Új Néplap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-03 / 232. szám

JEGYZET GELEI JÓZSEF Jászsági végletek jászsági csapataink ered­ményei jelentették a két vég­letet a hét végi másodosztá­lyú labdarúgó-bajnokság­ban. Amennyire váratlan volt a Jászberény 7-1-es dia­­•dala, legalább annyira meg­jósolhatatlan volt a jászapáti 6-1-es veresége. serényben már nem tudták mivel vigasztalni magukat a Bocs elleni mérkőzés előtt a játékosok és szurkolók, mint­hogy minden sorozat meg­szakad egyszer. Hat, zsinór­ban elszenvedett vereség után most aztán remekül ját­szott a JSE együttese. A hetek óta csak helyzetekig jutó Né­meth Gyula ezúttal vala­mennyi ziccerét gólra váltot­ta, s vezérletével alig fél óra alatt kiütötték vendégeiket a házigazdák. A fölényes győze­lem ellenére azonban óvatos­ságra kell inteni a herényieket. Tudniillik ez a meccs könnyen másként is végződhetett volna. Még gól nélküli állásnál, Rácz Róbert­­nek kellett kétszer óriási bra­vúrral hárítania, s ugyanezt megismételte 1-O-nál, majd 4- 1-nél is. Amennyiben bárme­lyik esetnél kapujába kerül a labda, könnyen más mederbe terelődhetett volna a meccs.__ A jászapáti együttese ugyan­akkor az elmúlt öt év legsú­lyosabb vereségébe szaladt bele Vecsésen. Nem is maga a kiütés a fájdalmas igazán, hanem az, hogy teljesen szét­esett a korábban oly egysé­ges, masszív gárda. Most már egyértelműen bebizonyosod­ni látszik a négy meccsel ez­előtt távozott edző, Vojte­­kovszki Csaba állítása, misze­rint a mostani keret meg sem közelíti az előző tudását. a két eredmény a bizonyíté­ka, a jelenlegi NB II. rendkí­vül kiegyensúlyozott, a Fra­dit nem számítva bárki bár­kit képes legyőzni. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@ujneplap.hu Jön a válogatott, szünetel a bajnokság A magyar labdarúgó-váloga­tott szombaton, Törökország ellen folytatja szeptember ele­jén megkezdett Európa-bajno­­ki selejtezőinek sorozatát. így a hét végén szünetel az élvo­nalbeli bajnokság. Sőt, mivel négy nappal később Málta szi­getén ismét pályára kell lép­nie Bozsik Péter szövetségi ka­pitány együttesének, így a pontvadászat majd két hét múlva, csak október 14-én folytatódik. A 2002-es világbajnokság bronzérmesét, a török együt­test a Puskás-stadionban fo­gadja nemzeti csapatúnk, a ta­lálkozó este háromnegyed nyolckor kezdődik. ■ Géléi SPORT iüS A listavezető szajoli csapat már az első percekben eldöntötte a három pont sorsát a Tiszaszentimre elleni hazai összecsapáson Fél tucatot lőtt a Nagykörű labdarúgás Megyei II. osztály: Szajol visszatért a kerékvágásba SZAJOL—TISZASZENTIMRE 5-1 (3-11 CS.SZŐLŐ-P.M0N0ST0R 3-2 (0-11 NAGYKÖRŰ-K.SZÁLLÁS 6-1 (3-0) TISZAGYENDA-TÓSZEG 1-3 (1-1) Szajol Tiszaszentimre Cserkeszőlö Pusztamonostor Nagykorú Kisújszállás Tiszagyenda Tószeg TARJÁNYI Ladányi Tálas Csehi L. Galsi (Bodó) Láng Bata Szi kora ÁBEL (Csajbók) Kocsis