Új Néplap, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-12 / 10. szám
ÚJ NÉPLAP - 2007. JANUÁR 12., PÉNTEK 5 KISÚJSZÁLLÁS — KENDERES Belvízelvezető árok épül Kenderes mélyebb részén Az elmúlt években többször okozott gondot Kenderes legmélyebben fekvő keleti részéről a belvíz elvezetése. Tavasz- szal is több száz hektáron állt itt a belvíz. Éppen ezért a gazdák és a lakosok érdekében az új városvezetés az elmúlt hetekben kereste a lehetőségét, hogy az Újtelepi részen milyen forrásból tudna belvízelvezető árkot kialakítani. Az önkormányzat a karcagi székhelyű Nagykunsági Vízgazdálkodási Társulattal közösen oldja meg most az egy kilométeres árok kialakítását, hiszen a terület a társulat ellátási területéhez tartozó határrészt is érinti. A napokon belül elkezdődő beruházással megoldódik a József Attila úton lévő házak kertjéből és a külterület ezen részéről a belvíz elvezetése a 32. számú határcsatornába. ■ Egy hét múlva nyit a kisúji ifjúsági ház Elkészült a kisújszállási művelődési házhoz tartozó, közkincs programmal felújított Nagykun klub. Az épületben lesznek ezentúl az ifjúsági programok, koncertek, szakkörök - ehhez várják a fiatalok javaslatait, ötleteit is a szakemberek. A nagyteremben tartja óráit az alapfokú művészetoktatási intézmény néptánc tagozata. Ehhez kialakításra került egy tükrös terem és színpad is. A klubavató január 19-én a Mystery Gang koncertjével lesz - tudtuk meg Janó Lajos igazgatótól. A művelődési házban azonban szervezeti átalakítás is volt. Januártól idetartozik a Tourin- form iroda működtetése. Az iroda a Nagykun klubban kap helyet. Egyelőre négy órában, később teljes nyitva tartással működne. Ugyanide költözik a Nagykun Együttműködési Társulás irodája is, így egy helyen minden idegenforgalmi és várossal kapcsolatos információt megkaphatnak az érdeklődők. Januártól a művelődési ház működteti a helyi közszolgálati tévét is. ■ >• V ' Papp Tímea a 16 hónapos Eszterkével ügyet jött intézni a városházára. A babakocsival nem egyszerű a lépcsőkön bejutni. Akadályok a lépcsőzésben pénz Tervek hiányában pályázni sem tudnak a településen — Kétszer is meggondolom, mikor jöjjek a városházára! Babakocsival a bejáratig három, a földszintig hat, az emeletig harminc lépcső vár ránk — mondta Papp Tímea. Daróczi Erzsébet — Bármennyire rutinos is vagyok, a babakocsi és Eszterke együtt úgy húsz kilót nyomnak. Általában segítenek az emberek, de egyszerűbb lenne, ha akadálymentes lenne az épületet. JJasonlóak a mozgássérültek helyi csoportjának gondjai is. Vezetőjük, Török Vincéné csípősérültként maga is nehezen közlekedik. A 260 tagból sok az idős ember, akik a városházi lépcsőkkel nem tudnak megbirkózni, ügyeiket mással intéztetik. Jó lenne, ha legalább a kapaszkodókat az emeletig kiépítenék - vélte. Ezzel egyetért Tatár Zoltán alpolgármester is, akitől megtudtuk, szeretnének liftet kialakítani a műemlék jellegű épületben és lépcsőjárót is elhelyeznének. Ennek csak egy akadálya van, a pénz. A városnak a feladatokra nincs engedéAhol már megoldották a problémát- a városi könyvtárba és a művelődési ház épületébe már akadály nélkül be tudunk jutni. így a programjainkra el tudnak jönni tagjaink. Örülünk, hogy a város folytatná az akadálymentesítést, hiszen nekünk is vannak sérült tagjaink, akiknek nehéz a lépcsőkön közlekedni - mondta Kovács Kálmán, a 110 tagú Belszeni Betegek, Rokkantak Napsugár Egyesületének elnöke. lyes terve sem, először ezt kell elkészíttetni. Mivel még jócskán van akadálymentesítendő épület - iskolák, alkotóház, óvodák, szociális otthon - a költségvetési koncepcióban a tervekre 23 milliót építettek be. A képviselők a hónap végén rangsort állítanak fel az elvégzendő feladatokról, majd kezdődhet a terveztetés. - Elképzelhető azonban, hogy legnagyobb igyekezetünk mellett is lecsúszunk az uniós pályázatok első köréből, hiszen tervek hiányában nem tudunk a százmilliós nagyságrendű beruházásokra pályázni. Ezzel hónapokat veszíthet a város. Világtalálkozót szerveznek a kunok első Jövőre több száz embert várnak a kiemelkedő eseményre Tavaly kezdte el szervezni Barta IAszló kunmadarasi nagykunkapitány és a Fekete Imre vezette kisújszállási székhelyű Nagykunsági Szellemi Műhely a Kunok I. Világtalálkozóját. A tervek szerint 2008. májusában találkoznának először a kis- és nagykunok. Fekete Imrétől megtudtuk, még tavaly eljuttatták felhívásukat