Új Néplap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-08 / 287. szám

ÚJ NÉPLAP - 2006. DECEMBER 8., PÉNTEK MARTFŰ » 5 Talán szebb lehet a nehéz sorsú családok karácsonya is Sokféle emberhez szólni hivatás Tamási atya egy kis darabot hazahozott Indiából Adományokat gyűjtenek a Vá­rosi Művelődési Központ és Könyvtárban. Immár második alkalommal szervezte meg ezt az akciót a Hesztia Egyesület, a Jó Szó Alapítvány, a Családse­gítő Szolgálat és a MIX Klub. Ők bíznak benne, hogy ezzel hagyományt teremtenek. Az adományokat december 15-éig várjak a művelődési központ­ban. Szívesen fogadnak min­den olyan dolgot, amire az adományozóknak már nincs szükségük, de még használ­hatóak. — Érkeztek már ruhane­műk, hoztak játékokat és édességeket is - tudtuk meg a művelődési központ mun­katársaitól. Ha valaki úgy gondolja, hogy pénzt adna, azt is szívesen fogadják. Az összegyűlt holmikat jótékony- sági vásáron értékesítik de­cember 16-án délelőtt tíz órától délután háromig. Az ebből be­folyt összeget a nehéz körül­mények között élő emberek­nek, családoknak juttatják el. Talán így sikerül az ő ünnepü­ket is szebbé varázsolni. ■ nagy sándorné, nyugdíjas: - Őszintén szólva szeretek Martfűn élni. Harmincegy év alatt megszerettem az ittlétet. Nyolc gyerekem közül viszont csak kettő lakik itt, a többiek elmentek. Talán az is közreját­szott, hogy nincs annyi mun­kalehetőség, mint kellene. Ezen változtatni kellene. Nem magam miatt mondom, hanem a jövő nemzedéke érdekében. Ezenkívül azt is sérelmezem, hogy nincsenek megfelelő tá­mogatások. Ebben is igazságot tennék. Azokat támogatnám, akik valóban rászorulnak a se­gítségre. Én már csak ezekről mondhatok véleményt, a fiata­loknak talán több ötletük len­ne. Ők biztosan sok mindent megújítanának, hiszen tele vannak lendülettel. ■- Sok mindent kell tudni a kereszténységről, hitről, vallásról, s utána kell azonosulni azzal — vallja Tamási József, Tiszaföld- vár, Homok és Martfű plébánosa. Rimóczi Ágnes A plébános atya szerint a hitet­lenkedés legtöbbször ismerethi­ányból fakad. Ezért tartja fon­tosnak „tanítani” a híveket. — Számomra nem az a prob­léma, ha valaki eleinte hitetlen. Nem baj, ha tapasztalatai, élmé­nyei, sőt tudása alapján jut el a hithez, esetleg egy valláshoz - hangsúlyozza Tamási József. - Gondoljunk csak e templom névadójára, Szent Tamás apos­tolra, a „hitetlenre”. Nem akarta elhinni, hogy Jézus feltá­madt. Amikor azonban ta­gadhatatlanul bebizonyoso­dott számára, leborult előtte.- Néhány évtizeddel ezelőtt Martfűn - ahol sosem volt templom -, alig volt, aki gyako­rolta vallását, ők Tiszafóldvárra jártak át. Sok felnőtt gyakorlati­lag hitetlenné vált, a gyerme­kek, fiatalok pedig nem lehet­tek hívővé — mondja Tamási Jó­zsef. — Ezért amikor elkezdtük építeni Isten házát, egyértelmű volt, hogy az Szent Tamásról kapja nevét. Azóta már sokkal többen vagyunk az egyházköz­ségben. Sokféle ember tartozik közénk. Sokszor nem is könnyű úgy beszélni, hogy az minden­kihez szóljon szentmisén, eskü­vőn vagy éppen temetésen — Tamási József plébános számára az itt töltött huszonhárom év egyik mondja a plébános. legfelejthetetlenebb élménye volt a martfűi templom