Új Néplap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-05 / 284. szám
ÚJ NÉPLAP - 2006. DECEMBER 5., KEDD JÁSZBERÉNY ÉS KÖRNYÉKE 5 Jászberényben a Békás kútnál (kis kép) a gyerekek is gyakran megálltak egy kis pancsolásra. Ma már csak hűlt helyük maradt a bronzbékáknak. Vandálok a központban rongálás Nem először találkoznak a városvédők ilyen pusztítással Az elnök lemondott, de a szövetség megmarad Másfél évtizeden át betöltött elnöki funkciójáról mondott le Jászfényszaru polgármester asszonya. Győriné dr. Czeglédi Márta a Jászsági Önkormányzatok Szövetsége megalakulása óta volt elnöke a szervezetnek. Mint azt Eszes Béla, Já- noshida polgármestere, a szövetség elnökhelyettese elmondta, mostanra a JÖSZ már nem azt a funkciót látja el, mint megalakulásakor. ■ Jelenleg1 az alapszabály-módosítás előkészítése zajlik. A jászsági polgármesterek a '90-es évi változásokat követően alakították meg szövetségüket, hogy közösen tudjanak szerepelni, közösen tudják érvényesíteni a kistérség által képviselt fejlesztési célok megvalósítását. Ezt a feladatot mostanra átvette a Jászsági Többcélű Társulás. A JÖSZ legutóbbi ülésén úgy döntöttek, hogy nem számolják fel a szövetséget, viszont új alapokra helyezik annak működését. Inkább az érdekvédelem feladatát veszi át a polgármesterek immár hagyományokkal rendelkező közössége. Jelenleg az alapszabály módosítás előkészítése zajlik, a tisztújító gyűlésre januárban kerül sor. ■ HA ÉN DÖNTHETNEK SOROZAT magócs IMRE, Jászberény: - A közbiztonságon kellene legelőször javítani. Péntekenként lassan már elviselhetetlenné válik a randalírozás. A kocsmákban, vendéglátóhelyeken lerészegedett fiatalok üvöltése, ordítozása számomra már túl sok. Ez ellen mindenképp tenni kellene valamit. Jobban oda kellene figyelni a szülőknek is arra, hogy gyermekeik a városban mit is csinálnak a „szórakozás” címszó alatt. Ezzel mindenképp javítható volna sok jászberényi közérzete. Jászberény lakosainak kedélyét egyre gyakrabban borzolja a vandálok pusztítása. Ők azok, akik rendszeresen, ám céltalanul feldúlják a köztereket. Banka Csaba Jászberény központjából ellopták a közismert nevén Békás kút bronzbékáit. A tolvajokat nemigen érdekelte, hogy négy évvel ezelőtt a Városvédő és Szépítő Egyesület nagyon sok szervezőmunkával, a Jászberényért tenni akarók pénzéből újította fel a kis szökőkutak Az meg pláne nem hatotta meg őket, hogy a kút egy kedves színfoltja volt a Nagytemplom és a Lehel Vezér Gimnázium közötti parknak.- Mélységesen felháborít, hogy léteznek olyan rossz lelkű emberek, akik semmibe veszik mások munkáját - fakadt ki H. Bathó Edit, a Jász Múzeum igazgatója, a városvédő egyesület elnökhelyettese- Megpróbálunk minél több értéket teremteni a városban. Mások meg azon dolgoznak, hogy ezeket tönkretegyék. Az ember kedvét igencsak elveszi egy-egy ilyen eset. Nem tudom, milyen lehet a város külterületének közbiztonsága — teszi hozzá az igazgatónő —, ha Jászberény kellős közepén nyugodtan dolgozhat egy fémtolvaj. A bronzöntvények meglovasításához igencsak elő kellett készülni. Épp a rongálok ellen betonba ágyazott acélcsavarokkal rögzítették a szobrokat a kőalaphoz. Ahhoz, hogy a szobrokból hármat elvigyenek, felpakoljanak, nem kevés idő kellett. Érthetetlen, hogy miként lehet egy ilyen munkát a város- központban észrevétlenül elvégezni, még ha éjszaka is - foMOLNÁR TAMÁSTÓL, a Berény- kom Kft. ügyvezetője elmondta, hogy folyamatos problémát jelent a rongálok és a tolvajok ténykedése. Több százezer forintot költenek el évente a jelgyújtott, megrongált hulladék- gyűjtők helyreállítására, a buszvárók üvegezésére, vagy az ellopott facsemeték, egynyári virágok pótlására. A korábbi évekhez képest idén ugyan galmazták meg kételyeiket a jászberényiek több helyen. A városvédők nem először találkoznak ilyen pusztítással. Az általuk létrehozott Kapitánykertet például rendszeresen feldúlták az elmúlt években. Először a kiültetett facsemetéket törték derékba, azután rá egy évre a bokrokat tették tönkre, később pedig a kihelyezett emlékköveket görgették a Zagyvába. A rajtuk lévő réztáblákat pedig lefeszítették.- Eddig csak egyetlen alkalommal rongálták meg a szökőkevesebb öntött\as-aknatetőt tulajdonítottak el, viszont lába kélt például a Ferencesek terén kialakított KRESZ-park összes közlekedési táblájának. A legjelentősebb rongálások, lopások idén a felújított játszótereken voltak. Elvittek néhány kötélhágcsót, csúszdát, de nehezen viselik a rongálást az uniós szabványnak megfelelő fajátékok is. ■ kutat - mondta Bolla János, a városvédő egyesület elnöke. — Akkor is le akarták feszíteni az egyik bronzbékát a kútról, de nem sikerült elvinni egyik szobrot sem. Most viszont háromnak lába kélt, a negyediket pedig megrongálták. A város központjában elhelyezkedő kúton most egyetlen szobor sincsen. A megmaradt utolsót a Berénykom Kft. telephelyére szállították, nehogy azt is ellopják. Még kérdéses, hogy a kutat a civil szervezet helyre tudja-e állítani. Nem akarják, hogy amit kijavítanak, azt később megint megrongálják. A tapasztalatok szerint kevés az esély, hogy ráleljenek egy fémtolvajra, de azért amit lehet, megpróbálnak. A rendőrségi nyomozás elősegítésére az ön- kormányzat nevében Gedei József polgármester százezer forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki használható információkkal látja el a nyomozókat. A városvezető egyébként épp ebből az esetből kiindulva kérte fel az önkormányzat jogi és ügyrendi bizottságát: vizsgálja meg egy városőrség felállításának, illetve biztonság- technikai eszközök felszerelésének lehetőségét. Alpolgármesteri kabinet jött létre Berényben Jászberényben Gedei József polgármester kezdeményezte az alpolgármesteri kabinet létrehozását. A szocialista polgármester heti rendszerességgel ül le tárgyalni Nagy András szabaddemokrata, illetve Juhász Dániel fi- deszes alpolgármesterrel, hogy a várost érintő aktuális ügyekről osszák meg egymással véleményüket, vitassák meg javaslataikat. A kabinet a múlt héten kezdte meg működését. Csökkent a hátralék, de még milliók hiányoznak Jászberényben az elmúlt hónapokban csökkent a város helyi adók be nem fizetéséből származó kintlévősége. Mint azt Kocz Andrásné- tól, a polgármesteri hivatal adóosztályának vezetőjétől megtudhattuk, az építményadókból idén még 9,1 millió forintra, az iparűzési adóból mintegy 22 millió forintra, gépjárműsúlyadóból pedig mintegy 14,3 millió forintra számíthat még a város. Karácsonyi szívekkel készülnek az ünnepre a jászberényi Déryné Művelődési Központ Gyermekek Háza Karácsonyi szívparádé címmel pályázatot hirdetett óvodások, általános és középiskolás tanulók részére. A gyerekek saját készítésű szívekkel vehetnek részt a pályázaton. A