Új Néplap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-15 / 12. szám

Népes közönség ünnepelte hetven éve az olimpiai bajnokokat Hetven évvel ezelőtt a Szolnoki Atlétikai Klub rendezésében a városi színházban ünnepeltek a jelenlévők: tíz akkori aranyérem közül három egyéni olimpiai baj­nokot: Elek Ilona tőrvívót, Kabos Endre kardvívót és Csík Ferenc úszót. Elkísérte őket az akkori és későbbi évek legkedveltebb sportriportere, Pluhár István is. A bajnokokkal együtt, mozgó- és diafilmes előadást tartott az 1936. augusztus 1-je és 16-a kö­zött rendezett XI. berlini játékok­ról a színház zsúfolt nézőközön­sége előtt, ahol felidézték a va­rázslatos német napokat. Az ér­deklődés óriási volt, két előadást is kellett tartani. Délután a diá­kok részére, este pedig .a felnőtt érdeklődőknek, csekély belépő­díj ellenében. Pluhár István olyan magával ragadó stílusban számolt be a já­tékok eseményeiről, hogy a rá­dióhallgató közönség a „tizen­egyedik olimpiai bajnoknak” ti­tulálta a riportert. ■ Szurovecz Pál 4 Vélemények a M.E.G.fl. Trade-botrányról A szoljon.hu internetes oldalon megjelent véleményeket szerkesz­tett formában adjuk közre. ShenM: Az uniónak mi len­nénk a szemetesládája? Ráadá­sul még szép jövedelmük is ke­letkezik ebből egyeseknek. Slstl: Az eset a gáüástalan ha­szonszerzés kiemelkedő példája. Egyben büntetendő is az egész­ségveszélyeztetés, a megtévesz­tés, a fogyasztó megkárosítása. A kiskereskedőkre azonnal kiszab­ják a büntetést, ha hibát találnak náluk, és 15 napon belül fizetni kell. A kereskedelmi szféra küz­delmet folytat a vásárlókért, a megélhetéséért, ezért nem hibáz­hat, mert akkor holnap nem megy hozzá a vevő. Ha hibázik, akkor cserél, javít, bocsánatot kér, hi­szen ő tudja: a vásárló mindennél fontosabb, mert ő biztosítja a fenn­maradását Ezen eset után talán nagy ázsiója lesz a hazai élelmi­szernek, javaslom, hogy vásárol­junk megbízható minőségű ma­gyar élelmiszerárut, hogy a hazai kereskedelem és élelmiszer-fel­dolgozók is meg tudjanak élni. ■ Hadirokkantakat látogattak és ajándékoztak A hadirokkantakat a Hadirok­kantak Országos Szövetsége, annak városi és megyei szerve­zete segíti és támogatja. Kelle­mes meglepetés volt, amikor a megyei és városi szervezet el­nöke, Vitéz Lovag Polónyi Géza szolnoki vállalatoktól, szerveze­tektől kapott ajándékcsomaggal látogatta meg társait. Második alkalommal kapott a férjem és vele együtt a többi sorstársa ka­rácsonyi ajándékot, mely egyút­tal meleg emberi szeretetet is belopott az idős emberek szívé­be. Jólesett a támogatók önzet­len segítsége, valamint az elnök személyes látogatása. ■ Ferencz Tiborné, Szolnok A SZERKESZTOSEG POSTÁJÁBÓL ÚJ NÉPLAP - 2007. JANUAR 15., HÉTFŐ A kanyar a legfőbb hibás közlekedés Változtatások kellenének a balesetek megelőzésére Szerencsére vannak még ma is becsületes emberek Az Abonyt elkerülő né­gyes főút esetében hosszú kilométereken keresztül kanyarodik az útvonal, ezért előzni lehetetlen. Lukács A.-Hamar M. Az autósok inkább választják az Abonyon átvezető utat, mert gyorsabb, mint ha az új úton, például egy teherautó után ara­szolnának kilométereken ke­resztül. Ugyancsak kanyarban van az az útkereszteződés, ami a Szol­nokot elkerülő négyes út és a ré­gi négyes találkozásánál, a Mól kútnál van, és ahol kiemelten magas a balesetek száma. Aki balra szeretne ráhajtani, az az elkerülő út kanyarulata miatt nem látja, hogy a balról érkező jármű melyik sávban közleke­dik. Egyenesen akar-e haladni, vagy lekanyarodik jobbra. Töb­bek között ebből adódik a sok baleset. Nem messze a kereszteződés­től hatalmas tábla mutatja hely­telenül, hogy mindkét sáv egye­nesen vezet. Az útburkolati je­lek ezzel ellentétben már a jobb­ra kanyarodást is jelölik. A jobb szélső sáv egyszer