Új Néplap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-03 / 2. szám

ÚJ NÉPLAP - 2007. JANUÁR 3., SZERDA MEGYEI TÜKÖR 3 Jászapáti RÉZTOLVAJOK Két fér­fi jutott be egy cég telephelyére, ahonnan réz- és alumíniumtár­gyakat próbáltak meg ellopni. Tervük azonban meghiúsult, mi­vel a rendőrök megzavarták őket. A tolvajok azonnal menekü­lőre fogták, és a zsákmányt a szomszédos temetőben eldobál­ták. Nem jutottak messzire, hi­szen egy közeli utcában a járőrök elfogták őket. mrfk Jászfelsőszentgyörgy lopás Betörtek a helyi általános iskolá­ba. Egy gázkonvektort szereltek le és loptak el az ismeretlenek, mellyel 80 ezer forint kárt okoz­tak az intézménynek, mrfk Jásziadány forráshiány a nagyközség 2006-os költségve­tésében még februárban 54 mil­lió forintos forráshiánnyal szá­moltak. Most 1,2 milliárd forintos Jásziadány költségvetése, és eb­ből az év végére 3,2 milliós for­ráshiány maradt meg. Dankó Ist­ván polgármester elmondta: olyan intézkedés született a kép­viselő-testület részéről, hogy ezt az összeget a hét önkormányzati fenntartású intézmény között meg kell takarítani a dologi ki­adások arányában, bgy Jásziadány KIÍRTÁK Pályázatot írt ki legutóbbi ülésén a kép­viselő-testület a felnőtt háziorvo­si, illetve védőnői álláshely betöl­tésére — mondta Dankó István polgármester, bgy Szolnok SEGÍTETTEK Az ünne­pek alatt több száz adag babgu­lyást osztott szét a rászorulók kö­zött a cigány kisebbségi önkor­mányzat. Kozák Ferenc elnök el­mondta: az akciót a szolnoki Ná­das étterem támogatásával szer­vezték meg. A meleg ételt a ci­gánytelepekre vitték ki. tj Tiszaigar köszöntés a telepü­lés legidősebb lakosát, a 88 esztendős Emődi Bálintné Jo- lánka nénit még a karácsony előtti napon köszöntötték. A szülinapi jókívánság különösen jól sikerült, mivel meglepetés­ként érte az ünnepeltet, akinek virággal és bonbonnal kedves­kedtek. BA TiSZaSZÖiŐS SEGÉLYCSOMAGOK Egy alapítvány segítségével a hát­rányos helyzetűeknek és rászoru­lóknak osztottak ki segélycsoma­gokat nemrég a település tornater­mében. A negyven darab kiosztás­ra kerülő csomag egyenként hu­szonegy kilogrammos, ba Sok vidéki fiatal lakóhelyétől távol kénytelen tanulni. Később, diplomával a zsebükben pedig már nem térnek vissza. Képünk illusztráció. Elvándorló diplomások tanulmányok Gyenge a megtartóereje a vidéki településeknek Megyénkben is több olyan tájegység, település van, amely nem bírja megtar­tani a fiatal diplomásait. Ők tanulmányaik után vissza sem térnek, másutt keresnek boldogulást. D. Szabó Miklós Kezdő tanár koromban, a hatva­nas évek elején egy névesten Pál Sanyi bácsi ezt állította: - Három fiam született, remélem, egy legalább nem lesz túl okos, oszt velem marad öreg napjaim­ra. Mert ha mind az anyjukra ütnek, akkor úgy itthagynak bennünket, mint Szent Pál az oláhokat. Így is lett: a három Pál legény remekül tanult, kettő külföldre került, a harmadik Győrbe. Mindez 1960-66 között történt Kunhegyesen. Vajon azóta javult vagy romlott a helyzet megyénk ezen szögletében? Ágoston Gá­borékat mindenki ismeri Hegye­sen. Gábor főkönyvelő volt a Víz- gépészeti Vállalatnál, Ica, a pár­ja a BHG-ben dolgozott. Gábor fi­uk 1960-ban, Ildikó lányuk rá két évre született. — Mivel általánosban