Új Néplap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-07 / 260. szám

2 mm POSTÁNKBÓL Nagyon kell a kerékpársáv! Olvastam a lapban a szolnoki rossz utakról. Némelyiken va­lóban könnyen bokaficamot lehet szerezni. De kerékpáron közlekedni sem sokkal egy­szerűbb. A városban ugyan hol lehet biciklivel járni? A járdán? Az úttesten? Még csak egy keskeny sáv sincs kijelöl­ve a belterületen. Ha a telepü­lés egyik részéből a másikba kerekeznénk a belvároson át, csak szabálytalan helyen gu­rulhatunk. Sok a balesetve­szély az úttesten, a járdán ke­rékpározni pedig a gyalogo­sok zavarásával jár. Ráadásul a járdák csak kevés helyen akadálymentesítettek. Ugyan­is a város lakói nem kizárólag a Zagyva-gáton kiépített ke­rékpárúton mennének ügyin­tézni, bevásárolni vagy dol­gozni járni, hanem a lakásuk­tól oda- és vissza is. KOVÁCS FERENC, SZOLNOK LEVÉLCÍMÜNK: ÚJ NÉPLAP SZERKESZTŐSÉGE SOOl SZOLNOK, PF. 105. I » 3 iS Tetten érték a trafót szétszedő tolvajokat Az elmúlt időszakban szinte nem volt olyan nap, hogy ispie- retien tettesek ne károsították volna meg áz árámszolgáltátót. Egyesek trafóolajra szakosod­tak, mások pedig a külterületen álló trafóházakat keresték. Egy biztonsági cég diszpécsere tett bejelentést a rendőrségre a na­pokban, miszerint a Kisújszál­lás és Ecsegfalva közti út mellett álló trafóházba nagy valószínű­séggel betörtek. A rendőrjárőrök azonnal a helyszínre vonultak, ahol tetten értek három férfit, akik éppen szétszedték a trafó­berendezést. Először áramtala- nították, majd szétbontották és a benne lévő rézdrótot kísérelték meg ellopni. Tervük azonban ez­úttal nem sikerült. A három tá- piószelei elkövetőt gyanúsított­ként hallgatták ki a rendőrök. A lopással egymillió, míg a rongá­lással további félmillió forint kárt okoztak. ■ Mészáros G. Közműellátás a megyében 2004-ben mmm ■■ Szennyvízcsatorna-hálózattal rendelkezőtetepOlés FORRÁS: KSH á:Í.’Ct’' Közüzemi vízellátással rendelkező ÚJ NÉPLAP - 2006. NOVEMBER 7., KEDD rnffimmmmmmmmmmmmmmmMmmmmMMMmmam mmi­A különféle díjhátralékok előbb-utóbb nagy bajba sodorják a családokat. Szolnokon évente több kilakoltatás is történik emiatt. Képünk illusztráció. A tervek szerint már decemberre elkészülhet a tenyői aluljáró Egy jelentős összegű beruházás lassan a végéhez közeledik Ti- szatenyőn.- A település lakosai évekig egy vadcsapáson jártak a vasút­állomásra. Annak ellenére, hogy pedig van kiépített járda is sorompóval — mondta el lapunk­nak Kazinczy István polgármes­ter. - Egy közel tizenhárom mil­liós beruházás során építik ki a vasútállomásnál az aluljárót. Pontosan ott lesz kialakítva, ahol most, persze szabálytalanul köz­lekednek az erre járók a vasút fe­lé. Ennek tehát az az előnye is megvan, hogy így a megszokott útvonalukon sem kell változtat­niuk a helyieknek a jövőben, csak kényelmesebb lesz szá­mukra a megközelítés. Fojtogató díjhátralékok szolgáltatók Többnyire csak a végső esetben zárják el a csapot Folytatás az 1. oldalról így csak éppen a legszüksége­sebbekre elegendő vízhez jut a fogyasztó. Emeletes házaknál nincs módjuk a fogyasztás korlá­tozására. Ezért ha több felszólí­tásra sem rendezik a hátralékot, akkor egyszerűen felmondják a szolgáltatói szerződést. Azaz az adott lakó fogyasztását a társas­házzal fizettetik meg. A lakókö­zösség pedig a vízdíjat átalány­ként szedheti be a lakótól a kö­zös költséggel együtt. Dóra Jó- zsefné szerint ez igen hatékony megoldás, hiszen például a me­gyeszékhelyen több házat is üze­meltető Szollak