Új Néplap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-11 / 239. szám

4 MEGYEI TÜKÖR ÚJ NÉPLAP-2006. OKTÓBER 11., SZERDA Nem támadott, csak élelmet kért az emberektől az egerészölyv Komoly riadalmat keltett az el­múlt napokban egy nagy testű szárnyas a Tisza-tó környékén. Az egerészölyv a vadon élő ma­daraktól eltérően nem riadt meg az emberek közelségétől, sőt ke­reste azok társaságát. A megye­határtól nem messze fekvő Sa­rud önkormányzatához több be­jelentés is érkezett, miszerint az állat félelemben tartja a környék lakóit. Időnként ugyanis egy-egy járókelő hátára, vagy vállára száll és hegyes csőrével az illető fejét kopogtatja. Mindezt a tele­pülés lakói agresszivitásnak vél­ték, holott az időközben befogott ragadozó furcsa viselkedése bé­kés okokra vezethető vissza. Lapunk az esetről két szakér­tő véleményét is megkérdezte. Urbán Sándor, a Magyar Madár­tani és Természetvédelmi Egye­sület megyei képviselője és Mo­noki Ákos, a túrkevei Nimfea Ter­mészetvédelmi Egyesület cél­program-vezetője egybehangzó választ adott. Eszerint a jelenség magyarázata, hogy az ölyv fióka korától emberi környezetben ne­velkedhetett. Hozzászokott ah­hoz, hogy gazdája rendszeresen táplálja. Miután kiszabadult, vagy szabadon engedték, to­vábbra is bizalommal közelített mindenkihez, akitől táplálékot remélt. Monoki Ákos elmondta még: ha fiatal madárról van szó, a védett szárnyast minden bi­zonnyal sikerül majd visszava­dítaniuk. ■ B. J. Fellélegezhetnek az allergiások, kevesebb a pollen Úgy tűnik, megkönnyebbülhet­nek a különböző növényekre al­lergiások. Az előrehaladott ősz miatt ugyanis a csalán-, pázsitfu- és libatopfélék, az üröm, és a ret­tegett parlagfű már nem ontja a polleneket. Az aktuális pollen­helyzet, szerint ezek koncentrá­ciója az észak-alföldi régióban alacsony. A Fodor József Orszá­gos Közegészségügyi Központ, Országos Meteorológiai Szolgá­lat, Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat adatai sze­rint az elkövetkezendő napok­ban nem változik a helyzet. ■ T.A. Az egyik elképzelés szerint (nagy képünkön) így festene a körforgalom, ha abba gyorsítósávot építenének Szandaszőlős felé Új híd helyett plusz sávok körforgalom Olvasóink javaslatai a dugók mérséklésére A szolnoki Szabadság téri körforgalom környékén csúcsforgalomban hatal­mas dugók alakulnak ki. Olvasóinktól számos ér­dekes javaslatot kaptunk a megoldásra. Összeállítás Több olvasónk úgy látja, egy új városi Tisza-híd megépítése az álom kategóriájába tartozik. Ép­pen ezért a meglévő adottságok figyelembe vételével kell keres­ni gyorsabb és olcsóbb megoldá­si lehetőségeket. Horváth Gyula szerint a Sza­badság-téri körforgalomban a városból kifelé tartó két sávot ká­rosan korlátozták le úgy, hogy a külső sáv a Dami felé vezet. Ezt a sávot ugyanis az uszoda parko­lójához tartó autók mellett a to­lakodók használják. A Besenyszög és a Pólya Tibor utca felől érkezőket szintén egy sávba kényszeríti a csomópont kiépítése. Ráadásul az autósok gyakran nem jelzik haladási szándékukat. Olvasónk úgy lát­ja, ha az egész forgalmat meg­próbálja néhány rendőr irányí­tani, az felér egy tragédiával. Javaslata szerint, ha a híd ele­jén megépített két sárga szigetet