Új Néplap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-31 / 204. szám

S* $ ÜMÜ 3 2006. AUGUSZTUS 31., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TÜKÖR Besenyszög teuesítések a képviselő-testület ma délután ül össze. A napirendi pontok szerint nyílt ülésen tárgyalnak az ez évi költségvetés első féléves teljesí­téséről, majd többek között a te­lepülés hulladékkezelési közszol­gáltatás igénybevételéről szóló rendeletének módosításáról. Ba­logh Zoltán polgármester előter­jesztésében a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázatáról tájékoztat­ja a jelenlévőket, fb Hunyadfalva LÉLEKSZÁM Tulaj­donképpen állandónak mondható a település lélekszáma. Nagyjából kettőszázötven körüli, s ez évente csak alig néhány fővel gyarapodik vagy éppen csökken, mga Karcag díj A Nagykunság kultú­rájának szolgálatáért, a népi dip­lomácia területén végzett tevé­kenységéért dr. Bartha Júlia nép­rajzkutatót a Karcag Kultúrájáért címmel tüntették ki. A díjjal járó szobrot, Györffy Sándor alkotását a kitüntetett augusztus húszadi­kán vette át Karcagon, szí Karcag BENNE vannak A Szociá­lis és Munkaügyi Minisztérium közzétette a 2006. évi egészség- fejlesztési-drogperevenciós pá­lyázaton nyertes iskolák listáját. Mint megtudtuk, ebben szerepel a Jász-Nagykun-Szolnök Megyei Általános Iskola, Speciális Szak­iskola és Diákotthon is. ta Mezőtúr lopott Ismeretlen tet­tes ellen indított nyomozást a rendőrség. Az elkövető kedden hajnalban betört egy mezőtúri benzinkútra, ahonnan több mint százezer'forint értékben Cigaret­tát tulajdonított el. mrFk Rákóczifaiva mentesítés a nyáron hatékonyan végezték a parlagfűirtást a település bel- és külterületén egyaránt. Az önkor­mányzat közhasznú munkások segítségével több ezer négyzet- méternyi, parlagfűvel fertőzött te­rületet tisztított meg, de a mun­kálatokból a Rákóczifalváért Köz- alapítvány is kivette részét, rá Szolnok GYŐZTESEK Az MH Lé­gierő-parancsnokság háromtusa­bajnokság csapatversenyét ren­dezték meg a napokban a tatár- szentgyörgyi lőtéren. A csapatver­senyt—jó egyéni helyezéseiknek köszönhetően — az MH 86. Szol­nok Helikopterezred nyerte meg. A verseny serlege Győrből Szol­nokra vándorol. A vetélkedésen hat alakulat vett részt, ta Alpostások is csengetnek csalás Hamis forintokat keresnek, de a valódit viszik magukkal A rendőrség tanácsai a megelőzés érdekében- lakása ajtaját, családi há­za kapuját és bejárati ajtaját is zárja kulcsra!- semmilyen esetben ne en­gedje be otthonába az idege­neket!- SOHA ne adjon át semmifé­le értéket ismeretlen szemé­lyeknek (pénz, takarékbetét­könyv, ékszerek, stb.)!- nagyobb összeget soha ne váltson fel idegeneknek!- ne legyen túlságosan jóhi­szemű a bizalmába férkőzni kívánó idegenekkel szemben!- amennyiben önt meglop­ták, és azt időben észleli, je­gyezze meg, hogy az idegenek mivel és merre távoztak! Nagyon oda kell figyelni — különösen az idősebbeknek —, hogy kinek adunk oda, mutatunk meg készpénzt! (Felvételünk illusztráció) Az elmúlt napokban új trükkökkel lopnak el pénzt idős emberektől a csalók. Postásoknak adva ki magukat hamis pénzt keresnek, de valódit visz­nek magukkal. Mészáros Géza — Hallatlan! Hogy most már a postásokban is kételkednünk kell?! - háborodik fel a török­szentmiklósi Bartusné Marika. A 68 esztendős nyugdíjas arra a hírre „kapta fel a vizet”, hogy az elmúlt napokban álpostások csalták ki megtakarított pénzü­ket az idős, hiszékeny emberek­től. - Nekem Zoli régóta hordja a nyugdíjamat, benne megbízom, de mást, bármilyen postásegyen­ruhában is van, nem engedek be!