Új Néplap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-05 / 4. szám

•iv mm ÚJ NÉPLAP - 2007. JANUÁR 5., PÉNTEK MEGYEI TÜKÖR 3 mm. HÍREK Abony koncertkavalkád a város hagyományaihoz hűen az ünnepek idején sem maradtak muzsikaszó nélkül az abonyiak. A sort a város adventi zenés programja nyitotta, majd követ­keztek a Kinizsi gimnázium, vala­mint a Gyulai iskola karácsonyi rendezvényei. Az új esztendő el­ső koncertjét pedig a helyi fúvós- zenekari egyesület rendezi janu­ár 6-án, szombaton délután öt órai kezdettel, ugyancsak a Gyu­lai Gaál Miklós Általános Iskola falai között, bj Szolnok KERÉKPÁRÚT A megye- székhelyen kerékpárút épülhet a Városmajor út-Zagyva-híd-Cso- konai út-Mátyás király út men­tén. A több mint nyolcvanhétmil­lió forintos beruházáshoz ötven­százalékos támogatást nyert a önkormányzat. A költségek má­sik felét idei költségvetéséből biztosítja a város. A pályázat be­nyújtásáról még tavaly október végén döntöttek a képviselők, u Szolnok LEMEZTOLVAJOK Az egyik szolnoki óvoda három kül­ső kéményét szabadították meg a tolvajok az azokat borító alumí- niumlemezektől. A kár tizenöt­ezer forint — tájékoztatott a rend­őrség. MRFK Tiszajenő FELÚJÍTÁS Az idei év­ben pályázati támogatással sze­retnék felújítani az orvosi rende­lő épületét, mivel az ÁNTSZ bi­zonyos kikötésekkel engedélyez­te a további működést. Jelenleg az épület tervezési folyamatai zajlanak, ba Tiszaroff traktort vettek a községi önkormányzat pály^zq- ton nyert olyan és annyi pénzt, amennyiért traktort vásárolhat­tak. Mivel hozzá pótkocsi is tar­tozik, fuvarozni, szállítani is lehet vele, sőt, olyan berendezés is társul hozzá, amely segítségével talajegyengetést is bír végezni. A „pilóta” is helybeli, Horvát Lajos, aki eredetileg növénytermelő gé­pész szakon végzett a kunhegye- si szakiskolában, dszm Tiszaszentimre pótszilvesz­TER A helyi művelődési házban rendezik meg a pótszilveszteri mulatságot január 13-án. A szentimrei nyugdíjasszervezet meghívására érkeznek a kunhe- gyesi nyugdíjasok erre a hajna­lig tartó programra. Mindkét szervezet humoros műsorokkal készül, emellett pedig vacsorá­val és élő zenével múlatják az időt hajnalig, ba Felmegy a pumpa? Dr. Karácson János újszászi háziorvostól szintén előzetes értesítés nélkül vonták meg a támogatás egy részét. Számos háziorvos megle­pődve forgatja bankszám­la-kimutatásait. Akár százezer forinttal is keve­sebb pénzt utalt számuk­ra ugyanis az egészség- biztosítási pénztár. Szilvási Zsuzsa Mivel a háziorvosok előzetes ér­t tesítése nélkül megszüntette a kormányzat a támogatási rend­szert, akár havi 50-100 ezer fo­rinttól esnek el a doktorok. Nem kizárt, hogy többen csődöt jelen­tenek. Mostanáig a magántulajdon­ban lévő rendelők esetében huszonötezer forintos havi támo­gatás járt az ingatlan és további huszonötezer az eszközök amor­tizációja miatt. További 25 ezret utaltak az alapellátás biztosítá­sáért. Ez év januárjában azon­ban az átutalásnak nyoma sem volt. A hírek szerint egy kor­mányrendelet módosításának értelmében megszűnt ez a fajta támogatás. Ám a háziorvosok sem hivatalos, sem más értesí­tést nem kaptak minderről, an­nak ellenére, hogy az egészség- biztosítóval tudomásuk szerint változatlan a szerződésük.