karácsonyi hangulatot idéző munkák különböző kézművestechnikákkal készülhetnek. A szervezők december 7-ig várják az alkotásokat, amelyekből ünnepi kiállítást rendeznek. Az oldalt írta és szerkesztette: Banka Csaba A fotókat készítette: Sárközi János Új Néplap Jászberényi Szerkesztőség 5100 Jászberény, Szabadság tér 4. Tel.: 57/ 501-710; Tel./Fax.: 57/ 501-711 E-mail: bankacs@ujneplap.hu TELEPÜLÉSI OLDALAK December 6. Kisújszállás December 7. Jászárokszállás December 8. Martfű ■ Az önkormányzat nevében a polgármester százé ze rés nyomravezetői d^jat ajánlott fel. Visszatérő probléma a közterületi rongálás Versenyképes munkaerő: milliós összegű képzés Az európai szövetséghez csatlakoznának állatkert A tagsággal számos előnyt élvezhetne a jászberényi intézmény A megyei munkaügyi központ jászberényi kirendeltségének munkatársai értékelték a HEFOP során végzett munkát. A Jászberényben tartott tanácskozáson a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program térségi megvalósulásának félidejében vontak mérleget az elért eredményekről. A kezdeményezés támogatja a pályakezdő fiatalok munkavállalási esélyének, lehetőségeinek javítását. Szolgálja a negyvenöt éven felül munkanélkülivé váltak munkaerőpiacon tartását, a vállalkozók uniós lehetőségeinek kihasználását. Mint azt Tóth János kirendelt- ségvezető-helyettes elmondta, a program részeként olyan képzéseket indítottak el, amelyek versenyképes tudás megszerzését biztosították a résztvevők számára. A herényi kirendeltségen erre a programra összesen 157 millió forintot fordíthatnak három év alatt. A megkezdett munka félidejében eddig 257 főt vontak be, ebből 162-en már be is fejezték a képzést, és sokan közülük találtak is munkát. Az eddig szerzett tapasztalatok szerint a program eredményesen szolgálja a jászsági munkaerőpiac viszonylag kedvező helyzetének megőrzését. A Berényben tartott konferencián a munkavállalók mellett a részt vevő civil szervezetek, illetve munkáltatók is elmondták tapasztalataikat. ■ A Jászberényi Állat- és Növénykert jelentkezett az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségéhez. Mint azt Fercsik Péter igazgatóhelyettestől megtudtuk, a szövetség számos előnynyel járna a herényi kert számára is. Már maga az rangot jelent, ha egy nemzetközi megméretés eredményeként tagjaik sorába emelnék az intézményt. Ezen tűi részt vehetnek különböző fajmegmentő programokban, munkatársaik számára a legmodernebb ismereteket tartalmazó képzésekre nyílna lehetőség. Tapasztalatot gyűjthetnének az állatok tartási körülményeinek további javítására. Talán az a legfontosabb, hogy az egész Európát behálózó szervezet állat- csereprogramjában is részt vehetne a herényi állatkert. Ezzel bővíthetnék a Jászberényben bemutatott fajok körét. A felvételi eljárás több lépcsőből áll. A legapróbb részletekre kiterjedő kérdőívet kellett kitölteniük. Ezután nyílt lehetőség arra, hogy a szövetség képviselői személyes tapasztalatokat szerezzenek az állatkertről. A találkozóra a minap került sor. Háromtagú delegáció járta végig az állatkertet. Értékelésük várhatóan csak a következő év derekán lesz megismerhető. Annyit azonban lehet tudni, hogy nagy hiányosságot nem találtak a herényi zooban. ■ Az elmúlt években sokat tettek az állatkert megújításáért. Idén is több új kifutót adtak át. Képünkön a pelikánok látványetetése látható.