- szögezi le az asszony. Az elmúlt időszakban több­ször kellett arról beszámolnunk, hogy megyénkben is megszapo­rodott az időskorú emberek megkárosítása. Mint arra Kovács Ágnes, a megyei rendőr-főkapi­tányság sajtóreferense rámuta­tott, a csalók kihasználják az öreg, cselekvésükben sokszor korlátozott, hiszékeny emberek kiszolgáltatott helyzetét, jóindu­latát és jóhiszeműségét. Az elkö­vetők módszerei kifogyhatatla­nok. Közüzemi szolgáltatók, ön- kormányzati, esetleg egészség­vagy nyugdíj-biztosítási intéze­tek alkalmazottainak kiadva ma­gukat, hivatalos ügyek intézése címén csalják ki a pénzeket. Kü­lönböző felmérések, nagy érté­kű nyeremények, álvásárlások és az egyszerű módszerek, mint például vécére történő bekéredz- kedés, egy pohár víz kérése is a repertoárjukba tartozik. — A napokban egy eddig még nem ismert trükköt vetett be egy csaló Szolnokon, amelynek két idős ember is áldozatul esett - hívja fel a figyelmet a legújabb becsapási módszerre a sajtóre­ferens. - Az ismeretlen telefo­non, majd személyesen is felke­reste a gyanútlan sértetteket, és hivatalos eljárást színlelve kö­zölte, hogy a már részükre kifi­zetett nyugdíjukban, a papírpén­zek között hamis 5,10 és 20 ezer forintos bankjegyek szerepel­nek. A lakásba bekéredzkedve átvizsgálásra elkérte a sértettek­nél lévő készpénzt, majd közöl­te, hogy azok hamisak, ezért a bankjegyeket elviszi, és1 azokat a későbbiekben valódi bankje­gyekre cseréli. A gyanútlan áldo­zatokat így összesen 370 ezer fo­rint kár érte. A rendelkezésre ál­ló adatok szerint a pénzt átvevő ismeretlen elkövető 20-25 év körüli, 170 centiméter magas, fehér bőrű, fehér baseball sapkát, fehér felső ruhá­zatot viselő, átlagos test­alkatú férfi volt - sorol- ! ta az ismertető jeleket Kovács Ágnes. A szóvi­vő hangsúlyozta: amennyiben bárkire ráillik a személyle­írás, az haladéktala­nul értesítse a rendőr­séget a 107-es vagy 112- es segélyhívó számon, il­letve tegyen bejelentést a legközelebbi rendőri szerv­nél vagy rendőrnél. A posta csak ellenőrzött pénzt kézbesít! a magyar posta zrt. nem szállít hamis bankjegyeket — adott tájékoztatást a cég kommunikációs igazgatósá­ga. A közleményt annak kapcsán adták ki, hogy a tár­saság tudomása szerint az elmúlt hetekben több olyan bűncselekményről érkezett bejelentés a rendőrséghez, amelyek elkövetői telefonon arról „értesítették” a nyugdíjasokat, hogy a Magyar Posta Zrt. kézbesí­tői által átadott bankjegyek hamisak. A tájé­koztatás szerint a telefonon bejelentkező „ide­genek” ilyenkor azt is felajánlották, hogy az ál­taluk hamisnak mondott bankjegyeket úgymond valódira cserélnék. A postások minden alkalom­mal kizárólag ellenőrzött bankjegyeket kézbesí­tenek, így nyugdíjkifizetéskor sem fordulhat elő, hogy a kézbesítők hamis pénzt adnak át a jogo­sultaknak - áll a cég közleményében. JEGYZET A körfogalom egy csőd végre be kellene látni: a megváltásként megépített szolnoki Szabadság téri kör­forgalom nem váltotta be a hozzá fűzött nagyívű remé­nyeket. Ez, a közlekedést je­lentősen meghatározó épít­mény egy csőd. Mert nem­hogy megkönnyítette volna az autósok átkelését a belvá­ros egyetlen hídján a Ti­szán, sokkal inkább hátrál­tatja. Csúcsforgalomban fél­órákat kell állni, mire átha­ladhatnak rajta a