felszámolnák és előléptetnék út­testé, akkor lehetne szabályoz­ni, hogy a belváros felől a hídra hajtők a jobboldali sávon halad­hassanak. Aki Besenyszög vagy a Pólya Tibor utca felé akar men­ni, az a belső sávot vegye igény­be. Természetesen a hídra való felhajtásnál lépne be az elsőbb­ség kérdése. Ugyanez a megoldás lehetne a Besenyszög és a Szolnok ispán körút felől érkezőknél is. A je­lenlegi egy sáv helyett ki kellene alakítani azt, hogy a belváros fe­lé vezető külső sávba a körforga­lomba való belépés nélkül tudja­nak behajtani. így csak az men­ne a körforgalomba, aki a hídra tart. Mindez a hídról a városba ha­ladva megoldott, itt szétválaszt­ják a Besenyszög, illetve a belvá­ros felé haladó forgalmat. Hor­váth Gyula úgy gondolja, ugyan­ezt kellene visszafelé is megten­ni. A cél tehát: kivinni mindazo­kat a körforgalomból, akik azt csak 25 százalékig használják, mert indokolatlanul foglalják a helyet és tartják föl azokat, akik a gyűrűt 50-70 százalékban ve­szik igénybe. Véleménye szerint ezzel az ésszerűsítéssel a dugók legalább 30 százalékkal mérsé­kelhetők. A Kertvárosnál nagyon jól megoldották a bevásárlóköz­pontok felé a forgalomnak ezt a fajta leválasztását, viszont hi­ányzik az Alcsisziget és Szanda felőli oldalon az érkező jármű-Belvárosi Tisza-híd három sávval néhány olvasónk azzal az öt­lettel állt elő, hogy a csúcsfor­galmat a városi Tisza-híd, il­lette a százlábú-híd három sávossá bővítésével lehetne je­lentősen mérsékelni. Ennek pontos műszaki lehetőségeit azonban nem ismerjük. A /tá­rom sávos megoldás előnye, hogy a reggeli órákban két forgalmi sávot biztosít a bel­városba tartóknak, a délutá­ni csúcs idején pedig plusz sávot ad a Szandaszőlős felé tartóknak. Mindez persze megfelelő lám- jj \ ^ pás forgalomirányí­tást is feltételez. vek szétválogatása. Indokolatlan az Alcsisziget felől érkezőknek és a hídra tartóknak behajtani a körforgalomba, ugyanúgy, mint a szandaiaknak, ha Alcsisziget felé akarnak menni. Az átépítés­re pedig bőven lenne hely. A trükközések elkerülésére acél terelő korlátokat vagy padkákat kellene telepíteni. Akadnak, aki úgy látják, hogy nem feltétlenül,a körforgalom te­het az állandó dugókról. Állításuk szerintük hiba volt a folyó túlsó oldalára hatalmas be­vásárló-központokat építeni. Ez­zel az egyébként is növekvő for­galmat a sokszorosára gerjesz­tették. Ezen egy új híd sem igen fog segíteni. Több forrásból gazdálkodhatnak a magán erdőgazdálkodók Közel negyedmillió magántulaj­donosé az ország erdeinek 42 százaléka, de az általuk birtokolt terület egyharmada kezeletlen — hangzott el a Zala megyei Bagó­don rendezett I. Dunántúli Ma­gánerdős Napon. A helyzeten ja­víthat, hogy a 2007-től az agrári­­umnak jutó 1200 milliárd forint­nyi forrás jelentős része kimon­dottan a magán erdőgazdákat érinti. Mindezt Luzsi József, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsé­gének szolnoki elnöke mondta. ■ T.A. Vonatpótló autóbuszokra kell majd szállni A Hatvan-Újszász-Szolnok vo­nalon pályafelújítás miatt októ­ber 22-én a Hatvanból és Szol­nokról reggel induló vonatok utasait Pusztamonostor és Jász­berény állomások között autó­buszok szállítják. Szintén busz­ra kell szállni