Új Néplap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-19 / 246. szám

5 ÚJ NÉPLAP - 2006. OKTÓBER 19., CSÜTÖRTÖK JÁSZSÁGI TÜKÖR Az ország és a templom múltjáról is megemlékeztek A mennyiség okoz gondot hagyma Ebben az évben az ár is „megkönnyezteti” a termelőket A jászkiséri római katolikus templom építésének századik évfordulójára jótékonysági hangversenyt rendeztek. A ju­bileumi esten Réz Lóránt orgo­naművész, Kórodi Anikó opera­énekes és Szűcs Mariann hege­dűművész előadását hallgat­hatták az érdeklődők. A meg­emlékezés része volt a vasár­nap délelőtti szentmise is, amit Seregély István érsek, főpásztor celebrált. A koncertet követően az ara­di vértanúkra emlékeztek meg a művelődési házban. Immár harmadik éve a lászkisériek Baráti Egyesülete szervezi az október ó-i rendezvényt. Idén Jókai Anna írónő tartott elő­adást, amelyben a szabadság­­harcot méltatta. Az ünnepség vendége volt Lázár Vilmos fo­gathajtó világbajnok, az Ara­don kivégzett Lázár Vilmos ez­redes leszármazottja. A kor hangulatát idézték a helyi Pe­dagógus Női Kar és a Búzavi­rág Népdalkor nótái, valamint Bolla János hagyományőrző huszárőrnagy katonadalai. Zá­rásként a Pendzsom néptánc­együttes fiataljai gyertyákkal, mécsesekkel vonultak fel az aradiak tiszteletére. ■ Illés Anita HA ÉN DÖNTHETNEK SOROZAT polgár sstván, Jászladány:- Az egészségügyi ellátásban az a legnagyobb problémánk, hogy a településen szolgálatot teljesítő háziorvos kevés ahhoz, hogy az egész községet ellássa. Szerintem legalább még egy or­vosra szükség volna a zökkenő­­mentes betegellátáshoz. Az itt élőknek többet lehetne tenni a község szépítéséért. A jogain túl a kötelességeivel is tisztá­ban kellene lennie az emberek­nek. Ahhoz ugyanis, hogy előbbre lépjen Jászladány, közö­sen kell tenni mindenkinek. Az előrelépésben óriási szerepe le­het az oktatásnak, a fiatalok képzésének. Idén legalább nem fizettünk rá a hagymára — mondja Fejes Gellértné Gyönyörű a termés, szé­pen fejlődött a fűszernö­vény. A piac sem fulladt be, mint tavaly. Jászladány környékén mégsem felhőt­len a termelők öröme. Banka Csaba A vöröshagyma mennyisége és ára ugyanis hagy még kívánni­valót maga után. — Egy ideig az volt a baj, hogy nagyon sok eső esett, azután meg az, hogy növényvédőzni is nehezen tudtuk a hagymánkat. A védelem meg mindenképp kell a növénynek - mondja Fe­jes Gellértné. — Látom még van hagymájuk. Van piaca a fűszernövénynek? — Ez legalább jó volt az év­ben. Ha nem is igen hozott hasznot a családnak - mert együtt csináljuk már évek óta -, legalább nem fizettünk rá a do­logra idén. Jöttek a kereskedők és vitték. Szerencsénk volt, mert a külföldi konkurenciánál rossz volt a termés. Az ár per­sze inkább a kereskedőknek kedvezett, mint nekünk. De még ez is jobb, mint tavaly, ami­kor a megtermett növény egy részét a szemétbe kellett dobni, mert senki sem vitte el. — Nagyon hullámzó a haszon ezen a területen. Maradnak a hagymatermelésnél? — Sokat beszélgetünk.erről a többiekkel. Az idei évet már po­zitívnak tartjuk, mert ráfizeté­sünk nem keletkezett. De tavaly meg azelőtt hírét-hamvát sem láttuk a befektetésnek. Nagyon sokan abbahagyták már a hagy­matermesztést. Mi még egye­lőre nem tudjuk, hogyan lesz tovább. Az elmúlt évek tapasztalatai miatt már kevés az optimizmus a termelőkben. Sokszor kerül­nek szembe azzal, hogy a tőlük nyomott áron elvitt növényt az áruházakban jóval drágábban adják.- A minőséggel semmi gond nincs idén - mutatja a tetszetős hagymafejeket Sziráki Ferenc termelő. - A probléma az, hogy kevesebb, mint lehetne. Nem mondanánk rekordtermésnek a TELEPÜLÉSI OLDALAK Október 20. Törökszentmiklós Október 21. Szolnok/Jászság Október 24. Karcag/Jászberény Október 25. Újszász/T.földvár Október 26. J.szaru/Mezőtúr Október 27. Kenderes Október 28. Abony/Jászság hektáronkénti háromszáz-há­­romszázötven mázsát. Most meg jó ha átlagosan kettőszáz­ötven megtermett. A sok mun­ka csak néha-néha hozza meg a hasznát, amikor kiemelkedően jó évet zárhatunk. Azon kívül meg annak is örülünk, hogy ha nincs ráfizetés a terményen. — Egyébként elment az áru?- Persze, hogy el. Máshol sem volt nagy termés. Az ár vi­szont nevetséges amit kapunk érte. Most sem kúszik felfelé, pedig tényleg kevesebb termett, mint korábban, és a piac felvesz mindent, amit adni tudunk.