Új Néplap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-13 / 291. szám
ÚJ NÉPLAP - 2006. DECEMBER 13., SZERDA MÉM Mi' MM MEGYEI TŰKOR 3 Jászapáti MEGHALLGATJÁK Az Egyenlő Bánásmód Hatóság eljárást indított Urbán Imre ellen, mivel a jászapáti vállalkozó vendéglője ajtajára kiírta: Cigányokat nem szolgálunk ki. Az eljárás első meghallgatását december 14- én délelőtt tíz órakor tartják Jászapáti a Szent István út 4. szám alatt, az egykori orvosi rendelő épületében — tudatta lapunkkal a meghallgatásra beidézett vendéglős. BCS Jásziadány emlékek Zana Sán- dorné hozta létre a nagyközségben az Antal Mihály Alapítványi Iskolát. Szintén ő volt az, aki 1996-ban, a redemptio 250. évfordulójára Szent Vendel-szobrot állíttatott a településen. Az alapítványi iskola a halála után felkarolta a szobor környékének a karbantartását, gondozását. Mindenszentek alkalmával pedig Zana Sándorné sírját is rendbe tették az alapítványi iskolások — mondta el lapunknak Dankó István polgármester, bgy Szolnok ELISMERÉS Az Európai Régiók Gyűlésének elismerő oklevelével tüntették ki a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzatot az Interreg NIC program keretében megvalósított Centurio-projektért. A Strasbo- urgban a közelmúltban megrendezett zárókonferencián mutatták be azokat az eredményeket, amelyek alapján megyénk mint a legtöbb közigazgatási szakember európai tanulmányútját szervező partnerség kapta meg a kitübtető elismerést, szs Szolnok FELÚJÍTÁS A minap adták át a szolnoki Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakiskola Jendrassik György Tagintézménye, az egykori Gépipari Technikum főépületét. A hivatalos ünnepséget nem most, hanem majd az iskola fennállásának 80. évfordulójára, azaz jövő év elejére tervezik. Eddig a diákok két műszakban tanultak, ezután azonban már nem kell megosztani a csoportokat. A tanműhely korszerűsítésével befejeződik az épületegyüttes felújítása, fb Törökszentmikiós kiadják az önkormányzat pályázat útján ismét bérbeadásra hirdette meg a Batthyány út 87—91. szám alatti úgynevezett fecskeházban lévő két lakást. A harminchét, valamint a harminckilenc négyzetméteres lakrészre a pályázatokat december 11-ig lehetett benyújtani. NG Nagy a fenyőfakínálat a szolnoki piacon, de a vevők egyelőre nem rohanták meg az árushelyeket, hogy megvegyék a karácsonyfának valót Elkezdődött a fenyővásár készülődés A fák közül most is a lucok a legkeresettebbek Tavalyhoz viszonyítva a legtöbb helyről eltűnt az úgynevezett feketefenyő. Minden bizonnyal nem nyerte meg a vásárlók tetszését. D. Szabó Miklós így az idei választék, például a szolnoki vásárcsarnok mellett, háromféle típusú fát kínál. Néhány napja még több volt az eladó mint a vevő, de mostanság már egyre nagyobb a nézelődők tömege. Köztudomású, belőlük lesz a vásárló. Tarr Árpádné néhány ágat tart a kezében. — Három hónapja temettük az édesapámat, ezeket a szép galy- lyakat lerakom a sírjára. Aztán otthonra is veszek fát, de az csak egyméteres lesz. Édesanyámmal ünnepelünk, aki 82 éves. Azt tapasztalom, hogy az árak nagyjából az elmúlt évihez hasonlóak. Kontra Géza tanár úr a párjával vásárol. — A gyerek már felnőtt, de az ünnepre hazajön. Ezért vettünk egy fát kétezerért, hiszen ez is hozzátartozik a karácsonyhoz. A díszítés a nejem feladata, évek óta az ő asztala. Az árakhoz nem értek, de a feleségem szerint a tavalyi szinten maradtak. Kiss Péter főiskolai hallgató a barátnőjével nézegette a kínálatot. Ki is választottak egy szép nagyot.- Mivel a családunkban két kisebb gyerek is van, úgy határoztunk a barátnőmmel, Ritával, hogy másfél méterest veszünk. Ezüstfenyőt, mert nem szeretem naponta sepregetni a parkettát, ráadásul erősek a gallyal. A fa négy és félezerbe kerül, a díszek tavalyról megvannak, és négy kiló szaloncukrot veszünk rá. Ahogy a tesóimat ismerem, ezekből díszítés közben fél kiló már nem éri meg az első gyertyagyújtást. Hogy az idén eddig milyen típusú, nagyságú fa a nyerő, erről a piacon talán Bottyán László tud a legtöbbet, aki termeli is a fákat. — Még nem érkeztünk el az igazi főszezonba de már így is Az árak (forint/méter) 2005-ben 2006-ban lucfenyő 1000-1200 1500 feketefenyő 2000 nincs ezüstfenyő 2000-3000 2400-3000 normann 3000-4000 3500-4000 FORRÁS: Ül NÉPLAP-GYŰJTÉS naponta ötven fa elkel. Az a tapasztalat, hogy a hagyományos lucfenyő a sláger, azok közül is az 1—1,5 méteresek. De nem kevesen vesznek ezüstfenyőt, mert erősek az ágai, és szobahőmérsékleten is heteket kibír. Ha elfogy a jelenlegi készlet, vágunk frisset, mert az se lenne jó, ha nyakunkon maradna egy csomó. Visszafelé jövet egy aranyos apóka állít meg. Csak úgy, ismerkedésként „rám lehel” néhány nagyfröccsöt, majd ezt mondja:- Nézze már meg kedves, maga is, mert évek óta ferdét veszek, és ugrat a család. Ehhez a métereshez mit szól?