Új Néplap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-28 / 50. szám
ÚJ NÉPLAP - 2007. FEBRUÁR 28., SZERDA KARCAG ES KORNYÉKÉ 5 Hét klub kétszáz nyugdíjasa találkozott Kunmadarason A kunmadarasi Őszirózsa Nyugdíjasklub tavaly ünnepelte harmincadik születésnapját. A klubot huszonkét éve Tóth Sándorné vezeti. A nyugdíjasok rendszeresen találkoznak a művelődési házban, s évi két alkalommal a környező klubok tagjait is vendégül látják. Az elmúlt héten több mint kétszázan gyűltek össze, hogy fehér asztalnál beszélgessenek és szórakozzanak egy kicsit. A helyi nyugdíjasok mellett karcagi, kunhegyesi, jászapáti, jászladá- nyi és kábái klubtársak jöttek el a találkozóra, ahol Géléi Tamás helyi nótaénekes és Szűcs Imre zenész gondoskodott a hangulatról. Az ebédet, a disznótoros káposztát, a hurkát, a kolbászt pedig két madarasi klubtárs készítette a vendégeknek. A nyugdíjasok nagyon jól érezték magukat, hiszen volt tánc, ének és tombola is. Mint megtudtuk, a következő klubtalálkozó június végén lesz, amikor is más klubokat is vendégül látnak itt. Addig pedig még a madarasi nyugdíjasok is vendégségekbe mennek, hiszen nyolc klubbal vannak kapcsolatban. ■ Aláírták a foglalkoztatási megállapodást Három éve kezdődött^ Kunmadaras és Térsége Vállalkozási Övezet Kht. és a megyei munkaügyi központ közös projektje a térség foglalkoztatási stratégiai programjának kidolgozására. Pénteken a kunmadarasi községházán fejeződött be a program. Az övezet hat településének vezetői, valamint civil szervezetek, vállalkozások, megyei és régiós szervezetek képviselői aláírták az övezet foglalkoztatási partnerségi megállapodását. A kht. és a programhoz csatlakozó szervezetek tíz olyan projektet készítettek, melyekkel megoldódna a hátrányos helyzetű övezet foglalkoztatási problémája. ■ Állványok közt művelődni építés A kultúrházat biztos, ami biztos, aládúcolták A művelődési ház több helyiségében és az előtérben is aládúcolták a falakat. Itt akadálymentesítették is a közlekedést — mutatja Gőz András. Amikor év végén a kivitelező felvonult, hogy hozzáfogjon a kunmadarasi művelődési ház tetőtérbeépítéséhez, még nem gondolta, hogy munka helyett februárban is a szakértői véleményre vár. Daróczi Erzsébet Aki betér a kunmadarasi művelődési házba, azt most aládúcolt helyiségek és oszloperdők fogadják. Miért volt erre szükség? — érdeklődtünk dr. Vincze Anitától, a település jegyzőjétől.- Amíg nem jön meg a szakvélemény az épület állapotáról, addig biztonságképpen januárban aládúcoltattuk az épületet és megerősítettük a tetőszerkezetet. A tetőtér-beépítés azért áll, mert előre nem látható körülmények merültek fel. így nagyon várjuk a felkért független szakértői véleményét. A képviselők ez alapján döntenek arról, mi lesz a beruházással és az esetleges felelősségre vonásról is. Az előzmények: az 1970-ben épült művelődési házat 1997-ben korszerűsítették, a lapos tetőt magas tetőre cserélték. A tetőtérben az önkormányzat klubszobákat akart kialakítani, ehhez tavaly sikeresen pályáztak az észak-alföldi''1 régióhoz. A közbeszerzés után a nyertes cég fel is vonult, hogy elkezdje a munkát. Ekkor különböző tervezési hiányosságokra hivatkozva - pluszablak, szigetelés, villany- szerelési munkák, a korábbi 25 milliós ajánlathoz még kért hétmilliót. A képviselők ezt sokallták, felkértek egy szakértőt, vizsgálja meg, jogos-e az igény. Mivel a tervező, az építész és a szakértő is mást mondott, egy független igazságügyi szakértőt kértek fel a helyzet tisztázására. - Várjuk a szakvéleményt, hogy be lehet-e úgy építeni a tetőteret, ahogy azt megterveztettük. Ha nem, akkor át kell a beruházást terveztetni. Az idő azonban sürgeti az önkormányzatot, hiszen a kivitelezésre tervezett határidő a nyár közepén lejár-összegezte a jegyző a történteket. A művelődési házban hetente több százan megfordulnak a gyermek és felnőtt szakkörökön, klubfoglalkozásokon, bálokon. A gyermekjóléti szolgálat munkatársai is rendszeresen tartanak játszó foglalkozásokat.