megépítése A kultúrának is rendszeresen otthont ad a Szent Tamás-templom nem jelentett az sem akadályt, hogy a templom még nem készült el. Már jóval hamarabb miséztek ott, az épülő falak melletti kukoricaßldön, a ké­sőbb kolumbáriumnak kialakított helyen, s végül már a templomban is. Ekkor még nem volt rajta a püspök áldása. A templom egyébként ma már a vá­ros szinte második kultúrháza. Neves művészek, előadók, olykor írók és orvos professzorok előadá­sait rendezik meg ott, s hangversenyeknek, kiállítá­soknak is otthont ad. - Január 6-án Pitti Katalin lép fel nálunk. A 2007-es Szent Tamás-búcsúra pe­dig az apostolokról elnevezett magj'ar templomok híveit, lelkipásztorait szeretném meghívni. Szent Ta­más várja Pétert, Andrást, Jakabot és a többieket - meséli terveit lelkesen Tamási plébános. Tamási atya már több mint hu­szonhárom éve gyakorolja hiva­tását Tiszafóldváron és leányegy­házaiban, Martfűn és Homokon. 1983 nyarán került ide. Előtte ki­lenc évig káplán volt négy he­lyen. 1974. június 23-án szentel­ték pappá, így lassan harminc- három éve szolgál. - Sok minden történt azóta, de elsősorban en­nek a templomnak építése lett fe­lejthetetlen számomra. Emlék­szem, ahogy gyűjtöttük a pénzt az építkezéshez. Rengetegen adakoztak. Egyesek komoly ösz- szegekkel, mások néhány száz forinttal, megint mások azzal, amit adni tudtak erre a célra. Mákot, paprikát, könyveket, asz­tali lámpákat, vagy éppen kutya- kölyköket, libákat, s számtalan más dolgot — meséli. Végül az összefogás gyümöl­csöző lett. A templom egészen egyedi. Igazi Tamás-templom. Az apostol életének két legfon­tosabb helyszínét belekompo­nálták az épületbe. Jeruzsálemi kereszt alaprajzzal és indiai stí­lusú felépítménnyel. A díszítő­elemek, a formák, a kupola, mind-mind indiai motívumok­kal megoldott.- Mindezt a soroksári káplán koromból ismert egykori hitta- nosom, Marosi Gábor építész tervezte, kérésemre. Kicsit én is belemerülhettem a tervezés­be, hisz valaha én is építész- mérnök szerettem volna lenni. 1984-ben a plébános atya ki­jutott Indiába, „véletlenül”. El­zarándokolhatott vezetékneve szerinti védőszentje — Tamás apostol - sírjához, misézhetett vértanúságának helyszínén. Tavaly épp onnan hívott meg egy indiai püspököt a templom búcsújára. Egy kis darabját ide­hozta a mesés Indiának. Gyö­nyörűek a művészi szobrok, színes ablaküvegek és a hang­versenyorgona is. És 2001-re minden elkészült. A plébános tehát soha nem hátrált meg, mindig kitartott elképzelései­ben. Remélhetőleg még számos tervet megvalósít. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu szoínok-jászkun online Babaruhabörzével szeretnének segíteni A martfűi Városi Művelődé­si Központ és Könyvtárba várják mindazokat, akik jel­képes összegért szeretnék eladni jó állapotban lévő ba­baruháikat. Természetesen azok se maradjanak otthon, akik vásárolni szeretnének. A december 9-ei rendezvény- délelőtt kilenctől délig tart- célja a segítségnyújtás. Elismerést kapott a futballelnök JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK Me­gye Labdarúgásáért díjat ka­pott Petyus János. A megyei labdarúgó-szövetség elnök­sége által odaítélt elismerést a napokban