járművek százai. Hiába mondták a szakértők, hogy majd meg­tanulják a vezetők a körfor­galomban való közlekedést, ez még mindig várat magá­ra. Tehát évek óta vagy a több ezer autós az ostoba, vagy... Vagy azok, akik a körforgalomról azt hitték, ez a mindenható megoldás. Persze abban lehet kibúvót találni, hogy majd az új for­galmi rend, miszerint lezár­ják a Kossuth utcát, vala­mint a Kossuth teret a forga­lom elől, és a megyeszékhely összes autóját az egyébként az ominózus körforgalomba torkolló Szántó és Ady útra terelik, megoldja a gondokat. Most megmondom, hogy nem lesz így! újabb káosz fog kialakulni, mégpedig sokkal koncentrál­tabban. Még hosszabb kocsi­sorok szennyezik majd a bel­várost abban a néhány utcá­ban, ahol még engedélyezett lesz a közlekedés. Különben is, a Kossuth tér lezárásának terve ismeretében minek kellett a Szabadság téren körforgalmat kialakítani? Megtette volna a forgalom- irányítást a régen jól bevált jelzőlámpa is, ami a jelenle­ginél gyorsabb és nem utol­sósorban kiszámíthatóbb közlekedést biztosított. különben is: kellene egy új belvárosi Tisza-híd. Nem évek múlva. Sürgősen! VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@ujneplap.hu Altatólövedékes puskát vesznek a kóbor ebek ellen A Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás több kérdéssel is fog­lalkozott. Megalakult a polgár- védelmi iroda, amelynek a mű­ködéséhez minden település 30 forint éves hozzájárulást fi­zet lakosonként. Téma volt a kóbor ebek ártalmatlanítása is. Közbeszerzéssel egy altatólö­vedékes puskát vásárolnak, melyet mind az öt település tud használni. bD. E. A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARA felvételt hirdet a 2006. őszén induló, 4+1 féléves EURÓPA-JOGI SZAKJOGÁSZ képzésére, jogász diplomával rendelkezőknek. Jelentkezési határidő: 2006. szeptember 10. További információ szerezhető és jelentkezési lap letölthető a www.eujog.u-szeged.hu interneteimen; bővebb tájékoztatás a (62) 544-422-es telefonszámon kérhető. *242591* Hunyadfalván egyedileg döntenek a támogatásról Ahogy tavaly, úgy idén is egyedileg fogják megálla­pítani Hunyadfalván, me­lyik gyermeket mekkora összeggel támogatja az önkormányzat az iskola- kezdéskor. Molnár G. Attila Minden településen igyekeznek támogatást nyújtani a beiskolá­záshoz. A kistelepüléseken külö­nösen nagy szükség van erre a juttatásra, hiszen ezekben a köz­ségekben gyakran jelentős prob­lémát okoz a munkanélküliség. Nincs ez másként Hunyadfal­ván sem. Mint Vékonyáé Házi Eszter polgármester elmondta, még nem született döntés arról, hogy az iskolás korú gyermeke­ket milyen mértékben tudja tá­mogatni az önkormányzat. Ám a rohamosan közeledő tanévkez­dés miatt hamarosan határozni fognak a kérdésben. Annyi azonban biztos, hogy nem egységesen fognak támoga­tásokat juttatni mindenkinek. Korábban ugyan ezt a rendszert alkalmazták, de tavaly áttértek az egyedi elbírálásra. Idén is ezt a rendszert fogják alkalmazni. A polgármester elmondta, a támo­gatás fontosságát jól érzékelteti, hogy szülőként vagy gyermek­ként a falu lakosságának kéthar­madát érinti. Nyomvályús Útszakasz. Jászladány központjában máris veszélyessé vált a felújított, Jászkisér felé vezető 3227-es út, melynek nemrég volt a műsza­ki átadása. Felvételünkön Gulyás Ottó jászladányi vállalkozó mutatja az autók által kitaposott aszfaltvályút az orvosi rendelő előtt.

Next

/
Thumbnails
Contents