Új Néplap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-07 / 183. szám

2006. AUGUSZTUS 7., HÉTFŐ IIWHÍiHWllfflMiHI MiMHMM Csépa TÁMOGAnÁK A Csépai Iskolásokért Alapítvány 216 ezer forint tényleges támogatást for­díthat céljainak megvalósítására az adózók felajánlott és megka­pott személyi jövedelemadójá­nak egy százalékából - áll az APEH honlapján, ta Jászkisér segítség a jászsági Támogató Szolgálat augusztus 9- én támogatónapot rendez fogya­tékosok számára. A rendezvé­nyen kézműves-foglalkozásokon, játékokon, vetélkedőkön vehet­nek részt a sérültek. A szervezők ingyenes tanácsadással segítik életüket, ia iásziadány NYERTEK A Felzár­kóztató program a községi és vá­rosi könyvtárak állománygyarapí­tási összegének támogatására elnevezéssel kiírt minisztériumi pályázaton az önkormányzat 101 ezer forintot nyert el. ta Kunszentmárton GÁT Hozzá­kezdtek a Körös kunszenti kőgát­jának újjáépítéséhez. A múlt szá­zad elején épült töltés megerősí­tése a gát legkritikusabb szaka­szát érinti. A közel egy kilométe­res terület több helyszínén dol­goznak a vízügyi szakemberek irányításával, be Mezöhék ENERGIA A település külterületén található tanyák kis­feszültségű hálózatának kiépíté­sére sikeresen pályáztak. Au­gusztus közepére így valamennyi tanyasi lakos energiaellátását biztosítják, iá Tószeg LÁTOGATÁS Hazaérke­zett a napokban a Tisza-parti községből Dahlewitzbe utazott eddigi legnépesebb küldöttség. A tíz helybeli iskolás gyermek és kí­sérőik egy hetet töltöttek Tószeg németországi testvérvárosában. E látogatás a Berlin közelében fekvő és a magyar település ön- kormányzata között hivatalosan tavaly szentesített együttműkö­dési megállapodás első igazán jelentős „civil’’ eredménye, bj Törökszentmiklós járdák az elmúlt évben az önkormányzat a megyei területfejlesztési tanács támogatásával hároméves ütem­ben egy 13 millió forintos járdafel­újítási programot indított. Mivel a város a támogatást ütemezetten kapta, a megvalósítást is csak szakaszosan vállalta a kivitelező. Tavaly megépült a tervezett új és a felújított járdaszakaszok egyhar- mada, idén pedig a további két­harmad épülhet meg. mg Sokan voltak kíváncsiak most is a mézvásárra. A Jászberénybe érkezett kínai gyermekcsoport tagjai is érdeklődve kóstolták meg a magyar mézet. GYEI TÜKÖR Keserű a méhészek szájíze mezőgazdaság A rendezvényen megválasztották a mézkirálynőt Az ország minden pontjá­ról sok ezer méhész érke­zett Jászberénybe, a Nem­zetközi Mézvásár és Mé­hésztalálkozóra. Banka Csaba Sokan szerzik be e rendezvé­nyen azokat a kiegészítő felsze­reléseket, munkaeszközöket, amelyek elengedhetetlenek a minőségi méztermeléshez. Szá­mosán ízlelik meg a mézescsup­rok tartalmát is, ellenőrizve, va­jon mire jutottak idén a többiek. Józsa Bélának ötven-hatvan méhcsaládja van. A Borsod me­gyei Komjátiból érkezett méhész elmondta: környékükön megke­serítette életüket, hogy az akác virágzásakor hideg, esős volt az idő. A pergetett vegyes virágméz közepes mennyiségűnek mond­ható. - Napraforgóra már nem is vittem a méheket. Munka mel­lett foglalkozom velük, a szabad­ságomat pedig tavasszal, az akác virágzás idején elhasznál­tam. Nagyon sokat vándoroltat- tam akkor, hogy a gyér virágzás­ból kerüljön valami méz is. így is kevesebb mint a fele jött össze, mint egy átlagos évben. Kelemen József újszászi mé­hész harmincöt méhcsaláddal Méhészet Magyarországon az adatok tükrében Méhészek száma: 15 000 fő Megtermelt