- Mindannyian tudomásul vették, hogy ez a biztonsági alá- dúcolás kényelmetlenséget, egyfajta térbeli korlátozást jelent a helyiségekben - mondta Gőz András intézményvezető. Mi is nagyon várjuk a szakértői véleményt, hiszen az emeleti három klubhelyiségre nagy szükségünk volna. Az egyikben szeretnénk kialakítani egy pro- jektoros mozit is. A földszinten a könyvtár kapna helyet, valamint egy teleház jellegű iroda internet hozzáféréssel. ! A községi könyvtárral : is vannak terveik : A művelődési házban kapna ■ helyet a községi könyvtár, ha a : szakértői vélemény engedi a : tetőtér beépítését Az átköltö■ zés után a könyvtár épületét ■ pályázati forrásból szeretné az : önkormányzat felújítani, és ott : szociális szolgáltatóközpontot '■ kialakítani. A tervek szerint ■ oda költözne át a gyermekjóié : ti szolgálat, a családsegítő : szolgálat és a pszichológus is. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! : velemeny@szoljon.hu Macid szóljon!-SZ0U0N.ÉK szolnok-jászkun online Adatok a művelődési ház felújításáról Magastető-beépítés költsége 10,8 millió forint A tetőtér-beépítés költsége 25,14 millió forint A beruházáshoz pályázaton elnyert támogatás 18 millió forint A beépítéséhez felmerült kivitelezői pluszigény 7 millió forint A tetőtér-beépítés összköltsége 32,14 millió forint FORRÁS: KUNMADARASI ÖNKORMÁNYZAT ■ A gyermekjóléti szolgálat munkatársai is rendszeresen tartanak játszó foglalkozásokat. Az oldalt készítette: Daróczi Erzsébet 30/903-7732 e-mail; daroczie@ujneplap.hu Több mint négyszáz vonulásuk volt tavaly A karcagi önkormányzat hivatásos tűzoltói tavaly 420 esetben vonultak ki. Ebből 128 esetben tűzesethez és 243 alkalommal műszaki mentéshez mentek segíteni. A fennmaradó szám azt mutatja, hogy tavaly is voltak vaklármák, s néhány jó szándékú, de tévedésből származó bejelentés is. Durham megye diákjait fogadták Karcagon az elmúlt héten a Szolnokon tartózkodó Durham megyei delegáció tagjai Karcagra is látogattak. A városháza dísztermében dr. Kapusi Lajos alpolgármester fogadta a vendégeket, akiket a kun városba elkísért Veres Pál, a megyei diáksporttanács elnöke is. A fiatalok megtekintették a városházát és érdeklődtek az itt folyó gazdasági életről. Ezt követően sétakocsikázáson a város nevezetességeit keresték fel. Korszerű gépekkel oktathatják a diákokat a karcagi Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola Gimnázium és Kollégium az elmúlt években már több alkalommal pályázati segítséggel vásárolhatott oktatást segítő, modern gépeket. Legutóbb a decentralizált szakképzési alaphoz pályáztak eredményesen. Az elnyert támogatásból egy modern erőgépet vásárolhatott az intézmény. Az új gép egyrészt segít a tangazdasági munkák végzésében, másrészt a diákok oktatásában is. Madarason lép tei a karnagyok kórusa március 12-én a kunmadarasi művházban lép fel a megyei karnagyok kamarakórusa. A 18 órakor kezdődő hangversenyre a belépés ingyenes. 10-én este hét órakor Tankcsapda-koncert. TELEPÜLÉSI OLDALAK Március 1. Felső-Jászság Március Március 2. 