Új Néplap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-27 / 227. szám
ÚJ NÉPLAP - 2006. SZEPTEMBER 27., SZERDA Cibakháza ELLOPTÁK A kerítésen átmászva jutottak be ismeretlen elkövetők egy cibakházi cég telephelyére. Onnan nem is távoztak üres kézzel. Ugyanis mintegy két mázsa különböző vasanyagot loptak el. A kár tízezer forint, mrfk lászladány útalapok Az önkormányzat összesen százhatvan köbméter kátyúzókövet fog bedolgozni a településen az útalapok kátyúiba. Ez jelenleg is zajlik. Tavaly egyébként hasonló célból háromszáz köbméter követ dolgoztak be az útalapokba - mondta lapunknak Dankó István polgármester, bgy Tiszaderzs segítenek az óvoda jó kapcsolatot ápol a településen élő külföldiekkel. A csendet, a horgászatot kedvelő hollandok, németek ugyanis rendszeresen felkeresik az intézményt. Ilyenkor pedig sohasem érkeznek üres kézzel — közölte érdeklődésünkre Pásztrai Lajosné igazgató. Legutóbb egyébként éppen németek hoztak édességeket a gyerekeknek, tj Tiszaiiioka ELVITTÉK Hétfőre virradóra összesen hat és fél mázsa cementet loptak el ismeretlenek egy tiszainokai építkezésről. A kár összege tizenhatezer háromszáz forint, mrfk Tiszajen© megújult A helyi általános iskolában alapos felújítást végeztek a szakemberek. Először is kicserélték a tetőszigetelés több mint felét. Azután felújították, kifestették az öltözőket, valamint a hozzá tartozó vizesblokkokat. Ebben a megszépült intézményben tanul a diákság, amelynek sajnos a létszáma erre a tanévre hattal csökkent, dszm Ujszász LÁTOGATÁS Nemrég Lengyelországban járt a város tánccsoportja, a Fire Dance. A fiatal táncosok akkor a testvértelepülés, Dembica ünnepi rendezvénysorozatán képviselték az újszásziakat. szs MEGYEI TŰKOR Első lakáshoz jutók támogatása Szolnokon 2003. 101 31,8 millió 2004. 54 17,35 millió 2005. 115 30,25 millió 2006.1. félév 80 25,5 millió 3 FORRÁS: SZOI.NOKI ÖNKORMÁNYZAT A fiataloknak sokáig csak az álmaikban létezik a közös otthonuk. A megvalósítás azonban az anyagiakon akár meg is bukhat. Képünk illusztráció. Kis pénzből is lesz lakás? fiatalok A hitelfeltételek között nem könnyű eligazodniuk Folytatás az 1. oldalról A fiatalok lakáshoz jutását pedig a legtöbb önkormányzat segíti. Szolnokon a Mester úton alakítottak ki 80 szociális bérlakást.- A Fiatalok Házában megüresedő lakásokra negyedévente lehet pályázni — tudtuk meg Romhányi Beátától. A szociális támogatások osztályának vezetője elmondta a pályázat feltételeit. Eszerint a 20-35 év közötti fiatal házasok, élettársi kapcsolatban élő szolnokiak vállalják, hogy havonta legkevesebb 30 ezer forinttal előtakarékoskodnak. Legközelebb október 10-én jelenik meg a pályázati kiírás, Általában nyolc-tíz lakás üresedik meg. A beköltözni vágyó fiatalok száma azonban ennek többszöröse. — Miután nem sikerült többször sem bejutnunk a Fiatalok Házába, hitelt próbáltunk felvenni egy régi, felújítandó lakásra, vagy házra - folytatta Annamária a történetét. - Végigjártuk a város valamennyi pénzintézetét. Mindenhol kaptunk valamilyen megoldási lehetőséget. Ám az nagyon rosszul esett, amikor egyszer elutasítottak, mint hitelképtelen párt. Mindezt a fészekrakó program keretében. Az ingatlanközvetítéssel foglakozó cégek szerint a fiatalok tájékozatlansága az egyik akadálya lakáshoz jutásuknak.- Bár nem ők tehetnek róla - tette hozzá Gávris Jánosné, az Év végéig megduplázódhat a kérelmek száma Szolnokon január l-jétől megváltozott a fiatalok első lakásvásárlásának támogatása. A vissza nem térítendő hozzájárulás felső határát a tavalyi 525 ezer forinttal szemben 350 ezer forintban húzta meg az önkormányzat. Tavaly 115 kérelem érkezett a hivatalba - mondta Romhányi Beáta. A szociális támogatások osztályának vezetője szerint tavaly összesen 30,25 millió forintot utaltak át az eladók folyószámlájára. Az idén az első félévben 80 igénylés érkezett be, az elbírálás után 25,5 millió forintot fizettek ki Az év végéig megduplázódhat a beérkezett kérelmek száma, ugyanis átlagosan havi tíz igénylést bírál el a (mindenkori) polgármester. egyik szolnoki ingatlanforgalmazó iroda vezetője. - A hitelmódozatok között ugyanis nem könnyű kiigazodni. Aki azonban minimáljövedelemmel és 10 százalék körüli önrésszel rendelkezik, talál magának lakást. Számukra segítség lehet a Fészekrakó program. Az ördögi kör akkor kezdődik, amikor semmilyen fedezetet, önrészt nem tudnak a párok összekaparni. Ilyenkor albérlet után néznek. A bérleti díj és a rezsi kifizetése után azonban ritkán tudnak félretenni ahhoz, hogy a bankok által követelt önrészt összespórolják. ■ B. A. — F. B. Ingatlanárak Szolnokon 2006 lakás/ház _ fbrint/négyzetméter ÚJÉPfTÉSŰ belvárosi lakás 230 ezer családi ház 160-250 ezer + telekár HASZNÁLT LAKAS 120-140 ezer távfűtéses 110-120 ezer FORRÁS: 0) NÉPLAP-GY ÜrTÉS ímemm BOZSO ANIKÓ r Életkezdés otthon nélkül egy fiatal pár életében előbb vagy utóbb eljön az a pillanat, amikor saját fészket szeretne építeni. Mondhatnánk persze, hogy tálcán kínálja a kedvezményeket az állam. Nem kell mást tenni, csak megkeresni a legkedvezőbbet. De mi van, ha minden erőfeszítésük ellenére sem jutnak előbbre? Ha az állam felől sem érkezik segítség? hiszen az annyit emlegetett szocpol csak új ingatlan megvételéhez nyújt támogatást. Csak hát tudjuk, hogy mennyivel többe kerülnek azok. A fennmaradó részt hitelből fedezi, már aki tudja. Persze a szolnokiaknak megoldás lehet az önkormányzat által működtetett Fiatalok Háza is. Ám oda csak házasok és gyermekesek juthatnak be. De'ha valaki felvállalja egy gyermek felnevelését, nem üres zsebre, vagy a szülei terhére szeretné tenni. néha úgy tűnik, hogy az állam a magasabb keresetű, gyermekes házaspárokat akarja támogatni. Akkor viszont ne csodálkozzon, ha egyre kisebb a házasulási kédv a fiatalok körében. Hi'szfen egyik napról a másikra senki sem fog egy házasságba belecsöppeni csak azért, hogy végre megkönyörüljenek rajta. Vagy pedig gyűjtögetnek tíz-húsz évig, és élhetnek magányosan a szüléink nyakán. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@ujneplap.hu Ismét tüntetők gyűltek össze a szolnoki főtéren Néhányan mécsesekkel érkeztek a tegnap esti megmozdulásra Tegnap este újra tüntetők gyülekeztek Szolnok főterén. A demonstráció résztvevőit zenével, majd egy politikai tanmese bejátszásával fogadták a szervezők. Ezt követően a szandaszőlősi polgári kör vezetője nyitotta meg a szónoklatok sorát.- Míg a miniszterelnök nem mond le és a kormány nem távozik, folytatjuk a tiltakozást - jelentette be Szokolai Tibor. Szavait szórványos fütty és bekiabálások kísérték, miközben arról beszélt, hogy juhász Ferenc, az MSZP alelnöke szerint felvételeket kell készíteni ezekről a csoportosulásokról. „Mondjon le” - skandálta a mintegy háromszáz fős tömeg Gyurcsány Ferenc nevét hallva, akinek a felelősségre vonását is követelték. ■ B. J. http://szolnokivarosvedok.civilreg.hu.com | Munkahelyteremtés MSZP-módra Miközben a szocialisták kampánya fejlesztésekről szól, Szolnokon a valóság sokkal komorabb képet mutat. Tradicionális szolnoki cégek szűntek meg eddig is, s a sor úgy tűnik, folytatódik.- Lassan már nem lesz miről beszélnünk akkor, amikor a nagy gyárakat összesítjük Szolnokon - adott hangot elégedetlenségének Szalay Ferenc, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje. Bezárt a szolnoki vegyipari gyártás egyik legismertebb üzeme, a Tomi mosóport készítő Henkel, felszámolják a Kőolajkutatót, elköltöztetik Kecskemétre az Erdértet, s most újabb szomorú híreket kaptunk két céget illetően. Szalay Ferenc értesülései szerint a Vegyiművek Rt. és a Nefag is érintett a változásokban.- Azt az információt kaptam, hogy január 1-től Szolnokról Nyíregyházára, vagy Kecskemétre viszi az állam a Nefag központját. Ez Szolnokon száz munkahelyet és több száz alvállalkozó megélhetését sodorhatja veszélybe. A Vegyiművek foszfátüzemét - a hírek szerint - már e hónap végén megszüntetik a tulajcionosok, ami szintén munkavállalók tucatjainak utcára kerüléséről szól. Szalay Ferenc úgy látja: az események bizonyítják, hogy a szocialistáknak nem fontos Szolnok városa.- Amíg a párt jelöltjei építkezésről beszélnek, saját kormányuk intézkedései miatt sorra szűnnek meg a cégek. A megyei dekoncentrált intézmények, mint például a megyei rendőr-főkapitányság, az APEH, a társadalombiztosító, a nyugdíjbiztosító, a munkaügyi központ, az ÁNTSZ Debrecenbe vagy Nyíregyházára kerülhet. Ennyi tellett a szocialista lobbi erejéből. A Nefag elvitelének terve pedig egyenesen felháborító. Ez egy állami tulajdonú vállalat, amelyet nyilvánvalóan politikai megfontolások miatt visznek máshová. Most láthatjuk: ennyit ér a kormánynak Szolnok. Akkor, amikor minden állásra szüksége van az itt élőknek, azzal kell szembesülnünk, hogy visszafelé haladunk. Ezt nem engedhetjük meg, mert végképp lemaradunk a versenyben. Ezért felszólítom a megye és a város országgyűlési képviselőit, közös erővel lépjünk fel városunk gazdasági erejének megerősítése érdekében. Szavazzon a változásra, a család és munkahelyeik biztonságára, a korrekt, valóságon alapuló, ellenőrizhető várospolitikára. Szavazzon a Fidesz-KDNP jelöltjeire. ▲ Fizetett politikai hirdetés