Borsos Bordás Molnár S. Farkas Pap Ozsváth PAPP Rózsa (Balogh) Demeter Kállai Molnárt Monoki (Csontos) HÉDER IZSOLD HEGEDŰS Simon Kosa Rezes Z. Avar Kállai DOBÓ Lázár Erdős (Kovács) Ferenczi Barát Szerencsi Peszeki Á. Seres Nagy A. (Barát) DIÓS (Borók) Bognár Bekecs Határ(Bódi) Dóka (Jenes) CSATÓ Iványi 1. (Agócs) NagyN. Májer Gergely Postás (takács J.) KUPECZKI Csehi D. Kövér Zsoldos Jenei Albert (Mihályi) BABELLA Jeczó BALOGH Szabó CSŐKE Darvas Szabó „ s ZEBEGÉNY1 Földi Szoboszlai LAJK0VICS Vancsik BURAI (Varga) Hídvégi NagyL " NY0LCZAS (Laki) DONKÓ MÉSZÁROS SZILÁGYI (Sluk) Ivony OSZTÁS Iványi II. (Kurucz) Balogh A. (Csörögi) Merczel SZEDLÁK (Kapusi). Szőke (Takács Cs.). Szabó (Bozsik). Rezes G. (Kecskés). Böröczki (Peszeki A. . Ladányi. GRÁCZER. Nádházi (Kelemen). Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Kun Mihály. Szivák Gyula. Demeter László. Litkei Lajos. Galsi Zoltán. Lajtos László. Boros Tibor. Pálinkás Tibor. Szajol, 150 néző, vezette: Enye-Cserkeszőlő, 100 néző, vezette: Nagykörű, 100 néző, vezette: Tiszagyenda, 100 néző, vezette: di Péter. Skultéti Csaba. Földi János. Bathó Vendel. Gólszerzők: Donkó (2.), Szed-Gólszerzők: Szilágyi, Sluk, Gólszerzők: Osztás 2 (8., 50.), Gólszerzők: Héder (26.), ill. Iák 2 (7., 68.), Babella 2 (36., Lajkovics, ill. Kállai, Szerencsi. Burai (70.), Csőké (60.), Peszeki Nádházi (44.) Merczel (75.), 81.), ill. Szoboszlai (11.) Kemény, fordulatokban gaz-A. 2 (80., 86.) ill. Hidvégi (70.) Kelemen (80.) A hazai csapat az első tíz dag mérkőzésen a hazaiak lel-Tanári játékvezetés mellett, Színvonalas meccset láthat­percben tudatosította a vendé­kesedésben felülmúlták az uta­kultúráltan játszó vendégcsap­tak a nézők. A vendégek vészé­gekkel, hogy a múlt heti vere­zástól elcsigázott, esélyesebb­atot győzött le a házigazda. lyes kontráival és a játékvezető ség csak kisiklás volt részéről. nek tartott vendégeiket, s Galsi Zoltán: - A mai hibáival nem bírtak a hazaiak. Kun Mihály:- Visszatértünk megérdemelten nyertek. játékunknak csak az ötven Boros Tibor:- Kérem szurko­a régi kerékvágásba. Demeter László: - Menekü­százalékát kellene nyújtanunk lóinkat, a játékosokat biztassák, Szivák Gyula: — Mindent el­lés a győzelembe. idegenben. és ne a kedvüket vegyék! mond a csapat hozzáállásáról, Litkei Lajos: — Nem tudok Lajtos László: — Gratulálok a Pálinkás Tibor: — Értékes há­hogy egy ló éves srácot tudtam mást mondani, gratulálok a ha­hazaiaknak, megérdemelten rom pontot szereztünk egy pa­csak jónak kihozni. zaiaknak. nyertek. rázs hangulatú mérkőzésen. Ifi: 2-0 Hamar T. Ifi: elmaradt Kosa G. Ifi: 1-9 Molnár L. Ifi: 2-3 Sipos J. KŐTELEK—TSZ.MIKLÓS 1-3 (1-1) SZÁSZBEREK-JJ.HALMA 6-1 (3-01 KENDERES-JSZ.GYÖRGY 3-1 (2-0) CIBAKHÁZA-R.FALVA 0-2 (0-1) Kőtelek Törökszentmikbs Szászberek Jászjákóhalma Kenderes Jászalsószentgyörgy Cibakháza Rákóczrfalva