Új Néplap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-28 / 50. szám

ÚJ NÉPLAP - 2007. FEBRUÁR 28., SZERDA Jászladány betörés az egy épületben működő két általános Iskolába törtek be hétfőre virra­dóra. Az elkövetők a tantermek­ben és az irodákban kutattak, és egy diktafont, egy mobilt, több csomag kávét és némi kész­pénzt loptak el — tájékoztatott a rendőrség, mrfk Szolnok SZÍNÉSZEK Amerikai di­ákszínészek érkeztek a szolnoki Varga Katalin Gimnáziumba. A két ország tanulói tegnap ismer­kedtek egymással a Technika Házában. Ma kézműves-foglalko­zással és magyaros táncházzal kedveskednek a fiataloknak a Borostyán Művelődési Házban. E hét péntekén pedig Szolnok polgármestere fogadja az ameri­kai tanulókat a városházán, ba Szolnok KIEMELTÉK Halott sze­mély kiemeléséhez kérték a tűz­oltók segítségét Szolnokon teg­nap — tájékoztatott a tűzoltóság. A Tiszában, a Szent István hídnál egy női holttestet sodort a víz. A szolnoki tűzoltók csónakkal köze­lítették meg a helyszínt, majd rö­vid keresés után ráleltek az idő­sebb életkorú nő holttestére. A megáradt folyó miatt a partot ne­hezen lehetett megközelíteni, így csak a Szandaszőlős és Rákóczi- falva közötti részen sikerült a partra emelni az elhunytat. A rendőrség vizsgálja a halál bekö­vetkezésének körülményeit, bgy Szolnok BOMBARIADÓ Egy ha­tározott fiatal női hang értesítet­te kedden a rendőrséget, hogy a szolnoki Áchim úti Ruhaipari Szakközépiskolában 11 óra 50 perctől tizenöt percenként tizen­öt bomba fog robbanni. A diáko­kat hazaküldték, az iskola épüle­tét Kiürítették. A tűzszerészek azonban egyetlen bombát sem találtak, mg Törökszentmiklós összevon­ják A Pszichiátriai Betegek Ott­honát összevonja a fegyverneki Angolkert Otthonnal a Jász-Nagy- kun-Szolnok megyei önkormány­zat. A működési költségek csök­kentése érdekében látta indo­koltnak a megyei közgyűlés a két intézmény egy felügyelet alá vo­nását. NG Zagyvarékas támogatják Ki­építik a kábeltévé-hálózatot a te­lepülésen. A bekötés költségei­hez — ami összesen 12 500 fo­rint — hozzájárul az önkormány­zat is. Minden ügyfélnek ugyanis kettőezer-ötszáz forint támoga­tást adnak. RÁ Moszkva egyik külvárosával születik egyezség A kellemetlen történelmi emlé­keket szándékosan feledve írtak alá szándéknyilatkozatot tegnap Szolnok és Szokol polgármeste­rei. Moszkva külvárosa és a me­gyeszékhely városvezetői két év­vel ezelőtt vették fel a kapcsola­tot. A megállapodás gazdasági, kulturális és oktatási intézmé­nyek közötti együttműködésben alakult ki. Mindkét vezető hang­súlyozta: bár az orosz-magyar történelem nem volt könnyű, de előre kell nézni, nem hátra. Sza- lay Ferenc polgármester a közel­jövőben Szokolba utazik, hogy a 60 ezer lakosú peremváros pol­gármesterével, Fazil M. Izmai- lowal aláírja a testvérvárosi szerződést. ■ F. B. A kunhegyesi Borbély Ádám jövőbeli felsőfokú tanulmányainak anyagi fedezete ezzel a nyereménnyel már többé-kevésbé megvan A legfiatalabb milliomos nyeremény A vetélkedő idején megtelt a kollégium tévészobája A kunhegyesi Borbély Ádám lett minden idők egyik legfiatalabb milli­omosa. Tegnap este Vágó Istvánnal farkasszemet nézve elérte a hárommil­liós összeget. Bozsó Anikó A tegnap esti Legyen ön is milli­omos! című televíziós játékban „megszületett” megyénk, sőt az ország első legfiatalabbÁnilli- omosa, Borbély Ádám. Mint el­mondta, csupán a sportkérdé­sektől való félelme tartotta visz- sza az ötmilliós megméretéstől.