Új Néplap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-04 / 207. szám

/ I 2006. SZEPTEMBER 4..HÉTFŐ SPORT HARMADOSZTALYU CSAPATAINK KÖZÜL CSAK A SZOLNOKI SPARTACUS SZERZETT PONTOT írásunk a 11. oldalon Remekül teljesítenek csapataink VÍZILABDA-EB Sikeres hétvégét zártak a magyarok a szerbiai viadalon tusi, kínai Világkupán csak az ötödik helyet szerezte meg. En­nek ellenére a tét nem bénította a mieinket, akik fokozatosan el­húztak, a félidőre azonban két holland találat után szorosabbá vált a mérkőzés. A harmadik negyedben azonban a harcos­ság és eredményesség szeren­csésen találkozott Stieberéknél, s sima, 11-6-os magyar győze­lem született. Vasárnap a spanyol együttes volt a mieink ellenfele. Drávu­­czék meggyőző első negyedet produkáltak, ám ezután nem tudtak meglépni az ibériai höl­gyektől. A hátralévő három negyed­ben felváltva estek a gólok mindkét oldalon, végül 8-8-as döntetlennel zárult az összecsa­pás. Ezért aztán a döntés, hogy csoportgyőztesként melyik gár­da jut automatikusan a legjobb négy közé, illetve melyek kény­szerülnek második és harma­dik helyezettként a másik cso­port hasonlóképpen végzett csapataival keresztbejátszásos mérkőzésre, mára maradt, ami­kor is Szilágyi Péter együttese a szerbek rovására gólkülönbsé­get javíthat a délben kezdődő találkozón, míg a spanyolok és a hollandok egymással csatáz­hatnak igazi tétmeccsen. A férfi és női vá­logatottunk is ve­reség nélkül áll a csoportjában a belgrádi vízilabda kontinensviadalon MTI, Németh Gergő A horvátok sem jelentettek kü­lönösebb akadályt a magyar fér­fi vízilabda-válogatott számára a belgrádi Európa-bajnokságon. Kemény Dénes legénysége ma­gabiztos játékkal, 5 góllal, 16- 11-re diadalmaskodott a szom­bat esti derbin. Kiss Gergő és Kásás Tamás 4-4, míg Biros Pé­ter három találattal terhelte meg a horvátok hálóját. A déli szomszédok a második játék­rész végéig voltak partiban a mieinkkel. A harmadik negyedben is­mét magára találtak Birosék és szépségdíjas találatokkal tör­ték meg a horvátok ellenállá­sát. Vasárnap egy újabb nagy rivális, Olaszország volt Ke­mény Dénes csapatának az el­lenfele. Kiss Gergőék szokás szerint alaposan bekezdtek, és nem bíztak semmit sem a vé­letlenre. Az első negyedben ugyan még tartották a lépést a taljánok, azonban a második Biros Péter a hét végi mérkőzéseken ötször is betalált az ellenfelek hálójába, ezzel kivette részét a sikerekből játékrészben ó-2-es etapot pro­dukáltak Kásásék. Ezután sem engedtek ki Birosék, szinte áll­va hagyták áz ellenfelet, s vé­gük á 13-6;ás győzelmükkel még egy lépést tettek a csoport­elsőség felé. A magyar gárda ma délután a görög csapat el­len száll medencébe. ' Győzelemmel mutatkozott be a magyar női vízilabda-váloga­tott is a belgrádi kontinensvia­dalon. Stieber Mercedesék a nyi­tányon 5 góllal, 11-6-ra verték Hollandia legjobbjait. A tavaly világbajnok magyar együttes nem a legjobb előjelekkel vár­hatta az Eb-t, hiszen az augusz-A csehektöl szenvedett vereséget a magyar csapat Második Európa-bajnoki selej­tezőjén is vereséget szenvedett a magyar férfi kosárlabda-válo­gatott, amely ezúttal Csehor­szágtól 80-76-ra kapott ki Szom­bathelyen. A Gulyás-Báder centerkettős révén jól kezdtek az első forduló során Oroszor­szágban 82-62-re alulmaradt magyarok, míg a nyitókörben Belgiumot 85-ó7-re verő ellenfél első kosara csaknem 2 perc el­teltével, 7-0-nál érkezett. Ám a csehek egy 12-0-ás ro­hammal a 8. percben átvették a vezetést. A folytatásban össze­állt a hazaiak játéka, amiben kulcsszerepe