Új Néplap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-14 / 266. szám

2 MEGYEI TÜKÖR ' M H íiiiüMIiv' s í<í 1 ;■ mm M HU IMIIM j ÚJ NÉPLAP - 2006. NOVEMBER 14., KEDD POSTÁNKBÓL! A kis bűn is számít! Az egyik településen nemrég négy Idegen személy álkulcs- csal bement egy lakatlan ház udvarába. A szomszéd- asszonyok kiabálása megza­varta őket, majd kulcscsomó­jukat ottfelejtve elmenekül­tek. A rendőrség közülük egyet elfogott, de el is enged­ték, mert nem történt bűncse­lekmény. Olyan visszaeső bű­nözőt is fogtak el a rendőrök, akinek otthonában a lopott holmikat is megtalálták, ám mivel négygyermekes édes­anya, ezért még aznap elen­gedték. Ugyanez az asszony másnap egy óvodába tört be, ahonnan amit bírt, elvitt. A rendőrség mindent megtalált a lakásában, de ismét elen­gedték: kismértékű a bűncse­lekmény. Egy dolgozó élete el­ső fizetését és buszbérletét lopta el egy egyedülálló, fize­téssel rendelkező nő, aki egy gyermek anyja, és másik gyermekével kismama. Erre hivatkozással nem tekintették ügynek, holott tudvalévő volt a bűnössége. Érthetetlen a hu­mánum mód a bűnözők meg- és elítélésében, b. j„ Szolnok LEVÉLCÍMÜNK: ÚJ NÉPLAP SZERKESZTŐSÉGE, 5001 SZOLNOK. PF. 105. A felújítások még tartanak a vasútvonalakon Ameddig az időjárás engedi, a Magyar Államvasutak ZRt. el­végzi a szokásos és tervezett pályakarbantartásokat. A mun­kák miatt a vasúti hálózat egyes részein autóbuszokkal kell utazni, máshol a vonatok ideiglenes menetrend szerint közlekednek. Ezek közül me­gyénket érintő hír, hogy a Bu­dapest—Cegléd—Szolnok vasút­vonal felújítása miatt módosí­tott menetrend érvényes no­vember 17-ig. A vágányzár mi­att a Budapest-Cegléd-Szeged vonalon ugyancsak módosult a menetrend - tájékoztatta la­punkat a MÁV ZRt. Kommuni­kációs Igazgatósága. ■ R. Á. Egyre több embernek okoz kellemetlen meglepetést majd a gázóra állása. Nem könnyű spórolni ugyanis a fűtéssel. (Felvételünk illusztráció) A megyei közgyűlés szociális díjait adták át tegnap Szolnokon A november 12-i szociális mun­ka napja alkalmából tartott ren­dezvényen adták át tegnap a me­gyei közgyűlés szociális díjait. Elismerésben részesült Füleki Istvánné, az abádszalóki Gondo­zás Központ vezetője kimagasló szintű intézrtiényvezetői tevé­kenységéért, Herczeg Józsefné kunszentmártoni családsegítő szakmai munkájáért, valamint Herczeg György, a mozgássérül­tek megyei egyesülete mezőtúri csoportjának vezetője munkájá­ért. Idén először az Esély Köz- alapítvány is kiosztott három dí­jat. Az ő elismerésüket a Szőke Tisza Fogyatékos Otthon, a jász- ladányi Szociális és Gyermekvé­delmi Központ, továbbá Szabó Lőrincné kisújszállási gondozó­nő vehette át. ■ S. I. Ráfizetünk a melegre gázáremelés Januártól 72 százalékkal is többe kerülhet a fűtés A bevásárlók tömege vonzza a zsebeseket is Folytatás az 1. oldalról A jelenlegi rendszer szerint te­hát a fogyatékossági támogatás­ban vag>' emelt családi pótlék­ban részesülők és a nagycsalá­dosok igényelhetik a gázártámo­gatást. Szolnokhoz hasonlóan vi­déken is sokan benyújtották ké­relmüket. Karcagon a 385 bead­ványból három igénylő kérelme nem felelt meg a kiírt feltételek­nek. A többit továbbította a hiva­tal a gázszolgáltatónak. — Abonyban még jelenleg is tart a gázár-kompenzációs kérel­mek feldolgozása - tudtuk meg a polgármesteri hivatal ügyfél- szolgálati és hatósági irodájának vezetőjétől. Pető Zsolt elmondta: a több mint háromszáz igény el­bírálása november végéig befeje­ződik. Ebből eddig mintegy ket- tőszázhúszat hagytak jóvá. Az elutasító határozatok túlnyomó többsége a jövedelemhatár átlé­pése miatt született. Túrkevén ezzel szemben mindössze egyetlen kérelmező akadt, aki hasonló okból nem ré­szesülhet a támogatásból - tájé­koztatta lapunkat az önkor­mányzat szociális munkatársa. Nagy Sándor szerint ugyanis a városban élők keresetéhez ké­pest viszonylag magas a megál­Gázár-kompenzálási kérelmek száma a megyében 600 5001 400 1 300 200 lapított jövedelemhatár. Az egy híján 200 igényből másik kettőt azért kellett elutasítaniuk, mert az érintett családok nem gázzal, A nyugdíjasokat is érzékenyen érinti a gázáremelés hanem egyéb tüzelővel fűtik ott­honukat. így végül 197 bead­ványt fogadtak el. Jászberény­ben háromszázhatan igényelték e támogatást. Bobák Zoltán, a he­lyi szociális iroda vezető főtaná­csosa elmondta: 298 beadványt el is