Új Néplap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-31 / 204. szám
2006. AUGUSZTUS 31,, CSÜTÖRTÖK ELETMOD Asztmások - vigyázzunk rájuk! légszomj Az erős parfüm, a virágillat és a dohányfüst is rohamot okoz A kis fúvóka mindig ott lapul a táskájukban. Halkan beszélnek, nem nevetnek, keveset járnak társaságba, óvják magukat a poros, dohos helyektől. Ők az asztmások. Pogrányi Annamária Erika tizennyolc éve veszítette el állását. Az egész egy tüdőgyulladással kezdődött. Láza nem volt, csak azt vette észre, hogy nagyon fáradt. Az orvos sem gyanakodott súlyos dologra. így visszament munkahelyére, ahol már nem tudott megszólalni. Ezután több hónapig járt a tüdőgondozóba, de nem asztmával kezelték. Aztán egy nap szak- rendelésre indult volna, de nem tudott elmenni, mert reggel befulladt. A szakorvos azonnal tüdőgyógyászhoz küldte. így derült ki, hogy asztmás. A doktornő sikeresen kezelte Erikát, szinte észre sem vette betegségét. A szakrendelést időközben egy másik orvos vette át, aki a szte- roidok mellőzését javasolta a kezelésnél, és kanalas orvosságot írt fel. Ettől azonban romlott a helyzet/így újra orvost) váltott. >ÍJÜ' ORriblf: / -I19JÍ A. Erika ma nem tud kiabálni, sietni, ha huzamosabb ideig beszél, szakadozottá válik a hangja. Olyan hétköznapi cselekvések esnek nehezére, amelyek mások számára teljesen egyértelműek. Aki nem tudja, miről van szó, a betegségre gondolva az jut eszébe, ha valaki köhög, nehezen kap levegőt, befullad. A probléma pontos kialakulásáról kevés információja van azoknak, akik nem szenvednek a betegségtől. „Az asztmának két változata van” - magyarázza Dr. Herja- vecz Irén, az Országos Korányi TBC- és Pulmonológiai Intézet osztályvezető főorvosa és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság elnöke. „A betegek 60-70 százalékánál allergiás eredetű a panasz. A fennmaradó 30-40 százaléknál az orvosok sem ismerik a betegség okát, allergia náluk nem mutatható ki. De az asztma mindkét formája öröklődik.” A betegség a légutak gyulladásával kezdődik. Ez felelős azért a légúti ingerlékenységért, amely miatt a hörgők izomzata a legkisebb irritáló hatásra ősz- I szehúzódik. A légzésfunkció | enyhe tünetek mellett is romlik. J A betegséget súlyossági fokok 1 alapján osztályozzák és kezelik. Gyógyszeres kezelés nélkül az asztma súlyos tüneteket okoz a betegnek Az első fok az enyhe, időszakosan jelentkező asztma. A második az enyhe, de tarósan fennálló, a harmadik a mérsékelten súlyos, tartósan fennálló, a negyedik pedig a súlyos, tartósan fennálló asztma. A betegség kiváltó oka leggyakrabban valamilyen allergiás reakció. A gombaspóra, a poratka, a háziállatok aller- génjei, de egy vírusos fertőzés is az asztma romlásához vezethet. A világon körülbelül százötvenmillió embert kínoz a betegség. Európában becslések szerint eléri a harmincmilliót az asztmások száma. Magyarországon közel kétszázezer embert érint, de az elmúlt időben majdnem megháromszorozódott a számuk. A betegek életminősége a jelenlegi gyógyszeres terápiák mellett is rossz - derül ki az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetségének felméréséből. A betegek a kezelés ellenére kínzó tünetekkel küszködnek, amelyek akut rohamokhoz vezethetnek. A súlyos asztma kihat a munkavégzésre is. Csökken a munkabírás, kevésbé tudnak koncentrálni. A betegek szinte mindannyian leszázalékoltak, nem tudnak elhelyezkedni. Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái KEDD SZÉPSÉG«. DIVAT SZERDA AUTÓS. MOTOR ►CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG .PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Szalmonellával fertőzött gyermektápszerek KIVONTAK A FORGALOMBÓL több mint 3000 doboz gyermektápszert Szlovákiában, mert szalmonella baktériumot tartalmaznak. A kórokozó jelenlétét a laboratóriumi vizsgálatok is megerősítették. Azt még nem tudni, hogyan került baktérium a készítménybe. Iskolakezdés előtt tetveket keresnek tanévkezdéskor megkezdik a kötelező fejtetvesség- vizsgálatot a védőnők az iskolákban és az óvodákban. Az ÁiNTSZ szerint a gyerekek a nyári táborokban könnyen megfertőződhetnek. Ha a szakemberek élősködőt találnak, azonnal megkezdik annak kiirtását. @ további érdekességek: www.reggel.hu HIRDETÉS iUSZtUS estitől-------------------I------A Csiberoló sajttal • Panírozott • lLg Mosópor • 9kg • 123/kg Citromízű üdítőital • Szénsavas • 21, 50/1 Friss sertés darálthús • Zsírtartalom: 30% • 500aáóó/kg Moscato Spumante Muskotályos pezsgő • Édes i 0,751 1479/1 Ruby Cabernet • Kaliforniai száraz, minőségi vörösbor • 0,751 • 706/1 Alaszkai tőkehalfilé * Natúr/kaporral/oregánóval • 100g, 1990/kg Mosogatószer atóntöltő • Citrus/balzsam • 500njL 318/i J instant kóvéital • 2 az 1-ben/ 3 az 1-ben • 10xl8g • 995/kg Számítógép asztal étvégi husakció Upij Lnfn 08.31-09.03 között - 1,811 SUNNY GLADE ’Érvényes: 08.31-tol 09.06-ig ** Érvényes: 08.31-tol 09.03-ig vagy a készlet erejéig! Érvényes kizárólag az alább felsorolt bókjainkban 08.31-tol 09.06-ig vagy a készlet erejéig! Szolnok Délibáb u., Széchenyi krt., Martfű Földvári é?; Tiszafüred Búszöfes ói MVM «* maximálisan vásórofoafó mennyiség Az opciós termék esetében előfordulhat, Hogy a gondosan tervezett készlet ellenére mór oz első akciós napon elfogy üzletünkből. Kérjük megértését. Nyomtatási Hibákért, beieértvi tévedéseket is, nem vállalunk felelősséget. Araink tartalmazzák az áfát és forintban értendők. i árral kapcsolatos www.lidl.hu Lidi Magyarország Kereskedelmi Bt. 1027 Budapest,. Tölgyfa u. 1-3. {székhely}, Te!.: {1} 346-6510