október 24-én és 25-én, amikor egyes vonatok uta­sait Jászberény és Portelek kö­zött szállítják közúton. Tiszate­­nyő és Martfű állomások között is vonatpótló autóbuszok járnak október 24-től 28-ig. Bővebb info: 06-40-49-49-49. ■ T. A. Jövőre a felújított sírnál koszorúznak László Gergely '48-as honvéd sír­ja a jászjákóhalmi temetőben minden év március 15-én és ok­tóber 6-án este gyertyás felvonu­lás színhelye. Ide a Damjanich téri emlékparktól érkeznek az emlékezők. így volt ez most is, de az 1907-ben, 83 éves korában elhunyt hadastyán sírköve 99 év múltán megérett a megerősítés­re. Ezt a nevét viselő Magyaror­szág Felfedezői Szövetség helyi csapata és a Horváth Péter Hon­ismereti Szakkör fogja elvégez­ni. A munka elkezdődött, így jö­vőre - halálának 100. évforduló­jára - már felújított állapotában koszorúzhatnak. ■ T. A. Lovaggá ütöttek egy karcagi roma férfit adomány Az elmúlt években több tonna élelmiszert osztott szét a környéken családoknak. A lovagrend e jóté­kony munkája elismeréseként vette most fel tagjai sorába. Szombaton Budapesten dr. Allan Inovius, a lovagrend magyaror­szági nagyperjelje ütötte lovaggá többek között Vikidéi Gyula szí­nész-énekessel együtt.- Négy évi szeretetszolgálat! munka és a rászorulók jótékony segítése az egyik feltétele a felvé­telnek. Munkám során kerültem kapcsolatba Varga Istvánnal, akinek segítettem a renden ke­resztül az adományok Karcagra juttatásában - idézte a kezdete­ket özv. Szakácsi Rudolfné lovag. — Figyeltem karitatív munkáját Varga István Micit, a karcagi nagycsaládosok egyesületének elnökét, települési képviselőt szombaton Budapesten lovaggá ütötték. Varga István Micit a Je­­ruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lo­vagrendbe özv. Sza­kácsi Rudolfné lo­vag, egy kunmada­­rasi alapítvány el­nöke ajánlotta fel­vételre. Varga István Miéiről lapunkban mi is írtunk, hiszen az elmúlt években több millió fo­rint értékű bébiételt, tápszert és több tonna ruhát osztott szét a rászoruló Varga István Mici, a Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lo­vagrend tagságát elis­merő oklevéllei és kereszttel A Szent Lázár Lovagrend története A keresztesek Jeruzsálem meghódításakor (1099) a fa­lakon kívül találtak egy kór­házat, amelyhez zarándokok és keresztesek is csatlakoz­tak. A leprások ápolását vé­gezték a jeruzsálemi Szt. Lá­zár kórházban. Szent Lázár a leprások védőszentje. Ha­zánkban 1993 óta vannak je­len. Megyénket négy lovag­hölgy és egy lovag képviseli a hosszú múlttal és nagy' presz­tízzsel bíró szervezetben. a rászorulóknak és a lovagrendi ülésen beszámol­tam munkájáról, ahol javasol­tam lovagnak. A ceremónián Varga István Mi­ci nagyon meghatódott. - Nem mindennapi pillanat volt ez. Az első roma származású tagja va­gyok a lovagrendnek - mondta. A munkát mostantól még jobban fogja csinálni. A napokban már érkezik is Karcagra tíz tonna élel­miszer, amit a lovagrend segítsé­gével kapott. Ezt igyekszik a rá­szorulókhoz eljuttatni, de ad be­lőle a kórháznak is. Már készül a karácsonyra is. 6-700 csomagot akar szétosztani. Bízik abban, hogy lovagként az ajtók is jobban nyílnak neki és még több segítsé­get kap. ■ D. E.

Next

/
Thumbnails
Contents