Albert (Budai) Hagyó NAGYZ. Antal Sipos Lakatos Huszár RABIÉ Mága Gy. Budai Gyáfrás Turjányi PÁDÁR Fogler B. Kalmár NAGY Szász Orbán DONKÓ Z. (Zsidei) Kovács M. (Andrási) HORVÁTH Hegedűs CSABAI MÁGAT. Lóié B. (Deák) Vasas P. Heringei TÚRI Túri Baricza Bíró (Cseh) KELEMEN Tóth (Vékás) Juhász Kovács Patkó Tóth (Gyárfás) Makó (Mészáros) MANZÉGER Vona Lucza (Medvegy) Lázár (Oláh) Zupkó Szerencsi (Háló) SZÖLLOSI Túróczi Menyhárt Pócsi LÓLÉ F. 1. Vasas L. (Dibernádó) Pilisi Csirke FICZERE Muhoray (TERJÉKI) Honos (Burka) Szakali SZABÓ Á. SZECSEI Kasza Borbényi Molnár (Daku) Kovács KOCSIS Méhesi (Kelemen) Csörghe (Szabó K.) Váradi (Lóié F. II.) DONKÓ L Urbán Veres (Farkas L.) BATHÓ Búcsús(Kecskés) Komáromi G. GÁCSI Erdei VÍGH Nagy Farkas! Fogler D. (Kerekes) Váradi Haddad (Mazug) Kapás. ANGYAL. Józsa (Pető). Borbás. Maróti. Kökény. Biacsi. Ladányi (Bujdosó). Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Csörghe Tamás. Csontos Lajos. Vasas László. Kiss Csaba. Szerencsi Miklós. Koczka László. Sipos Sándor. Bagi József. Kőtelek, 100 néző, vezette: Csu-Szászberek, 100 néző, vezette: Kenderes, 150 n., v.: Markóth. Cibakháza, 150 néző, vezette: kás András. Gyertyás Zsolt Gólszerzők: Molnár (11.), Fi-Bán János. Gólszerzők: Csörghe (24.), ill. Gólszerzők: Vasas L. 2 (10., czere 2 (13., 89.), ill. Terjéki (70.). Gólszerzők: Menyhárt (25.), Angyal 3 (4., 60., 73.) 16.), Vígh 3 (40., 80., 90.), Józsa A hazaiak jó kezdés után ért-Bíró (75.) Döntetlen állásnál a hazaiak (65.), ill. Borbényi (60.) hetetlenül visszaestek, de egy Hiába volt a hazai fölény, en­többször is eldönthették volna a Kellemes, őszi időben az első szép támadás végén bebiztosí­nek a játéknak a lényege a gól, mérkőzést, de még büntetőt is hibáztak. így a vendégek, ha szerencsés körülmények között is, de diadalmaskodtak. Csörghe Tamás: - A mérkő­zés döntő pillanataiban megre­megtek a lábak. Csontos Lajos: - Kiszenved­tük ezt a győzelmet... Ifi: 0-14 Csörghe T. félidő harmincadik percéig a jól játszó hazai csapat eldöntötte a mérkőzés sorsát. Vasas László: - Gratulálok az egész csapatnak a magabiztos győzelemhez. Kiss Csaba: - Sajnos már az első félidőben eldőlt a három pont sorsa. Ifi: 2-1 Vasas L. tották a győzelmet. Szerencsi Miklós: - A múlt heti gyenge teljesítményünket annyiban múltuk felül, hogy ez­úttal rúgtunk három gólt. Koczka László: - Az utolsó percig partiban tudtunk lenni a hazaiakkal, és ezért minden já­tékosom dicséretet érdemel. Ifi: 3-1 Ficzere G. mely a győzelmet eredményezi. Ez pedig hiányzott a cibakiak játékából. Sipos Sándor: - Sikerült meg­verni saját magunkat. Bagi József: - Úgy érzem, ma sokat tettünk a győzelemért. Higgadtabban játszottunk, és megérdemelten győztünk. Ifi: 2-1 Molnár Cs. ÚJ NÉPLAP - 2006. OKTÓBER 3.. KEDD így állnak a focicsapatok a bajnoki táblázaton MEGYEI 1. OSZTÁLY. FELNŐTTEK 1. Martfű 8 6 2 0 20- 5 20 2. KUTEn 8 6 1 1 16- 6 19 3. Tiszafüred 8 6 0 2 31-11 18 4. Kunhegyes 8 6 0 2 21-12 18 5. J.