Új Néplap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-20 / 271. szám
6 PANORÁMA 2006. NOVEMBER 20., HÉTFŐ Újabb romák érkeztek Svédországba kivándorlás A magyarországi hírek alapján már Szlovákiából is útnak indultak Malmö felé Újabb baranyai romák érkeztek tegnap Malmő- be: a kint lévő csalódott utazók egy része ugyanakkor hazaindult. A svédek minden bizonnyal kitoloncolják a maradókat. Tibay Gábor Vasárnap újabb romák érkeztek a svédországi Malmőbe, ahol időközben többen a távozás mellett döntöttek: a több mint három hete kint lévő romák közül sokan úgy látták, nem éri meg nekik a kilátástalan várakozás. Lapunk a malmöi repülőtéren megtudta: a héten további csoportok érkeznek. Többen nem voltak hajlandók elismerni vállalkozásuk kudarcát, ehelyett azt mondták, nem bírtak megszokni idegenben, vagy éppenséggel „nem jött be a számításuk”. Tegnap mégis tucatnyian indultak el annak ellenére, hogy konkrét eredményekről nem tudtak beszámolni a kint lévő sorstársak. Sajtóinformációk szerint a svéd városba szombaton megérkezett négy szlovákiai roma is, akik elmondásuk szerint azért indultak útnak, mert látták a tévében, hogy a magyarok nekivágtak. Immár körülbelül 250 roma tartózkodik Svédországban. Az eddig érkezetteket Malmö külvárosában, egy átmeneti szállásként üzemelő hotelban szállásolták el, ahol a világ minden tájáról érkező menekülteket fogadják be. A svéd állam továbbra is kitart amellett: a Magyarországról érkező romák nem kapnak politikai menedékjogot, és a bevándorlási vizsgálat után kiutasítják őket a skandináv országból. A tegnap érkezettekre ugyanaz várt, mint a csütörtökön útnak induló csoportra: nem fogadta őket senki a malmöi Sturup reptéren. A frissiben Malmőbe jutott csapat több tagja is arról beszélt a távirati iroda tudósítójának: megbánták, hogy egy hamis információ alapján kijöttek Svédországba, és amint lehet, hazaindulnak Magyarországra. Az újonnan érkező magyarokat várhatóan a jövő héten - a migrációs vizsgálat első fordulójának végeztével - Malmőben és a környező településeken lakásokba, apartmanokba helyezik ki. A szállásokon - az utazók elképzeléseivel ellentétben - mindössze addig maradhatnak, amíg a hatóságok nem döntenek a sorsuk felől. A döntés pedig, ígérték a svéd hatóságok, minden bizonnyal negatív lesz az EU- polgár magyarországi romákra nézve. A svédországi bőségszaruról szóló hírek a hatóságok és a sajtó 1 cáfolata ellenére változatlanul tér- | jednek: a mohácsi romák több- | sége, küencven százaléka tervez- í te vagy tervezi, hogy a skandináv £ államban próbál szerencsét. ■ A svéd bőség- szaruról szóló hírek a tapasztalatok ellenére terjednek. Terminal A baranyai romák egy része elutazik, mások már visszatérnek Ferihegyre ík í mm ojBf *. «gaffe Autóban robbant bomba Hibában AZ IRAKI TOLLÁBAN hÚSZan meghaltak, és csaknem fél- százan megsebesültek, amikor öngyilkos merénylő felrobbantott egy autóba rejtett pokolgépet. A merénylet áldozatai főleg építőmunkások voltak, akik munkára vártak a többségében síiták lakta város központjában. Bagdadban agyonlőtték a legnagyobb síita párt, az Iraki Forradalom hegfelső Tanácsa egyik vezetőjét és feleségét. Washington kiáll az orosz WTO-tagságért Putyin orosz elnök elégedett kétoldalú kereskedelmi megállapodást kötött a hanoi Ázsia-csúcson (APEC) az Egyesült Államok és Oroszország. A nyolcszáz oldalas szerződéssel elhárult a fő akadály az elől, hogy Oroszország 13 év után tagja lehessen a Kereskedelmi Világszervezetnek (WTO). Senki sem élte túl a bányabalesetet halottnak nyilvánították azt a négy bányászt, akiket csütörtökön a szlovákiai Nyitranovákon kétszáz méteres mélységben betemetett az iszap. A bányaomlás áldozatainak holttestét talán csak hetek múlva tudják felszínre hozni. Eddig az egyik áldozat csonkolt testrészei kerültek elő, de hogy melyiküké, azt DNS- vizsgálattal lehet kideríteni. @ további hírek: www.reggel.hu HIRDETÉS Spórolás felsőfokon A munkám mellett még az élelmiszervásárlásra is alig marad időm, nemhogy komolyabb ajándékvásárlási expedíciókra - meséli Erzsébet. Nemrég azonban esküvőre voltam hivatalos, Németországba! Ráadásul nem csak a fiataloknak, hanem a vendéglátó családnak is szerettem volna ajándékkal kedveskedni. Az addig rendben van, hogy egy-egy üveg finom magyar bor beszerzése nem is lehet kérdés egy ilyen túra előtt, de ez persze önmagában még nem elég. Úgy gondoltam, a borok mellé viszek néhány Magyarországról szóló könyvet is az ismerőseimnek, hátha kedvet kapnak a jövőben kirándulni felénk. Egy délután rászántam egy órát arra, hogy egy nagyobb könyvesboltban felmérjem a kínálatot és az árakat, és ki is néztem két-három jónak tűnő kiadványt. A párom javaslatára azonban az interneten is rákerestünk a kiválasztott könyvekre. Teljesen meg voltam lepve, amikor