- Szerintem ennek is vékonyabb az egyik oldala. Az öreg rám néz, feljebb tolja a sapkát, és legyint.- Lehet, hogy igaza van, de kicsire nem nézünk. Csomagolja be eladó úr, jó lesz ez a mamának... ■ 1). Szálló Miklós t A kisebb fákat sokan keresik A végére hagyja A néni itt is megáll, ott is megáll. Nézelődik, de látszik, aligha visz haza egyet is a vágott és cserepes fenyőfák közül. Sárika néniként mutatkozik be.- Tulajdonképpen almát venni jöttem ki, itt csak végigszaladok a soron. Ugyanis most lett ötvenezer forint a nyugdíjam, és bizony fogalmam sincs, kapok-e gáztámogatást. Éppen ezért nekem ezek áfák még nagyon drágák.- Gondolja hogy, olcsóbbak is lesznek?- A tapasztalat azt mutatja, hogy a szenteste napján, délutánján ami megmarad, azt egységes áron kínálják. A pénztárcának az is jó lesz, egyedül élek. Igaz, az első nap eljön fiam, hozza az unokákat, úgyhogy fa mindenkép- pen lesz. Alat- W ta ajándék is: zokni, sál a kicsiknek. Mit csináljak, erre, ennyire futja 38 év takarítói munka után. m __________ JE GYZET SZILVÁSI ZSUZSA Régiós szinten folytatják mozgásba lendült a kormánypárti szavazógépezet, a szigorúan meghúzott 55 kilométeres határok mentén kijelölték a súlyponti kórházakat. a lobbizás mostantól a regionális egészségügyi tanácsokban folytatódik. A térségben élők ellátásának biztonsága a továbbiakban gyakorlatilag attól függ, melyik kórház mennyire tudja érvényesíteni az érdekeit. Ha az igazgató jól tud lobbizni és a regionális tanács tagjai is képesek egyhangú döntésre, akkor van esély rá, hogy a korábbihoz hasonló ellátást kapnak mondjuk a jászságiak vagy épp a Mezőtúr környékén élők. Ha nem tudnak megegyezni, a minisztérium dönt. Hogy milyen szakmai indokok szerint, azt nagyjából el lehet képzelni az eddigi tapasztalatok alapján. persze a reform élharcosai szerint akkor sincs gond, ha húsz-harminc kilométeres utazásra kényszerülnek a betegek. Legfeljebb majd egy kicsivel többet várnak, később látják el őket. Épp csak arról nem készítettek még felmérést, miként fogják bírni a megnövekedett terhelést azok az intézmények, amelyek a korábbinál sokkal több pácienst kényszerülnek ellátni. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu jászkisér. A képviselő-testület holnap 13 órától tartja soron kívüli ülését a polgármesteri hivatalban, 18 órától közmeghallgatásra várja az érdeklődőket a művelődési házba. kunhegyes. A képviselő-tes- tület holnap fél háromkor tartja ülését a városházán. ■ Megkérdeztük olvasóinkat Az új tájékoztatók több helyen is böngészhetők KAPOCSi Ferenc. Abádszalók: — Mindenképpen vásárolunk fát, mert a fenyő illata hozzátartozik a karácsonyhoz. A kínálatot már nézegetem, ennek ismeretében idén is hagyományos, lucfenyőt fogunk venni. Az árakat ismerve, ezerötszáz forint körül van métere. Szerintem egy másfél méteres fát fogunk a hét végén kiválasztani. TÓÁSÓNÉ VINCZE CSILLA, JáSZfelsőszentgyörgy: -Eddig általában nagyot vettünk. Most változtatunk a szokáson, és olyan egy méter húsz centi körüli magasságú töves fát veszünk. Kisbabánk született, és nem szeretnék, ha véletlenül is rádőlne. A fát asztalra téve talán nagyobb biztonságban lehet. Az ünnepek után pedig kiültetjük a kertbe. pálinkás László, Kunszent- márton: - Minden évben állítunk fát, mert ez hozzá tartozik a karácsonyhoz. Általában egy méter hetven, egy méter nyolcvan magas fenyőt szoktunk vásárolni. így működik ez körülbelül tíz éve. Elférne nagyobb fa is a lakásban, de ez a magasság bőven elég. Ennek is megvan a karácsonyi hangulata. HANGA ANETT, Szolnok- Mivel kint árulunk a karácsonyifaluban, nem mindig van időnk fát venni. Tavaly egy pici műfenyőt vásároltunk. Általában egy méter húsz centi körüli karácsonyfánk szokott lenni Mivel már nincs kisgyerek a családban, elég ekkora is. Majd amikor születnek kicsik, nagyobb fát veszünk. A Jászkun Volán Zrt. megújította Szolnok megállóhelyi utastájékoztatását. Menkó Mihály, a helyi személyszállítási üzletág igazgatója elmondta, negyven buszmegállóban már elhelyezték a Volán fejlesztette információs hengereket. Most a szandai vonalon dolgoznak, de minden információs táblát lecserélnek. ■ MDFÍ Tisztújítás az MDF-nél A Magyar Demokrata Fórum Szolnok Városi Szervezete a napokban tartotta tisztújító taggyűlését. A városi elnök ismét dr. Somodi László lett, az elnökség tágjai pedig Csala Sándor, Petronyák László, Perjési Tamás és Demeter István lettek. Az ellenőrző bizottság vezetőjévé Hunya Zoltánt választották. A tagság a következő időszak legfontosabb feladatát a taglétszám minőségi növelésében és a fiatalok nagyobb arányú bevonásában jelölte meg, az MDF klasszikus jobboldali konzervatív értékeinek fokozott védelme mellett, (Fizetett politikai hirdetés) •255566-