mézmennyiség: 20 00-25 000 tonna Ebből export 16 000-20 000 tonna Itthon értékesített 4000-5000 tonna Ebből áruházakban: 2000-2500 tonna Közvetlenül termelőtől: 2000-2500 tonna (FORRÁS: ORSZÁGOS MAGYAR MÉHÉSZEGYESÜLET) foglalkozik: — Közepes volt a méztermés a hideg tavasz miatt, az árak pedig még nem alakul­tak ki. Egyelőre kivárunk, hátha a tél közeledtével valamivel jobb árat kínálnak a kereskedők. — Jómagam három akác méh- legelőn voltam — mondja Suvic László tiszakécskei méhész, aki száz méhcsaládot tart-, de igen­csak kevés jött össze belőle. Most a napraforgón vannak a méhek, de azt is csak közepes­nek mondanám. Másokkal be­szélgetve egyelőre szerencsés­nek mondhatom magam, hogy tőlem már hétszázért el is vitték a mézet. Most ennél kevesebbet kínálnak érte. — Kifejezetten jó évre számí­tottak a méhészek kora tavasszal — ezt már Bross Péter, az Orszá­gos Magyar Méhészegyesület el­nöke állapította meg. - A méh­családok rendkívül jól átteleltek, és kellemes idővel köszöntött be a tavasz is. Viszont épp az akác­virágzás dandárjánál három hét hideg esős idő jött, ez romokba döntötte várakozásainkat. A szakember hozzátette, hogy a nyári méhlegelőkön tudtak hozni valamit a mennyiségen, de az első adatok azt mutatják, hogy jelenleg a napraforgóval sem tudják azokat a mézmeny- nyiségeket produkálni, mint amire az 500 ezer hektáros ha­zai vetésterületből következtetni lehetett volna. Ezek után kérdés, hogy a főleg exportpiacra szánt kiváló minőségű magyar mézért mennyit hajlandóak fizetni a ke­reskedők. Egyelőre hatszáz, hat­százötven, jó esetben hétszáz fo­rintért viszik el hordóban, hogy azután külföldön kiszerelve ér­tékesítsék. Persze voltak könnyed, az egész család számára „fogyaszt­ható" programok is. Kóstolhat­tak mézes süteményeket, volt füstölőgyújtó és keretszegező verseny, és persze számos gyer­mekprogram. Idén is megválasz­tották a mézkirálynőt, aki hiva­tott népszerűsíteni, képviselni a magyar mézet itthon és külföld­ön. Á tisztségét egy évig betöltő királynőnek a budapesti Kono- pás Noémit választották. Első udvarhölgy a Fehérgyarmatról érkezett Csernyi Ágnes, a máso­dik udvarhölgy pedig a szintén fővárosi Skobrák Judit lett. Mézkirálynő a méhek között A királynővé választott Konopás Noémi családja révén közvetlen kapcsolatban van a méhészkedéssel. Édesapja 120 méhcsaláddal foglalkozik, s főleg a per- getés idején elkél az ifjú hölgy segítsége is. Egyébként a Pázmány Péter Katoli­kus Egyetem Bölcsészkarán végzett magyar nyelv és irodalom szakon. Több alkalommal is részt vett már a he­rényi mézvásáron, és tavaly döntötte el, hogy elindul a mézkirálynő címért. 3 JEGYZET Irány a Nyugat, a nagyvilág? NEM IRIGYLEM azt a néhány tízezer idén érettségizett fia­talt, akik valami miatt nem kerültek be a főiskolák, egyetemek nappali tagoza­tos, szaknyelven fogalmazva államilag finanszírozott kép­zésébe. Olykor rajtuk kívül­álló okok miatt, hiszen ese­tenként olyan magasak vol­tak a ponthatárok, hogy az ember fia, lánya csak hüle- dezett. Mert bizony százhar­minc vagy százhuszonöt ponttal kimaradni több mint borzasztó. Kevésbé az, ha hetven-nyolcvan pontot vitt az illető a középiskolából. szóval, ezzel azt szeretném mondani, nagyon értékes emberkék, emberpalánták is akadnak a felvételt nem nyertek között. Nekik ma­rad a költségtérítéses felsőfokú képzés, magyarul fizetni kell. Ennek csak az az oka, hogy jórészük rokon a templom egerével. Már­mint