által megállapí­tott vízdíjátalány ugyancsak ma­gas. így általában már a követke­ző hónapban kiegyenlítik az el­maradt számlákat. A víz és csa­tornaművek félévente 200-300 esetben bontja fel a szerződést a fogyasztókkal. Hogy nem többel, \ GYORSSZAVAZÁS | ■ Ön szerint mit lehet tenni a díjhát­ralékok felhalmozódása ellen? Szavazzon hon la- j punkon ma 16 óráig: j www.szolion.hu az annak is köszönhető, hogy részletfizetést biztosítanak an­nak, aki időben jelzi, valamiért nem tudta kiegyenlíteni a szám­láját. Az első felszólí­tást három hónapnál régebbi tartozás után szokták postázni. Ha valaki csak egy havi lakbérrel is el­marad, az már felszó­lítást kap a Szollaktól. Az 1665 szolnoki önkormányza­ti lakást kezelő társaság igazga­tója, Andrási József elmondta: évente mintegy 20 millió forint­ra tehető a lakbérhátralék Szol­nokon. Ez a bérleti díjak 8-12 százaléka. Hogy ki mennyivel Karcagon 1999 óta göngyölíti a Városgondokság a szemétdíj- szállítási hátralékokat Össze­sen több mint hétmillió forint­tal tartoznak a lakosok és a cé­gek. Az önkormányzati laká­sok, üzletek, garázsok után 1 millió 624 ezer forint a szep­tember végéig be nem fizetett bérleti díj. Ez körülbelül 50-60 személy, közület tartozása. A Nagykun Vte és Csatornamű Kft.-nek szeptember végén 3 tartozik, változó. Évente 20-25 esetben kilakoltatásra is sor ke­rül. A kilakoltatottak jövedelmé­ből azonban továbbra is vonják a felhalmozott tarto­zást, s ha tulajdont szerez, azt is lefog­lalhatják. A Szol­laknak jelenleg is több mint hétszáz peres ügye van. Jászberényben nincs külön keret a szociálisan nehéz sorsú családok díjhátra­lékainak kezelésére. Mint azt Mezeiné Kovács Margit, a polgár- mesteri hivatal szociális irodájá­nak vezetője elmondta, a hátra­lék problémával küzdő helybéli­millió 100 ezer forint volt a víz­díjból a kintlévősége. A Kisúj­szállási Vízmű Kft-nél szeptem­ber végén mintegy 6,5 millió fo­rint kintlévőség volt. A Kisúf szállási Városgazdálkodási Kft.-nek szemétdíjból szeptem­ber végén 6,9 millió forint volt a kintlévősége. A cég végzi az önkormányzati lakások bérleti díjának beszedését is. Itt 3 mil­lió 930 ezer forint a be nem fi­zetett lakbér. DE ■ Ha több felszó­lításra sem ren­dezik a hátralé­kot, felmondják a szolgáltatói szerződést. Milliókkal tartoznak a lakosok és a cégek eknek elsősorban a Gyermekjó­léti és Családsegítő Szolgálat adósságkezelési tanácsadó szol­gáltatását ajánlják. Ennek része­ként nem csak tanácsadásra van lehetőség, hanem bizonyos ke­retösszeg is rendelkezésre áll. Az irodavezető ismeretei szerint Jászberényben az utóbbi időben nem lakóitattak ki családokat nagyösszegű díjhátralékok mi­att. Az önkormányzat által nyúj­tott különböző segélyezési for­mákat a közüzemi számlák kifi­zetésére is felhasználják az érin­tettek. Az önkormányzat segít­séget nyújt a hátralékok részlet- fizetését kérő kérvények megfo­galmazásában, vagy egyösszegű átmeneti segélyt is kiutalnak in­dokolt esetekben. Ez utóbbi módszerek azonban viszonylag kisebb tartozások kezelésére al­kalmazhatók. Sok családnak nyújt segítséget a családfenntar­tási támogatás. ■ Teleki-Banka VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu szolnok-jászkun online I Egy jelentős összegű beruházás során építik ki a vasútállomásnál az aluljárót. Az építkezés környezetében egyébként a földmunkák miatt sáros és feldúlt lett a vasútállo­más felé vezető út. Ez azonban szerencsére csak átmeneti állapotnak számít. A beruházó ígérete szerint