Új Néplap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-14 / 266. szám

PÉNZ — SIKER VÁLLALKOZÁS ÚJ NÉPLAP - 2006. NOVEMBER 14., KEDD HÍRSÁV Pénz az önkormányzatok karcsúsításához jÁsz-NAGYKUN-szoLNOK me­gyéből újabb hét település kap támogatást az önkor­mányzati létszámcsökken­tésekhez. Ezúttal az au­gusztus végéig benyújtott pályázatokat bírálták el. A napokban megszületett döntés szerint Fegyvernek, Kisújszállás, Kunhegyes, Törökszentmiklós, Puszta- monostor, Tiszaszőlős és Új­szász összesen mintegy 26 millió forintra állami hozzá­járulásra számíthat. Spanyol napelemgyárral bővül az ipari park A szolnoki Ipari Parkban újabb kilenc hektár megvá­sárlására jelentette be igé­nyét a Segura. A spanyol nagyvállalat egy nap-kollek- torgyárat kívánna felépíteni a megyeszékhelyen. A cég ezt megelőzően döntött ar­ról, hogy ide telepíti autóal­katrész-gyárát. Ez utóbbi már jövőre megkezdheti a termelést. Európai Minőségi Díj az áramszolgáltatónak a megyében is Jelen lévő E- On Tiszántúli Áramszolgál­tató Zrt. Európai Minőségi Díjat kapott. Az indoklás szerint a nemzetközi szak­emberekből álló zsűri a fo­gyasztói elégedettséget is­merte el a kitüntetéssel. Kevés cég vállalja a szakoktatást gyakorlati képzés A kisvállalkozókat a tanulókkal járó papírmunka is riasztja A megyében működő vál­lalkozások mindössze két-három százaléka vál­lalja el a szakképzést. Ugyanakkor számos terü­leten hiányzik a hozzáér­tő szakember. Teleki József — Nem a szakmai féltékenység, inkább a papírmunka, a bürokrá­cia veszi el a tanulókkal való törő­déstől a legtöbb kisvállalkozók kedvét. De sokaknak jelenthet gondot az is, hogy az oktatónak kell megelőlegeznie az ösztöndí­jakat. Azt ugyanis csak utólag fi­Kamarai díj a kiváló gyakorlati képző­hely címet idén hat megyei vállalkozás vehette át. Tan­műhelyi és csoportos üzemi oktatást megvalósító képzőhe­lyek között a Tiszafóldvár COOP Zrt., a szolnoki Szolé- Meat Húsipari Kft., és a kun- hegyesi Nagykun-Hús Kft. ér­demelte ki az elismerést Egye­di képzőhelyek közül Meny- hártné Berkó Éva, alattyáni kozmetikus mester, a jászbe­rényi Jászautó Kft., valamint a Szolnokon több cukrászdát működtető Gast 2005 Kft. nyerte el megyei kereskedelmi és iparkamara díját. A kiváló gyakorlati képzőhely címet elnyert szolnoki húsipari cégnél, a Szole-Meat Kft.-nél már több évtizedes hagyománya van a szakoktatásnak zeti ki az állam - mondja Meny- hártné Berkó Éva. Az Alattyánon és Jászberényben is szépség sza­lont működtető kozmetikus kivé­telnek számít, már húsz éve fog­lalkozik tanulókkal. Állítja, az el­múlt években sok fiatal kereste meg, hogy szívesen megtanulná a szakmát, ám nincs aki tanuló­ként alkalmazná őket. A problé­májukat átérzi, hiszen neki is ha­sonló korú gyermekei vannak.- A társaságnak érdeke a saját szakember utánpótlás biztosítása — mondja a szolnoki Szole-Meat Húsipari Kft szakképzéssel foglal­kozó munkatársa. Farkasné Csö­rögi Erzsébet szerint mostanság éppen az a gondjuk, hogy kevés, mindössze 17 tanulójuk van.