- Mit szól, amikor a boltok­ban meglátja a hagyma árát, és eszébe jut, hogy öntől mennyiért vitték el? — Megcsúfolják a termelőket. Nem szívesen beszélnék erről, mert csak csúnyákat mondanék. Gondot okozott a szokatlanul sok eső jászladány határában a ve­tési időszakban olyan esőzé­sek voltak, hogy csak a szo­kásos termésterület felére tudták elvetni ezt a növényt - tudjuk meg Dankó Ispántól a Jász—Föld Rt. vezérigazga­tójától. Az évek óta megszo­kott mintegy kettőszáz hek­tárból így csak száz hektáron indult el a termesztés. Több­ször keserítette mindennapja­ikat a szokatlanul sok eső ta­vasszal és nyáron. Ami végül is megtermett, annak minősé­gével semmi gond nincs. Át­lagosan 250-280 mázsát ta­karíthattak be hektáronként. A szakember meglátása sze­rint a kereskedők által kínált hatvan-hatwnöt forintos ki­lónkénti ár az önköltséget fe­dezi, és némi haszna is van a termelőknek. JÁSZAPÁTIN, Kisjárási út 4-6. alatti Táp-Takarmánybolt | (a nagy malom mellett, ? 31-es főútvonalhoz közel, összevonható két telken) üzlethelyiségnek, telephelynek, vagy telepnek eladó. Érdeklődni lehet: Pócs János 06-30/9389-010. A beázott tetőt javítják Kiséren jászkiséren másfél millió forintot költenek el a Bocs­kai úti óvoda és a napközi otthon beázott tetőszerkezet­ének javítására. A munkák­kal párhuzamosan már ter­vezik a lapos tetős napközi befedésének lehetőségeit. Tanácsnokokat neveztek ki Jászalsószentgyörgyön a hétfőn megalakult új kép­viselő-testület átalakította a bizottságok szerkezetét Jászalsószentgyörgyön. Emel­lett a korábbi egy helyett két alpolgármester segíti a telepü­lés vezetőjének munkáját. Az eddigi három bizottság he­lyett pedig kettő működik majd, amelyben összesen a tagok száma feleannyi, mint korábban. Létrehoztak még két tanácsnoki (településme­nedzseri és egészségügyi ta­nácsnok) tisztséget is. Később döntenek a csatornahasználati díjról jászkiséren befejezéséhez kö­zeledik a szennyvízcsatorna­­beruházás kivitelezői munká­ja. Október 31-ét követően csak néhány helyreállítási munka maradhat még hátra. A próbaüzem folyamatosan indul, indult a községben. A lakosságnak ebben az évben még nem kell fizetnie csator­nadíjak Azt csak január 1-től kell kezdeni a helybelieknek. A díj mértékét később hatá­rozzák meg. Megosztott első hely a főzőversenyen jászladányban rendezték meg az elmúlt hét végén a jászsági hagyma napját. A rendezvényen a „hagymás ételek” főzőversenyét is megtartották. A megméreté­sen a Jász-Föld ZRt. és a Gazdakör csapata nyerte el a megosztott első helyezést, de valamennyi résztvevő ajándéktárgyakkal térhetett haza a rendezvényről. Az oldalt írta: Banka Csaba Fotók: Sárközi János Jászberényi Szerkesztőség 5100 Jászberény, Szabadság tér 4. Tel.: 57/501-710, F*: 57/501-711 KRESZ-ből jelesre vizsgáztak a györgyiek verseny Két diák Szerbiában szerzett hírnevet- A Lippay János Általános Is­kola tanulói huszonegy éve fo­lyamatosan megnyerik a me­gyei KRESZ-vetélkedőt - mond­ta Sándor József felkészítő ta­nár. - így régóta ők képviselik megyénket az országos és nem­zetközi megméretéseken is. Idén Gazsi Fruzsina és Ba­­jzáth Soma jutott he a Magyar Autóklub válogatott csapatába, hogy országunkat képviseljék a Szerbiában megrendezett nem­zetközi versenyen.- Honnan ered a KRESZ irán­ti érdeklődésetek?- Második osztályos lehet­tem, amikor hallottam arról, hogy az iskolában működik KRESZ-szakkör - válaszolta Fruzsina. - Már akkor is imád­tam kerékpározni, gondoltam eljárok a foglalkozásokra és tö­kéletesítem közlekedési ismere­teimet. Azóta sem tudtam elsza­kadni mindettől. Egész nyáron a szerbiai megméretésre készül­tünk, de megérte. Az egynapos versenyen ügyességi és elméleti feladatok sorában mértük össze tudásunkat a világ különböző országainak képviselővel.- Az összesített eredmények alapján hetedik helyezést ér­tünk el — büszkélkedik az ötödi­kes Soma. A jövőben mindket­ten szeretnének újabb verse­nyeken indulni és azokról szép sikerekkel hazatérni. ■ Illés A. Soma és Fruzsina hazánkat képviselték a nemzetközi megméretésen A Deák Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola 5123 Jászárokszállás, Deák Ferenc u. 59. Tel.: 57/433-313 Fax.: 57/433-314 E-mail: jaszdeak@gmail.com A jászárokszállási Deák Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola magyar nyelv és irodalom szakos tanárt keres azonnali kezdéssel. | Feltétel: egyetemi végzettség. Jelentkezés a gimnázium igazgatóságán. N-------------------------------------------------------------------------------------

Next

/
Thumbnails
Contents