Új Néplap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-16 / 218. szám

6 MEZŐTÚR ÚJ NÉPLAP - 2006. SZEPTEMBER 16.. SZOMBAT Nyomot hagytak a város térképén fejlesztések Milliárdokkal gyarapodott Mezőtúr vagyona az elmúlt négy évben „Egyet garantálni merek: négy év múlva nyomot fo­gunk hagyni a város tér­képén” — mondta dr. Draskovits Dénes 2002- ben székfoglaló beszédé­ben. Eltelt a négy eszten­dő, s ideje számot adni róla, hol is keressük azo­kat a bizonyos nyomokat a város térképén. Szilvási Zsuzsa Mezőtúr és a híres Túri Vásár története évszázadokra nyúlik vissza. A város egykori rangja ugyan már a múlté, szerepe azonban ma sem elhanyagolha­tó. Ha a közigazgatási területét nézzük, az ország tizedik tele­pülése Mezőtúr, lakosságát te­kintve pedig az 54. helyen áll. A túri rendezvények - a művésze­ti napok programsorozata és a Túri Vásár - méltán híresek, s nyugodt szívvel lehet mondani, hogy az egész Alföldön nincs párjuk.- Úgy vélem, mindenképpen büszkék lehetünk arra, amit el­értünk - mondja a polgármes­ter. — A rendelkezésünkre álló eszközök és források összege meghaladja a hétmilliárd forin­tot, a város vagyona hárommil­­liárd forinttal nőtt ebben a cik­lusban. Persze az ember sosem lehet elégedett a munkájával, hiszen, aki a lehetetlent nem próbálja meg, az az elérhetőt sem éri el soha. Sokat fejlőd­tünk, mégsem eleget, hiszen fo­lyamatosan öregszik a város, nagyon sok fiatal máshol keresi boldogulását. Ipari parkunkban ugyan az ország legjobb vető­mag-előállító üzeme dolgozik, de a szélerőmű kivételével újabb befektetőket nem tud­tunk idecsábítani. Most a továb­bi szélerőművek telepítésére koncentrálunk, mert velük együtt jönnek a vízbontó konté­nerek is. Ezek hidrogént fognak előállítani, ugyanis a hidrogén­hajtású buszok lehetnek a jövő autóbuszai. Szerencsére azért a Mezőtúron tevékenykedő vállal­kozások - Altek, Fémfeldolgozó Rt., VART Speciál Rt. vagy épp a MENÉTSZ, Tisza Cipő - mind­mind fejlődtek, s komoly pályá­zati összegeket nyertek. A vá­rosban indított beruházások pe-A kórház új hotelszárnya másfél milliárd forintos címzett állami támogatásból épült fel, s természetesen korszerű eszközökkel szerelték fel Elkészült végre a felsőrészi temető ravatalozója számos fontos feladat várt ránk, így többek között az új ravatalozó felépítése — mondja dr. Draskovits Dénes. — Mezőtúr református vá­ros, így az egyház hozzájárulásával zsűrizett ravatalozót építet­tünk, amely miatt már igazán nem kell szégyenkeznünk. Augusz­tus 24-én Szabó József esperes úr felszentelte az önkormányzat és a református egyház közös beruházásában felújított, a felsőrészi református temetőben épült új ravatalozót. dig munkahelyeket generáltak, illetve tartottak meg. Szomorú­nak tartom ugyanakkor, hogy bizonyos szakmák iránt gyakor­latilag megszűnt az érdeklődés. Évek ót nincs beiskolázás ács, géplakatos, hegesztő, fémforgá­csoló szakmákra, holott ezek olyan alapszakmák, melyek nélkül nincs fejlesztés, fejlődés. Ma már CNC-megmunkáló köz­pontokon végzik a precíziós munkát, de az alapokat nem le­het átugrani. Jó szakemberek­ből egyre nagyobb a hiány, mi­közben a főiskolákon, egyete­meken túlképzés van. — Örü­lök, hogy két nagyberuházá­kellett, hogy visszaadjuk az el­nyert több mint 300 millió fo­rintot, vagy nagy áldozatot vál­lalva mind a lakosság, mind az önkormányzat részéről, neki­kezdünk. Végül belevágtunk, s bár a csapadékos időjárás miatt jelentősen csúszott a beruházás — sok bosszúságot okozva a vá­ros lakóinak —, mostanra ki­épült a szennyvízhálózat, és az utak is megújultak. Rengeteg feladat áll még előttünk. A vá­ros utcáin még több mint 30 ki­lométer aszfaltborítás hiányzik, de a megyei kezelésben lévő főútvonalak állapota is kriti­kán aluli. A nagy hírű Teleki gimnáziumban hiányzik a sportcsarnok és egy új kollégi­um. A kórházberuházás máso­dik