kitűnők voltak, olyan gimnáziumot ke­restünk nekik, ahol bizonyíthat­ják, ott is eminensek. Megnéz­tük, melyik az ország legerősebb gimnáziuma, ez akkor a buda­pesti Apáczai volt. Itt végeztek, hála Istennek, remekül. A fiunk ma turkológus professzor Wa­shingtonban, Ildikó is diplomás. Ők Egerben élnek: testnevelés- földrajz szakos tanárnő. Ez eddig irigylésre méltó, csak az a baj, hogy mi meg magunkra marad­tunk. Gábor évente egyszer, rit­kán kétszer látogat haza, Ildikó sűrűbben, dehát Eger sem tíz ki­lométer. Mi nem mehettünk ko­rábban se ide, se oda, mert az idős szülők ránk maradtak. Édesanyám él, 93 éves, naponta ránézek - mondja Ica, a feleség. Igények Kunhegyesen és térségében kunhegyeshez és a hozzá tar­tozó kistérséghez hét település tartozik. A munkaügyi köz­pontban megtudtuk, hogy mi­lyen diplomások kellenének a térségbe. Pedagógus egy-kettő, főleg nyelvtanár. Néhány or­vos, több közgazdász, egy-két igazgatási szervező, esetleg jo­gász. De nem kell patikus, f& iskolai, egyetemi tanár, agro- nómus, többféle mérnök, zene­művész, profi táncos, grafi­kus, bankár, újságíró, színész. Szóval azért maradtak, mert ők gondozták az öregeket. Hogy aztán őket ki gondozza majd, ez a jövő titka. Örülnek, hogy a gye­rekek vitték valamire, kinőtték szülőhelyüket, meg szomorúak is. Elvégre ahogy sorjáznak az évek, egyre több a gyógyszer, mert kopik az egészség. Medgyesi András és a felesé­ge tulajdonképpen a nyolcadik osztály befejezése óta „elveszí­tette” mindkét gyerekét. —Attól kezdve már csak hétvé­geken meg a szünetekben lát­hattuk őket - mondja Irénke. Bandi, a fiuk a nyolcadik után Miskolcon tanult tovább kohó- és gépipari szakon, mert ez érde­kelte. Irén lányuk Törökszent- miklóson érettségizett, majd pe­dagógusdiplomát szerzett. And­rás közben több diplomát kapott, és most a családdal Százhalom­battán él. Irén pedig iskolaigaz­gató Kaposvárott.- Mentek, menniük kellett a kereset, a kenyér után, mert itt­hon nem adódott a végzettségük­nek megfelelő állás - így az anya. Egyébként a Medgyesi gyere­kek is kitűnőek voltak. Nem is ez a bökkenő, inkább az, hogy egész sor betegség kínozza a szülőket. Eladó a ház, mert ugyan minek, kinek maradná­nak túl a hetvenen, amikor a gyerekek, unokák messze élnek. Két család, majdnem ugyan­az a helyzet, bár csak Kunhe­gyesről lehetne írni további öt- ven-nyólCV'án efféle közösség­ről. Dehát gondolom, ugyan­ezek a gondok az összes vidéki településünkön. Maradnak néhányan a friss diplomások közül, noha szeren­csére több az okos, értékes hu­szonéves, mint vidéken az állás. Mivel a jó munkahely nagy úr, odavonzza távoli tájak oklevele­seit is. Olykor ideig-óráig, oly­kor egy életre. | Ágostonék is magukban ma­radtak az otthonukban. Sze­rencsére ebben a hónapban a fiuk is hazalátogatott hozzájuk két napra Washingtonból. Az ünnepeket vejükkel, lányukkal, unokáikkal töltötték. MÉSZÁROS GÉZA A székelyeké lett Európa „AZT sejtettük, hogy Erdély- országot előbb-utóbb hoz­zánk csapják, de hogy Ro­mániát is nekünk adják, azt álmunkban sem gondoltuk volna!” - született meg az első keserédes székelyföldi vicc „Trianon” után. Romá­nia uniós csatlakozásával pedig most újabb kacagni- valót alkottak a ravasz szé­kelyek: „No, már meg egész Európát Székelyföldhöz csa­tolták!”