- Alig vártam, hogy jelentkez­hessek - mesélte Ádám. - Mivel csak 18 év felettieknek szól ez a játék, így meg kellett várnom a tavaly november 26-át. Néhány Vágó Istvánban egy kedves embert ismert meg Ádám nappal később habozás nélkül jelentkeztem. A többfordulós vá­logatás telefonon és személye­sen zajlott, és mint látható, meg­feleltem. El sem mondhatom, mennyire örültem, mikor meg­jött az első értesítés a tévétől. Ádám szerint a válogatáson el­sősorban a kamerák előtti moz­gást és a lexikális tudást vizsgál­ták, hiszen nem mindegy, hogy milyen embert ültetnek a kvíz­mesterrel szembe.-A sorkérdé­sen való sikeres túljutás után az első műsor végére 500 ezer fo­rinttal és két megmaradt segít­séggel távozhatott a stúdióból. A megméretésre lelkileg nagyon fel kellett készülnie.- Mivel még 18 éves vagyok, ezért nehéz helyzet elé néztem egy népszerű tévés vetélkedőn való szerepléssel - folytatta Ádám. - Emellett pedig nem hi­szem, hogy egy ilyen műsorra konkrét tanulással fel lehet ké­szülni. Inkább csak az évek alatt összegyűlt tudásra tudunk ala­pozni a székben ülve. De mint kiderült, nem kellett félnem, hi­szen Vágó Istvánban egy kedves, segítőkész és nagyon intelligens embert ismerhettem meg. Sok­szor segít, amit ott ülve nem mindig vesz észre az ember. Vi­szont ha el akar téríteni valami­től, azt nagyon jól csinálja. Ádám állítása szerint félt a ré­gi filmekről, zenéről és sportról szóló kérdésektől, így nagyon nagy hasznát vette a telefonos segítségének, aki az iskolai filo­zófiatanára, Nagy Dezső volt.- Annak ellenére, hogy egy si­ma gimnáziumba, az egri Esz- terházy Károly Főiskola Általá­nos Iskolája, Gimnáziuma és Szakközépiskolájába járok, va­lahogy belecsempészték ezt az érdekes tárgyat is - tette hozzá. - Egyébként nem is áll olyan tá­vol tőlem a tanári pálya, mivel szilárd elhatározásom, hogy egy­szer tanár leszek. Éppen ezért jelentkeztem az ELTE földrajz és történelem szakára, valamint a Pázmány egyetem történelem szakára. A bekerüléshez min­denképpen szükségem lesz egy Névjegy név: Borbély Ádám született: 1988. november 26., Karcag csillagjegye: Nyilas hobbija: olvasás, utazás, kirán­dulás kedvenc étel: rakott krumpli, gyros kedvenc ital: gyümölcslevek kedvenc autómárka: Merce­des, Opel, Ferrari emelt szintű fóldrajzérettségire, amin már túl vagyok. A szülei és a nővére minden­ben támogatták, és az utolsó pil­lanatig hittek benne: - Nagyon büszkék voltak rám. A kollégi­umi barátaim szerint pedig csak a foci-vb idején volt ekkora tu­multus a tévészobában, mint a játék vetítése alatt. Ez nagyon jó­lesett, csak az volt a baj, hogy senkinek sem szólhattam sem­miről, mivel titoktartási szerző­dést kellett aláírnom. Hiába fag­gattak, én csak annyit mondtam, hogy majd meglátjátok. És hogy mit kezd Ádám a nye­reményével? Az szinte egyértel­mű számára: - Mivel nem olyan nagy összegről van szó, hogy a jövőmet erre tudnám alapozni, viszont elverni kicsit sok, így a későbbi felsőoktatási tanulmá­nyaimat szeretném finanszíroz­ni belőle. Persze talán még bele­férhet egy nyári utazás a végzős barátaimmal, hiszen előfordul­hat, hogy már többet nem talál­kozunk az érettségi után. A tanulmányait már a nyári időszakban folytatva szeretné le­tenni a német nyelvvizsgája mel­lé az angol középfokút is. Persze azért nem jönne rosszul egy jo­gosítvány sem. Mindez csak idő kérdése, hiszen a pénz már ren­delkezésére áll. 3 «I EGY Z E X ^ SZATHMÁRY Mit üzen majd a Kossuth tér? mennek a találgatások a szolnoki Kossuth tér átala­kítása körül. Van, aki azt mondja, hogy jobb lesz majd a