volt annak, hogy a 213 centis Gulyás egyedural­kodó volt a palánkok alatt, fő­ként neki volt köszönhető a fél­időbeli 41-37-es hazai vezetés. A szünet után derekasan küz­döttek a magyarok, de a táma­dásokba sok hiba csúszott, eközben a cseheknél Welsch magára talált, így a házigazdák­nak kellett futni az eredmény után. A hajrában a vendégek jobban összpontosítottak, és eredményesebben büntetőztek, így a magyarok nagyon nehéz helyzetből várják a folytatást. Magyarország-Csehország 76-80 Ld.: Gulyás 27/3, Né­meth 20/12, ill. Welsch 21/3, Sokolovsky 16/3. BUDAPEST CONGRESS & WORLD TRADE CENTRE (KONGRESSZUSI KÖZPONT, NOVOTEL) A MODERN ÉLETSTÍLUSHOZ NÉLKÜLÖZHETETLEN HONGKONGI TERMÉKEK ELSŐ ÖNÁLLÓ KIÁLLÍTÁSA BUDAPESTEN Látogasson el a http://www.tdctrade.com/stylehk-budapest2006/ oldalra és regisztráljon most az INGYENES belépőért. 2006. szeptember 11-13 Bemutatásra kerülő termékek SZÓRAKOZTATÓ ELEKTRONIKA ELEKTROMOS KÉSZÜLÉKEK DIVATRUHÁZAT ÉS KIEGÉSZÍTŐK AJÁNDÉKOK ÉS REKLÁMAJÁNDÉKOK LAKBERENDEZÉSI TERMÉKEK HÁZTARTÁSI ÉS ASZTALI ÁRUCIKKEK További információ: HKTDC Budapest Iroda Tel.: 36-(1 >-224-7766 Fax: 36-(1 >-224-7769 E-maii: budapest.consultant@tdc.org.hk Hong Kong Trade Development Council több mint 100 hongkongi cégtől! A Style Hong Kong a Hongkongi Kereskedelem­fejlesztési Tanács (HKTDC) újító jellegű marketing programja, amelyet nagy sikerrel mutattak már be Dubaiban, Pekingben, Sanghajban és Chengduban is. Hivatalos légi szállító: ßü Cathay Pacific Támogatók: Informatikai Vállalkozások Szövetsége Joint Venture Szövetség Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyarországi-Hongkongi Innovációs Üzleti Tanács Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége A HKTDC Hongkong kereskedelemfejlesztéssel foglalkozó hivatalos képviselete, amely 40 éves tapasztalattal rendelkezik a világ vezető kereskedelmi vásárainak szervezésében. I« a íi t\ HONG KONG Hong Kong Trade Development Council INGYENES BELEPES Világbajnokok a spanyolok kosárlabda Az amerikaiak szerezték meg a bronzérmet Tegnap délután a spanyol csapat sikerével ért véget a férfi kosár­labda-világbajnokság, Japánban. A finálét megelőzve szombaton az amerikaiak az argentinokkal találkoztak a bronzcsatában. Akárcsak az elődöntőben ismét a dél-amerikai gárda kezdett job­ban, a folytatásban azonban fordítottak az amerikaiak, és 96- 81-re győztek. A fináléban a sérüléssel bajlódó Gasol nélkül felálló hispániai gárda óriási fölénnyel nyert. Garbajosáék szinte mindent bedobtak, míg ellenfelük szinte semmit, a félidőben, 43-23 mutatott az eredményjelző. A fordulást követően sem változott a játék képe csak a spanyolok voltak a pályán, azt csináltak a görögökkel, amit akartak. A végén 70-47-es kiütéses spanyol győzelem született. ■ V. Cs. Miért kötnéd le magad? Havidíjas Vodafone előfizetés most hűségnyilatkozat nélkül egyszeri csatlakozási díjjal, akár 25% -kai alacsonyabb percdíjjal! Minimum 25%-kal alacsonyabb percdíj, ha VitaMAX Uno-ról Selectre váltasz Az akció idó'tartama: 2006. szeptember 1-jétől október 31-ig. Olvasd ei a Részvételi Feltételeket! !íj telefon vásárlása esetén 24 990 Ft, SÍM kártya vásárlása esetén ti a szerződéskötést követő 30 nap után a számláid összegének fi nt jóváírjuk ezen előfizetésedre. Az akció új havidíjas előfizetői sze ételi Feltétetek elfogadása mellett vehető igénybe, kizárólag rnaq .zvételi Feltételek elfogadása. A tájékoztat.: odafone hu •dvezrri f«jru. további információ: 1270; vodafone most élhetsz igazán

Next

/
Thumbnails
Contents