árokkszállás 8 5 1 2 15-12 16 6. Besenyszőg 8 4 2 2 12- 9 14 7. Jászkisér 8 4 1 3 18-19 13 8. Jásziadány 8 3 1 4 11-11 10 9. Kunmadaras 8 3 1 4 13-15 10 10. J.apáti II. 8 3 0 5 7-22 9 11. Nagyiván 8 2 2 4 11- 15 8 12. Fegyvernek 8 2 2 4 8-13 8 13. Abádszalók 8 2 1 5 13-21 7 14. Jászfényszaru 8 2 0 6 10-12 6 15. Jánoshida 8 1 2 5 11-20 5 16. Zagyvarékas 8 1 0 7 2-16 3 MEGYEI I. OSZTÁLY. IFJÚSÁGIAK 1. Kunhegyes 7 7 0 0 37- 6 21 2.KUTE 8 6 1 1 37-15 19 3. Martfű 7 6 0 1 52- 9 18 4. Besenyszög 8-6 0 2 37- 11 18 5. Jásziadány 8 5 2 1 28- 13 17 6. Tiszafüred 7 4 2 1 20- 6 14 7. Jászkisér 7 4 0 3 20- 20 12 8. Jászfényszaru7 3 1 3 20- 16 10 9. Abádszalók 8 3 0 5 21- 18 9 10. Fegyvernek 8 3 0 5 15- 22 9 11. J.árokszállás 7 2 2 3 16- 25 8 12, Kunmadaras 8 2 0 6 13- 26 6 13. Zagyvarékas 7 1 0 6 22-43 3 14. Nagyiván 7 0 0 7 9-62 0 15. Jánoshida 8 0 0 8 4-59 0 MEGYEI II. OSZTÁLY. FELNŐTTEK I.T.szentmikkjs 7 6 1 0 22- 7 19 2. Szajol 7 6 0 1 23- 11 18 3. Kisújszállás 8 6 0 2 14- 12 18 4. Kenderes 8 5 1 2 24- 9 16 5. P.monostor 8 5 1 2 24- 11 16 6. Nagykörű 8 5 0 3 21-21 15 7. Rákóczifalva 8 5 0 3 14-16 15 8. Cibakháza 8 4 1 3 18- 12 13 9. Tószeg 8 4 0 4 15-16 12 10. T.szentlmre 8 4 0 4 13-15 12 11. Szászberek 8 3 0 5 11-13 9 12. Jászalsósz. 8 2 2 4 11-20 8 13. Tiszagyenda 8 2 1 5 11-17 7 14. Cserkeszőlő 8 1 2 5 14-23 5 15. J.jákóhalma 8 0 1 7 9- 24 1 16. Kőtelek 8 0 0 8 11-28 0 MEGYEI II. OSZTÁLY. IFJÚSÁGIAK) 1. Szajol 7 7 0 0 20- 5 21 2. Szászberek 8 7 0 1 22-13 21 3. T.szentmiklós 7 6 0 1 52-10 18 4. Tószeg 8 6 0 2 34-25 18 5. Rákóczifalva 7 5 0 2 43- 6 15 6. Cibakháza 8 5 0 3 39-22 15 7. Kenderes 8 4 2 2 24-10 14 8. Kisújszállás 8 4 1 3 33- 14 13 9. Cserkeszőlö 7 4 0 3 30-17 12 10. Tiszagyenda 8 3 1 4 18-22 10 11. T.szentimre 8 3 0 5 16-19 9 12. P.tamonostor 7 2 0 5 25-17 6 13. Jászalsósz. 8 2 0 6 15-30 6 14. J.jákóhalma 8 1 0 7 10-49 3 15. Kötelek 9 1 0 8 14-76 3 16. Nagykörű 8 0 0 8 9- 69 0 A következő forduló menetrendje Szombat Megyei I. osztály: Abád­­szalók-Jászfényszaru, Kunmada­ras-Jászapáti II., Fegyvernek- Kunhegyes, Kunszentmárton-Ti­­szafüred, Jánoshida-Nagyiván, 14. Megyei II. osztály: Törökszent­­miklós-Kenderes, Kisújszállás- Cibakháza, Rákóczifalva-Tisza­­gyenda, Tiszaszentimre-Cserke­­szőlő, Tószeg-Szászberek, U. Me­gyei III. osztály: Öcsöd-Kungyalu, Berekíürdő-Jászszentandrás, Ti­­szaderzs-Alattyán, Jászboldoghá­­za-Tiszaföldvár, Jászdózsa-Jász­­telek, Tiszabura-Kétpó, 14. Vasárnap. Meg)'ei I. osztály: Zagyvarékas-Besenyszög, Jászla­­dány-Martfű, Jászkisér-Já­­szárokszállás, 14. Megyei II. osz­tály: Jászalsószentgyörgy—Nagy­körű, Jászjákóhalma—Szajol, Pusztamonostor-Kőtelek, 14. Me­gyei III. osztály: Jászágó-Csépa, Karcag II.-Tiszajenő, 14. ■ G. J.

Next

/
Thumbnails
Contents