Új Néplap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-18 / 245. szám

ÚJ NÉPLAP - 2006. OKTÓBER 18., SZERDA MEGYEI TŰKOR 3 Martfű SZABADIDŐS TÉR A he­lyi fiatalok egy olyan helyet sze­retnének kialakítani a települé­sen, ahol görkorizni, bringázni le­het, esetleg illegális körülmények között falfirkálhatnának. Az úgy­nevezett Streetart - melyet sö­vényszobrok is díszítenének — ki­alakítását pályázati forrásokból szeretnék megvalósítani. A ter­vek szerint mintegy ötmillió fo­rintból három év alatt kivitelezhe­tő a hely. rá Szolnok RENDKÍVÜLI Az APEH Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság ügyfélszolgálata ok­tóber 20-án (pénteken) a beval­lások átvétele céljából rendkívüli nyitva tartást tart, Nyolc órától tizenkét óráig veszik át csak a bevallásokat, ta Szolnok MAGYAR ÍZEK Ma elin­dult a franciaországi Lyonba a szakácsokból és étteremvezetők­ből álló tíz fős megyei delegáció. A csapat az ízek hete nemzetközi gasztronómiai seregszemlén képviseli majd régiónkat, sőt, az országot. A vasárnapig tartó ren­dezvényen a megyebeliek nem csak főznek, sütnek, hanem ma­gyar borokat is kínálnak az ér­deklődőknek. LZ Tiszavárkony köveznek jói ha­lad az új védvonal építése a ma­gasparti részen. A szeptember eleji építkezés óta 6 ezer tonna követ szórtak ki az érintett part­szakasz folyómedrébe. A munka során 26 ezer tonna követ építe­nek majd be. A 600 méteres fo­lyó részen december végére ké­szülnek el, ha minden a tervek szerint alakul. A nagyjelentősé­gű munka több százmillió forint­ba kerül, ta Tomajmonosiora újak és ré­giek Az újonnan választott kép­viselő-testület a minap letette az esküt. Ami érdekes az összetétel­ében az az, hogy a nyolctagú kö­zösségben hárman: Csecse/' Csa­ba, Bodnár József né és Agócs Béláné korábban is tagjai voltak a testületnek. Míg a többiek: Gyulainé Túró Melinda, Székely János, Sebők Sándor, Gorzás Sándor újak, akár a polgármes­ter, Fazekas Szabolcs, dszm Ujszász BUSZBÉRLETEK Szep­tembertől működik a városban helyi autóbuszjárat. A diák és nyugdíjas havibérletek árát 1000 forintban állapították meg, a rá­szorulóknak azonban 700 forin­tos támogatást nyújt az önkor­mányzat. szs Amikor csapatostul összeverődnek, nagyon nehéz megfékezni az indulatokat. A rendőrök nagyon nehéz helyzetben vannak ilyen esetekben. Gúzsba kötött rendőrök? önbíráskodás Tartanak attól, hogy túlkapással vádolják őket Folytatás az 1. oldalról A leghíresebb „cigány vonalas” Magyarországon Tonhauser László volt. És persze a cigány­ság körében ugyanilyen közis­mert nyomozók dolgoztak a szol­noki vagy a jászberényi rendőr­ségen is a rendszerváltást meg­előzően. — Nem csak ismerték, hanem tisztelték a „cigány vonal” nyo­mozóit a romák. Kapcsolataink révén értük el az eredményeket - mondja egy olyan rendőr alez­redes, aki a nyolcvanas években a terület egyik specialistájaként dolgozott Szolnok megyében. Szerinte ma már sokszor csoda-A bűnözőkkel nem árt kesztyűs kézzel bánni bogárnak számít a rendőr, aki beszéli a lovári nyelvet. Vagy azonnal kapcsolna, amikor Du­­dut, Szőröst, Nédót vagy Csiko­­mot említik a romák.