Új Néplap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-18 / 245. szám
ÚJ NÉPLAP - 2006. OKTÓBER 18., SZERDA KUNSZENTMÁRTON ÉS KÖRNYÉKE f s < * f V 5 A szegénység felszámolásáért küzd a civil szövetség Október 17-e a szegénység elleni küzdelem világnapja. Ez alkalomból került sor, immár második alkalommal a Parlamentben a Szegénységben Élők Második Találkozójára. A programot a Magyar Szegénységellenes Hálózat szervezte, amely 2004 áprilisában, tizenhét civil szervezet szándéknyilatkozata alapján jött létre. A hálózat döntéshozó szerve a koordinációs testület, amelyben két kunszentmártoni, Szvoboda Zoltánná, és Szarvák Éva is képviselik a szegénységben élők érdekeit.- A szervezet a szegénység megszüntetéséért küzdő civil szervezetek független szövetsége, amely a szegénység és a társadalmi kirekesztés csökkentését és megszüntetését tűzte ki céljaként. Az idei konferencia célja az volt, hogy párbeszéd alakuljon ki a politikai és közigazgatási döntéshozók, valamint a szegénységet megélők között - mondta Szarvák Éva. HA ÉN DÖNTHETNÉK SOROZAT mészáros imréné nyugdíjas, Kunszentmárton: - Én már nyugdíjas vagyok, így néhány olyan probléma, mint a munkanélküliség, már nem érint. A környezetemet látva azonban azt tapasztalom, hogy sokkal nehezebb lett az élet, mint volt. Ami a várost érinti, hiányolom, hogy a központban lévő buszmegállóban nem állnak meg a távolsági buszok. Örülök azonban annak, hogy hamarosan befejezik a gátak erősítését, így majd nagyobb biztonságban lehetünk. TELEPÜLÉSI OLDALAK Október 19. Jászság Október 20. Törökszentmiklós Október 21. Szolnok/Jászság Nem kérnek a jelzálogból csépa Több háztulajdonos oanassámdik a kárenyhítés feltételeire Búza Edina Csépán a tavaszi árvíz közvetve is okozott károkat. A Tisza védvonala több helyen megcsúszott, ezért a töltés erősítésére, majd a kitelepítésre hatalmas erőket mozgósítottak. A védekezésben részt vevő nehéz gépjárművek óriási robajjal hajtottak végig a falu keskeny kis utcáin. — Akkora volt itt annak idején a forgalom, hogy szinte rázta a házat - panaszkodott a Kossuth utca egyik lakója, Szabóné Pölös Eszter. - Szétnyíltak a sarkok, és a csempe is megrepedt. Még május elején felvették a kárt, ekkor százötvenezer forintra becsülték a veszteségem. A napokban értesítést kaptam, hogy lehet a pénzt igényelni. Mivel nem volt biztosításom, az összeg negyven százalékára számíthatok. Ez, és még más is elkeserít. Nem szeretnék a házra a pénzért cserébe tízéves jelzálogjogot bejegyeztetni. - tette hozzá. Vajda István a szomszéd házban lakik. Otthonában szintén keletkeztek károk. — Nekem sem volt biztosításom, a károm hasonló, így én sem számíthatok másra. Nem tartom azonban jogosnak, hogy csak negyven százalékot kapok meg, azt pedig főleg nem, hogy leterheljék a házamat. Nem kölcsönt igényeltem, hanem a károm megtérítését. Ám az sem elégedett maradéktalanul, akinek volt biztosítása.- Nálam háromszázezer forintos kár keletkezett. Mivel volt biztosításom, így azt mondták, hetven százalékot kapok meg - kapcsolódott a beszélgetésbe az utca másik lakója, Szöllősi József. - A feltétel az, hogy legyen a lakáson biztosítás, és tíz évre jelzálogjogot jegyezzenek be. Azonban ilyen feltételekkel nem kérek a kártérítésből - magyarázta.- Többtonnás járművek itt robogtak fel s alá, éjjel és nappal, heteken át_- állította Szvoboda Imre, szintén a Kossuth A tavaszi árvízi védekezés során néhány út mentén, a házakban kisebbnagyobb károk keletkeztek Csépán. A kártérítést hamarosan fizetik, de többen nem értenek egyet a feltételekkel. Szöllősi József nemrégiben újította fel teljesen a házát, mégis sok helyen repedés jelent meg. útra tereljük a dolgot, felvettük a kapcsolatot egy ügyvéddel - folytatta Szabóné Pölös Eszter.- Mindenben az állami rendelet szerint járunk el - fogadott Lantos Lászlóné, a település jegyzője. - Ez alapján, a biztosítás meglététől függően, 40 illetve a 70 százalékot kapnak meg a károsultak. A jegyző elmondta azt is, hogy ha valaki a tíz év alatt megszünteti a Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap, vagy a lakásbiztosítás fizetését, annak időarányosan vissza kell fizetnie a kapott kártérítési összeget. Az állam a folyósított összeg nagyságától függetlenül jegyzi be a jelzálogot. Akad, aki már időközben már elvégezte a felújítást Tőlük a kárfelvétel időpontjáig visszamenőleg fogadják be a számlákat utcából egy lakó. - Megértjük a helyzetet, de nekünk ebből tényleges kárunk keletkezett. A húszéves házam több helyen megrepedt — fűzte hozzá. A károsult ingatlantulajdonosok összefogtak, és panaszuk érvényesítésére a jogi eljárást választották.