Új Néplap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-28 / 253. szám

ÚJ NÉPLAP - 2006. OKTÓBER 28., SZOMBAT ABONY 5 KsBSÍ3kíwJSíS» mmmm Megszorításokat és fejlesztéseket ígér a település új polgármestere Tizenhat esztendő után új vezető irányítja a várost. Romhányiné dr. Balogh Edit független jelölt­ként, több helyi civil szervezet és az MSZP támogatásával in­dult az önkormányzati választá­son. Korábban több mint másfél évtizeden át háziorvosként dol­gozott Abonyban. Az elmúlt öt évben pedig Dabas városi tiszti­főorvosa volt. Ez idő alatt köz­­igazgatási szakvizsgát is tett. A polgármester asszony három gyermek édesanyja. Elképzelé­sei szerint együttműködésre és a település vonzerejének növelé­sére törekszik majd. A település pénzügyi helyzetének javítása érdekében elengedhetetlennek látja megszorítások bevezetését. A fejlesztések terén pedig az ed­diginél nagyobb szerepet szán a helyi vállalkozóknak. HA ÉN DÖNTHETNÉ« SOROZAT 'íi JUHÁSZ KÁLMÁN LÁSZLÖNÉ, 40 éves ápolónő: — Abony nyugodt, csendes kisvá­rosi jellegén biztosan nem változ­tatnék. Az oktatás és a kulturális programok színvonalát is kifo­­gástaklhfiak tartom.J ’Négygyer­mekes édesanyaként viszont ma­gam is tapasztalom, mennyire hi­ányzik a mozi és egy jól működő művelődési központ a település­ről. A városképen is volna még mit javítani. A főtér környéki par­kokat ugyan az Abokom Kht. szakemberei szépen rendben tartják, a többi közterület egy ré­sze azonban elhanyagolt. Ha raj­tam múlna, én a mezőgazdaságra is nagyobb figyelmet fordítanék. Hiszen az itteni jó földeken szin­te minden növény megterem. Ér­demes volna kihasználni ezt az adottságot, amely talán e vidék legégetőbb gondján: a munkanél­küliségen is enyhítene. Az oldalt írta, szerkesztette és a fotókat készítette: Bugány János Telefon: 70/2-111-795 E-mail:buganyj@axels.hu Attila karcolás nélkül úszta meg az október 23-i tömegoszlatást. Képeit látva azonban felmerül a szemlélőben: ehhez bizony szerencse is kellett... Alattuk indult el a tank fókuszban Nyereményével fotózott a pesti zavargások sűrűjében Első látásra ugyanolyan, mint a hozzá hasonló ko­rú huszonévesek. Képei­ről azonban rögtön kide­rül: valahogy más néző­pontból szemléli a hét­köznapok eseményeit. Bugány János Ma már Pólyák Attila számára sem kétséges: a fotózással élet­re szóló útravalót kapott. Édes­apja nyomdokain járva, még kisgyermek korában vett elő­ször gépet a kezébe. Az akkor még furcsának tűnő szerkezet keresőjében azután felfedezett egy másik világot. Egy új di­menziót, amely rabul ejtette. Olyannyira, hogy hűtlen lett eredetileg választott szakmájá­hoz. Építésznek tanult ugyanis, de érettségi után pályát módosí­tott. Jelentkezett a Práter utcai fotós iskolába. Nem bánta meg, hiszen Budapesten témák ka­­valkádja várta. Azóta is gyak­ran rója a fővárost. Idén, kora tavasszal a Váci utcában példá­ul még első kis digitális gépével készített egy sorozatot. Néhány ellesett pillanat volt az égési/: A képek egy tolószékben ülő kol­dusra rácsodálkozó kislányt áb­rázolnak. A gyermeket gyer­mekkocsiban tolják szülei. Te­kintetéből az emberi sorsok minden kérdőjele kiolvasható.- A fotók persze technikailag távol álltak a tökéletestől - me­sélte Attila. — A szikra azonban megvolt bennük. Hosszú időt töltöttem a számítógép monito­ra előtt, míg a digitális nyers­anyagból művészi alkotást fab­rikáltam. Végül azonban elfo­gadható erédméhy született. A fekete-fehérre átalakított felvé­telek közül így kettőt beküld­­tem az V. Lumix Digitális Fotó­­pályázatra. Nem reméltem ko­moly sikert, bár korábban díjaz­ták már munkámat az interne­ten. Ez viszont mégiscsak egy országos megmérettetés volt. Már-már el is feledkezett ró­la, amikor néhány hét múlva te­lefonon hívta őt az egyik zsűri-Polyák Attila tag. Mondván: a Koldus és a kislány túljutott az első rostán. Attila csak ezt követően nézte meg a kiírásban, egyáltalán mi is a nyeremény. Egy reggel az­tán megint csörgött a mobilja. Álmából ébresztették a hírrel, hogy megnyerte a négy kategó­ria egyikét. A meglepő informá­ció ellenére visszafeküdt. Ké­sőbb azt hitte, álmodta az egé­szet. Még édesanyjának sem szólt. Csak miután az értesítés is megérkezett. A díjat - egye­bek mellett egy komoly digitá­lis fényképezőgépet - nemrégi­ben vehette át. Tizenhatezer al­kotás egyikének szerzőjeként. Néha most sem hiszi el, hogy mindez megtörtént vele. Éles helyzetben avatta fel új gépét Attila az országos siker óta még nagyobb lendülettel ve­tette magát a fotózásba. Már csak azért is, mert az új ma­sináját használni