- Szerintem meg van fogva a rendőrök keze-ál­lítja egy fegyverne­­ki hölgy —, azért nernnternek eré­lyesebben szembe­szállni a cigány csa­ládokkal. A hatóság attól tart, ha keményebben lépnek fel, akkor túlkapással vádolják meg őket a jogvédők. A gyeplő nélküli, öntör­vényű fiatalkorú cigányokkal pe­dig végképp nem tudnak mit kez­deni, mert ha el is fogják őket, le­het, hogy fél óra múlva kint, sza­badlábon röhögnek a rendőrökön — véli. Egy jászladányi férfi ha­sonlóképpen gondolkodik. Sze­rinte, amit a rendőrök régen le­rendeztek egy pofonnal, az ma bonyolult kivizsgálásokat von maga után. - A sokat sulykolt „rasszizmus” és „diszkriminá­ció” blokkolja a rendőröket. Az sem mellékes, hogy a leépíté­sekkel meggyengült a rend­őri szervezet, és nem győzi a sok munkát—vallja. „Ha kalákában vannak, akkor erősebbnek ér­zik magukat.”- Rendkívül nehéz helyzetben vannak a kollégáink, ha egy-egy nagy létszámú cigánycsaládnál, romaközösségben kell fellépni­ük - mondta egy neve elhallga­tását kérő rendőr. - Más a hely­zet, ha a körzeti meg­bízott, vagy a járőr több alkalommal is járt már a családok­nál. Akkor valame­lyest dűlőre jutnak, de állandó rendet ez esetben sem lehet teremteni. Ha a tere­pen kevésbé járatos rendőreink jelennek meg egy romák lakta településrészen, akkor őket sok­szor ellenségesen fogadják. Ha kalákában vannak, akkor erő­sebbnek érzik magukat. Ha egy­­egy pofon elcsattanna, rögtön megjelennek a kapitányságon a romavédő szervezetek. Túlságo­san visszaélnek a pozitív diszk­riminációval - magyarázta. — Szerintem ez az eset társa­dalmi-szociológiai probléma, ami régóta megoldásra vár—mondta e*gy másik rendőr. Mi csak bűn­elkövetőt és törvénytisztelő ál­lampolgárt különböztetünk meg, más szempontokat nem ve­szünk, vehetünk figyelembe. Cigánycsaládok is egymásnak esnek éppen három évvel ezelőtt két helybeli roma család tagjai szólalkoztak össze Szolnokon a belvárosi piacnál A déli órákban kialakult vita tömeg­­verekedéssé fajult, aminek csak a rendkívül nagy erőkkel beavatkozó rendőrség vethetett véget. A pillanatok alatt kipat­tant utcai csatározásban ak­kor négyen sérültek meg. Köz­tük voltak azok az egyenruhás rendőrök is, akik a megtáma­dottak védelmében léptek fel. A rendőri intézkedés során le­adottfigyelmeztető lövés nagy szerepet játszott abban, hogy nem lett tragikus végkifejlete az összecsapásnak. Az esemé­nyek kapcsán a két famíliából összesen 10 embert állítottak elő a kapitányságra. Karakas László ezredes, a Szolnoki Rendőrkapitányság vezetője az ügy kapcsán akkor kifejtette: Szolnok nincs hozzászokva az efféle utcai atrocitásokhoz és nem is akar hozzászokni a ké­sőbbiekben sem. JEGYZET SZATHMARY Wm? ISTVÁN Olaszliszka üzenete olaszliszkán szétfoszlott a politikai korrektségnek ne­vezett, elhallgatásokból, fél­igazságokból, érdekekből született csinálmány. A mostani drámai események bebizonyították, hogy a ha­zugság, álljon ugyan mögöt­te bármekkora tábor, tragé­diába visz és annál nagyob­bá, minél tovább járunk raj­ta. Márpedig a saját törvé­nyei szerint élő cigány kö­zösségekkel való együttélés kívánatos módjáról nap mint nap sulykolt nézetek­ről egyértelműen bebizonyo­sodott tarthatatlanságuk. az eset nem előzmények nélkül való. Pusztán nem je­lent meg mostanáig ilyen brutalitással a kétféle kultú­ra közötti ellentét, de talál­kozhattunk tanárverésekkel, tettlegességig fajuló vitákkal magyarok és cigányok között eddig is. Pusztán más színt adott nekik az úgymond el­várható megközelítés, ami­nek népes és lelkes szószólói gárdája akadt a hivatásos ag­gódok és megélhetési kisebb­ségvédők csapatában. Kér­­déSj