Új Néplap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-01 / 205. szám

4 SSM 2006: 'SZEPTEMBER 1., PÉNTEK SZELEVÉNY Folyamatosan asrfaltozzák az utakat A megyei pályázatokon nyert forrásokból két év alatt ki­lenc utcában történt aszfal­tozás Szelevényen. A mun­kálatok keretében az Ady Endre utca, a Petőfi Sándor utca, a Táncsics Mihály utca, a Batthyány utca, a Mun­kácsy, a Bem, a Rózsadomb utca, és a Haleszi út felújítá­sa készült el. A Jókai út asz­faltozását szeptemberben fogják elvégezni. Több külte­rületi utat is felújítottak. Hamarosan elkészül a játszótér hamarosan elkészül a tele­pülés játszótere. Az előírt szabványoknak megfelelő, fából készült játszótér, a fut­­ballpálya melletti területen kap majd helyet. A korszerű játékok között homokozó, köztéri sakkasztal padokkal, mérleghinta, kétüléses hinta és játékvár várja majd, hogy birtokba vegyék a kicsik és a nagyobbak. A játékokat október 15-én adják át. Idősek napközi otthona épül A magyar Metodista Egyház segítségével az önkormányzat idősek napközi otthonát alakít ki Szelevényen. A tervek alap­ján egy, a falu központi terüle­tén elhelyezkedő épületet újíta­nak fel. Az épületben korszerű melegítőkonyha, ebédlő és pi­henőhelyiség kap majd helyet Az otthon tizenöt, húsz idős ember számára nyújt napköz­beni kényelmet Kialakítása öt­millió forintba kerül. Aktív a civil élet a településen szelevény életéhez és ha­gyományai megőrzéséhez hozzájárulnak aktív civil szervezetei. A régi múltú horgászegyesület, a polgárőr egyesület, és az Összefogás a Haleszért Egyesület népes tagsággal rendelkeznek. Ez utóbbi hatékonyan vesz részt a környék hagyomány­­őrzésében és a rendezvé­nyek lebonyolításban. Nem­rég alakult meg tizennégy fővel a Haleszi Nyugdíjasok Klubja, és szintén friss a Szelevényi Ifjak Alakulata is, amely huszonhat tagú. Lendületben a szép kisközség fejlesztés Az árvízi biztonság és a fejlesztés a fő cél - mondta a polgármester Szelevény neve hallatán sokaknak a 2006-os árvíz jut eszébe, amikor egy or­szág aggódott a kicsiny falu sorsáért. Azonban a település nem csak a fo­lyó által fenyegetett árvíz­ről, hanem másik arcáról, páratlan természeti szép­ségéről is ismert. Búza Edina- Úgy gondolom, hogy Szele­vény a Tiszazug egyik legszebb fekvésű települése, amelynek a hangulatát a Körös, illetve a Te­­henesi-holtág gyönyörű környe­zete adja meg. - mondja Pán­­czél Ferenc polgármester.- Sajnos ezt a helyzeti előnyt eddig nem sikerült kihasználni. Az elkövetkezendő időszak igen fontos feladata az, hogy falun­kat vonzóvá tegyük a horgász­­turizmust kedvelők, illetve a fo­lyóvizek mellett pihenni vá­gyók számára. Ezt majd nagy­ban elősegíti a Szelevény-Kun­­szentmárton, és Szelevény- Csongrád között megépülő, a gáton vezető kerékpárút is. Pánczél Ferenc polgármester A település jövőjét illetően bi­zakodó a polgármester, ugyanis a 2005-2006 évben is számos olyan beruházás valósult meg, amely elősegítette Szelevény felzárkózását a környező tele­pülések mellé. A faluban folyamatosan tör­ténik a belterületi utak, és az intézmények felújítása.- Hozzáteszem, hogy csak pályázati pénzből van lehető­ségünk fejleszteni — folytatja Pánczél Ferenc. — Azonban egyáltalán nem lehetünk elé­gedettek az elért eredmények ellenére sem, hiszen még min­dig nagyon nagy a hátrányunk egy átlagos magyar kistelepü­léshez képest. Nagyon nagy gondot jelent számunkra, hogy sem a településen, sem a kör­nyéken nincs számottevő mun­kalehetőség. Elsősorban a nők Közmunkások Szelevényen. A településen élők nagy gondot fordítanak a közterületek gondozására. vannak nehéz helyzetben, hi­szen ők nem tudnak ötven, száz kilométert egy munkahe­lyig ingázni. Közmunkaprog­ramokkal próbálunk a helyi munkanélküliségen enyhíteni, amelyhez pályázati források­ból évi öt-hat millió forintot tu­dunk igénybe venni. Ezzel tíz, tizenkét fő foglalkoztatását tudjuk, főleg a nyári időszak­ban megoldani. A polgármester a további el­képzelésekről is beszél.