3. T.szentmiklós Martfű Konferencia-központ is lett Berekfürdő strand Egész évben várják a vendégeket A Hortobágy szélénél fekvő Berekfürdőben télen is sok a fürdővendég. Az ország számos településéről érkeznek ide a gyógyulni, kikapcsolódni vágyók. Ám az utóbbi időben egyre több konferenciát, szakmai tanácskozást is tartanak itt.- Ez nagyon örvendetes, hiszen van olyan hét, amikor öt-hat konferenciának adnak helyet a helyi szállodák. A résztvevők közül hazautazásuk után sokan visszajönnek hozzánk gyógyulni, kikapcsolódni családostul is - mondta Csétt Attila polgármester. A községben jelenleg három korszerű szálloda várja a konferenciaturizmusra érkezőket: a Termál Hotel Pávai (tel.: 59/519111), a Thermal Hotel Szivek (tel.: 59/519-063) és a Touring Hotel (tel.: 59/319-226). Ezen szállodák rendelkeznek olyan pluszszolgáltatásokkal is - fürdő, bowling, masz- százs — amit a konferenciák után kikapcsolódásként a résztvevők igénybe tudnak venni. Az önkormányzat továbbra is csendes, nyugodt, a gyermekes családok és idősebbek pihenését szolgáló gyógyvizű strandot kíván itt működtetni. A két fedett és hét nyitott medencéből öt gyógymedence télen is üzemel, ló ütemben halad az a háromszázmilliós beruházás, mellyel korszerűsítik az uszodagépházat, új gyermekmedencét építenek és a termálvizes ikermedence is élményelemeket kap. Az önkormányzati panzió is megújult, minden szobához külön fürdőszobát alakítottak ki. A fürdő bejáratát pedig, megtartva a régi értékeket, a 21. századnak megfelelő modern arculatúra szeretnék átalakítani pályázati forrásból. A gyorsabb beléptetés érdekében újabb pénztárat is kialakítanak. Márciustól az egész évben nyitva tartó Tourinform-iroda is ideköltözik, és a turisztikai és vállalkozásfejlesztési irodával együtt fog itt működni. Nyáron pedig — gondolva a családosokra — kézműves-foglalkozásokat szervez az ön- kormányzat a strandon a gyerekeknek, a felnőtteket pedig hétvégenként műsorral várják majd. ▲ Berekfürdőről, a szálláshelyekről es szolgaltatasokiol bovubbon olvashatnak a www.bereKfurdo.hu honlapon. Anyakönyvi hírek Karcagról születtek, elhunytak Szerencsére sok az újszülött Az utóbbi két hétben az alábbi gyermekek születtek a karcagi Kátai Gábor kórházban: február 9.: Zsiga Elizabet (anyja neve: Susányi Katalin) Tiszafüred, Veres Dominik (Zi- ma Zsuzsanna) Tiszafüred, FEBRUÁR 10.: Vajó László (Papp Anikó), Karcag, Fehér Kriszto- fer (Fehér Elvira) Bucsa, február 11.: Varga Nikolett Beáta (Varga Beáta) Kunhegyes, Lóié Krisztián János (Puzsoma Edina) Tiszabura, február 12.: Pápai Gréta Rella (Szűcs Ilona) Kisújszállás, február 13.: Tóth Zsófia (Kiss Erika) Karcag, február 14.: Puzsoma László (Puzsoma Zsuzsanna Anna) Tiszaroff, Miczi Csaba (Szabó Ildikó) Kunhegyes, február 15.: Bán Nikolett (Fekete Borbála) Tiszabura, február 16.: Fodor Zita Melinda (Kohári Beáta) Karcag, Pozák Patrik Kálmán (Pozák Csilla) Tiszabura, Domány István József (Tóth Klára) Kisújszállás, február 18.: Tóth Krisztián Imre (Tóth Erika Mónika) Kunmadaras, február 20.: Karsai István (Szász Adrienn) Kunmadaras, február 21.: Piszák Dominik Márk (Búzás Andrea) Kisújszállás, Szarvák Bendegúz Hunor (Kelemen Dóra) Kisújszállás, Farkas Csilla (Tyukodi Éva) Karcag, Misota Mária Zsanett (Kiss Piroska) Tisza- derzs, Jónás Marianna Evelin (Jónás Mariann) Kunmadaras, február 22.: Tóta Rebeka (Hajdú Brigitta) Kunhegyes, Né- gyesi Adrienn (Négyesi Olga) Bánhalma (AZ ADATOKAT A KÓRHÁZTÓL KAPTUK, ÉS AZ ÉDESANYÁK HOZZÁJÁRULÁSÁVAL KÖZÖLJÜK) Az utóbbi két hétben ők hunytak el Karcagon: Kovács Sándorné (Balog Katalin), id. Kurucz István, Vadai Imre. (AZ ADATOKAT A HOZZÁTARTOZÓK BELEEGYEZÉSÉVEL KÖZÖLJÜK)