vagyonilag. így egyéb híján el kellene helyezkedni: itthon mini­málbérért, ha egyáltalán akad valamilyen állás. So­kan nekivágnak a nagyvi­lágnak, és meg sem állnak Londonig. Ott a kezdők fize­tése négy és fél, öt font óránként. Tudom, mert ro­kon gyerekek dolgoznak kinn. Ez havi hétszáz-nyolc- száz font, háromszáz-egyné- hány ezer csengő forint. De csak kezdetben, mert az a „kegyetlen” kapitalista, ha elégedett a melóssal, nem akarja elveszíteni, ezért emel a kereseten. Ráadásul a kintiek még egy világnyel­vet is többé-kevésbé „be­szednek”. Olyannyira, hogy sokuk később már csak lá­togatóba jön haza. Úgy lát­szik, nekünk nem kellenek ezek a fiatalok, annak a gazdag, kapitalista ország­nak igen. Ki a fészkes fekete fene érti ezt? VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@ujneplap.hu Ingázással a megélhetésért munkahely Sokan kényszerülnek hosszabb utazásra Folklór minden mennyiségben fesztivál Még két napig tart a herényi seregszemle FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Az álláshirdetéseket böngészve sokan azt nézik meg először, hogy milyen távolságra van a munkalehetőség. Nem mindegy ugyanis, hol van a munkahely. Napi többórás buszozás fárasztó lehet, főleg, ha azután is van mit csinálni. K. Sándor negyvenöt éves betanított munkás Túrke- véről Mezőtúrra jár már tizenöt éve dolgozni. Nem túl nagy a tá­volság, de ennyi épp elég is.- Sokszor fáradt vagyok már, amikor késő délután hazaérek a napi nyolcórás fizikai munka után - mondja. - De otthon sem pihenek, hiszen a ház körül is akadnak tennivalók. Különösen ilyenkor, nyáron több dolog van a kertben, tyúkot, disznót is ne­velünk, gondozásuk sok időt el­vesz. Ezért nem is vállalkoznék arra, hogy több órát utazzak na­ponta, örülök, hogy a közelben van a munkám. Gyakran előfor­dul, hogy több száz kilométert kell megtenni naponta a munkahelyért. Debreczeni De­zsőm öt éven át ingázott Szolnok és Debrecen között: - Egy bizto­sítónál dolgoztam Szolnokon, ám a központ megszűnt. Választ­hattam: vállalom a nagy távolsá­got, vagy munkanélküli leszek. Vállaltam az ingázást, és min­dennap reggel ötkor indultam a Hajdúság fővárosába dolgozni, és este fél hatra értem haza. A munka fél nyolckor kezdődött, s a munkaadónak nem számított, honnan érkezek Debrecenbe, késni nem lehetett. Nem mondhatom, hogy1 könnyű volt, sok­szor fárasztónak éreztem, de volt mö­göttem egy kiváló családi háttér. A férjem itthon volt, hétköznap ő főzött, nagyon sokat segített. Természetesen hét végén én is kivettem a részem a házimun­kából, takarítottam, mostam, va­saltam, és a szabad perceket a családdal töltöttem - meséli a szolnoki hölgy. ■ „Választhattam: vállalom a nagy távolságot, vagy munkanélküli leszek.” A hét végén Jászberényben több száz közreműködő fellépésével, zenészek és táncosok program­jaival zajlott a ló. Csángó Fesz­tivál, Kisebbségek Folklórfeszti­válja. Egymást váltották a Kár­pát-medencei, illetve az európai kisebbségek képviselői. A részt­vevők megemlékeztek az 1990- ben elhunyt Lőrinc GyörgynéHo- dorogLuca moldvai csángó éne­kesről. Érte mondtak szentmisét a katolikus főtemplomban, va­sárnap délelőtt pedig a külföldi csoportok tagjai vettek részt a folkmisén, amelyhez népcso­portjuk egyházi dalaival járul­tak hozzá. A jászberényi Csángó Fesztivál ma és holnap még tovább folytatódik. ■ B. Cs. A vasárnapi folklórmisén a külföldi csoportok tagjai vettek részt

Next

/
Thumbnails
Contents