Új Néplap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-16 / 13. szám
13 ÚJ NÉPLAP - 2007. JANUÁR 16., KEDD 'nciiüM^figBDiniíigiiiwmMin^iíMCPnnpiifiri^iipflniinyg^ss^^a^fegs^^^^^y^ags^sg^^asiseB^ FELSŐFOKON A végzősöknek könnyű az elhelyezkedés oktatás A Szolnokra és Mezőtúrra járó hallgatók is elégedettek a tanulási, lakhatási feltételekkel rendkívül hátrányosak a kisvárosi háttérrel rendelkező, nem egyetemhez tartozó, sok tekintetben hátrányos térségben fekvő, kis intézmények számára. A fakultás igazgatója súlyos esélyegyenlőségi problémát lát mind a fakultás, mind a térségből tanulni szándékozók, illetve családjaik szempontjából. Az agrárszakok esetében megközelítőleg 30 százalékkal csökkent az állami finanszírozású felvételi keretszám, holott például az agrárműszaki szakemberekből máris hiány érezhető a munkaerőpiacon. A hátrányos helyzetű térségekből jelentkező diákok felsőoktatásba történő bejutási esélyei állami finanszírozású helyekre lényegesen kisebbek lesznek a szakonként egységes ponthatárú rendszerben, a költségtérítéses képzést pedig közülük sokan nem tudják majd vállalni. Mindez várhatóan jelentősen kihat a fakultásra is! Azt tapasztalják, hogy a Mezőtúrra érkező, esetleg más felsőoktatási intézményből is átkerülő hallgatók többsége elégedett az itteni tanulási, lakhatási, sportolási feltételekkel, ezeket igyekeznek hangsúlyozni a beiskolázási munkában is. Minden hallgatónak tudnak kollégiumi elhelyezést adni, a jegyzetek nem jelentenek külön költségeket számukra, a természetközeli turisztikai, sportolási lehetőségek sok vidéki fiatal számára vonzóak. Egyébként 2006-ban lezárult a még a Tessedik Sámuel Főiskola karaként Mezőtúrt is érintő akkreditációs eljárás, amelynek végén, decemberben a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság plénuma a működő és kibocsátással rendelkező felsőfokú szakképzési, alapképzési és szakirányú továbbképzési szakjaikat minőségileg megfelelőnek találta és határozatában akkreditálta. Egyébként most vizsgaidő- szak van, hallgatóikkal együtt oktatóik is vizsgáznak. Kollégáik jelentős Jedlik Ányos, Baross Gábor, stb. elnyert pályázatokon dolgoznak. Nyílt napjaikon (jan. 19., 26., febr. 02., 09.) várják az érdeklődő tanulókat, szüleiket. Aki Szolnokra és Mezőtúrra szeretne bejutni, célszerű, ha első helyen államilag finanszírozott szakot jelöl meg, de feltétlenül szerepeltessen költségtérítéses képzést és felsőfokú szakképzést is, hiszen utóbbiból két év után alapszakra kerülhet. A nyílt napokon kívül is várják az egyénileg érdeklődőket és segítenek a jelentkezési lapok kitöltésében is. ▲ Javában zajlik a vizsga- időszak a Szolnoki Főiskolán, akárcsak az ország legtöbb felsőoktatási intézményében. Munkatársunktól Mint dr. Székely Péter főiskolai tanár, az Üzleti Fakultás igazgatója elmondta, a megyeszékhelyen, az Üzleti Fakultáson ez a „nagyüzem” még kiegészül február első hetével, amikor is két szakról több mint 200 hallgató tesz záróvizsgát. Majd február közepén következik a diplomakiosztó ünnepség. Közben pedig elindult a felvételi „kampány”, hiszen február 15-ig a középiskolákban végzős, továbbtanulni szándékozóknak be kell adni jelentkezéseiket. Ez nem csak a leendő hallgatók számára nagy esemény, hanem a felsőoktatási intézményeknek is. A jelenleg folyó 2006/2007-es tanévben indultak ugyanis a magyar felsőoktatásban az új típusú, „eurokonform”, úgynevezett „Bologna-szakok”, s most startol a sokat vitatott - következményeit tekintve ma még beláthatatlan - új felvételi eljárás is. Az új szabályok miatt ma még csak megbecsülni sem tudja senki, hogy mennyi hallgatót tud felvenni, ezért ez a