Új Néplap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-05 / 284. szám

MEGYEI TŰKOR UJ NÉPLAP - 2006. DECEMBER 5., KEDD POSTÁNKBÓL A kapcsolat- tartás lesz majd a tanácsnokok egyik fő feladata A napokban a szolnoki közgyű­lés meghatározta az alakuló ülé­sen megválasztott tanácsnokok feladatait. Csák László, mint ci­vil- és ifjúsági tanácsnok felada­ta lesz többek között, hogy kap­csolatot tartson a városban mű­ködő civil, társadalmi, valamint a gyermek és ifjúsági programo­kat bonyolító szervezetekkel, in­tézményekkel. ■ A kábítószer-problémák visszaszorítása a legfontosabb cél. Egészségügyi tanácsnokká dr. Kovács Lászlót választotta a tes­tület októberben. Megbízatása szerint részt vesz Szolnok egész­ségügyi szakmai programjának, kábítószer-elleni stratégiájának felülvizsgálatában. Kapcsolatot tart az önkormányzat egészség- ügyi szolgálatának igazgatójá­val, a városi orvosi kamara elnö­kével, a Kábítószerügyi Egyezte­tő Fórum elnökével, a Civil Szol­gáltató Központ vezetőjével. Az együttműködés legfontosabb célja a kábítószer-problémák visszaszorítása. Az egészség- ügyi tanácsnok feladat lesz egyébként az is, hogy tájékozód­jon a város területén működő já­ró- és fekvőbeteg intézmények helyzetéről. ■ Fodor B. A minisztert is várják a mai szolnoki fórumra A felsőoktatási intézmények álla­mi támogatásának rendszere jö­vőre átalakul. Mindez számos fő­iskolán, egyetemen gondot okoz­hat. A közös kitörési pontokat ke­resve vizsgálják meg szakértők a felsőoktatás és a munkaerőpiac helyzetét ma. A szolnoki Galéria Étteremben 16 órakor kezdődő tanácskozáson többek között elő­adást tart dr. Roóz József, a Buda­pesti Gazdasági Főiskola és dr. Törzsök Éva, a Szolnoki Főiskola rektora, valamint Miskó István­ná, a megyei munkaügyi központ igazgatója. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsé­ge (VOSZ) megyei szervezete ál­tal rendezett fórumra meghívást kapott Hiller István oktatási mi­niszter is. ■ Teleki J. Nemrég bementem Szolnokon az egyik ruházati és cipőáru­házba. Ahogy nézelődtem az áruk között, hallom, ahogy mondja az eladó: nem tudnak ezek viselkedni. Már megint nem a helyére tették a holmit Nem győzök utánuk pakolni. Menjenek, tudod hova, ahová gondolom. Ledermedtem. Tulaj­donképpen rólunk, vevőkről beszél az eladó. Nem tudtam to­vább szó nélkül tűrni. Megje­gyeztem, kereskedőként tu­dom, hogy vevő és vevő között is van különbség. Erre csak annyi volt a válasz, hogy maga mit szól bele? Sarkon fordultam és elindultam a kijárat felé. Ne­künk úgy tanították a szakmát, hogy mi vagyunk a vevőkért és nem ők miértünk. Gondolom más kereskedőknél a munka­időbe a vevők utáni pakolás is belefér. név és cím a SZERKESZTŐSÉGBEN LEVÉLCÍMÜNK: ÚJ NÉPLAP S001 SZOLNOK, PF. 105. Villámkérdés, villámválasz •"Három kiskörű gyermekem van. Amikor orvoshoz kell vinnem őket, nekem is fizetni kell minden alkalommal vizit- díjat?