- Igencsak meglepődtem, amikor átnéztem az egyenlege­met, és kiderült, hogy közel száz­ezer forinttal kevesebbet utalt a biztosító, mint az elmúlt hónap­ban - mondja dr. Karácson Já­nos újszászi háziorvos. - Őszin­tén szólva első látásra nem is igen értettem a dolgot. így most nagyon várom azt a tájékoztatót, amit néhány nappal később szoktak kiküldeni. Hátha abból kiderül, mi az oka a változások­nak. Különösen rosszul érintett Kevesebb támogatás, változatlan költségek A háziorvosok körülményei eddig sem voltak irigylésre méltóak, hiszen fenn kell tartaniuk a rendelőt, fizetni az asszisztenst, a takarítást, a rezsit, a szüksé­ges gyógyszereket. A praxisok havonta átlagosan hatszázezer és egymillió forint közötti támogatást kapnak. Ebből kell kigazdálkodniuk a költségeiket és az eszközök karbantartását, frissítését. ez január elején, hiszen miköz­ben a pénz kevesebb lett, min­den költségünk megemelkedett. Szomorú dolog, de egyre több­ször fordul elő, hogy a sajtóból, televízióból hallunk a változá­sokról, s hivatalosan csak ké­sőbb értesítenek bennünket az illetékesek. Á háziorvos ehhez hasonló­nak nevezte a vizitdíjat, vagy azt az elvárást, hogy csak a legol­csóbb támogatott gyógyszert ír­hatják fel. A vizitdíjat alig egy hónap múlva már szedniük kel­lene, miközben semmilyen in­formációjuk sincs róla, hogy mi­lyen formában. A gyógyszerek után érdeklődve pedig több pati­kustól is kapott olyan informáci­ót, hogy a legolcsóbbak csak pa­píron léteznek, és általában hi­ánycikknek számítanak. Arról nem is beszélve, hogy a króni­kus betegek kórházban beállított gyógyszereit különösen nehéz másikkal kiváltani — tette hozzá. — Amikor arról döntöttek, hogy a vizitdíj az orvosoknál ma­rad, tartottam tőle, hogy „cseré­be" előbb-utóbb a támogatásokat csökkentik majd - emlékeztet az egyik szolnoki háziorvos. — Tessék, máris bekövetkezett, miközben a vizitdíjból még egy fillért sem láttunk. Ráadásul pont azt a rendszert gyengítik meg, amelyre a közeljövő­ben még nagyobb teher hárul majd, hiszen a várólisták beveze­tésével a betegek jó része visz- szakerül a háziorvosokhoz. VAN VELEMENYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Pénzelvonás, szó nélkül egészségügy A háziorvosok közül többen csődöt is jelenthetnek «JEGYZET BÁN JÁNOS Embertelen törvény napok óta a mohácsi révnél történt tragédia hatása alatt vagyok. Két kisgyermek ful­ladt meg a gyerekülésbe szí- jazva, miután a kocsi bele­gurult a Dunába. Az ember ilyenkor nehezen szabadul a gondolattól, milyen iszo­nyatban telt a két kicsi utol­só néhány perce. a híreket hallva aztán újra megütötte a fülemet az a né­hány mondat: a rendőrség gondatlanságból elkövetett halálos közlekedési baleset okozása miatt büntetőeljá­rást indít az apa ellen. tudom én, a törvény az tör­vény. De mégis, miféle tör­vény az, amely egy ilyen iszonyatos tragédia után még tovább sújtja a szülőket? Hisz őket úgyis életük végéig kí­sérti majd a vízbe fúlt gyer­mekek sikolya, és kísérti őket a kitörölhetetlen bűntu­dat. Miféle törvény az, amely evilági büntetést akar még ennek a két szerencséden embernek a nyakába varrni? LÉTEZHET-E nagyobb bünte­tés annál, ami történt velük, hogy néhány perc alatt elve­szítették gyermekeiket? Lé­tezhet-e nagyobb kín, mint hazatérni a nemrég kibon- totf'k'arácsonyi ajándékok közé, amikkel már soha senki nem fog játszani? Mi­féle embertelenség rendőri kihallgatásokkal, büntetőel­járással, bírósági tortúrával tovább pusztítani a szülők lelkét? Tudom, a törvény be­tűje ezt írja elő. csak éppen nem ismerek ennél embertelenebb tör­vényt. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu »lilIIIM kunszentmárton Jauernik Ist­ván fogadóórát tart ma reggel nyolc órától tízig a polgármes­teri hivatalban. ■ R. Á. A szolnoki Tigáz-irodán tévesen tájékoztatnak- Nem kell tulajdonosi lap ah­hoz, hogy az albérlő nevére ír­ják a közüzemi számlát - erősí­tette meg az Új Néplap tegnapi számában megjelenteket Bánhi- di Richárd. A Tigáz Zrt. szóvivő­je elmondta, Szolnokon sem le­het egyedi elbírálás alapján más iratokat kérni, mint a szol­gáltató központjában. Cikkün­ket felmutatva ugyanis több, al­bérletben élő érdeklődött a szol­noki ügyfélszolgálaton, ahol el­utasították kérelmüket, arra hi­vatkozva, hogy az újság írt va­lótlanságot. A Tigáz központjában más­ként vélekedtek a kijelentésről. Eszerint tulajdonosi lap nélkül is jogosult lehet az albérlő gázártá­mogatásra, ha őt jelölik meg a számla fizetőjeként.- A Szociális és Munkaügyi Minisztérium tájékoztatása sze­rint, a közüzemi számla átírásá­hoz szükség van nemcsak a bérbeadó hozzájárulására, ha­nem a közösen leolvasott gáz­mérőállásra - sorolta a kötele­zettségeket a szóvivő. - Nem le­het akadálya az átírásnak, ha az albérlő az adott címen leg­alább ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkezik. Az ügyfélszolgálatra vinni kell a bérleti szerződést is. Ez alapján kell befogadni a kérelmeket, még a szolnoki ügyfélszolgála­ton is - tette hozzá a Tigáz szó­vivője. ■ F. B. Rendőrségi fejcserék a kapitányságokon A korkedvezményes nyugdíja­zás szigorítása miatt tavaly év végéig a teljes állomány tíz szá­zaléka, mintegy száznegyven rendőr ment nyugdíjba a So­mogy Megyei Rendőr-főkapi­tányságtól. Jász-Nagykun-Szol- nok megyében 2006-ban mind­össze csak kilencen vonultak nyugállományba, kihasználva a még meglévő korkedvezményes „leszerelést” - tudtuk meg Ko­vács Ágnes hadnagytól, a me­gyei rendőr-főkapitányság sajtó- referensétől. A rendőri vezetők közül az öt­venhárom éves Kapocsi Zoltán alezredes még novemberben tá­vozott a megyei rendőr-főkapi­tányság bűnügyi osztályának éléről. Helyére dr. Házi István dandártábornok, megyei főkapi­tány Szűcs Zoltán alezredest, a Kunszentmártoni Rendőrkapi­tányság első emberét vezényelte. Őt megbízással Egedi István al­ezredes, bűnügyi osztályvezető váltotta Kunszentmártonban. Ki­nevezése egyelőre csakúgy nincs „megerősítve”, mint a ka­pitányként úgymond szóban megbízott Terbócs József őrna­gyé Karcagon, valamint Busi László alezredesé a szolnoki köz­pontú Tiszai Vízi Rendészeti Ka­pitányságnál. Előbbi az év végé­vel szolgálati nyugdíjba ment Szabó Dénes alezredes, utóbbi Öhlbaum Zoltán alezredes poszt­jára került. ■ Mészáros Géza Alkotóereje teljeben. Simon Ferenc, a Szolnoki Művésztelepen élő szob­rászművész az idén nyolcvanöt éves. A munkának élő művész ma is so­kat dolgozik. Képünkön: Simon Ferenc a Turisztikai Részvénytársaság megrendelésére több példányban készíti el csikósfiguráját.

Next

/
Thumbnails
Contents