Új Néplap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-20 / 271. szám
2 POSTÁNKBÓL Édesanyám még dolgozik A minap olvastam arról, hogy felemelik a nyugdíjba vonulási korhatárt. Két pici gyermekem van, most otthon vagyok velük. Édesanyámmal terveztük, hogy milyen jó lesz majd, hiszen vissza tudok nemsokára menni dolgozni, mert ő nyugdíjas lesz. Néhány év múlva pedig neki így lehetősége lesz a kisfiámat és kislányomat majd elvinni az óvodába, iskolába, esetleg zeneiskolába vagy balettórákra, illetve elhozni onnan őket. Ennek a tervünknek most az új rendeletek hallatán befellegzett, mert a szerint édesanyámnak is még jó néhány évig dolgoznia kell, 62 éves koráig. Külön gond a családban, hogy nagy- szüleim is gondozásra szorulnak. így aztán nem tudni, hogy ha ismét felveszem a munkát, akkor hogyan oldjuk meg ezeket a feladatokat. H. LÁSZLÓNÉ. SZOLNOK LEVÉLCÍMÜNK: ÚJ NÉPLAP SZERKESZTŐSÉGE, 5001 SZOLNOK, PE 105. Gyilkosság áldozata lett egy férfi? Folytatás az 1. oldalról Arrpjjis beszélnek a településen, hogy időközben egy helybéli lakost már őrizetbe is vettek a nyomozók. Azt azonban még egyáltalán nem lehet tudni, hogy mindennek bármi köze is volna a gyilkossághoz. Szerettünk volna megerősítést vagy cáfolatot kérni a lapunk tudomására jutott nem hivatalos információkról a rendőrség illetékesétől. Veres Éva sajtóügyeletestől azonban egyelőre nem kaptunk bővebb tájékoztatást. Mint mondta, az üggyel kapcsolatos információról egyelőre nem áll módjában nyilatkozni. A nyomozás érdekében többet nem mondhatnak, mint a vasárnap kiadott rövid közlemény. Az ügyről várhatóan csak a jövő héten tudnak bővebb felvilágosítást adni a nyilvánosság számára. ■ Banka Csaba MEGYEI TÜKÖR , irtm.' nmn* *. . .4 • mmmsmmmmtm ÚJ NÉPLAP-2006. NOVEMBER 20., HÉTFŐ Cigányok: menni vagy maradni? Jászfenyszarun a Svédországban szerencsét próbálókkal a megkérdezettek nemigen értettek egyet. - Hallottunk a mohácsiakról - mondja Baranyi Beatrix és Kovács Eszter. — Errefelé senki nem gondolkodik azon, hogy szedi a sátorfáját. Miért is tennénk, van munkalehetőség, jómagam is dolgozom. Nem szeretnénk külföldre menni. — Az önkormányzat is támogatja azt, aki rászoruló, és valami problémája akadt — csatlakozik az elmondottakhoz Kovács Eszter. - Még arról sem hallottunk, hogy valaki helyeselte volna ezt a kivándorlást. Szántai Kiss József indulatos : - Azért mennek ki a családok, mert nincs megélhetésük, lakásuk. Kezdeni akarnak valamit az életükkel..- A lányom és fiam is dolgozik - mondja Baranyi Mihály- né —, nekem meg már nyugdíjam van. Korábban dolgoztam, Budapestre jártunk takarítani. Egyáltalán nem hiszem, hogy máshol jobb volna a sorsunk. KIVÁNDORLÁS enhalást írta alá Gyurcsány, hogy a kórházakban fizetni kell” Jónás Józsefné Karcagon, a Pacsirta utcában él. A házban öt család tizenkilenc tagja lakik együtt. Mint mondja, nagyon nehezen élnek. A karcagi romák közül van, aki követné Svédországba a Baranya megyei társakat. Jászárokszállá- son másként vélekednek. Daróczi E. - Banka Cs. A karcagi Északi újtelepen élő Jónás Józsefné kilencunokás nagymama. A házban öt család tizenkilenc tagja lakik együtt. — Nagyon nehezen tudunk megélni — mondja az idős asszony. - Hu- szonkétezer forint nyugdíjat kapok, meg van egy iskolás kislányom, utána jár a családi pótlék. Ennyit kell beosztanom. A villanyszámlával is mindig kések. A gyerekeknek sem könnyebb. Nagyon szegényen élünk. Én már öreg, beteg vagyok, de ha fiatalabb lennék, akkor se indulnék el külföldre.