- A megyében 450-500 gaz­dálkodó foglakozik szakképzés­sel. Ez nem sok, ha figyelembe vesszük, hogy 29 ezer vállalko­zás működik - mondja a kama­ra szakképzési osztályvezetője. Szabó Károly szerint ez azon­ban csak részben írható a cégek számlájára. A pályairányítás az iskolán belül, 9-10. osztályban történik. így sokszor nem fér­nek hozzá a vállalkozások a ta­nulókhoz. Az iskolák saját tanműhelyt alakítottak ki. Ma már ezekben képezik a szakmunkások 58 százalékát. Baj csak az, hogy a tanműhelyekben valódi terme­lési tapasztalatot nem tudnak szerezni a diákok. Tanúsítottan megbízható lett a Hozam A szolnoki Hozam Étterem és Szálloda Kelet-Magyarországon elsőként kapta meg a Visible 2005 Megbízhatósági Igazolást. A Biztonságos Tiszta Környeze­tért Alapítvány tanúsítványát olyan, a vendéglátás és turizmus területén dolgozó vállalkozások nyerhetik, melyek megfelelnek a különböző működési, üzletviteli, etikai és minőségi feltételeknek, azaz megbízható üzleti partner­nek tekinthetők. Az elismerést eddig 24 vállalkozás nyerte el az országban. A tanúsítványt a Ho­zam Zrt. vezérigazgatója, Ondrék Róbert a napokban vette át dr. Czékus Jánostól, az alapítvány kuratóriumi elnökétől. m T. J. Építsük együtt karrierjét! Népszerű képzéseink: • Pénzügyi, számviteli ügyintéző • Mérlegképes könyvelő • Adótanácsodé, adószakértő • Pénzügyi-számviteli szakellenőr • Személyügyi ügyintéző, gazdálkodó • Kereskedő, vállalkozó, boltvezető • Minőségirányítási belső auditor • Ingatlanközvetítő, értékbecslő • Társasházkezelő, ingatlankezelő • Számítógép-kezelő • Becsüs (ékszer, festmény, műtárgy) • Közbeszerzési referens • Marketing- és reklámügyintéző • Biztosítás-közvetítő Kedvezmények: • kamatmentes részletfizetés • 30 % SZJA kedvezmény J A képzés helye: Szolnok 0 Perfekt Gazdasági Tanácsadó S Oktató és Kiadó ZRT. TI Szolnok, Verseghy park 8. E-mail: szolnok@perfekt.hu @ J perfekt (Ql -0507 04) >0036) ÉMJ-Z A t 1 & u 56/422-274 PC srtekt A Cégközlönyben ismertetett eljárások A Cégközlöny 2006. október 26-i számában megjelent közzétételek alapján megyénkben az alábbi eljá­rások indultak. Décsei Közkereseti Társaság, Jász- ladány. Félsz.: Bross Kft. 1015 Bp„ Hattyú 3/a. Tégla 4000 Bt, Alattyán. Félsz.: Crac-org Fit. 6000 Kecskemét Ár­pád krt. 4. Péter és Társa 2000 Bt, Rákóczi- falva. Félsz.: Keszau-Solder Serec-L 1125 Bp. Istenhegyi út 58. Veszelovszki és társa Bt, Cibakhá­za. Félsz.: Crac-org Rt. 6000 Kecs­kemét Árpád krt. 4. Plastictool Bt, Kunhegyes. Félsz.: Kerszi Rt. 1134 Bp. Klapka út 6. Szatmári és Társa Kft, Mezőtúr. Félsz.: Real-Holding Kft. 1132 Bp. Victor Hugo 11-15 Share ’98 Kft, Szolnok. Félsz.: Reorg 1116 Bp. Hengermalom 1. Niki Food 2005 Kft, Túrkeve. Félsz.: Dr. felső Kft. 1072 Bp. Dob út 52. Ferro-Mix Kft, Szolnok. Félsz.: ÁFI Rt. 1055 Bp. Szent István Krt. 1. Alfa-V Kft, Jászberény. Félsz.: Real- Holding Kft. 1132 Bp. Victor Hugo 11-15 Lezol-Bau Kft, Kunszentmárton. Félsz.: MHZ Kft. 5000 Szolnok, Sza­badság tér 2. Pacal-Ker Kft, Kunmadaras. Félsz.: Keszau-Solder Serec-L Kft. 1125 Bp. Istenhegyi út 58/b. A hitelezői igények benyújtásának határideje minden esetben 2006. december 5. Az adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. T. J. BEISKOLÁZÁS A törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Gimnázium és Kollégium nyílt napot tart 2006. novemberében két alkalommal: november 16-án 8.00-tól a helyi, november 21-én szintén 8.00-tól a vidéki általános iskolák negyedik és nyolcadik osztályába járó tanulóit, kísérő tanáraikat, szüleiket szeretettel várjuk. Új képzési formáink a 9. évfolyamon a nyelvi előkészítő osztály (magas óraszámú idegen nyelv és informatika), valamint az Arany János Kollégiumi Program Jelentkezni és érdeklődni lehet: Bercsényi Miklós Gimnázium titkárságán, 5200, Törökszentmiklós, Almásy u. 1. Telefon/fax: 56/390-002 Vegyes At'»3lO!}ya3zt*-x 4 4-7.4 1*00 km. CO,-Wbo«étós: 113-179 g'km. Éixw-JOdiOf: rnii^!*Sfvetocttflür*ber>. Nincs megállás! FordFiesta továbbra is óriási kedvezménnyel. FordFiesta már 2.199.000 Ft-tói 'ymj, T5J* "\ vagy használt autóját a piaci árm 400.000 Ft-tal többért beszámítjuk. Nesztor Kft. Szolnok, Abonyi út 1/C. Tel.: 56/512-412 Cegléd, Külső-Kátai út 1. Tel.: 53/500-130 E-mail: ford@nesztor.hu, www.nesztor.hu ■ Feel the difference Aba-Novák Kulturális Központ programajánlata November 15.19 óra „Magasles"- az író-olvasó találkozó vendége Moldova György November 21. 15 óra "Rendhagyó irodalomóra” Forrás Színház: Az őrült Gogol novelláját színpadra alka és előadja: Ács Tamás November 14.19 óra "A humor nagyágyúi" Közönségtalálkozó Gálvölgyi Jánossal November 23.19 óra Hangversenyterem Liszt Ferenc Kamarazenekar Hangversenymester: Rolia János Közreműködik: MIKLÓSA ERIKA operaénekes Az Ars-ln-Kom Művészeti és Kommunikációs Kft. rendezvénye. November 24. 20 óra Hangversenyterem .Szerelmes vagyok minden nőbe" a Kistehén Tánczenekar lemezbemutató koncertje November 27.19 óra Hangversenyterem Az Adagio együttes élő lemezbemutató koncertje November 28. ti és14 óra, november 29. 9.30 és 14 óra „Mesék szárnyán" KökSjszi és Bobojsza A kecskeméti Ciróka Bábszínház előadása. Belépőjegyek a november 29-én 14 órakor kezdődő előadásra még kaphatók. December 2.10 és 14 óra Az EÖTVÖS CIRKUSZ karácsonyi gálaműsora .QiALLÍTÁSOK A rendezők a helyszín, időpont és műsor- változtatás jogát fenntartják! Nyitva tartas a próbaüzem ideje alatt: hétköznap 9-18 óráig, szombaton 9-13,30-ig, vasárnap: szünnap. December 31 -ig - II. emeleti galéria „Lélegző Életmű" Aba-Novák Vilmos emlékkiállítás A kiállítások megtekinthetők: hétköznap 10-18 óráig, szombaton 1j0-1 3.30-íi Vasárnap zárva. Jegypénztár: hétköznap 15-18 óráig. Bővebb információ: 56/514-575 • E-mail: info@vmzk.hu

Next

/
Thumbnails
Contents