vehette át a martfűi futballelnök. Hangversennyel is készülnek az ünnepre itt a karácsonyi készülődés ideje. Ez alkalomból adventi hangversenyt rendeznek a református templomban. A rendezvényre — melyen köz­reműködik a Martfű Városi Női Kar - december 10-én, vasárnap délelőtt tíz órakor várják az érdeklődőket. Folt hátán folt a kiállításon december 15-ig látható a „Martfűi Napraforgók” Folt­mozaik Varrókor kiállítása a művelődési központban. A Kikelettől lombhullásig című tárlat kézzel készített párná­kat, takarókat, táskákat és bábokat mutat be. A varrók bábokat is készítenek TELEPÜLÉSI OLDALAK A December 3. Mezőtúr December 11. Kunhegyes December 12. Jászberény Az oldalt Rimóczi Ágnes szerkesztette. A fotókat Bugány János készítette. Tel: 20/520-66-37 KARÁCSONY ELŐTTI TELJES ÁTALAKÍTÁS! JUDIT fodrászat, kozmetika, szolárium Vnticpi Akciók a KÍSÉRTÉS SÍVAtJlÁzbAM Táplálékkiegészítők Mayo-Chix Heavy-Tolls Enzo ruházatok. SZERETETTEL VÁRjVK RÉGI ÉS VJ VÁSÁRLÓINKAT! Martfű, Május 1. út 9. ^ 06-30/412-9360 I Ünneplők gyűlnek majd össze a Szent István téren szeretet Idén egy Martfűn élő holland házaspár ajánlotta fel a városi karácsonyfát Martfűn is felállították a város karácsonyfáját. A közel tíz mé­teres tűlevelűt mindenki meg­csodálhatja, aki vízkeresztig a Szent István téren jár. A fát a város egyik lakója, a Hollandiából érkező Frits Niessen ajánlotta fel, aki nagy­szerű érzésként éli meg azt, hogy örömet szerezhet ezzel a településen élő többi ember­nek. Egyébként immár két éve él Martfűn, s feleségével úgy gondolták, ezzel ajándékozzák meg a várost. — A házaspár már nyáron je­lezte, hogy szeretnék, ha idén az ő fájukat díszítenék fel a vá­ros központjában. Mondanom se kell, mindenki örömmel fo­gadta — hangsúlyozta Asztalos- né Kocsis Enikő, a Városi Műve­lődési Központ és Könyvtár igazgatónője. A fát már felállí­tották, a gyerekek által készített díszek kerülnek rá, s a város­frits nissen számára igazán nagy örömet jelentett, hogy az központban áll egészen vízke­resztig. Ott rendezik majd meg december ló-án este hat órától a Mindenki karácsonya elneve­zésű ünnepséget, ahol ajándék­műsorral kedveskednek a város ő fenyőfáját díszítik fel a vá- rosközpontban. - Az óvodá­sok elbúcsúztatták a fát, majd ők is díszítik fel Ez összehoz­za a kicsiket és nagyokat. Azt vallom, hogy legfontosabb az összefogás. így még az ünnep is boldogabb lehet - mondja a JJollandiából Martfűre tele­pült férfi. lakóinak. — Forralt borral, teá­val és persze süteményekkel várják a kilátogatókat. Ott kö­zös énekléssel és gyertyagyúj­tással ünnepeljük a karácsonyt - mondta a művelődési köz­pont igazgatónője. Néhány nappal később egyébként karácsonyi gálát is rendeznek a városban. Decem­ber 19-én este hat órától a mű­vészeti csoportok lépnek fel a művelődési központban. Mind­ezek mellett természetesen minden külön szervezet is meg­tartja a saját ünnepségét. De úgy teljes a karácsony, ha a város lakói közösen is ünnepel­nek. Legalább ilyenkor együtt lehetnek kicsik és nagyok. ■ A fát a napokban felállították, amit az óvodások díszítenek majd Összefogás kell, különösen ilyenkor decemberben

Next

/
Thumbnails
Contents