*- kérdezi egy olvasónk; «• A szülőnek, mint kísérőnek, beteg kisgyermeke vizsgála­takor nem kell fizetnie. Ala­nyi jogon jár a mentesség a 18 éven aluli fiataloknak, a tartós gyógykezelésre szoru­lóknak (ide tartoznak a vese­dialízisre járók, az onkológi­ai ellátottak és az is, ha vala­ki kúraszerűen jár orvos­hoz), valamint a hajléktala­nok. Nem kell fizetni az álla­mi (katasztrófa-egészség­ügy, népegészségügyi ellá­tás, járványügyi tevékeny­ség, egyes szűrővizsgálatok, terhesgondozás, gyermek­ágyas anyák gondozása és szülészeti ellátás) feladathoz kapcsolódó ellátások esetén. Van kérdése? írjon! Levélcí­münk: Új Néplap Szerkesztősé­ge, 5001 Szolnok, Pf. 105. um Otvenen egyetlen helyre pedagógusok Sok kisteleniilésen vonzóak a tanári állások FORRÁS: MEGYEI MUNKAÜGYI KÖZPONT Ki pakol a vevők után? A vidéki iskolákban egy-egy tanári állásra egyszerre akár ötvenen, de nem ritkán hetvenen is jelentkeznek. Felvételünk illusztráció. A vidéki iskolákban egy- egy meghirdetett tanári állásra többnyire nagyon sokan jeléntkeznek. An­nak ellenére, hogy gyak­ran hallani, a pedagógu­sok közül sokan elhagy­ják a pályát. Bozsó Anikó- Évekkelezelőtt beadtam a pályá­zatomat egyjászsági kisiskolába - meséli Varga Andrásné, aki már hosszú esztendőket töltött a peda­gógusi pályán. - Nem vettek fel. Mint utólag megtudtam a nagy je­lentkezői létszám miatt. Állítólag majdnem negyvenen szerettük volna megkapni azt az állást S az ehhez hasonló történetek nem egyediek. Hiszen az iskola­összevonások, létszámleépíté­sek és a csökkenő gyermeklét­szám miatt egyre kevesebb pe­dagógusra van szükség.- Az elmúlt tanévben hirdet­tünk meg egy tanítói állást, amelyre közel hetven érdeklődő jelentkezett - mondta el lapunk­nak a tószegi iskola igazgatója, Varga Józsefné. — Közülük írásos pályázatát végül 45—50 fő adta be. A tapasztalat az volt, hogy többsé­gében a már régen nem pályakez­dő kategóriába tartozók jelentkez­tek. Egyébként az élelmesebb pá­lyakezdők már a főiskola vagy egyetem utolsó évében beadják önéletrajzukat és jelentkezésüket a létező összes iskolába. A felvétel­nél elsősorban sajnos a bér domi­nál, vagyis a fenntartó által felkí­nált bérezéshez mérik a jelentke­ző adottságait. Ezért kerülhetnek elsőbbségbe a pályakezdők. Mi­vel koruknál és tapasztalatlansá­guknál fogva kevesebb fizetés jár nekik. Megéri felvenni a kezdőket A fenntartók szűkös anyagi helyzete miatt a legtöbb iskolában a meghirdetett állás­ra csak a bérkeret terhére vehetnek fel valakit. így mindenképpen jól jár anya­gilag az az intézmény, amely egy id& sebb pedagógus helyére kezdőt vesz fel, hiszen ezzel sokat tudnak spórolni. Ezzel szemben aki legalább hu­szonöt éve pedagógus, azt jóval magasabb bérezés illeti meg. A tiszaszentimrei iskolában már évek óta nem hirdettek meg pedagógusi állást. Ám az igazga­tó, Gyólai Istvánná szerint a leg­utóbbi alkalommal bőségesen akadtak érdeklődők, szinte min­den nap. Azóta azonban megol­dottak a helyettesítések is, így egy tartós, állandó tantestület alakult ki.- Rengeteg jelentkező volt, amikor három éve meghirdet­tünk egy pedagógusi állást — meséli Kudela Istvánné, a ti- szavárkonyi iskola igazgatója. - Az állás jellegétől függetle­nül különböző szakos tanárok jelentkeztek. Ám mégis a bér­költséget kell figyelembe ven­nünk, így azóta házon belül oldjuk meg a he­lyettesítést. Több a munkakereső, mint az állás idén márciustól kezdődően csupán 25 meghirdetett pe­dagógus álláshely volt nyil­vántartva novemberig a Szolnok városi munkaügyi központhoz tartozó huszon­két településen. Ezzel szem­ben a rendszerben regiszt­rált álláskereső pedagógus végzettségűek száma az ok­tóber húszadikai adatok szerint elérte a kilencven főt. Közöttük voltak középis­kolai, tanítói, óvónői, neve­lői végzettségűek, valamint testnevelők, gyógypedagó­gusok is. Felsőoktatási in­tézmény pedagógus állást nem hirdetett ebben az id& szakban. Álláskeresők száma Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2005. 