tanév több intézmény számára „vízválasztó” lehet. Különösen igaz ez a kisebb, állami fenntartású, vidéki főiskolák számára, amelyek csoportjába a Szolnoki Főiskola is tartozik. SZOLNOKI FŐISKOLA www.szolf.hu Az intézmény számára már a 2006-os év is jelentős változásokat hozott. Az addig kizárólag üzleti képzéseket folytató Szolnoki Főiskola az év kezdetétől integrációra lépett a Tessedik Sámuel Főiskolából kiváló Mezőtúri Mezőgazdasági Főiskolai Karral. Ezáltal az addig „egy lábon álló” intézmény egycsapás- ra három szakmai területen (az üzletiek mellett megjelentek a műszaki és az agrár szakok is) folytatott alapképzést. Ez a hihetetlen mértékben kiéleződött felsőoktatási versenyben jelentős esélynövekedést jelentett a főiskola számára. A nagy egyetemek ismertségi és kínálati előnyeit, valamint a nagy egyetemi központok (városok) von- zásképességi előnyeit persze nehéz ellensúlyozni... Az Üzleti Fakultás Szolnokon régóta hadakozik a „kicsiség” hátrányaival, de eddig állta a versenyt. Most azonban „új helyzet van”, hiszen az erős verseny mellett egyre erőteljes- ebben érezteti hatását a felső- oktatást is elért demográfiai mélypont, s itt az új felvételi eljárás is a maga bizonytalanságaival. Vajon ebben a helyzetben miért is érdemes jelentkezni a továbbtanulni szándékozóknak éppen a Szolnoki Főiskola Üzleti Fakultására? Hiszen az üzleti képzések területén még a többi szakmai területhez képest is jóval nagyobb a verseny. Ennek fő oka pedig az, hogy a korábbi főiskolai szakok jogutódaiként jóváhagyott Bologna-alapszako- kat a legtöbb egyetem is akkreditáltatta. így hirtelen többszörösére nőtt a versenytársak száma. Méghozzá erős versenytársaké, hiszen e szakok meghirdetése most már sokhelyütt egyetemekhez kötődik. Tehát miért részesítsük mégis előnyben Szolnokot? Az első ok mindenekelőtt az, hogy a Szolnoki Főiskola Üzleti Fakultásának szakjai és diplomája is jók. Mindenféle értelemben. A szakok „bejáratottak”, hiszen jogelődjeik oktatása (részben) a hetvenes évek végétől folyik Szolnokon, s az itt szerzett diplomával - még a közgazdászA Szolnoki Főiskola mindkét fakultása nyílt napjain ismerteti meg képzési kínálatát és az egyéb szolgáltatásait az érdeklődőkkel kólái tanár, a fakultás igazgatója, így önmagában a Szolnoki Főiskola Műszaki és Mezőgazdasági Fakultásaként történő működés nem jelent megrázkódtatást. A közösen kialakított működési és szervezeti rend keretei között törekednek arra, hogy a Szolnoktól megközelítőleg 50 kilométer távolságban levő fakultás ügyeit viszonylag önállóan, felelősséggel intézzék. Továbbra is úgy látják, hogy a Jász-Nagykun-Szolnck megyéhez és az Észak-alföldi régióhoz tartozás - az integrációváltásuk fő indoka - olyan előnyöket jelent, amelyeket különösen az Új Magyarország Fejlesztési Terv, illetve operatív programjai keretében a következő években lehet realizálni. A szolnoki és a mezőtúri előélet, szervezeti szocializáció, képzési terület, tapasztalatok ugyan eltérőek, amelyek bár különösé: geket, olykor problémákat okoznak, mégis inkább színesítik a képet és a jobb megoldások felé terelik a gondolkodást. Azt persze tudomásul kell venni, hogy az egységes szabályozás, az ösz- szecsiszolódás, méginkább a közös gondolkodás kialakulása hosszabb időt igényel, mutatott rá dr. Vermes Pál. S hogy a 2006-os felsőoktatási törvény és a felsőoktatási reform ismert elemei hogyan hatnak a fakultásra? A törvényi előírásokhoz alkalmazkodnak a működésben. A felvételi rendben és a keretszámokban bekövetkező változások viszont túlképzés ellenére is - igen jó kondíciókkal lehet elhelyezkedni. Itthon is, külföldön is. Többnyire azonnal, s