a könyvkereskedő oldalán azt találtuk, hogy ha elektronikusan rendelünk tőlük, akkor 25 százalék kedvezményt kapunk! Körülbelül tizenötezer forint lett volna az eredeti tétel, de így majdnem négyezer forintot spóroltunk! Ráadásul még postaköltséget sem kellett fizetnem, mert tízezer forintos rendelés felett a kereskedő ingyenesen szállított. Egy-két nap elteltével már meg is érkeztek a könyvek. Mindahhoz, hogy ezt elintézzük, nem töltöttünk tíz percnél többet a világhálón! Készülődés az ünnepekre Mi az a két dolog, amivel még az ünnepek közeledtével is érdemes spórolni? A pénz és az idő. Általában egyikből sincs annyi, mint amennyi éppen kellene. Hogyan segíthet ezen a T-Online Netperc csomagja? Egyrészt kíméli a pénztárcánkat, mert nincs állandó havidíj, és csak annyit kell érte fizetnünk, amennyit ténylegesen használjuk. Másrészt időt spórolhatunk vele az ajándékvadászat során! Nem kell túlzsúfolt bevásárlóközpontokban, ajándékboltokban kerülgetnünk a tömeget, sorba állni a kassza előtt, vagy sok kilométert utazni a kiszemelt meglepetésért! Otthonról, kényelmesen elintézhetjük a nagybevásárlást! Játékot kér a gyerkőc karácsonyra? Nézzünk körül a http://vasarlas.origo.hu oldalon! Párunkat kedvenc parfümjével szeretnénk meglepni karácsonyra? A www.t-online.hu „vásárlás" menüpontjára kattintva több online kozmetikai áruház kínálatából válogathatunk. Ahhoz, hogy rendelhessünk, csak regisztrálnunk kell az adott oldalon, az árut pedig átutalással, vagy utánvétellel is kifizethetjük. S ne felejtsük el: még csak ki sem mozdultunk otthonról! Ha nincs otthon internet, akár az egész családot is meglephetjük a Netperccel! A T-Online a 4900 forintos belépési díj ellenében egy hónapon át lehetővé teszi, hogy kockázatmentesen kipróbáljuk ezt a csomagot, tehát ez idő alatt nem kell aláírnunk a hűségidőről szóló nyilatkozatot és akár ingyen le is szereltethetjük a hozzáférést. Aztán egy hónapon belül a családi kupaktanács eldöntheti, hogy a Netperc jó ajándék volt-e. Ráadásul most nyerhetünk a családnak egy digitális fényképezőgépet is! A december 30-ig megrendelt és kiépített szolgáltatás előfizetői között a T-Online minden nap kisorsol egy Olympus márkájú fényképezőgépet egészen december 31-ig. Következő cikkünkben néhány konkrét példa segítségével bemutatjuk az internetes vásárlás menetét és a nagyobb internetes áruházakat. (x) ADSL Netperc Szupergyors, havidíjmentes internet. Rendelj előfizetést most, és garantált ajándékként könyvvel lepünk meg. Sőt ha regisztrálsz, megnyerheted a napi egy Olympus digitális fényképezőgép egyikét is! Hívd most: <01234 ■T • -Onlinewww.t-online.hu Az ajánlat 2C06. november 14-től visszavonásig, meghatározott termékekre és szolgáltatási területeken érvényes, egyéves hűségnyilatkozattal. Az Olympus p 725 SW fényképezőgép sorsolásán a 2006. november 14. és december 30. között megrendelt és létesített előfizetésekkel lehet részt venni. A sorsolásra az online ügyfélszolgálaton kell regisztrálni. A tájékoztatás nem teljes körű, további információ a www.t-online.hu oldalon, ÍT1234. ■ S A székelyföldi románok a magyarok ellen Egységfrontot alkottak a hét végén a székelyföldi román szervezetek, amelyek revizionista, irredenta és szeparatista törekvésnek minó'sítik a székelyföldi magyarság autonómiaigényét. „A törekyés veszélybe sodorja a román állam és a nemzet szuverenitását és egységét” - áll a szervezetek közös közleményében, amelyet az erdélyi Marosfőn rendezett román Civil Fórum elnevezésű találkozó végén adtak ki. A rendezvényen több mint száz román vendég vett részt, köztük önkormányzati tisztviselők és politikusok is. A résztvevők szerint Hargita és Kovászna megyében etnikai tisztogatás zajlik: a hivatalnokok kiválasztásánál megkövetelik a magyar nyelv ismeretét, és az önkormányzati ülések is magyar nyelven zajlanak. A Civil Fórum szerint Székelyföldön határozott lépésekkel meg kell erősíteni a román állam tekintélyét. ■ F. K. A szerbek akár háborúznának is Koszovóért „Akár fegyverrel is meg kell akadályozni, hogy Koszovó elszakadjon” - jelentette ki a Szerb Radikális Párt (SRS) hivatalos közleményében szombaton. A Szerbia legnagyobb politikai erejét képező nacionalista SRS vezetője, Vojislav Seselj a hágai nemzetközi bíróság előtt áll. Az SRS közleményének apropója, hogy a koszovói szerb kisebbség súlyos vádakat fogalmazott meg az ENSZ helyi kormányzója ellen. Joachim Rücker a döntéseinél csak az albánokat veszi figyelembe, így a privatizáció során súlyos hátrányok sora éri a szerbeket” - jelentette ki Marko Jaksics, a koszovói szer- bek vezetője. A szerb elnök közölte: nem hajlandó az ország biztonságát kockára tenni. „Minden jogi és diplomáciai eszközzel küzdeni fogunk Koszovóért, de még egy háborút nem vívunk érte” - jelentette ki Borisz Tadics. ■