főtér, ha elkészül, mások a fejüket csóválják. Káosztól és kényelmetlen­ségtől tartanak. Valószínű­leg mindkét fél igazsága ott rejtőzik a jövőben. Senki sem tudhatja biztosan, mi lesz a végeredmény. egyre kevesebben emlékez­nek arra az időre, amikor az autók még nem nyelték el városainkat, a mostani vi­lághoz képest csend és nyu­galom honolt az utcákon. Érdemes volt kiülni az utcai erkélyekre, a kitett viráglá­dák közé, nézni az alant hullámzó sétálókat, járóke­lőket, és beszélgetni egy­mással. Ugyanis akkor még meg lehetett érteni a másik szavát, nem nyomta el az ál­landó dübörgés. Például a Szapáry utca közepén tere­lővonal helyett virágágyak voltak, és amikor végigbal­lagott közöttük a locsolóau­tó, benzingőz helyett friss il­lat ülte meg a levegőt. A TÉREN talán ilyen világ lesz újra. Lehet, hogy sike­rül visszahozni a régmúlt emberibb környezetének egy szeletét közénk. Kezdet­nek nem volna rossz. Ha mégis másként alakul, ak­kor rá kell döbbennünk ar­ra, már visszavonhatatlanul uralkodik rajtunk a motori­zált világ, és gyengék va­gyunk tenni ellene. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu kőtelek Botka Lajosné ország- gyűlési képviselő és dr. Böh­mer Péter polgármester közös lakossági fogadóórát tart már­cius elsején, csütörtökön este hat órától a polgármesteri hi­vatalban. ■ Rákóczifalvára szintén szűkös esztendő vár Rákóczifalván idén száztizenöt­millió forintos hiánnyal számol az önkormányzat. A normatív ál­lami támogatások ugyanis közel négy százalékkal csökkentek. Az általános iskola működteté­séhez például 11,5 millió forint­tal érkezik kevesebb állami pénz. De jelentősen kevesebb hozzájárulást biztosít az állam az alapfokú művészeti, illetve a gyógypedagógiai oktatáshoz is. A szociális intézmények norma­tívája megrövidül, összesen 2,4 millió forinttal. Mindezeket a bevételkiesése­ket pedig az sem ellensúlyozza, hogy az úgynevezett átengedett személyi jövedelemadó valame­lyest emelkedik. így számos ta­karékossági intézkedésre kény­szerül a település. Előnyben ré­szesítik például a megváltozott munkaképességűek alkalmazá­sát. Foglalkoztatásukhoz ugyan­is az állam is segítséget nyújt. Ugyanilyen megfontolásból szor­galmazzák a közhasznú, közcé­lú foglalkoztatást is. De felülvizs­gálják a megbízási díjak rend­szerét is. Folyamatosan figye­lemmel kísérik a víz-, a gáz- és az elektromosáram-felhasználást. A gondok ellenére a település nem mond le a fejlesztésekről sem. Ám idén csak azok a beruházások valósulhatnak meg, melyekre pályázati pénzt nyert az önkormányzat. ■ Teleki józsef Testvériesen osztoztak volna a zsákmányon A MÁV helyi szolgálattevője hét­főn este bejelentést tett a rendőr­ségre, miszerint Mezőtúr belte­rületén, a vasúti híd közelében furcsán viselkedő idegenek kó­szálnak. A rendőrök gyalogosan indultak el a sínek mentén, és nem sokkal később két személyt vettek észre, akik futva próbál­tak menekülni. A járőrök azon­ban beérték őket, és nem sokkal később el is fogtak egy kunma- darasi nőt és annak öccsét, akik három darab, egyenként három méter hosszú vasúti kábelt kísé­reltek meg eltulajdonítani. Elle­nük lopás, illetve a közlekedés- biztonság elleni bűncselekmé­nyek miatt indítottak eljárást. ■ M. G. Felnőttek tanultak. Könyvtárosok, pedagógusok vettek részt nemrég a szolnoki HikJ Viktor Könyvtárban rendezett különleges kézműves-tanfolya­mon. A két nap alatt megszerzett ismeretet gyermekfoglalkozások során adják tovább az érdeklődő fiataloknak. i

Next

/
Thumbnails
Contents