Új Néplap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-27 / 252. szám
5 ÚJ NÉPLAP - 2006. OKTÓBER 27., PÉNTEK KENDERES A városvezetés tagjai már döntéseket is hoztak A város új vezetőjének, Bogdán Péter polgármesternek a munkáját a képviselők döntése értelmében négy évig Tapasztó Szabolcs társadalmi megbízatású alpolgármester segíti majd. A tizenhárom tagú képviselő-testületből hatan már az előző ciklusban is részt vettek a város vezetésében. így ők ismerik a település rendeletéit, a város költségvetését. A többiek pedig ezzel most ismerkednek meg. A múlt heti alakuló ülésen már létrehozták az ügyrendi, jogi; a városfejlesztési, mezőgazdasági és környezetvédelmi; a pénzügyi; az oktatási, kulturális és sport továbbá a szociális és egészségügyi bizottságot. A hatékonyabb bizottsági munka érdekében a képviselők dolgát mostantól külső tagként több szakértő is segíti majd. A képviselő-testület tegnap már soros ülését tartotta, ahol több határozatot is hoztak. Ács ändreä Éva, a művelődési ház igazgatója: — Intézményvezetőként . természetesen a saját szakterületemen szeretnék fejlesztéseket. Elsősorban a ház korszerűsítésére lenne szükség, hogy költségvetésünk nagyobb hányadát ne a fűtés, világítás eméssze fel. így a programokra is több pénz jutna. Remélem, hogy az új városvezetés kultúrapártibb lesz az előzőnél. Erre látok esélyt. Manapság az egyre szegényedő, munkanélküli családoknak a közüzemi számlák fizetése, a gyermekek iskoláztatása, a napi élelmiszerek megvásárlása is gondot okoz. Szerintem a legfontosabb lenne új munkahelyek teremtése. Keresném a lehetőséget, hogy elsősorban kétkezi, betanított munkát igénylő üzem, feldolgozó települjön ide. Ehhez kedvezményt is adnék a cégeknek. A sikeres fogathajtó, Sál Pál (balra) is részt vesz a lovasok, Bartus János, Kovács Imre és Székely Anett oktatásában A ló körül forog a világ megélhetés A lovasturizmus lehet a város kitörési pontja Kenderesen a családok többségének a megélhetését a mezőgazdaság biztosítja. így még ma is sokan vannak, akik lovakkal művelik földjüket. Daróczi Erzsébet A szakiskolában a megyében egyedülálló a lótenyésztőképzés. A diákok nemcsak a szakmát tanulják meg, hanem lehetőséget kapnak a versenyzésre is. A lótartás alapot adhat a lovasturizmusnak, ami a település kitörési pontja lehet. A szakképzési hozzájárulásként 1992-ben kapta meg első két lovát a kenderesi szakiskola. Az akkori gazda- és gazdaasszonyképzésben résztvevők részéről volt igény a lovasoktatásra, így később újabb lovakkal gazdagodott az intézmény. Pályázatokkal három éve 12 bokszos lóistállót is kialakíthattak, közben megvették a szükséges szerszámokat, kocsikat is. így az iskola a megyében egyedülállóként megszervezte a lótenyésztőképzést. Mára 14 lova van az iskoíának, melyek között vannak értékes tenyészállatok és sportlovak is. A magas szintű lovas-A szakiskolai lovasadatok fedező mének száma: 4 tenyészkancák száma: 4 heréit sportló: 6 versenykocsik száma: 3 (1-1 díjhajtó, vadász, terep) FORRÁS: KENDERESI SZAKISKOLA oktatásnak köszönhetően diákjaiknak nincs elhelyezkedési gondja. A jó szakmai alapokat az iskola tanárai biztosítják, a lovasoktatásban pedig Katona Béla segíti a tanulókat. Népszerű a Horthy-kastélyban tartott nyári lovastáboruk is. Egyre többen érdeklődnek a lovasturizmus iránt. Az idegenforgalom szempontjából ez lehet a településen a jövőben az egyik kitörési pont. A gazdák még mindig lovakkal dolgoznak bár a gépesítés itt is kezdi háttérbe szorítani a lovasfogatok számát, ennek ellenére most is vannak még lótartó gazdák Kenderesen. Körülbelül 25-30 igás ló van a településen. Az idősebb gazdák ma is lóval végzik a határban a mezőgazdasági munkát, illetve azzal szállítják haza onnan a takarmányt, vagy viszik ki a trágyát. Az elmúlt években nőtt a fiatal lótartók száma is, akik inkább már lovag lásra, versenyzésre használják négylábú kedvencüket. Közmunka, hogy a város szebb legyen telepítés Négyszáz fát és ötezer darab sövényt ültetnek el Jelenleg harmincötén dolgoznak a közterületek szépítésén, a köztisztasági feladatok végzésén. A város a közelmúltban sikeres közmunkaprogramot is nyert erre a feladatra. így a vízmű dolgozóinak a munkáját most közmunkások is segítik. Mint megtudtuk, a szakemberek a napokban hozzáfogtak a főtér környékének a téliesítéséhez, a virágokat már felszedték, a parkokat is rendbe tették. A téliesítéssel párhuzamosan elkezdték a facsemeték és sövények ültetését. A következő hetekben a szakiskola környékére, a 4. számú