Új Néplap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-23 / 224. szám
TÉVÉMŰSOR A 15. OLDALON Kunkapitany Házat, múzeumot és tankonyhát avatnak fel Kunhegyesen ma délelőtt 10 órától tekinthetők meg a művelődési központ pódiumtermében Papp S. Gábor képzőművész alkotásai. A kiállítást dr. Kocsis Eszter nyitja meg. Szintén a mai napon lesz a Kunkapitány Ház avatóünnepsége, amely 11 órakor kezdődik. Az avatóbeszédet dr. Varga Kálmán, a NKÖM Örökségvédelmi Hivatal elnöke mondja. Délután négykor a Kunhegyesi Múzeumot avatják, majd utána ötkor adják át a középiskola tankonyháját. Családi délután a Várkonyi téri domboknál 2006. szeptember 24-én, vasárnap 16 és 19 óra között Lits László, a Fidesz önkormányzati képviselőjelöltje Szolnokon a Várkonyi téri dombokhoz hívja az érdeklődő választókat és gyerekeket. A rendhagyó fórumon pánilovaglás, arcfestés és egyéb gyermekjátékok szerepelnek a programban. Minden érdeklődőt tisztelettel várnak. (Fizetett politikai hirdetés) Ötezer éve a földben. Hónapok óta folynak régészeti ásatások a rákóczifalvi Bivaly-tónál. Az ötezer éves, a rézkorból és a későbbi bronzkorból származó temető sírjaiból sok minden előkerült. A kovapengék, réztőrök és sírkerámiák mellett arany- és bronzékszereket, ruhadíszeket is találtak a szolnoki régészek. mais CSÖSZERELVÉNTÉS F0TESTECHNKA1KFT Az árak az Áfa-t tartalmazzák! 5000 SZOLNOK ostoru. l. m: 06-56/375-757 Fax: 06-56/517-390 CRUNDFOS * V \ UPS 25-50 Szivattyú KlfiSIK radiátor 22 600/1000 13.465.-19.920.AruhiteU \ cetelem AKCIÓNK 2006 szept. 21-től oht. 07-lg tart! 6YEREKSZ- De jó kedvű vagy Pistike?- Igen, mert szerencsére nem volt otthon a fogorvos. A NAP IDEZETE A szerelem nem okoskodik; ha azonban mégis okoskodik, az akkor nem szerelem többé. (Széchenyi Istt'án) KEDDTOL EROS LEHULES Jászberény *23 *C 10 ”C Tiszafüred 22 C 11 *C Kunhegyes Kjircag reggeli tromf rsetíet + déír feMrel Szolnok / '23 *C 11 *C KjsújszáÉs w* Kunszgnlrfcárton Készíttette: m zones Jász-Nagykun-Szolnok megyében ma száraz. - napsütéssel. reggelenként ködfoltokkal - enyhe idő várható. Eső nem lesz. Gyenge, változó irányú szél fúj. A jellemző hőmérséklet délutáni maximuma 24, reggeli minimuma 12 fok körül alakul. A legvalószínűbb folytatás: kedden délután a Dunántúlon valószínűleg erős felhősödés. éjszaka eső kezdődik. Szerdán kiadós esőre, jelentős lehűlésre van kilátás. Orvosmeteorológia: nincs fronthatás. Közlekedés-meteorológia: a reggeli kodfoltok váratlanok lehetnek. Hirtelen fékezések, ráfutásos balesetek alakulhatnak ki. Az előrejelzés bizonytalansága: keddig „KICSI". További folyamatos, helyfüggő előrelelzSs: a T-Mobile-WAP portálján (http://wap.t-zones.hu) 23 “C / ■yft-Vízhőmérséklet Duna 18-19 °C Tisza 16-19‘C Balaton 19 C Velencai-tó 201C Fertő 19 'C Tisza-tó 19 °C Pollen Gombák magas Csalán közepes Parlagfű magas SZUPER "/EXPRESSZ Vasbeton-előregyártó cég középfokú építőipari vagy gépipari szakirányú végzettségű munkatársat keres termelésirányító munkakörbe. Bemutatkozó levelét,, Qöregyártás-245433" jeligére a kiadóba vártuk. FARMER-ROHAM! Jászkürt üzletház!------------------------------------------------------------------------*244952-VARRÓKAT keresünk bedolgozásra Szolnok és vonzáskörzetéből. Érd.: 30/464-8035. * BOR-CENTRAL! Megérkeztek az új őszi-téli modellek, nagy választékban, kedvező áron!------------—---------------------------------'245476* SZOLNOKON, a Jósika úti garázssoron garázs eladó. Telefon: 20/9415-510.