ugyanis minden nap takarítja az általuk használt területet. A lakosság türelmét pedig összességében még egy hónap­nyi időtartamra kérik, ugyanis előreláthatólag december köze­pén fogják átadni a településen az új aluljárót. ■ B. A. Visszalépett a szerződéstől a nyertes Folytatás az 1. oldalról Időközben azonban lezajlottak az önkormányzati választások, a cég vezetői pedig úgy döntöt­tek, nem írják alá a szerződést az újjáalakult megyei önkormány­zattal. Mint Fejér Andortól, a me­gyei közgyűlés elnökétől meg­tudtuk, hamarosan új közbe­szerzési eljárást írnak ki. Min­dent megtesznek azért, hogy az eredetileg tervezett időpontban, február 15-ével megkezdődhes­sen a kórházépület felújítása. ■ Szilvási Zsuzsa Megkérdeztük olvasóinkat Mennyit vesznek ki a számlák a családi kasszából? Megépültek az útalapok, jobb a megközelíthetőség veres Pál, Kunszentmárton:- Nálunk havonta körülbelül a bevételünk negyven százalé­kát fizetjük ki rezsire. Ilyenkor télen a fűtés miatt azonban még ennél is több lehet a ki­adás. Nyugdíjas vagyok és egy­re nehezebb ebből a pénzből kijönni és kigazdálkodni a fi­zetnivalókat. A nyugdíj ugyan­is sajnos nem emelkedik akko­ra mértékben mint a rezsi. SEBŐK TÜNDE, Szolnok-A havi kiadásaim körülbelül negyedét teszik ki a számlák. Ez viszonylag jónak számít, hi­szen van, akinél a felét is ehi- heti. Általában a gáz a legma­gasabb, különösen így télen, a fűtési szezonban. Ezután jön a vízszámla, ami szintén magas szokott lenni. Soha nem volt még hátralékom, hiszen min­dig a számla az első. kentési Sándor, Karcag:-Mentősen emelkedtek a költ­ségeink, s köszönhetően a kor­mányzati intézkedéseknek, ja­nuártól még többért fogunk fűte­ni, világítani. Most 20-30 ezret fizetünk csak a gázért, ehhez jön a többi közüzemi számla, így egyikünk fizetése majdnem elmegy a rezsire. A gáz mellett, fával is fütünk, ezzel próbáljuk csökkenteni a számlát. szabó István, Szolnok- Még soha nem volt hátralé­kom, és mindent el fogok követ­ni azért, hogy ne is legyen. Az első dolgom fizetés után a számláim kiegyenlítése. így is a havi fizetésem közel ötvenöt-hat­van százaléka elmegy a szám­lákra. Ez nekem durván har­mincezer forintot jelent havon­ta. Ráadásul egyedül élek, így pedig végképp nem egyszerű. Karcagon az izraelita temetőben adakozásból és hitközségi hozzá­járulásából új kerítés készült né­hány hete. A római katolikus egyház az Ókatolikus sírkertben folytatta az útala­pok, járdák készíté­sét. Több száz mé­terhosszán szórták le zúzott kővel a sí­rok közti utakat, így már minden része megközelíthető a temetőnek sá­ros időben is. Az Újkatolikus te­metőben pedig a hívek adomá­nyaiból és egyházi forrásból 150 méter hosszú, mintegy 480 négy­zetméternyi útalap készült el. Itt tavasszal szeretnék a még hiány­zó, ugyanilyen hosszú útalapot is megcsinálni, ugyanis az önkor­mányzat jövőre leaszfaltoztatja az utat. A református egyház idén is jelentős összeget fordított temető­inek a rendbetételére. Ebből a leg­jelentősebb volt váro­si, képviselői támoga­tással az Északi teme­tő teljes rendbetétele. A megtisztított teme­tőbe parkoló épült, út­alapok is vannak, így könnyebben lehet megközelíteni a sírokat. Az egyház legnagyobb temetőjében, a Déliben is készül­tek újabb útalapok. A város eze­ket jövőre szintén leaszfaltoztat­ja majd. A temető tisztítását, a szemét elhordását is folyamatos biztosítja az egyház. ■ D. E. ■ A megtisztított temetőbe köny- nyebben lehet megközelíteni a sírokat.

Next

/
Thumbnails
Contents