csak ritkán hosszabb, mint három hónapos álláskeresés után. Az Üzleti Fakultáson végzettek szakmai és emberi kvalitásairól a munkáltatóktól a legjobb visszais fejeződik!) az egyik központi kollégium felújítása. Ha kész lesz, háromcsillagos szálloda színvonalának felel majd meg (a kollégiumi ellátottság e nélkül is a jók közé tartozott országos összehasonlításban). És a legnagyobb „falat”: előkészítése folyamatban van és a remények Az oktatás színvonala, a hallgatói élet is vonzó lehet a jelentkezőknek jelzések érkeznek (miközben elmarasztalás, kritika alig-alig fordul elő). Munkahelyeiken megbecsültek, szakmai előmenetelük gyors. A fakultás (és a főiskola) szakmai kapcsolatrendszere éppen azoknak a cégeknek, illetve vállalkozásoknak az irányában alakul a legígéretesebben, ahol volt hallgatónk tölti be az első számú vezetői (vagy más felsővezetői) posztot A gyakorlatorientált jelleg és a szakma felé fordulás a szolnoki képzések egyik legfontosabb erénye és egyben előnye. A fakultás erre maga is sokat áldoz: régóta van tanboltja, tankonyhája, s az utóbbi két évben nyitotta meg tanéttermét és tanszállodáját. Most szervezik az új tan-utazási irodát. Mindezeket sok más felsőoktatási intézmény irigyelhetné meg. Ezért is érdemes itt tovább tanulni, mert a főiskolán (és a fakultáson) komoly infrastrukturális fejlesztések indulnak. Ezek európai színvonalú felső- oktatási környezetet hoznak létre a tervek szerint. Februárban indul (és augusztusban már be szerint mihamarabb megkezdődik a tiszaligeti campus- beruházás. Mindez a magántőke bevonásával, úgynevezett „PPP-konstrukcióban” valósulhat meg. Ha elkészül, itt a modern felsőoktatás minden infrastrukturális feltétele adott, s valamennyi ide kapcsolódó hallgatói igény kielégítése lehetséges lesz. Azért is érdemes még Szolnokra jönni, mert jó a hallgatói közösség, bőséges és változatos a hallgatói programválaszték. Ezekre a Hallgatói Önkormányzat sokat áldoz, s minden jó célt és értelmes kezdeményezést igyekszik támogatni. Ehhez a szükséges anyagi feltételek rendelkezésükre állnak. A fakultás a még hátralevő nyílt napjain (január 17-én és 24-én) minden érdeklődőt vár és tájékoztat. A Tessedik Sámuel Főiskola korábbi mezőtúri kara alig egy éve tartozik a Szolnoki Főiskolához. Az anyaintézményhez-tarto- zásban már csaknem 35 éves tapasztalatunk van, közölte érdeklődésünkre dr. Vermes Pál főisA Műszaki és Mezőgazdasági Fakultás (Mezőtúr) szakkínálata: www.mfk.hu FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSI SZAKOK: O logisztikai menedzserasszisztens, O agrárkereskedelmi menedzserasszisztens, O mezőgazdasági menedzserasszisztens, O gépipari mérnökasszisztens ALAP (BSC) SZAKOK: O Műszaki képzési területen O műszaki menedzser, AGRÁR KÉPZÉSI TERÜLETEN O mezőgazdasági mérnök, O gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök, O mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök szakra lehet jelentkezni. A szakirányú továbbképzési szakjaikat az igények alapján indítják. Az üzleti fakultás (Szolnok) szakkínálata: (www.szolf.hu) A szolnoki Főiskola Üzleti Fakultásának szak-, illetve képzési kínálata a fakultás 2007/2008-as tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatójában és a www.szolf.hu honlapon is megtalálható: ALAPKÉPZÉS O kereskedelem és marketing szak O nemzetközi gazdálkodás szak O pénzügy és számvitel szak O turizmus-vendéglátás szak FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS O idegenforgalmi szakmenedzser O informatikai statisztikus és gazdasági ten’ező O kereskedelmi szakmenedzser O nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző O vendéglátó szakmenedzser