-------------------------------------------------------------------------'245610* a ELTÜNTETJÜK bőrkabátja szakadásait, festéssel, béléscserével, húzózárcserével felújítjuk. Átvevőhelyeink: Szolnok, Ajándékbolt (Árkádok mögötti parkolónál), Jászberény, Grácia butik (piacnál). Tel.: 56/366-367. Híreket, információkat vár munkatársunk munkanapokon az 56/516-735-ös telefonszámon. Születésnapi árparádé a ®-ban! XI. kerületi új építésű lakás 2 db Hyundai Accent 72 db SkyEurope repülőjegy Töltse ki az alábbi kupont, dobja be az áruházakban kihelyezett gyűjtöládába október 31-ig, és nyerjen! A kutatás és közvetlen üzletszerzés célját szolgáig a... ló név- és lakcímadatok kezeléséről szóló törvény HCW. i-----11-----«-----li-----*-----II-----ii-----ii-----ii-----1-----i;-----il-----r.-----II-----1------ii-----a-----ii-----a-----í-----il-----a-----I WW--F ■ -H.-,,*—H-*Cim:. . . I,_iir.sz. i_«_ —Jl—T-' ÚT, UTCA, TÉR E-mail: ä«3>i & [U,.ji ,.„.,,ji..,,,j; i:-.-..j L-j @ & O *L0 Ck ! ni L. ...II ......................................Mi Találkozzunk a Cora-ban! értelmében tájékoztatjuk, hogy adatai a Magyar 4 Hipermarket Kft., a SkyEurope Airlines Hungary VAROS a Hyundai Motors Hungary Nagykereskedelí > mi Kft. és a Biggeorge's Residental Befektetési HAZSZAM adatbázisába kerülnek, amelyek kezelését a Magyar Hipermarket Kft. végzi. Az adattulajdonos bármikor kérheti személyes adatainak törlését a következő címek valamelyikén: Magyar Hipermarket Kft., Cora Marketing, 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 12-14.; vagy e-mailben a cora@cora-h.hu címen. Adatkezelési azonosító: 1435-0003. Diákakció nem csak diákoknak Ismét több pénzt hagy a családok pénztárcájában a szolnoki Tengerszem Optika azzal, hogy jelentős kedvezményekkel szolgál másfél hónapig, ráadásul áraiban-ezen időszak alatt-nem érvényesíti szeptembertől az 5 %-kal magasabb áfa-kulcsot. A családok már megszokhatták, hogy az iskolakezdés anyagi terheit jelentősen csökkenti a szolnoki Tengerszem Optika. Idén is így van ezzel az optikai szalon. Mindenki számára minden keret fél áron vásárolható meg. Továbbá minden diák mindenféle szemüveglencséhez 20% kedvezménnyel juthat hozzá. A felnőttek ugyanakkor szintén 20%-kal kevesebb összeget kell hogy fizessenek a multifokális, a vékonyított és a fényre sötétedő lencséért. Ezenkívül változatlanul „fut” a kontaktlencsekipróbálási akció. Egy pár lencsét, a hozzá tartozó folyadékkal, tokkal, vizsgálattal 1990 forintért kínálnak, nem csak diákoknak! Ugyanakkor minden diák, aki az akció keretében él a kontaktlencse kipróbálásának lehetőségével, majd úgy dönt, hogy továbbra is kon- j taktlencsét kíván viselni, annak az első doboz lencse megvásárlása mellé további 1 pár lencsét ingyen biztosít a szalon. Ezzel könnyítik meg számukra annak eldöntését, hogy folyamatosan kontaktlencsét hordjanak-e. Ráadásul az akció során a szalon nem érvényesíti a szeptember 1-től életbe lépő magasabb áfa-t, így a felsorolt kedvezményeken túl nem emelkedik további 5%-kal a kontaktlencsék és a szemüveglencsék ára. A fenti akciót a nagy érdeklődésre való tekintettel 2006. október 7-ig meghosszabbítottuk. A napszemüvegeket 2006. augusztus 12-től 2006. december 23-ig árusítják fél áron. ▲ TENGERSZEM OPTIKA 5000 Szolnok, Szapáry utca 10. (az óvoda mellett), telefon: 56/371-926 Nyitva tartás: hétköznap 8.30-tól 17.30-ig, szombaton 9-től 12 óráig E-mail: tengerszemoptlka@axelero.hu Szolnok," Szapary ut 10 --Telefon: 56/371-926 ■ Szemüveqkereték'Eől m paa» nBKiillli W Ingyenes szemvizsgálat Vágja ki és hozza magával! Az akció 2006. augusztus szeptember 30-ig vehető igény