szabhat ki a hatóság - tudtuk meg Bottyán Bélától. A megyei szakigazgatá­si hivatal növény- és talajvédel­mi igazgatóságának helyettes vezetője elmondta: az adatszol­gáltatási kötelezettség elmulasz­tásáért tízezertől százezer forin­tig terjedően bírságot róhatnak ki. A „helyes mezőgazdasági gyakorlat” szabályainak meg­szegése esetén pedig a nitrát­szennyezési bírság ötvenezer és ötszázezer forint között lehet. Az ellenőrzéseket az egyes te­lephelyeken belül a Zöld Ható­ság végzi, míg azokon kívül, mezőgazdasági hasznosítású területeken a talajvédelemhez tartozik e feladat. ■ Bozsó Anikó A Cégközlönyben ismertetett felszámolások A Cégközlöny 2007. január 25-i számában közzétettek alapján a megyében indult felszámolások. Gida 2000 Bt, Besenyszőg. Félsz: Keszau-Solder Serec-L Kft. 1125 Bp. Istenhegyi u. 58/b. Fajka Bt, Karcag. Félsz.: Bross Kft. 1015 Bp. Hattyú u. 3/a. K&K Petrol Bt, Karcag. Félsz.: Real- Holding Kft. 1132 Bp., Victor Hugo 11-15. Paradox 2005 Bt, Öcsöd. Félsz.: Kossuth Holding Rt. 1061 Bp., Pau- lay u. 45. Szieszta 2002 Bt, Szolnok. Félsz.: Allego Kft. 1045 Bp., Hold u. 21. Vörösmarty Bt, Kunszentmárton. Félsz.: Crac-Org Rt. 6000 Kecske­mét, Árpád Krt. 4. PortáFMS Bt, Rákóczifalva. Félsz.: Fiskális Kft 1027 Bp. Varsányi u. 38. Huszas Bt, Jászfényszaru. Félsz.: Fis­kális Kft. 1027 Bp. Varsányi u. 38. Trendy 2004 Bt, Mezőtúr. Félsz.: Keszau-Solder Serec-L Kft. 1125 Bp. Istenhegyi u. 58/b. Nyomkor 2004 Bt, Szolnok. Félsz.: Kossuth Holding Fit. 1061 Bp., Pau- lay u. 45. Costa-Fer Kft, Kisújszállás. Félsz.: MHZ Kft. 5000 Szolnok, Szabadság tér 2. Appartament Kft, Tiszakürt Félsz.: Reorg Fit. 1116 Bp., Hengermalom u. 1. Éden 2000 Kft, Martfű. Félsz.: Re­al-Holding Kft. 1132 Bp., Victor Hu­go u. 11-15. A hitelezői igények benyújtásá­nak határideje 2007. március 6- a. Az adatokért felelősséget nem vállalunk. A két esztendővel ezelőtti szintre esnek a keresetek Idén a keresetek átlagosan reál­értékben 3,5 százalékkal csökke­nek - olvasható a GKI Gazdaság- kutató Rt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült elő­rejelzésében. Az üzleti szférában a bruttó keresetek hét százalék­kal emelkednek. Ám a járulék- emelések, az adókedvezmények szűkítése miatt a jövedelmek 1-2 százalékkal csökkennek. A költ­ségvetési intézményekben a bér­tömeg nem emelkedik. így a kéz­hez kapott nettó keresetek éves átlagban 6-8 százalékkal mér­séklődnek, de esetenként akár tízszázalékos lesz. Összességé­ben a 2005-ös szintre esnek visz- sza reálértékben a keresetek. ■ Aba-Novák Kulturális Központ* programajánlata Február 7. 13.30 Hangversenyterem „Kicsi és nagy, magas és mély"- a fuvola és a fagott - a Filharmónia Kelet-Magyarország Khl bérletes hangversenye középiskolásoknak Február 10. 9.00 órától - Esküvői kiállítás A belépés díjtalan 19 órától Szerelmesek bálja 10.00 és 14.00 óra: Ruha- és öltönybemutató Zene: Budapest Ragtime Band Február 15.19.00 óra Hangversenyterem Az so éves Benkó Dixieland Band jubileumi koncertje Február 16. 20.00 óra Aula "Szemben a széllel'' Az Időgép Zenekar lemezbemutató kom A 2000-ben, Kecskeméten aiakult időgép Zenekar 2006-ban nyerte el jelenlegi, végleges felállását, a szolnoki Origó zenekai ismert Balogh Lásziö csatlakozásával. Az új felállással készüli jelent meg 2. lemezük, amely a „Szemben a széllel" címet kaj Február 17. 16.00 óra Hangversenyterem Magyar Mesezenekar koncert 2006 legjobb gyermekzenekara. Zenéinek és meséinek nagypkf és kicsiknek, mindazoknak, akik még tudnak, akarnak és mernek játszani. Igazi szombat délutáni program a2 egész családnak» ., Február 23,19.00 óra Hangversenyterem Szolnok Jazz Klub Kaltenecker Trió Március 19. 19.00 óra Hangversenyterem Koncz Zsuzsa koncert —Qnduló tanfolyamok A „Szombat esti láz" című műsorból ismert Angyal András táncpedagógu^ a nevével fémjelzett Táncstúdiót indít az Aba-Novák Kulturális Központban. A standard és latin-amerikai táncok iránt érdeklődők jelentkezését várja februártól az „Angyal András Táncstúdió'^ Foglalkozások szombatonként. Jelentkezés a Kulturális Központ információs szolgálatánál. —Qiállítás írzaltü.rtatás Március 13-íg lí. emeleti galéria „Titánok álma Verebes György festőművész kiállítása. Nyitva tartas ap 9 -18 órája.

Next

/
Thumbnails
Contents