- Én nem csudálkozom rajta, hogy kimennek - kapcsolódik a beszélgetésbe Mészáros István -, csak vissza ne küldenék őket, hanem tudnának ott boldogulni. Ha lehetséges volna, és megkapnák azt a munkahelyet meg a menedékjogot, akkor nekik jó lenne. Mert itt mindig csak beszélnek a munkahelyekről, közben meg rengeteg embert elküldenek. Nem titkolja, hogy ő bizony menne: - A jobb élet reményében kimennék, ha megtehetném. Itthon a megélhetés nagyon nehéz 26 ezer forintból. Az éhenha- lást aláírta ugye Gyurcsány azzal, hogy a kórházakban is fizetni kell. Vannak, akik még a 300 forintot sem tudják majd kifizetni. Gyurcsánynak egyszer itt kellene végigmennie, de nem nyugdíjkor, hanem a hónap végin, amikor sokan még a kenyeret sem tudják megvenni - mondja Mészáros István. — Ha egy ilyen szegény ember kórházba kerül, és 300 forintot kell naponta fizetni, s ne adj Isten esetleg kétfelé fűrészelik, mert egy infarktust műiének, az hogy fogja kifizetni? Farkas Béláné maradna. - Nekem ebben a kunyhóban kell meghalnom — mondja a 61 éves asszony. — Be kell osztani a csaTuka Albert nem menne ki Iáddal minden fillért. Most halt meg a férjem, semmi jövedelmem nincs. Hallottam, hogy mindenféle ígéretekkel becsapták kint a romákat. Nem mennék, pedig a gyógyszert nem tudom kiváltani, nagyon nehezen élünk. A 79 éves Tuka Albert, a telep egyik rangidőse csak ennyit tesz a hallottakhoz: - Csókolom, en- gedelmet kérek, én nem mennék ki külföldre. Én kicsi vagyok, se iskolám, semmim nincs a világon. Hiába van nekik iskolája, hiába megy ki külföldre, akkor sem fog boldogulni. Ezzel szemben Rózsa Sándor menne: — Nekem is négy gyerekem van, szerintem jobb volna kint. lobban tudnánk boldogulni, élni. Ha volna pénzem, még Karcag tájékáról is elmennék ebből a szegénységből, nyomorból. Számítani lehetett a kivándorlásra? A dunántúli romái<at elképzelhető, híogy az ország keleti felében élők is követhetik — mondta a szolnoki Kisebbségi Jogvélő Esésűiét elnöke. Dr. Pálfl Miklós sze-. rint számítani lehetett ama, hogy a cigányok között elindul egy kivándorlási hullám A kormányok ugyanis jobbára csak beszéltek a társadalmi beilleszkedéséről. A felzárkózást szolgáló hathatós, gyakoríati lépések nem történtek. A cigányok a mai napig jobbára csak a feketegazdaság ban találnak munkát Pálfi Miklós a társadalom kettős mércéjét véli felfedezni abban a felháborodásban, ami a romák svédországi megjelenését kíséri Hiszen amikor az állam költségén kitanított orvosok indultak útnak, akkor inkább a sajnálat, az ag gódás hangjai szólaltak meg t.i A karcagi cigány önkormányzat elnöke óvatosságra int kivándorlásügyben \ GYORSSZAVAZÁS ■ Megértté azokat a romákat, akik kivándorolnak? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: y' www.szoÍion.hu-jónak tartanám, ha összejönne azoknak, akik kimentek, de nincs értelme sajnos, mert nem fogadnak be bennünket - hang súlyozta Varga István képviselő, a karcagi cigány kisebbségi ön- kormányzat elnöke. - Azt tartanám jónak, ha csoportosan ösz- szefognánk azért, hogy itt megéljünk Helyben kell megoldani a romák problémáit, azt nem lehet kivinni külßldre. Össze kell fog ni a polgármesterrel, a jegyzővel, a cigány önkormányzattal és a romákkal, és együtt kell megoldást találni a helyzetre. Az, hogy kivonulnak, nem tartom jónak Eladják a kis házukat, és ha visszaküldik őket, még szegé nyebbek lesznek. Éppen ezért mindenkit óvatosságra intek VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu szolnok-jászkun online Megkérdeztük olvasóinkat Igazuk van-e a Svédországba utazó romáknak? A tűzhelyen felejtett étel okozott veszélyt szarvak Éva, Kunszentmártorv - Egyáltalán nem tartom jogosnak azt, hogy' külföldre mennek Igaz, hogy mindenkinek egyre nehezebb az élete ebben az országban, de bizonyára Svédországban sem sokkal könnyebb. Ennyi erővel bárki nekivághatna a nagyvilágnak. Aki itthon nem találja meg így vagy úgy a boldogulását, az máshol sem fogja dr. nagy molnár Miklós, Karcag; - Ha azért mentek, mert dolgozni akarnak, hogy megéljenek, sok sikert kívánok nekik Hogy ezért Svédországba mentek, annak nem látom sok értelmét. Talán közelebbi tagállamban is volna erre lehetőség. Uniós tagállamban politikai menedékjogot kérni nincs értelme, ezért kár volt őket valakiknek felbiztatni. BALÁZS BARBARA, Kőtelek-Jól teszik, hogy'kimennek külföldre. Itt úgyis tiíl erős a fajgyűlölet. Nagyobb a feszültség a magyarok és a romák között, mint a külßldi országokban. Itthon sajnos egy kalap alá vesznek mindenkit, miközben nem lehet általánosítani. Nem minden roma rossz, viszont a magyarok között is van rossz ember. • Móczó andrásné, Jászbe- ; rény. -Azsehol a világon : nem megy, hogy a semmiért : az ember ölébe hull a segítség. ; Akár Magyarországon, akár ■ Svédországban vagy bárhol a : világon, munka nélkül kevés : eséllyel lehet megélni. Az első : segélyeket követően ahhoz, ■ hogy a'családnak megélhetést : biztosítsanak a most útrake: lök, odakint is dolgozni kell. A hét végén két esetben is lakásból áradó füsthöz riasztották a szolnoki tűzoltókat. Szombat délután az Ady Endre úton lévő tízemeletes lakóépület egyik ötödik emeleti lakásából szivárgott a füst a nyílászárók résein keresztül. Ezért a lakók értesítették a tűzoltókat, akik a bejárati ajtót betörték, és így jutottak be légzőkészüléket használva a lakásba. Pár másodperc alatt rátaláltak a füsttel teljesen telítődött lakásban a tulajdonosra, egy idős nőre, aki az ágyra roskadva már képtelen volt elhagyni az otthonát. Az idős hölgyet a tűzoltók kimentették a lakásból. A nőt füstmérgezés miatt a mentők kórházba szállították. A füstöt a tűzhelyen felejtett étel okozta. Szintén a tűzhelyen felejtett étel miatt kellett kivonulniuk a tűzoltóknak vasárnap délelőtt Szolnokon. Ekkor a Jubileum téri toronyház tizennegyedik emeletének egyik lakásából szivárgott a füst. A tűzoltók csak úgy tudtak bejutni a lakásba, hogy a bejárati ajtót betörték. A lakásban az ágyon fekve találták meg az alvó lakót, aki szerencsére nem szenvedett még füstmérgezést. Mindkét esetről Erdélyi Tibor, a Szolnoki Tűzoltóság sajtóügyeletese tájékoztatta lapunkat. ■ B. Gy. ■ Szivárgott a füst a nyílászárók résein.