2006. 2006. Álláskeresők június május június 19 018 fő 17191 fő 16 727 fő Ebből:-férfi 9 883 fő 8 573 fő 8133 fő-nő 9135 fő 8 618 fő 8 594 fő-25 év alatt 3 271 fő 2 728 fő 2 786 fő-50 év felett 3 421 fő 3 213 fő 3 098 fő- diplomás 586 fő 553 fő 574 fő r-v<*v A helyiek sejtik, kik voltak a tettesek gyilkosság A rendőrség szerint egyre szűkül a lehetséges elkövetői kör A rendőrség díjat tűzött ki an­nak az eddig ismeretlen gyilkos­nak a fejére, aki agyonvert egy idős embert Öcsödön. Október 7- én holtan találtak lakásán egy 78 esztendős embert Öcsödön. A helyszíni nyomozás alapján, valamint az elsődleges orvosi vizsgálatok az idegenkezűséget kizárták. Egyöntetűen azt véle­ményezték, hogy bűncselek­mény nem történt, ezért közigaz­gatási eljárásban vizsgálták az ügyet. Kovács Ágnes, a megyei Háromszázezres nyomravezetői díjat is kitűztek ismeretlen tettes 2006. oktá bér 7-én Öcsödön a Bajcsy-Zsi- linszky úton megyerte Kovács Sándort (a helyiek által ismert Kovács urat, Kovács postást), aki a sérülések következtében meghalt A rendőrség az isme­retlen tettes elfogását eredmé­nyező információ szolgáltatójá­nak 300 ezer forint nyomrave­zetői díjat tűzött ki. Kérik mind­azok jelentkezését, akik a bűn- cselekmény elkövetésével kap­csolatban bármilyen informáci­óval rendelkeznek, hívják mun­kaidőben az 56/501-658-as, munkaidőn túl pedig a 107-es vagy 112-es telefonszámokat rendőr-főkapitányság sajtórefe­rense érdeklődésünkre elmond­ta, a hatósági boncolás mást ál­lapított meg. Eszerint K. Sándor halálát más, erőszakos cselek­mény válthatta ki. Ezután a rendőrség halált okozó testi sér­tés bűntette miatt nyomozást in­dított ismeretlen tettes ellen. Néhány helybeli most egy le­velet juttatott el szerkesztősé­günkbe, miszerint ők sejtik, kik is ölhették meg az idős férfit. In­formációik szerint a faluban is­mert és megbecsült ember egye­dülálló, békés öregúr volt, aki nyugdíjasként egyetlen fröccs mellett naphosszat beszélgetett a kiskocsmák vendégeivel. A le­vélírók állítása szerint az sem zárható ki, hogy az egyik közeli vendéglátóhely állandó látogatói lehetnek az elkövetők.-Egyre szűkül egy általunk is lehetségesnek tartott elkövetői kör, ennél többet azonban a sike­res nyomozás érdekében nem mondhatok — mondta Szűcs Zol­tán alezredes, a megyei rendőr­főkapitányság bűnügyi osztá­lyának vezetője. - Természete­sen megvizsgálunk minden in­formációt. Egyre több adat áll rendelkezésünkre, és a bűncse­lekmény gyors és eredményes lezárása érdekében most nyom­ravezetői díjat tűztünk ki. Sze­retném a helyi lakosságot meg­nyugtatni, hamarosan pontot te­szünk az ügy végére. ■ M. G. Wm Falu a városban. Szolnok központjában megnyílt a karácsonyi falu. ahol december 24-ig kínálják portékájukat az árusok. A városi karácsonyfánál hétvégeken műsorokkal is szórakoztatják az érdeklődőket.

Next

/
Thumbnails
Contents