ütemét folytatnunk kell, és meg kell építeni egy legalább nyolcszáz adagos központi konyhát. Folytatni kell az in­tézményeink akadálymentesí­tését és a turizmus (lovas, va­dász, horgász) fejlesztésében is ki kell használnunk óriási tartalékainkat. Dr. Draskovits Dénes sunk, a kórház és a csatornázás megvalósult. Az utóbbi volt a nehezebb, mert csak negyven­­százalékos állami támogatást nyertünk rá. Egy évvel el is ha­­lasztottuk a kezdést, mert bíz­tunk egy kedvezőbb pályázati kiírásban. Végül döntenünk Gyógycentrum épül a strand mellett mezőtúr önkormányzata a Hungária-Gáz Elektro Kft.­­nek adott el két földterüle­tet, melyek a városi strand­fürdő mellett helyezkednek el. A területen a kft. mint­egy 1,2 milliárd forintos be­ruházással a gyógyvízhez kötődő gyógycentrumot és villaparkot kíván létesíteni. Emellett 2007. január 1-jétől ez a cég fogja üzemeltetni a városi strandfürdőt és fedett uszodát. Tükröt tartva a mezőtúriak elé A mezőtúri Művészeti Na­pok és a Túri Vásár rendez­vénysorozatára időzített ki­adással „megajándékozta” a város önkormányzata a könyvbarátokat egy színvo­nalas kiadvánnyal, melynek címe „Mezőtúri tükör”. A kötet Mezőtúr 2006-ban megfogalmazott jelenképe. A fotókat Mészáros János készítette. Helyreállítják a Virág című szobrot A koronázőváros, Székesfe­hérvár 1978-ban a várossá nyilvánításának 600 éves év­fordulóját ünneplő Mezőtúr részére Meszlényi János szo­borművész Virág című alko­tását ajándékozta, melyet a főtéren helyeztek el. Július közepén azonban egy sikerte­len kanyarvétellel kidöntötte a szobrot egy autó. Az alko­tást .természetesen helyreál­lítják, és visszakerül a térre. 120 éve működik a városi tűzoltóság a mezőtúri Tűzoltóság meg­alakításának 120. éves évfor­dulója alkalmából ma ünnepi állománygyűlést tartanak a polgármesteri hivatalban. Az ünnépségen csapatzászlót adnak át és szentelnek fel. Több utcát is egyirányúsítottak az ÖNKORMÁNYZAT képviselő­testülete felülvizsgálta a vá­ros forgalmi rendjét és öt ut­ca egyirányúsításáról dön­tött. Ezek a következők: Stromfeld Aurél utca, Csoko­nai utca, Könyves K. utca, Martinovics utca, Virág utca. Méltó helyen a fazekasremekek kultúra Rövid idő alatt megsokszorozódott a múzeum látogatóinak száma Még a 15-16. századra nyúlik vissza a mezőtúri fazekastörté­nelem, az első emlékek abból a korból származnak. Az azóta el­telt fél évezred alatt a kézmű­vességnek ez a válfaja Mezőtúrt országszerte ismertté tette. Az ország egyetlen fazekas­múzeuma méltó helyére került két esztendővel ezelőtt a Bol­­váry-kúriában. A patinás épü­let csodálatos környezetet köl­csönöz a fazekasremekeknek. A korábbi „otthont”, a Damja­nich úti épületet - amely alapí­tásától, 1983-tól befogadta a in­tézményt — már évekkel ezelőtt kinőtte a Túri Fazekasmúzeum. Ezért azután Mezőtúr önkor­mányzata múzeumi hasznost- A mezőtúri fazekasok végre méltó helyen mutatkozhatnak be tásra ajánlotta fel a település ta­lán legrangosabb műemlék épületét, a Bolváry-kúriát. A megyei közgyűlés és a város ön­­kormányzata megállapodott a kúria múzeumként történő hasznosításáról. Közel 45 millió forintos beruházást hajtottak végre, melyből 30 millió forint regionális pályázatokból, továb­bi 10 millió pedig a megyei ön­­kormányzattól kapott támoga­tásból tevődött össze. Hogy a város vezetői jól dön­töttek, amikor átadták a kúriát, mi sem bizonyítja jobban, mint az azóta eltelt időszak. Az új he­lyen ugyanis rövid idő alatt megsokszorozódott a múzeum látogatóinak száma. Átadták a Kubikosok terét a Kubikos-szobrot körülvevő tér hosszú évek óta befejezetlenül állt. Az elmúlt hetekben végre méltó környezetbe ke­rült az alkotás, miután díszburkolattal kövezték ki a szobor környezetét. Az oldal az önkormánvzat és a kiadó együttműködése alanián lőhetett létre, A költségeket a megrendelő fizeti.

Next

/
Thumbnails
Contents