főút mellé és a város több pontjára összesen négyszáz facsemetét és mintegy ötezer darab sövényt fognak elültetni. A vízmű szakemberei a közterek rendezése és a növénytelepítés mellett a jó időben folytatják az elkezdett járdafelújítási -építési programot is. Jelenleg az általános iskola főépülete előtt végzik a díszburkolat kiépítését. Szakkönyveket vehettek a nyert összegből A városi könyvtár sikeresen pályázott a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma érdekeltségnövelő pályázatához. A kapott 117 ezer forint támogatásból így megvásárolhatták az olvasók által sokat keresett szakkönyveket, de a legfrissebb szépirodalmi kiadványokból is kerülhetett a polcokra. A napokban újabb állománybővítési pályázatot adott be az intézmény a a Nemzeti Kulturális Alap Könyvtári Szakmai Kollégiumához. Itt hatszázezer forintot pályáztak meg. Ha nyernek, akkor az összeg hetven százalékát magyar írók könyveire szeretnék költeni. Új falugazdásza van januárig Kenderesnek miután Bogdán Péter korábbi falugazdász Kenderes polgármesteri teendőit látja el, így az FM megyei hivatala gondoskodott a helyettesítéséről. Egyelőre január 1-ig kedd délelőttönként a polgármesteri hivatal falugazdász irodájában Cs. Nagy András kisújszállási falugazdászt kereshetik fel a kenderesi és bánhalmi gazdák kérdéseikkel. A védőnők várják a ruhaadományokat kenderesen egyre több a rászoruló család. Eddig a városi könyvtárba is le lehetett adni a nekik szánt ruhaadományokat. Mostantól azonban csak a védőnői szolgálat munkatársai várják a használt, jó állapotú, otthon már feleslegessé vált ruhákat. Most elsősorban meleg, téli gyermek- és felnőttruhákra van szükség. Felújították az általános iskola két játszóterét köztéri játszótér nincs, csak az óvoda és az általános iskola épületeinek udvarán vannak játékok, melyet nagy örömmel használnak a kicsik. A közelmúltban készült el az általános iskola két épületegységének udvarán a játszótéri elemek felújítása, festése is. Most fejeződött be a sportöltöző felújítása és most folyik a szociális blokk ajtóinak felújítása, festése. Az egészséges életmód jegyében ünnepelnek Imádnak együtt énekelni vadvirág A megye számos részén jól ismerik őket TELEPÜLÉSI OLDALAK Október 28. Abony/Jászság Október 30. T.szentmiklós Október 31. Jászberény November 2. Tűrkeve November 3. Jászapáti Az oldalt készítette: Daróczi Erzsébet Telefon: 30/903-77-32 Iroda: 5300 Karcag, Szent István sugárút 17. (BHG-üzletsor) Lapterjesztési ügyek: 30/456-36-35 e-mail: daroczie@ujneplap.hu erzsebet.daroczi@axelspringer.hu Az általános iskola helyi programja a sportra, környezeti nevelésre épül. Ennek megfelelően az egészséges életmód jegyében 56 kilométert kerékpároznak a diákok az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójának tiszteletére. A Diákönkormányzat kezdeményezésére a tanulók szülőkkel, tanáraikkal az év során három résztúrával teljesíthetik az 56 kilométert. Vannak, akik már most teljesítették a túrát, hiszen a legnagyobbak a napokban már átkerekeztek Örményesre. A kisebbek a bánhalmai tagiskolába látogattak ki, ahol aztán pihenésképp játszottak egy nagyot az ottani iskolásokkal. A túra teljesítésére a tanévben még lesz módja mindenkinek. A program zárásaként tavasszal nagyszabású horgászversenyt terveznek a Kákáinál vagy a Villogónál. A nemzeti ünnepeink tiszteletére a sport mellett azonban kistérségi és megyei szintű történelmi és helyismereti vetélkedőt is meghirdetett az iskola történelmi munkaközössége. A vetélkedővel állami ünnepeink jobb megismerését szeretnék elérni. A verseny zárása március 15-én lesz. A kenderesi Vadvirág Népdalkor asszonyai, nagymamái már több mint két évtizede énekelnek együtt. A népdal szeretete és az együtténeklés örömére hozta létre akkor a népdalkört dr. Bakos Imréné. A kört jelenleg Dóka Imréné vezeti. Az asszonyok először csak helyi rendezvényeken léptek fel, majd a miklósi nyugdíjas Ki mit tud?-on, mára azonban a megye több településén is jól ismerik őket. Műsorukon elsősorban Kenderes és környéke népdalait szerepelnek. Mára jónéhány ezüst, három arany és két nívódíjuk és kétszeres Arany Páva Díjuk van. A népdalkor tagjai hetente próbálnak a művelődési házban. Helyi és vidéki fellépéseikre az asszonyokat a férjek is elkísérik. Helyben évi két nagy rendezvényük van, tavasszal a népdalkörök, népzenei együttesek és szólisták országos talákozóját, őszszel pedig a katonadalok fesztiválját tartják a művelődési házban. A Vadvirág Népdalkor tagjai — a kép jobb szélén Dóka Imréné