állítása szerint olyan érzés, mint egy Trabantból átülni egy Merce­­desbe. Ettől ßggetlenül a mi­nap nem kímélte, „mély víz­ben” is próbára tette kincsét. Október 23-án ugyanis abo­ny i fotóriporter cimborájával: Járdány Bencével a pesti za­vargások sűrűjében kattogta­­tott. Éppen akkor pásztázták a kiállított tank tetejéről az eseményeket, amikor azt be­indították alattuk. Szerencsé­re a könnygázfelhő és a gu­milövedékek elől időben el­­szeleltek. így épp bőrrel úsz­­ták meg a kalandot. HÍRSÁV Nem lett korszerűbb, de megközelíthető BÁR AZ ÉPÜLET állaga is hagy kívánni valót maga után, legalább a könyvtár megközelíthetősége megol­dódott a közelmúltban. Az Abokom Kht. szakemberei ugyanis a balesetek megelőzése érdekében új járdát építettek az intéz­mény udvarán. Magukon kezdték a takarékoskodást először saját háza táján húzta szűkebbre a nadrág­szíjat a város nemrégiben megalakult önkormányzata. A tizenhét tagú testület munkáját új vezető: Romhá­nyiné dr. Balogh Edit irányít­ja. A helyettesi teendőket társadalmi megbízatású al­polgármesterként továbbra is dr. Egedy Zsolt látja el. Bi­zottságból az eddigi nyolc helyett azonban csak öt ala­kult. Ráadásul a képviselők és a tisztségviselők illetmé­nyét a törvényileg adható minimumban állapította meg a helyhatóság. Taroltak a helybeli focistapalánták A PALMAVIK Kupákért küz­dött nemrégiben a térség mintegy százötven ifjú lab­darúgója Abonyban. A meg­mérettetésen a helyi „arany­­lábúak” vitték el a pálmát. Három korosztályból kettő­ben a legjobbnak bizonyul­tak, a harmadikban pedig ezüstérmesek lettek. Míg a kicsik alszanak, addig is szépül az ovi javában tart a Tószegi úti óvoda korszerűsítése. Az 55 millió forintos beruházásra idén 38,5 milliós pályázati támogatást nyert a város. Miközben az intézmény je­lenleg is ellátja feladatát, év végéig elkészül a külső szi­getelése, valamint a nyílás­zárók cseréje. TELEPÜLÉSI OLDALAK Október 30. T.szentmiklós Október 31. Jászberény November 2. Túrkeve, Jászapáti November 3. Tisza-tó November 4. Szolnok, Jászság Afrika decemberig egy abonyi műemlék épületbe költözött misszió A szervezők meggyőződése szerint, ha megtöltik élettel, megmenthetik a pusztuló kúriákat Hogyan lehetne anyagi lehető­ségek hiányában is megóvni a város építészeti emlékeit az enyészettől? Többen keresték már e kérdésre a választ a tele­pülésen. Ám eddig talán az Abonyi Lajos Múzeumi Alapít­vány (ALMA) létrehozói jutot­tak legközelebb a megoldáshoz.- Alig több mint tucatnyi áll még műemlék épületeink közül. Ezeknek sincs azonban igazi gazdája - állítja Kalácska Ró­bert, a szervezet elnöke. - Akad, amelyiknek az állam, másoknak a megyei, esetleg a helyi önkor­mányzat a tulajdonosa. Elegen­dő forrással azonban egyikük sem rendelkezik az ingatlanok rendbetételéhez. Mi sem. Ám meggyőződésünk, hogy van más módja is az örökségvédelemnek. Az ALMA a falumúzeummal és a Múzeum Baráti Körrel együtt először ta­valy szervezett rendhagyó progra­mot az egykori ne­velőotthon ódon fa­lai között. A 34. őszi tárlat sikerén fel­buzdulva idén ősz­szel a kis Vigyázó-kúriát is be­vonták a kezdeményezésbe. Itt az ötvenes évek hétköznapjai­nak hangulatából kaphatott íze­lítőt a közönség. Az igazi áttö­rést azonban a közelmúltban a Tallián-Lavatka-kúriában meg­nyílt Afrika kiállítás hozta meg az ötletgazdák - Zimborán Gá­bor és Kalácska Róbert - szá­mára. E látványosságot ugyanis közel ezer látogató csodálta meg. Em­beremlékezet óta nem volt ekkora ér­deklődés hasonló események iránt Abonyban. — Az előkészítés­ben az érintett országok kül­képviseletei is segítettek - foly­tatta a főszervező. Sőt, Komola­­fe Omotunde, a gambiai nagykö­vetség kulturális tanácsadója megtisztelt bennünket jelenlé­tével. Úgy döntöttünk, a belépő­jegyekből összegyűlt pénzt fel­ajánljuk két afrikai gyermek ta­níttatására. Legifjabb látogató­inknak pedig rajzpályázatot hirdettünk. A legjobbak mun­kái a témaként szolgáló föld­részre is eljutnak majd. Mindez azonban végső soron egyetlen célt szolgál. Felhívni a figyelmet a rendezvényeknek otthont adó épületekre, amelye­ket hosszú távon szeretne hasz­nálatba kapni és élettel megtöl­teni az alapítvány. Ily módon ugyanis az ügy elkötelezettjei­nek lehetősége nyílna pályázati támogatásokat igénybe venni a roskadozó kúriák felújítására. ■ Mindez egy célt szolgál. Felhívni a figyelmet a rendezvények­nek otthont adó épületekre A rendhagyó tárlat egy csapásra Abony leglátogatottabb kiállítóhelyévé tette a málló vakolatú, ám még így is értékes Tallián-Lavatka kúriát

Next

/
Thumbnails
Contents