. az újév hajnalán végre az anyaországi magyarok is át- érezhették annak jelentősé­gét, hogy ismét leomlott egy fal. Határok nélkül talán akadálytalanabbul vizitálha- tunk egymással. A kiépítés­re váró úthálózatok mentén hazánk, s megyénk is nyer­het a mostani csatlakozás­sal. Az unió ugyan a dél-er­délyi autópályát támogatja, de megépülhet hitelekből az északi is. Ez utóbbi kivált­képp fontos a magyarság­nak. Felrázná egész Erdélyt, hiszen ott halad át, ahol a magyarok élnek. székelyföldet járó baráta­immal együtt ezért már izga­tottan várom, hogy Szolnok­ról autózva, a borsi határát­kelőhelynél megállás nélkül továbbhajtva érkezzünk be1 Nagyváradra, Kolozsvárra és Marosvásárhelyre, majd on­nan egészen Csíkba. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Meglettek a kultúrház fosztogatói Tavaly háromszor is betörtek Tiszaigar kultúrházába, félmil­liós értéket tulajdonítva el. A nyomravezetői díjnak köszön­hetően végre kézre kerültek az elkövetők. Az ellopott felszere­lés is meglett. ■ B. A. A szén-monoxid okozott mérgezést karcag Szerencsére nem történt nagyobb baj a családi házban Karcagon, a Kórház utca egyik lakásából tegnap délben szén- monoxid-mérgezéssel egy fel­nőttet és három gyermeket szál­lítottak kórházba. Feltételezhe­tően a gázkazán okozta a bajt. Kiss Lajostól, a karcagi tűzol­tóság szolgálatparancsnokától megtudtuk, amikor a tűzoltók a helyszínre értek, a tulajdonos már megkezdte a szellőztetést. Mint a családfő, Ferenczi Péter elmondta, épp ebédhez készü­lődtek, amikor a hatéves Tamás fia rosszul lett. Szédült és fur­csán viselkedett. —Először azt hittük, mivel esést emlegetett, hogy agyrázkódása van. Ezzel egy időben a nálunk lé­vő barátom bement a szobába, és elkezdte költögetni a terhes felesé­gét, aki ebéd előtt kétéves kisfiúk­kal ott pihent le. A hölgy annyit tu­dott mondani, nagyon szédül — mondta Ferenczi Péter. - Ebben a pillanatban bevillant, hogy baj van. Tűzoltóként tudtam, szén- monoxid-mérgezésről van szó, hi­szen a kazán is ment. Mindenkit kiparancsoltam a lakásból, és ki­nyitottam az ajtókat, ablakokat, kikapcsoltam a kazánt, és hív­tam a mentőket, tűzoltókat. A rendőrség foglalkoztatás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indít eljá­rást ismeretlen tettes ellen. A gyermekek állapotáról dr. Ara­A családfő, Ferenczi Péter tűzoltóként tudta mit kell tennie di Erzsébet főorvostól, a kórház csecsemő- és gyermekosztályá­nak vezetőjétől érdeklődtünk. — A gyermekek már jól vannak - mondta a főorvosnő. - Valóban szénmonoxid-mérgezés tünetei­vel szállították be mindhármu­kat. A legsúlyosabb állapotban a legkisebb, kétéves kisfiú volt. Az oxigén- és infúzióadás után már ő is jobban van. Az oxigénterápia a 6, a 9 és a 2 éves kisfiúnál sikert hozott, mostanra már jókedvűek, mosolygósak. Megfigyelés miatt még bent tartjuk őket. A terhes édesanyát szintén bent tartották megfigyelésre a kórház intenzív osztályán. Mind megtudtuk, ő is jól érzi magát. ■ D. E. koncert A szolnoki Aba-Novák Kulturális Központban tegnap újévi műsorral kedveskedtek a közönségnek. A fellépő Szolnoki Szimfonikuso­kat izaki Masahiro japán karmester vezényelte.

Next

/
Thumbnails
Contents