csak elfogy, ami a kanyar miatt csak későn vehető észre. A jobbra fordulást jelző útburkolati jel fel van ugyan festve, de mi van éjjel, esős és havas időben, amikor az nem jól látható? Közvetlen a ke­reszteződés előtt van ugyan jobbra kanyarodást jelző tábla, de annak mérete kicsi és elvész a többi tájékoztató tábla között. Sajnos túl gyakran fordulnak elő súlyos személyi sérüléssel járó balesetek Szolnokon a 4-esen, a Mol-kútnál Túl halálos ez a kereszteződés cím­mel nemrég olvastam egy cik­ket. Az ország egyik legveszélye­sebb kereszteződésében, a 4- esen a Mol-kútnál bekövetkezett bal­esetek kapcsán csak azt hallom, hogy felüljáró, lám­pa, körforgalom, melyekre nincse­nek milliárdok. De az sem meg­oldás, hogy a kereszteződés elé helyeznek egy balra kanyarodni tilos táblát. A Debreceni útról balra kanyarodó járművek üt­köznek össze 90 százalékban, a Csak azt hal­lom, hogy felül­járóra, lámpára, körforgalomra nincs pénz. Debrecen irányából Budapest fe­lé egyenesen közlekedőkkel. A problémát abban látom, hogy az út a villogó 70-es és útjelző táb­lától enyhén balra ívelt vonalvezetésű. Emiatt a Szajol felől Szolnok felé lefordu­ló sávban közlekedő autóktól a belső sáv­ban haladó autó ta­karásban van, ezért csak későn lehet észlelni. Van olyan, aki a külső sávból későn, akár a záró­vonalon történő áthajtással is be­vág a belső sávba. A terelőszige­ten elhelyezett kötelező haladá­si irányt jelző tábla is akadályoz­za a tiszta kilátást a kérdéses út­szakaszra. Javaslom, a lekanyarodó sá­vot szüntessék meg. Szajol felől a régi 4-esre való lehajtást kel­lene megoldani, pár méteres út összekötésével az eredeti nyom­vonalra, és a jelenlegi buszmeg­állót kellene áthelyezni. Akkor a mostani kereszteződésben Szajol felől már csak az egye­nesen haladókra kellene figyel­ni, ezt pedig semmi nem zavar­ná, Ezáltal lényegesen csökken­ne a veszélyhelyzet, illetve az ebből eredő baleset. Koltóiak jártak az ószőlői versenyen matematika Huszonöt iskolából 425-en oldották meg a feladatokat Nemrég rendeztük meg tiszafóld- vári iskolánkban tizennegyedik alkalommal az ószőlői matemati­ka versenyt. Megyénk települé­seinek huszonnégy tanintézmé­nyéből jelentkeztek diákok a megméretésre a harmadikostól a nyolcadik osztályosakig. Az iskola munkaközössége még a tanév elején felvette a kapcsola­tot az erdélyi Költői Általános Isko­lával. Büszkén mondhatjuk tehát, hogy kiterjesztettük versenyünket a határainkon túlra is. A huszon­öt iskolából összesen 425 tanuló oldotta meg a feladatokat Ez kima­gaslóan nagy létszám, hiszen a korábbi évek versenyeiben a legtöb­ben, 373-an vettek részt. Amíg a gyerekek a dolgozatokat írták, a Műszaki Tankönyvki­adó szakreferense, Fülöp Tibor ál­tal szervezett programra hívtuk a kísérő tanítókat és matematikata­nárokat. A színvonalas, nagy sike­rű előadást dr. Hajdú Sándor főis­kolai docens, tankönyvíró tartot­ta. A versenyhez kapcsolódva a hosszú hétvégén a költői vendégekkel intézményünket és városunkat is megismertettük. Köszönet illet minden közre­működőt, aki munkájával, pénz­zel és egyéb támogatásával hoz­zájárult az eseménysorozat meg­valósításához. Megható szá­munkra, hogy a szülők, a fenntar­tó, különböző szervezetek, vállal­kozások önkéntesen nyújtották segítő kezüket a rendezvény sike­re érdekében. Költőről számtalan hálás köszönetét kaptunk, melyet ezúton továbbítunk minden szer­vezőnek, segítőnek. ■ A Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskola matematika munkaközössége ■ Idén első alka­lommal teljesí­tettük ki verse­nyünket a hatá­rainkon túlra. Egyik nap észrevétlenül ejtettem ki a pénztárcámat a zsebemből, a nálam lévő összes okiratommal együtt. A szolnoki „Meki” mellet­ti OMV töltőállomás fiatal dolgo­zóinak lelkiismeretessége