a kun településekre, az egyházak és a civil szervezetek képviselőihez. A napokban a programot is postázták nekik jóváhagyásra. A szervezők arra kérik mindazokat, akik kun őseink ma élő leszármazottai, vagy kunnak vallják magukat, éljenek nagykun, kiskun településeken vagy az ország más tájain, vagy határainkon túl, jöjjenek el a világtalálkozóra, melyre március 31-ig a kuntalalkozo@freemail.hu címen jelentkezhetnek. A szervezők a találkozóra meghívják a bácskai testvértelepülések: Feketics, Pacsér és Bácskossuthfalva lakosait is. Az önkormányzatok közül már többen jelezték, csaüakoz- nak a találkozóhoz, melyről a www.kuntalalkozo.uni.hu weboldalon is olvashatnak. A II. világtalálkozó 2009-ben a Kiskunságban lesz, azt Ván Jenő kiskunkapitány szervezi. ■ *» Már százezer forintot be is fizettek a kisújszállási önkormányzat decemberben hozta létre az Önkéntes Városfejlesztési és Fenntartási Alapot. A befizetők meghatározhatják, mire fordítsa a város támogatásukat. Az alapba egy helyi vállalkozó januártól havi 100 ezer forint támogatást ad, s ebből az összegből a városi kommunikációt és a honlapot kell fejleszteni. Keddenként van Kenderesen a falugazdász idén is csak kedd délelőttönként van Kenderesen falugazdász. A polgármesteri hivatalban Cs. Nagy András kisújszállási falugazdászt kereshetik fel a gazdák kérdéseikkel. A szakember segít az aktuális támogatási és egyéb kérelmek, jelentések intézésben is. Sikeres volt a kisúji fotópályázat A kisújszállási Kossuth Futóklub év végén hatodik alkalommal hirdette meg fotó- pályázatát. A pályázatra 18 felnőtt és diák alkotó 300 képet küldött be. A legjobb negyven alkotásból a Fényképezés öröme címmel 19- én a Papi Lajos Alkotóházban nyílik kiállítás, itt adják át a díjakat is. Koncert, néptánc, retroparty és kongashow a kenderesi művelődési házban január 19-én emlékeznek meg a magyar kultúra napjáról. A 19 órakor kezdődő műsorban fellép a túrkevei Huno- rock és az Egres Kis Lajos néptáncegyüttes. Másnap Ret- ropartyt tart a lovas baráti kör. Az est során a '80-as és 90-es évek zenéjére táncolhatnak az érdeklődők, a programot kongashow színesíti majd. 26- án a túrkevei Korda Vince Alapfokú Művészetoktatási Intézmény kenderesi társastánc és néptánc tagozatosainak lesz a vizsgabemutatója, a kerámia tagozatosok pedig kiállításon mutatkoznak be. szolnok-jászkun online Százakat perdítenek táncra hagyomány Gyermeklakodalmas, a násznép a közönség Könyvekre nyertek pénzt Kenderesen A Nagykun Néptáncegyüttes is tagja a hagyományőrző egyesületnek Kisújszálláson az öt diák és egy felnőtt néptánccsoportban közel százan táncolnak. A gyermekek hasznos tevékenységeinek szervezésére a napokban megalakult a Bokorvirág Hagyományőrző Egyesület. Szakmai vezetőjük Kecskésné Her- czegh Kata, elnökük Klément- Balla Ágnes. Az adott hónaphoz kapcsolódóan hagyományőrző programokat tartanak majd a táncosoknak és a város lakosainak. Először szombaton 16 órakor a magyar kultúra napján lépnek fel csoportjaik a művelődési házban, majd 18 órától Gyermeklakodalmast tartanak menyasszonnyal, vőlegénnyel, a násznép a közönség lesz. ■ A kenderesi városi könyvtár év végén a Nemzeti Kulturális Alap Könyvtári Szakmai Kollégiumától hatszázezer forintot nyert. Ennek hetven százalékát magyar írók könyveire költhetik, a többiből szakkönyveket, ismeretterjesztő könyveket vásárolhatnak. Egy másik pályázatnak köszönhetően az NKÁ a könyvtárnak idén húsz folyóiratra fizet elő. A listában egyaránt van gazdasági, szakmai, kulturális folyóirat, de megtalálhatók a közlönyök is. ■ Az oldalt készítette:Darőczi Erzsébet Telefon: 30/903-77-32 Hirdetési tanácsadó: Kézér Csilla Telefon: 56/516-707 • 2,5 literes Duratorq TDCi motor • a borneói dzsungelben és a Himaláján is bizonyított • 143 LE, 330 Nm forgatónyomaték • több mint 5500 méter meghódított magasság • vontatási képesség: 3 tonna • -27 C°-tól + 57 C-ig mindent túlél. Új FordRanger I Feel the difference Sándor Service Kft. 5310 Kisújszállás, Deák F. u. 69-75. Tel.: 59/321-134, fax: 59/322-300 e-mail: fsandor@mail.externet.hu honlap: www.fordsandorservice.hu mmmmmmv ■ i m Az önkormányzati akadálymentesítés adatai Eddig elvégzett akadálymentesítés: _ 19 épületi Ebből építés, karbantartás során megoldott: 9 épület ► Emeletre még nem készült el: 6 épület í Akadálymentesítésre vár 33 épület IFORRÁS: KISÚJSZÁLLÁSI ÖNKORMÁNYZAT