fogadtak, csupán nyolc eset­ben hoztak elutasító határoza­tot. Mindez elsősorban an­nak köszönhető, hogy a kompenzációval kapcso­latban érdeklődőket ide­jében tájékoztatták a jó­váhagyás feltételeiről, így aki bármilyen ok­ból nem tartozott a jo­gosultak sorába, az már be sem nyújtotta kérelmét az önkormány­zathoz. A gáz árának átlagosan 27 százalékos emelésével azonban az intézkedés nem ért véget. Ja­nuártól szigorítják a támogatási rendszert. A tervezet nem fo­gyasztás, hanem szociális hely­zet alapján rangsorolna. Eszerint a gáz köbméterenkénti ára attól függ, hogy egy családban az egy főre jutó jövedelem hányszorosa a 25 800 forintos nyugdíjmini­mumnak. Ez áíapján az első sáv­ba a minimum kétszeresével le­het bekerülni. A másodikba a két és félszeresével, a harmadik­ba a háromszorosával, a negye­dikbe a három és félszeresével, a plusz egyesbe pedig e fölött. Vélhetően a legrászorultabbak- nak nem kell aggódniuk, ők to­vábbra is maximális támogatás­ban részesülnek. Viszont akik­nél az egy főre eső havi jövede­lem meghaladja a 90 300 forin­tot, akár 72 százalékkal is többet fizethetnek a gázfogyasztásért januártól. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu szolnok-jászkun online Az elmúlt hetekben gyakorta ad­tunk arról hírt, hogy Szolnok belvárosában, a piaccsarnok, il­letve az autóbusz-állomás kör­nyékén gyorskezű tolvajok sza­badítják meg szerény értékeiktől az idős embereket. Beszámoltunk arról is, hogy a minap tetten érték a megyeszék­hely „Csirke” becenévre hallga­tó zsebesét is, egy 41 éves nőt. Megkeresésünkre Katona Mi­hály alezredes, a Szolnoki Rend­őrkapitányság bűnügyi osztályá­nak vezetője elmondta: ez a „hal” csak egy a sok közül. Raj­ta kívül még több éber zsebes le­si áldozatait. » Katona Mihály hangsúlyozta: az ünnepek közeledtével a bevá­sárlóközpontokban, piacokon, a karácsonyi falukban, forgalma­sabb helyeken jelen vannak a tolvajok. Ezekben a forgatagok­ban nem szabad lehetőséget ad­ni számukra, hogy meglopjanak bennünket. A magunknál hor­dott pénzt ne egy helyen tartsuk, ne vásároljunk nyitott táskával és ne tegyük a tárcánkat a far­zsebünkbe. Az idősebbek lehetőleg kísé­rővel járják az üzleteket, mert leginkább ők vannak kitéve a zsebeseknek és tolvajoknak. ■ Mészáros G. Megkérdeztük olvasóinkat Hamis bombariadó volt On tud-e majd takarékoskodni a gázzal? csíkos imréné. Karcag; — Többet már nem tudunk, hi­szen fűteni muszáj. Központi fűtésünk van, ahol nem va­gyunk éppen, ott lejjebb vesz- szük a radiátor hőfokát. Ha jö­vőre 100 forint felett lesz a gáz köbmétere, a párom majd ar­ra keres, hogy ki tudjuk fizetni a számlákat Az én 26 500 fo­rintos rokkantnyugdíjam még a gázszámlát sem futja. DiNDA zsolt, Kiskunmajsa: — Szerencsére megoldódott a spórolás kérdése számunkra, mivel új lakást vettünk, ahol teljesen modern a fűtési rend­szer. Egy turbós kazán segíti a fűtést, ráadásul padlófűtéssel kiegészítve. Olyan jó meleg a padló, papucs nélkül is lehet sétálgatni. A régi persze teker­te a gázórát a parapettel. Ez már a múlté. tősér gyuláné, Jászberény: — Nem tudok már mivel taka­rékoskodni. Egyetlen szobát fii- tök, azonkívül a konyhában csak az őrláng megy. A fürdő­szobában csak akkor kapcso­lunk fűtést, ha ott vagy'unk. Szerintem nagyon rossz a ha­tásfoka a gáznak, nem ad me­leget. Tavaly volt olyan hónap, amikor huszonötezer forintot kellett kifizetnem. BODZSÁR IMRÉNÉ, Szolnok- Úgy osztom be a pénzemet, hogy ki tudjam fizetni a szám­lákat Eddig is sikerült kitaka­rékoskodnom, ezután is menni fog. Mivel parapetes fűtésem van, kénytelen vagyok minden­hol begyújtani, különben nincs meleg. A megállapított átalányom pedig talán kom­penzálja majd a magas fűtési számlámat. Közveszéllyel fenyegetés miatt indított nyomozást a rendőrség ismeretlen személy ellen, aki pénteken délután bombarobban­tással fenyegette meg a kisúj­szállási könyvtárat. Erről Kovács Ágnes sajtóreferens számolt be. A rendőrség bombakutatói azon­nal átvizsgálták az egyébként zárva lévő könyvtárat. Az épü­letben és környékén robbanó­anyagot nem találtak. ■ M. G. REMOIMDIS Lapunk november 11-i, szombati számában a Remondis Szolnok Zrt. zöldhulladék-gyűjtő akciójának időpontja tévesen jelent meg. A helyes Időpont: november 18-án, szombaton reggel 7.00 óráig. Az érintettek szíves megértését és elnézését kérjük.

Next

/
Thumbnails
Contents