- Nincs bajunk senkivel, de ez a feltétel szerintünk nem megfelelő. Összesen három utcából eddig huszonegyen írtuk azt alá, hogy a kártérítés feltételeivel nem értünk egyet. Jogi Akik túl vannak a tatarozáson néhányan még a jó időben hozzáfogtak házuk.felújításához Szabóné Pölös Eszter is köröskörül tataroztatta a lakását, azonban a gondos munka ellenére a napokban ismét megjelentek a repedések a családi ház oldalán. Készülnek az ünnepi megemlékezésekre az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója alkalmából rendezvénysorozatot tartanak Kunszentmártonban. Az október 17-től kezdődő esemény keretében lesz mozi- és zenei előadás, könyvbemutató és kiállítás is. Október 22-én délután engesztelő szentmise lesz á római katolikus nagytemplomban, majd 23- án három órától a városi megemlékezésen emléktáblát avatnak a polgármesteri hivatalnál. Hagyományápoló hét az iskolában A városi általános iskola idén is megtartotta legnagyobb szabású rendezvényét, a Széchenyi-hetet. Az eseménysor célja az, hogy felhívja a figyelmet a hagyományok ápolására és tiszteletére. A diákok részt vehettek kézműves-foglalkozáson, nyelvi versenyen, kisállatbemutatón és szüreti műsoron. Sportprogramok is várták a tanulókat. A rendezvényt a már hagyományos tábortűz és diszkó zárta. Háromszáz táncos párt várnak A silver Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és a Classic Alapfokú Táncoktatási Intézmény a kunszentmártoni sportcsarnokban október 23-án nagyszabású táncversenyt rendez. A térségi versenyre csaknem háromszáz táncos pár érkezését várják. Az egész napos versenyen a Silver TSE versenytáncosai is bemutatkoznak, továbbá a tízszeres magyar bajnok László Csaba és Szögi Szilvia is táncolnak. Felújították a cserkei általános iskolát cserkeszőlöben szeptember végén adták át a felújított általános iskolát. A pályázati pénzből teljes külső és belső felújítást végeztek. Új berendezéseket, bútorokat, taneszközöket vásároltak, és megújult a tornaterem is. Az iskolához vezető utat és a sportpályát is felújították. így 178 kisdiák tanulhat korszerű körülmények között. Földvár-Táp Az állattartók szolgálatában A Földvár-Táp a Purina takarmányok hivatalos forgalmazója a régióban, Forgalmazunk mindent, ami a hobbi-, vagy haszonállat tartásához szükséges (takarmány, premix, koncentrálom, kész táp, szemes termény, korpa, takarmánykiegészítő, egyéb kellék, kiegészítő), és ami a ház körül szükséges lehet. Kunszentmártoni boltunk arculatát megváltoztattuk kívül és belül, hogy minél kellemesebb környezetben szolgálhassuk ki vevőink igényeit E célt szolgálja az is, hogy termékskálánkat és választékunkat folyamatosan a vevői igényekhez alakítjuk. Mozgóboltunk továbbra is segítségére van azon vásáribbiknak, akik otthonukból kívánják megvásárolni termékeinket A mozgóbolt kedd és pénteki napokon jár Kunszentmártonban. Központi, új telephelyünk: Tiszafóldvár Döbrei J.út 125-127, ahonnan gyorsabban és hatékonyabban tudjuk kiszolgálni üzleteinket, vásárlóinkat Itt kedvezményesen, 5 százalékár engedménnyel vásárolhatnak. A kis- és Földvár-Táp Kft. 5430 Tiszafóldvár Döbrei J.út 125-127. Tel./Fax.: 0656/472-654 Zöldszám: 0680/204-506 (információ, rendelésfelvétel) mobil: 0630/399-0524 e-mail.: postmaster@foldvartap2000.axelero.net Kunszentmártoni üzletünk: 5440 Kunszentmárton Csongrádi út 2. nagytermelőket egyaránt egyénre szabott termék- és árajánlattal várjuk. A Purina tanácsadói segítségével olyan takarmányozási programokat alakítunk ki az egyes telepek, vagy gazdák állatai részére, melyek állat-egészségügyi és takarmányozási szempontból biztonságos tenyésztést, hizlalást tesznek lehetővé, a legjobb nyereség elérése érdekében. A Vetélkedő egész napon át versengés Nyolc település fiataljait mozgatta meg A Csépai Ifjak Baráti Egyesülete (CSIBE) szervezésében huszonnégy órás vetélkedőt tartottak a múlt hét végén a faluban. Az ügyességi, elméleti és sportfeladatok teljesítésére nyolc térségi településről összesen hét csapat érkezett.- Ez a vetélkedő azért jelentős, mert sok fiatalt mozgat meg, és ápolja a térségi kapcsolatokat - mondta Bíró József, a CSIBE elnöke. A verseny ősszel és tavasszal a térség más-más településén zajlik. Idén már Cibakháza is volt vendéglátó, jövő tavasszal pedig Szelevényre várják a fiatalokat. A nagy sikerű versenyt a ven- érte el, a dobogó harmadik fodéglátó Csépa csapata nyerte. A kára pedig Cibakháza csapata második helyezést Szelevény állhatott. Képünkön az egyik érdekes feladat, a kisautó-vontatás látható.