- Mivel elsősorban az infrast­ruktúra területén vannak lema­radásaink, ezért a tervekben szerepel még az úthálózat to-Szelevény otthonos hangulatához a Körös szép környezete is hozzájárul Újítják a templomot HOZZÁKEZDTEK a római ka­tolikus templom belső felújí­tásához. A munkálatok anyagi hátterét részben eu­rópai uniós forrásból, rész­ben az egyház saját erejéből fedezik. Az 1911-ben épült neogótikus stílusú templo­mon két éve külső renová­lást is végezetek, így a mos­tanifelújítás­sal hamaro­san újra a régi pompájában díszeleg a fa­lu legimpo­zánsabb építmé­nye. vábbépítése, a falu teljes járda­­felújítása és az ivóvízhálózat korszerűsítése. Szeretnénk ja­vítani a szennyvízbekötések arányát, tervezzük a piactér ki­alakítását, és új ravatalozó épí­tését is. Nagyon lényeges a hale­szi és pálóczipusztai település­­részek felzárkóztatása. Az a cé­lunk, hogy az ott élők sem szen­vedjenek semmiben hiányt. Ezért ezeknél a településré­szeknél is tervezzük az útháló­zat teljes felújítását, a gázellá­tás fejlesztését, az ivóvízhálózat korszerűsítését, továbbá a szennyvízhálózat és játszótér kialakítását. Az említett beruházásokat a település teljes területén 2007 és 2013 között szeretnék majd megvalósítani.- Mindent megteszünk an­nak érdekében, hogy a fent leírt beruházások megvalósuljanak. Ha ez megtörténik, akkor el­mondhatjuk majd, hogy Szele­vény ismét a régi, és immár szép fekvése, csendes hangula­ta és páratlanul szép környeze­te miatt lesz újra ismert - teszi hozzá a polgármester. Pályázatokból igyekeznek megszépülni korszerűsítés Szelevényen több intézményt sikerült felújítani A felújított gátak biztonságot nyújtanak A település életében rendkívül fontos szerepet töltenek be a he­lyi intézmények. Szelevény óvo­dájában negyvenkilenc kis­gyermekről gondoskodnak, a helyi általános iskolában pedig nyolcvankilenc gyermek tanul. Az óvodában jelenleg torna­szoba kialakítása folyik, és a te­tőszerkezet cseréje is folyamat­ban van. Az iskola felújítására az elmúlt évben pályázatot nyert az önkormányzat, ezért az épületben az idei nyár folya­mán felújításokat és átalakítá­sokat végeztek. A pályázaton nyert tizenhá­rom millió forintból és az ön­­kormányzat által biztosított majd másfél millió forintból Az iskolában a melegítőkonyha és az ebédlő kialakítását végezték melegítőkonyha és új ebédlő ki­alakítását végezték. Ugyancsak az általános iskolánál szeptem­berben készül el az új tornaszo­ba, amelyet a szomszédos szol­gálati lakásból alakítanak majd ki. Nemrégiben történt a tető­­szerkezet teljes felújítása a sze­levényi és a haleszi művelődési házaknál, és október végére el­készülnek a belső felújítások is, amely keretében mindkét épü­letben a fűtés korszerűsítése, továbbá az épületek festése tör­ténik majd meg. A település központi helyén lévő orvosi rendelőt saját erőből hozatja rendbe jelenleg az ön­­kormányzat, de a falu postahi­vatala is megszépül az idén. Az elmúlt hetekben kezdődött el a Körös gátjainak újjáépíté­se. A településnél most a 2000- ben és 2006-ban megcsúszott töltéseket erősítik meg. A munkálatok nagy erővel folynak a Szelevény és Kun­­szentmárton közötti gátsza­kasznál, a csongrádi torkolat­nál pedig a napokban kezdik a védművek újjáépítését. — Szeretnénk, ha a gát októ­berig megerősítésre kerülne, mivel ez nagy megnyugvást je­lentene számunkra - mondja Pánczél Ferenc. - Arra kérek ezért mindenkit, aki a helyre­­állítási munkákban részt vesz, hogy határidőre végezze el a gátszakasz munkálatait. Azért, hogy ne kelljen az itt élőknek még egyszer síró szemmel, húsz kiló batyuval elhagyni otthonát, ne kelljen aggódnunk azért, hogy egy élet munkája akár pár nap alatt tönkreme­het. Ne kelljen a családtagok­nak egymást keresgélniük, hogy ki merre menekült, és éj­szakánként ne boruljon kísér­teties sötétség az elnéptelene­dett utcákra, az üres házakra. Reméljük, ez még egyszer nem fordul elő velünk. Ezúton is kö­szönetét mondok a lakosok bá­tor helytállásáért, akik az árvíz során fáradhatatlanul és példa­mutatóan segédkeztek a ve­szélyhelyzet elmúlásáig - mondta a polgármester. Az oldal a kiadó és az önkormányzat együttműködése alapján jött létre. A költségeket az önkormányzat viseli.

Next

/
Thumbnails
Contents