okoz-e a mostani, min­dent felülmúló borzalom lel­ki önvizsgálatot bennük. sajnos nem valószínű, hogy ez megtörténik. A fogadat­­lan prókátorok erre vannak képesítve, ez a megélheté­sük, érvényesülésük terepe. A józan ész lehetőségei gyakran igen szegényesek velük szemben. Pedig való­színűleg elérkeztünk a ha­tárvonalhoz, ahonnan már senkinek sem lesz jó az ed­digi állapot. Sem a többség­nek, akit egyre gyakrabban csapnak arcul hasonló ese­tek, de nem lesz jó a kisebb­ségnek sem. Mert így előbb utóbb az indulat veszi át a józan törvénykezésben meg­testesülő társadalmi akarat szerepét. Attól pedig az ég óvjon mindenkit. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@ujneplap.hu Fáklyával tüntettek a tandíj ellen Megkérdeztük olvasóinkat Elég-e két év a költségvetés rendbetételére? Három új tag a rákóczifalvai testületben Debrecenben, ebben a hatalmas cívis városban — ahol több megyénkbeli is folytatja felsőfo­kú tanulmányait - mintegy ezer egyetemista és főiskolás gyűlt össze fáklyával a kezében ked­den este a Déry téren, ahová fe­gyelmezett rendben az egyetem főépülete elől vonultak el a tan­díj ellen tiltakozva. A demonstrációval a Debrece­ni Egyetem Hallgatói Önkor­mányzata (DEHÖK) csatlakozott az október 19-ei, fővárosi tandíj­ellenes megmozduláshoz. Körösparti Péter, a DEHÖK el­nöke a megjelentek számát te­kintve örömét, a gyűlés oka mi­att azonban szomorúságát fejez­te ki - írta a haon.hu. ■ MARKOvics zsolt, Karcag:- Szerintem az ország nincs oly mértékben eladósodva, hogy ne legyen elég. A gazda­ság helyrehozatala mellett azonban szükség van arra, hogy rendet tegyünk a fejek­ben is. Az uniós forrásokra nem vagyunk felkészülve. So­kakban nem tudatosul, hogy a tagállamok közös pénzében a mi részünk is benne van. Tóth judit, Alattyán:- Egyáltalán nem vagyok gaz­dasági szakember. Nem tu­dom, hogy két év, vagy több kell ahhoz, hogy rendbe te­gyék a gazdaságot. Mondjuk hajlamos vagyok elhinni, hogy talán elég lehet ez az idő. Min­denesetre meg kell próbálni, hogy később az uniós forrá­sokból is gyarapodhasson az ország. RUBINSTEIN ZOLTÁN, SzOTVOS:- Hogy mire elég a két év, né­zőpont kérdése. Ahhoz, hogy megtömjék a zsebüket a politi­kusok, sok. A gazdaság rend­betételéhez viszont iszonyato­san kevés. Ha előtte nem ron­tották volna el ennyire a gaz­daságunk helyzetét, akkor ta­lán elég volna. A legjobb az lenne, ha a két kormánypárt összefogna. SZVOBODA TIBOR, CsépCU- Szerintem elegendő lehet a két év, ha hozzáértő szakértők felügyelik. A legfontosabb, hogy az ország és a lakosság érdekeit tartsák szem előtt. Ha a költségvetéssel úgy gaz­dálkodnak, mint más a csalá­di kasszával, és úgy osszák be, hogy az mindenre elég le­gyen, akkor talán helyreállít­ható lesz. A héten három új taggal megala­kult a képviselő-testület Rákó­­czifalván. Az ülést a legidősebb képviselő, Evinich Lajos, mint korelnök nyitotta meg. Titkos szavazással egyhangúlag újra dr. Túróczi Imrét és Kármán Ist­vánt választották alpolgármes­ternek. Megalakult a képviselő­­testület három bizottsága is. A pénzügyi-, településfejlesz­tési és ügyrendi bizottság elnö­kének Kara Istvánt, az egészség­­ügyi és szociális bizottság elnö­kének Mézes Emilnét választot­ták. A kulturális, oktatási, gyer­mek-, ifjúságvédelmi és sportbi­zottság elnöke pedig Vadász Ist­­vánné lett. ■ Rimóczi Agnes

Next

/
Thumbnails
Contents