maxi­málisan dicsérendő. Történt ugyanis, hogy még aznap este mosolygós arccal nyújtották fe­lém hiánytalanul, a számomra értékes tárcát. Örömmel vettem át a fontos irataimat tartalmazó, becses tárgyat. Köszönöm becsü­letességüket! ■ Sz. L. Minek nevezzük azt, amiben ma itt élünk? Fontos kérdés napjainkban: mi­nek nevezzük azt, amiben ma élünk? A magyarországi átme­net a reformelitek által megter­vezett, megszervezett és beveze­tett kapitalizmus. Pontosabban: demokratikus újkapitalizmus vagy modernizált demokratikus kapitalizmus. ■ Térségünk ezzel a rázós földútról az európai au­tópályára fordult. Kelet-Közép-Európa, benne megyénk is a nagy átalakulása útján az Európai Unió tagjává válhatott, megteremtette a kapi­talista gazdasági rendet, és a de­mokrácia intézményeinek tér­hódítását. Térségünk ezzel a rá­zós földútról az európai autópá­lyára fordult. A nagy átalakulás, az igyekezet a sikerek és csaló­dások, eredmények és bajok egysége, keveréke. Sikeres a vál­tozás, mert a nyugati civilizáci­ós fejlődésnek fő irányában ment végbe a gazdaságban és a politikában. Az átalakulás or­szágunkban erőszakmentes volt, békés körülmények között zajlott. A csalódások, nehézsé­gek, kudarcok oldaláról figyelve azonban láthattuk a jövedelmi különbségek növekedését, a munkanélküliséget, a lét-, jog-, közbiztonság hordalékait, a kor­rupció és a politikai élet visszás­ságait. Az új fejlődési pálya ígé­retes lehet az átalakulásra, fölté­ve, hogy a világ nem fordul elle­nünk, és győztesen kerül ki ha­zánk a világversenyből. ■ dr. Bálint Sándor, Szolnok ViZSgabál. Az Arany Csillag Társastánc Klub, Szolnok legnépszerűbb tánc­iskolája nemrég tartotta 32. záróvizsgabálját a Borostyán Művelődési Házban. A klub vezetője, Molnár Péter táncpedagógus tanítja a táncolni vágyó kicsiket és nagyokat. A felvételen Hamar Tamara és Király Kriszti­án, az ezüst évfolyam vizsgáján. Hamarné Hubai Ibolya Vajon hová lett 35 évnyi befizetett járulékom? Az új Néplapban olvastam nem­rég a vizitdíjról. A bevezetését helytelennek tartom, hiszen ha csak receptet íratok, az asszisz­tenssel elintézem, és még csak be se megyek a rendelő­be. Miért kell ne­kem 300 forintot fi­zetnem?! 35 éves munkaviszonyom után fizették eddig utánam a tb-t a munkálta­tók, valamint én is. Érthetetlen, miért kell még ezen felül még vizitdíjat is fizet­nem. Megemelték a nyugdíj- és tb-járulékot, plusz a minimálbér­ből is vonják az adót, az új rende­let szerint így a minimálbéres fi­zetésem 1500 forinttal kevesebb. Ha most vizitdíjat, dobozdíjat is fi­zetnem kell, több mint 2000 fo­rinttal csökken a havi pénzem. Jó lenne tudni, hogy a munkavállalói és a munkaadói tb-járulék befizetéseim 35 év munkaviszony után hová lettek? Ugyanis ritkán voltam táppénzen. Miért gazdálkodtak vele rosszul a rábí­zott személyek? Ha valaki tartó­san beteg és csak gyógyszert kell íratnia, időnként vizsgálaton meg­jelennie, és olyan anyagi helyzet­be kerül, hogy nem tudja kifizet­ni a vizitdíjat, az maradjon beteg? ■ K. Istvánná ■ Aki nem tuctya kifizetni a vizit* díjat, az marad­jon beteg? Olvasóinktól leveleket, fotókat várunk A beérkezett levelekből váló gátunk. A megjelenésre kivá­lasztott írások - a levélíró hoz­zájárulása nélkül, mondaniva­lójának tiszteletben tartásával - szerkesztett, rövidített formában kerülnek a lapba. A vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőség állás- pontjával A névtelen vagy cím­hiányos írások közlését mellőz­zük. Szerkesztőségünk fenntart­ja a jogpt, hogy a meg nem ren­delt cikkeket is olvasói levél­ként kezelje. Várjuk írásaikat a szundizoltannrMujneplap. hu e-mailre, vagy az Uj Néplap 5000 Szolnok, Mészáros L út 2. címre. Kérjük, a borítékra írják rá: „A szerkesztőség postája”.

Next

/
Thumbnails
Contents